Itthon

Nos, le a kalappal a kölykeim előtt… de tényleg. Négyre mentem át a szobájukba,  addigra már ébren voltak, együttes erővel gyorsan felöltöztettük őket, addigra T. a mi csomagjainkat kitolta a portára, majd jött értünk, és fél ötkor hiánytalanul ott sorakoztunk a buszra várva. A reptérre vezető úton D. szuszkált egy húsz percet, Gábor csak nézelődött, de aztán a tranzitban sem volt velük semmi gond. Bár Murphy most is hozta magát,a repülőn az utolsó negyed órában aludtak el, de addig sem volt velük különösebb gond (én mg voltam róla győződve – és utólagos kikérdezéssel rájöttem, hogy a többiek is hasonlóképp), hogy lesz nagy agyeldobás a korai kelés miatt, de semmi…

11kor már be is léptünk a házba, hazaértünk. Mi T. –vel egy nagyon gyors kis mosakodás után márútra is keltünk, lévén, hogy még tortát kellett szereznünk a belvárosban, amivel felköszönthetjük majd a kisebbik magzatunkat (holnap délre tettük az ünneplést, mert mindenki félálomban van),meg be kellett menni az irodába is, ugyanis időközben megjött egy nagyobb rendelés, amit nekem még a hétvégén fel is kell címkéznem.

Summa-summárum, mindent elintéztünk röpke két óra alatt, vettünk gyönyörű kis tortákat a Sugar!-ban (igen, tortákat… kompenzálnunk kell valahogy, hogy Gábornak sosincs alkalmunk igazi bulit szervezni- nehéz az augusztusban szültettek sorsa…), majd hazajöttünk, és elkezdtük a cuccok rendbetételét.

Nem mondom, hogy nem vártam az estét…kicsit álmos vagyok… De azért megemlékeztem magamban a három évvel ezelőtti napról, amikor is a kisebbikem megszületett... akkor azt gondoltam, hogy ez a nap sosem jön el, nemlétezik, hogy egy olyan kis morcos apróságból egy tündéri, hároméves nagyfiú lesz... és íme, itt van.

Ja, és ha már három éves: jelentem, amikor hazaértünk, tényleg eltüntettem az üvegeket... és láss csodát, már alszik, és nem sírt az üvege után... úgyhogy ez pipa.