31.

Egy gyors kis év végi összegzés:
D. nagyon gyorsan fejlődik, bár a kiskamasz kor néhányszor elég erősen megjelent… rettentő akaratos tud lenni, ha valamit elhatároz, akkor annak úgy kell lennie (bár ebben az ő korában nincs semmi különös). Az oviban többnyire dicsérik, szeret barátkozni, úgyhogy én maximálisan meg vagyok vele elégedve.
Gáborka is idén megkezdte az ovit, fél évvel előbb ugyan, mint ahogy én terveztem, de hát istenem… sokkal jobb volt ez így spontán, mintha végigcsináltuk volna a nagy beszoktató procedúrát.
Már komoly nagyfiú lett eddigre ő is, a napirendje tökéletesen belepasszol az ovis-létbe.

Minden reggel szépen felkelünk, összekészítem őket, elballagunk az oviba, majd én megyek haza… és 4 év után már élni is tudok egy kicsit.
Sokat voltam idén „szabadprogramon”, járok ugye főzni, színházba, nem lehet okom panaszra….
Októberben elindítottuk a kis boltomat is, ami mostanra nem várt sikerrel dübörög, úgyhogy én nem is kívánok mást az új évre, mint hogy rosszabb ne legyen a mostaninál.

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, tessék szépen holnap lencsét enni, hátha…!!!!

Szünet

Időközben befutott Imre is, úgyhogy zajlik ám az élet rendesen. Egyfolytában eszünk (legalábbis ilyen érzésem van), sokat játszunk a kölkökkel, DVD-zünk, meg hasonlók. Jók ezek az ünnepek, az embernek van egy kis ideje lazítani… Zsófival megbeszéltük, hogy eljönnek majd szilveszterezni, előtte még holnap átvisszük a kölköket reggel a Dédihez, ott van Apu, együtt majd átmennek a Lilikéékhez, és majd 31én hozza haza őket Tamás (egy füst alatt valszeg a Zsóékat is elhozza az állomásról).

Kláriék ma mennek majd haza, nagy szilveszteri bulizást terveztek be, mi meg már fogalmazgatjuk az újévi fogadalmainkat. Bár, most azt hiszem, túl sok megfogadnivalóm nincs, ha csak az nem, hogy megpróbálunk néha T-vel kettesben elhúzni valahova pihizni, mert most az elmúlt időszakban tényleg sokat dolgoztunk, ránk férne néha egy kis lazaság….
A kölkök nagyon élvezik a "szabit", sokat játszanak már együtt, amit nagyon szeretek nézni.... még akkor is, ha a játék épp az "öljük meg a tesónkat, szorítsuk ki belőle a szuszt"...

Bobóéknál

Ma megvolt a nagy családi karácsony is.  A hagyományoktól eltérően most nem Ballószögön tartottuk, merthogy ugye Petra még elég kicsike, Bobóék nem nagyon akartak vele még utazni, meg hát Bóbi sokkal hamarabb visszatért a melóhoz, mint azt bárki gondolta volna előre…
Nem karácsonyi téma, de muszáj vagyok róla egy kicsit írni, Zita miatt… Zita Bóbita barátnője volt, már elég rég óta, egy munkahelyen dolgoztak még a Rödl-nél, aztán ugye Bóbi elment a Belforhoz, de közben azért tartották a kapcsolatot, mentek együtt színházba, meg ilyes. Aztán amikor Bóbi a Nándival terhes lett, és végre elengedte az íróasztalát, akkor felhívta Zitát, és Ő vette át a melót tőle. Ment is minden a maga útján, egészen dec. 7-ig, amikor is Zita a céggel együtt kiment Bécsbe, a céges karácsonyi bulira. Csütörtök reggel, nyolcadikán, szólt a főnöknek a szállodai telefonon, hogy ő nem megy le reggelizni, mert nem igazán érzi jól magát. A főnöke felment hozzá a szobájába, megnézni, hogy hogy van, akkor a Zita mondta, hogy ő tényleg nagyon rosszul van, nem ártana mentőt hívni…. mire kijött a mentő, ő olyan rosszul volt, hogy már csak azt tudta elmondani a mentősöknk, hogy mit érez…. majd kapott egy rohamot, és már nem is tudtak rajta segíteni… meghalt. Harminc egykét éves volt… Tudta, hogy van egy kis gond a szívével, de nem tűnt azért ilyen komolynak a dolog… dolgozott, főiskolára járt, közben vezetni tanult… Isten nyugosztalja.

Naszóval, a főnök, mivel tudta, hogy itt az év vége, zárások, meg mifenék, kénytelen volt a Bóbitát felhívni, hogy hát legyen kedves a Petrát betenni a szekrénybe, vagy visszatenni oda, ahonnan jött 2 hónapja, és tegye már meg, hogy visszafárad, lezárni az évet… Bóbi szólt Anyunak, aki mindent félretett, és odacuccolt Bobóékhoz, pesztrálni a gyerekeket, Bóbi meg visszatért a munka frontjára…

Így aztán tényleg az volt a logikus, hogy náluk jöjjünk össze, ami végül is nekünk mindegy volt, mi szívesen megyünk bárhova. Átmentünk kora délután, vittük az ajikat, meg sütit, Anyu főzött, a gyerekek pikkpakk szétkapták belakták a lakást… mindegyik kapott egy csomó ajándékot, már mindegyik bontogatta mindenki más csomagját is… nagyon éltek….
Sikerült összehoznunk egy egész használható családi fotót is, bár megmondom őszintén, hogy a számomra legkedvesebb fotó az a Gáborka-Petra páros…. naná. Nem, ennek ellenére sem lesz G-nek kishúga, bármennyire is úgy tűnik, hogy gyakorlatilag egyedül felnevelné…
Egész estig ott maradtunk Bobóéknál, D. közben megevett 5!!! tányér levest rengeteg tésztával, úgyhogy a vacsiról is le volt a gond, otthon már csak elájulni kellett… és tovább élvezni a két hét szünetet.

Kari

A szenteste csont nélkül lement. Nem, betegség nélkül mondjuk nem úsztuk meg, szegény Katinak volt egy kis hasfájása, némi sűrű vécélátogatással fűszerezte az estét, de ezen kívül minden csont nélkül ment. Háromegyed ötre futottak be a népek, én addigra kisminkelve, kivasalt hajjal álltam a nappaliban, a fa ragyogott, gyertyák égtek, rend volt, még a lézerfényeket is sikerült bekapcsolnom… csuda hangulatos volt, na. A kölkök persze rögtön rávetették magukat az ajándékokra…
D. tablet-pc-t kapott többek közt, hogy nyugodtam „madarazhasson”, amikor csak úgy tartja kedve, Gáborka meg egy nagy járgányt. Dávid mondjuk nehezményezte, hogy ő nem kapott akkora nagy csomagot, mit G, de aztán rájött, hogy a járgány kétszemélyes (nem véletlenül), úgyhogy nagy balhé nem lett a dologból hálistennek.
A Vacsora is nagyon finom volt, mindenki degeszre ette magát, majd mikor Gáborka már lefeküdt, Dávid asszisztálása mellett a felnőttek is felbontották a saját ajándékukat.
Klárinak laptopot vettünk, hogy végre elmerülhessen az internet világában (legalább lesz, aki a blog folyamatos írására motivál majd engem), Kati ékszert kapott (már egy hónapja tudom, hogy melyik darab tetszene neki igazán). Én Cicukának borhűtőt vettem, igazi pasisat, ledfénnyel, sőt telepakoltam rozéval, szó ne érje a ház elejét… úgy láttam, hogy tényleg nagyon örül neki..
Én meg kaptam parfümöt, valamint egy cipőt. Igen, cipőt, de nem akármilyet. Híres tervező  cipője, és a nyálam csorgott érte már hónapok óta… alig várom, hogy felvehessem valahova (elég alkalmi darab, de hál istennek van színházbérletem… oda tuti jó lesz). Ja, és nem utolsó sorban a kis cégem is kapott ajándékot: igazi profi fényképezőgépet… sírok érte már vagy fél éve, bár kezelni nagyon nem tudom még, de ezzel az automata beállításos képek is csodálatosak már most is, pláne, ha majd még tanulgatom is egy kicsit a kezelését, akkor milyen jó lesz…
Szóval összességében nagyon jól sikerült az este… asszem, ezt a fajta szentestére való készülést jövőre is eljátsszuk… főleg, ha Klári és Kati is bevállalja.

Ma meg aztán mindenki az ajándékainak a tesztelésével volt elfoglalva. Klári majd’ egész nap a számítógépezést tanulgatta (oké, használt Ő gépet régebben is már, de főként csak könyvelőprogramokat a munkahelyén, úgyhogy a Facebook, meg az egyéb ilyen alap-dolgok tanulása még ráfér, de nagyon ügyes, úgy bele fog jönni, hogy fél év múlva majd Ő ira a blogot szerintem…), meg hát mindenki tesztelte az új tévét is… ja, igen, azt nem is mondtam, hogy végre megvalósult T. nagy álma, és lett egy 3D tévénk… már vagy egy éve rágódik rajta, hogy legyen-ne legyen, most, mivel az ékszerbiznisz elég jól indult, mondta, hogy vehetjük úgy is, hogy én veszem neki ajiba az j tévét… jó, mondom, akkor vegyük úgy, intézd el. Elintézte, múlt hét óta itt az új csoda, úgyhogy minden szabad percünkben szemüvegben ülünk a tévé előtt, és tátjuk a szánkat…
Gábor és Dájí is értékelik a tévét, de D. tablet PC-jének még nagyobb sikere van… és nem csak ő maga játszik ám vele, hanem G. is elég jól kezd belejönni…. nem viccelek, az autóversenyes játékot már egész jól nyomja… már most látom, hogy nem biztos, hogy csak a szülinapjára kap Ő gépet… Játszik minden időpontban, és minden pozitúrában…. nem mondom, hogy nem vagyok rá büszke…

Holnap meg átmegyünk majd a Bóbitáékhoz karácsonyozni. Ideje is lesz, mert a Pettrát már megint tök rég óta nem láttam, és Nándi szövegelése is hiányzik….

Készülődés

Na, tegnapelőtt reggel T összepakolta a kölköket, meg Klárit, és elindultak a Balaton felé. Előzetes megbeszélések szerint 24-én délután fognak befutni, így aztán most van idő egy kis lihegésre. Én ennek fényében gyorsan megcsináltam még pár csomagot, majd kora délután elmentem a Köki terminálba, véglegeztem a gyerekek ajándékát (utolsó előtti pillanatban, naná), taliztam T-vel, aki időközben visszaért Pestre, bepakoltuk a cuccokat a kocsiba, majd elmentem Ildi barátnőmmel (D csoporttársának, Maximnak az anyuja) egy kis laza vacsira a Baldaszti’s grand-ba. Nem mondom, hogy nem esett jól egy kis lazítás az elmúlt napok hajtása után…
Tegnap aztán reggel elmentünk fát venni, aztán én a változatosság kedvéért csomagoltam kicsit (most ajándékokat), T. meg még elment beszerezni pár dolgot,  majd délutánra bementem a céghez, ahol megtartottuk a kis karácsonyi partinkat… nagyon jó volt, csak este hétre értünk haza T-vel.
Ma reggel T. újabb beszerzőtúrára indult (basszus, mindenki ennyit vásárol kari előt???), én meg feldíszítettem a fát… olyan fura volt, közben jöttem csak rá, hogy még soha nem díszítettem fát egyedül… de nagyon élveztem, komolyan… csuda szép lett…

Délután elmentünk egy kicsit tüntetni (mit csinál egy magyar ember kari előtt egy nappal, nem? Hát tüntet… tök jó…), majd kimentünk a karácsonyi vásárba. Sokan voltak ugyan, de nem volt vállalhatatlan a tömeg, jól éreztük magunkat… aztán hazajöttünk, és készülünk a holnapra. 10 körül majd T. elindul a Balcsira a népekért, én még majd összetakarítok, megcsinálom a vacsit, odakészítem az ajikat, eceterera, hogy mire megjönnek, minden teljesen komplett legyen…. remélem, mindenki örülni fog mindennek, és kivételesen senki nem lesz beteg…

A Gála

Hátkéremszépen. A karácsonyi gála remek jól sikerült.  Bogi anyukájáék csuda aranyosak voltak, mert amikor beszéltünk róla, hogy ki mikorra megy, én mondtam, hogy szerintem én előre megyek a két gyerekkel taxival, oszt T meg Klári majd jönnek utánunk, rögtön mondta Szilvi, hogy hát ne taxizzak, úgyis ők is oda mennek, akkor menjünk már velük inkább. Oké.
Napközben megjött Klári, összepakoltuk a cuccot, hogy mit is visznek majd másnap a kölkök, én még közben útjukra indítottam az utolsó csomagokat, majd délre elmentem a kölkökért, aludtak, kirittyentettük magunkat, oszt irány a Gála. Mikor Bogiék befutottak, kérdezgettem a kocsiban a kölköket, izgulnak-e, D. állította, hogy nem, bár hozzátette, hogy fáj a hasa- addig semmi baja nem volt, úgyhogy betudtam az izgalom jelének.
A második sorba kaptunk jegyet, mert hát ugye G még a bölcsi csoport tagja, és az ő szereplésük a műsor elején van, majd lemehetnek a szülőkhöz.
Nem mondom, hogy biztos voltam benne, hogy a 12-13, másfél-kétésfél éves gyerek egyszerre meg fog állni a színadon, és produkkció is lesz… de anyám, megoldották!
Csuda pofák voltak: bevonultak a kis mikulás-szerkóban, és nagyjából egészéből előadták a hangszóróból szóló zenére a kitalált koreográfiát….
Az ember ugye azt gondolná, hogy képtelenség ekkora korú gyerekeket úgy beidomítani, hogy a színpadra érve ne szaladjanak szét, mint egy zsák bolha (egyrészt a fények, másrészt anyuka-apuka látványa), de sikerült. Büszke is voltam G-re rettenetesen, már amikor épp nem a könnyeimet törölgettem…

D. szokás szerint aratott. Csuda cukorfalat volt, mivel a második sorban ültünk, rögtön kiszúrt minket, de esküszöm, kibírta, nem hadonászott, nem ugrált, nem integetett, hanem csak a szemével jelzett, hogy észrevett bennünket. Hihetetlen bűbájos volt (naná..), nagyon szépen tudta az összes verset, dalt… és mintha élvezte is volna a szereplést…

Mondjuk én csak az előadás első felét láttam,( mert ugye G hamar felélénkült, és a műsor második fele alatt ki kellett vezetnem a teremből, de jövőre már majd jól látom az egész műsort én is végre… addig meg megnézem a dévédét majd), de hihetetlen büszke voltam mind a két fiamra! Hazafelé jóó alaposan meg is dicsérgettük őket, és úgy láttam, D. érti is, hogy mire a nagy felhajtás, és büszke saját magára… nagyon gyorsan fejlődik mostanság…
Na, és akkor pár kép. És milyen jó, ebben az esetben, hogy csak utólag írom mindig a blogot (újévi fogadalom: megpróbálok nem mindig egy hónap késéssel postolgatni!!!), így vannak legalább képeim arról is, hogy hogyan készülődtek a kölkök az öltözőben. Nagyon szép filmecskét kaptunk dévédén az előadásról is, és hát egy másik lemez is készült, profi fotóssal, amelyen 1668(!!!) kép van… csak győzzek válogatni, mi? Amint lesz egy percem, külön kis slide-showt fogok csinálni ide oldalra…

Képek az oviból

És mielőtt még tényleg kimaradna: múltkorjában volt fotózás az oviban, a gyerekek napközbeni kis tevékenységeit örökítették meg. Íme a két kölökről készült válogatás-fotók.

Amúgy izgatottan készülnek ám a gálára… D.-n mondjuk ez nem feltűnő,  szokás szerint most sem hajlandó egyetlen verset-dalt sem elmondani-elénekelni. Ez tavaly is így volt,akkor  aggódva mondtam az óvónőnek, hogy félek, hogy D. esetleg beég, mert úgy tűnik, egy verset sem tud…  akkor mondta Viki (az óvónő), hogy hát megbeszélték a gyerekekkel, hogy had legyen a szülőknek meglepetés, hogy mit adnak elő, legyen az akkor titok, biztos D. ezt komolyan veszi… és igaza lett. D. briliánsan szerepelt, úgyhogy idén nem is aggódtam, hogy egyetlen télapós vers-dal sem üti fel a fejét a szájából.
G. viszont egyfolytában gyakorol… beszélni még mindig csak kicsit tud, úgyhogy nem verseket nyomat, hanem skálázik. Amikor itthon van, bármit is tesz, időnként csak úgy elkurjantja magát, hogy „éjjá-éjjá-óóóóóóóó”. Az óóóó-t hosszan kitartja, néha egész belevörösödik, és utána mindig elégedetten körülnéz… gondolom tapsot vár, így néha megtapsolom… akkor újra kezdi, hogy éjjáéjjáóóóó…. ötödszörre még sose tapsoltam meg… nem vagyok jó anya… pedig az enyémnél már most jobb hangja van…

Holnap eldől, kiből mit hoz ki a színpad. Szombaton meg már Karácsony…

Mostan színes tésztákról álmodom... bocs.

Mindenki gőzerővel készül a karácsonyra… így én kevésbé. Szinte minden időmet lefoglalja most az áruház, de gondoltam, hogy azért ha már a macaron-készítő tanfolyam megvolt, legalább ezt az egy dolgot tegyem már hozzá a készülődéshez -megmondom őszintén, hogy most egy adag mézeskalács sem készült pl, amit azért össze szoktam hozni… mondjuk őszintén, és tiszta szívből utálom a mézeskalácsot, de a gyerekek miatt (meg az illata miatt) általában megerőltetem magam. Most nem fért bele, még erőltetve se… meg hát ha már valamit készítek, akkor az legyen olyan, aminek valaki nagyon fog örülni…remélhetőleg. A macaron T. nagy kedvence, én ugye nem ugrálok érte annyira, mint tudjuk, de tényleg már vagy egy éve könyörög, hogy hát legalább próbáljam meg. Oké, ezen ne múljék… legyen neki is karácsonya, ugyebár. Hehe.( Szegénynek úgyis elég húzósak a napjai mostanság… mivel tényleg egész nap dolgozom, meg általában este is, a vacsikésztés és mosogatás is rá marad… becsületére legyen mondva, nem panaszkodik, örül a sikeremnek).
Szóval nekiláttam, és rögtön három féle színű macaronnal indítottam. A készekről is lesz majd fotó, de egyenlőre itten vannak a tészták, mert annyira tetszett így is a színük… Aztán hogy majd mi lesz belőlük…

És akkor lássuk az előzetes karácsonyi –ünnepi menetrendet: Klári kitalálta, hogy hát ugye a gyerekeknek 20-án este lesz a karácsonyi gálája. Ő arra jól eljön, majd másnap T. vigye le őket a Balcsira- márhogy őt és a két gyereket, ott lesz addigra Kati is, és akkor ők ott majd jól ellesznek. És akkor majd csak 24-én estére hozza őket haza. Mondtam neki, hogy sok jó ötlete volt már, de ez asszem mindent visz.
Így ugyanis:
-    megússzuk a 24-i nagy dilemmát: hova, és mennyi időre vigyük el sétálni(játszani,nemtommicsinálni) a gyerekeket ahhoz, hogy a fa időben és titokban elkészülhessen
-    lesz idő főzni (már amennyire nagy főzőcskézést tervezek idénre
-    lesz idő csomagolni (na, ajándék az van nekik dögivel… köztük ott van G. járgánya, ami egy 150*80*100-as dobozban van kb, de szeretném, ha csomagformája lenne a végére… T vett vagy 30 tekercs papírt, valahogy csak megoldom
-    netán szentestére ki leszek sminkelve, és még a hajam is rendben lesz…

Sőt, bónuszként esetleg T.vel kettesben eljutunk mondjuk a karácsonyi vásárba is… vagy nézünk filmeket, vagy valami… Éljen. Na, megyek dógozni…

Molekulás- ahogy D. mondja

Csak hogy látszódjék, hogy nem volt hiábavaló a hétfő esti főzőest: T. újra előkapta az itthon fellelhető molekuláris kajákhoz való porokat (még tavaly vett nekem egy egész kis készletet, de mivel én valahogy nem boldogultam vele (konkrétan valamiért még egy adag gyümölcskaviárt sem tudtam előállítani, pedig istenbizony keményen próbálkoztam… mai napig nem tudom, mi volt a baj, de három nap után elrekkentettem az egész miskulanciát a fenébe), és míg én az emeleten tettem-vettem egész nap, a Kati meg a gyerekeket gardírozta, addig Ő vacsira csinált extra előételt, és desszertet. Rákocskák hal-alaplé spagettivel és tengeri habnak álcázott ecetes öntettel, és aranyfényű tiramisu-golyócskákkal….. nemsemmi látvány volt, elhihetitek…. na, majd egyszer most már csak lesz egy olyan fényképezőm, amivel használható képeket tudok készíteni, addig érjétek be ezekkel a telefonos-képekkel, és képzeljétek el azt, ami nem látszik jól…. Mindenesetre na…. bücke vagyok a férjemre :)

A legütősebb játék

Klári csak ma ment haza, kölköknek király dolga van, körbe vannak ugrálva, és tulajdonképpen nekem is nagyon jó, merthogy az áruházon kívül semmivel nem kell foglalkoznom. Reggeliztetés, ebédeltetés, vacsora, mosás, vasalás, pelusozás: mindent elintéznek a lányok, nekem „csak” dolgozni kell. Nincs is hiba benne, haladok szépen, mindenki mindent meg fog kapni karácsony előtt.

Viszont ma megint rájöttem, hogy néha a legegyszerűbb dolgokból lesznek a legjobb játékok. Kora délutánra kifogytam a bubifóliából, úgyhogy kiszaladtam a papír-írószerbe, és vettem egy szép nagy tekercset. Na, hazaérek, mire lecuccoltam a kabátot-táskát, a kölkök már rákaptak a bubinyomkodásra… komolyan, vagy 20 percen keresztül ültek a folyosón, és pattogtattak… drága emlékű nagymamám jutott az eszembe, aki imádta, ha dobozos bonbont kap ajándékba, merthogy akkor rögtön van benne játék is…. istenem, emlékszem, ahogy ült a fotlben, majszolta a bonbont, és addig le se tette a fóliát, míg az összes bubit ki nem pattogtatta rajta….

Jön a Karácsony, kezdek szentimentális lenni…

Voltunk Bécsben, nyugi

Reggel a gyerekek vígan ébredtek, és persze nagyon izgatottan, merthogy ők este kirakták a mamával a csizmákat az ablakba, hátha hozzájuk is jön minden fenyegetőzésünk ellenére a Mikulás (az elmúlt két hét leghatásosabb fegyelmezőeszköze: a Mikulás csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot ám!!!!). Megnyugtatok mindenkit, jött a Mikulás… Fotóval nem nagyon tudom most bizonyítani, de kaptak sok ajándékot, társasokat, csokikat, de a legnagyobb sikere természetesen a plüss Angry Birs-ekenek volt… rögtön meg is mutattam, hogy ha a folyosóra kiteszik a malackájukat (mindkettő kapott egy malacot, D. egy simát, G. egy rohamsisakosat), akkor milyen frankón lehet rájuk célba dobni a madarukkal (G. piros madárral indult, D. mg természetesen a robbanósat kapta- bár kicsit csalódott, hogy nem robban fel igaziból, de hát semmi sem tökéletes…), és miután láttuk, milyen édesen dobálóznak (max.hangerő mellett, naná), gyorsan le is léptünk, és elmentünk kirándulni.

Nem ragozom, a legtöbben voltatok már Bécsben, szép volt nagyon, bár mi a klasszik karácsonyi vásár helyett inkább a nagyobb üzleteket céloztuk meg. Vettünk is rengeteg szép cuccot, meg voltam elégedve…. Este kilencre értünk haza, kölkök továbbra is egészségesnek tűnnek, de Kati boldogan beleegyezett, hogy marad a héten, úgyhogy ovi a hétre lefújva. Tuti ami ziher.

Por alakú zsír...

A hétvége nagy része nekem melóval telt… Tudom, hogy jön a karácsony, de azért ekkora érdeklődésre nem számítottam, és meg kell mondjam, kicsit nehezen érem magam utol. Pénteken már csúszásba kerültem, merthogy napközben nem dolgoztam egy szemet sem, mert Cicuka meglepett azzal, hogy megvan az automatikus számlázóprogram, menjek be vele a céghez, és ott majd a Maci (kolléga, termete belőhető) rátelepíti gyorsan a gépemre a cuccot, és az Anett meg megmutatja, hogy hogy is műkszik a dolog, gyorsan megtanulom, és délre már haza is érhetek, dolgozhatok boldogan estig, nyomathatom a számlákat…

Igenám, de hiába vagyok én viszonylag értelmes, és hiába használta Anett a program előző verzióját már jóideje, ha a frissített verzióban nem minden ugyanúgy van, és a kezelési leírásban a 68. oldalon kezdődik az a rész, hogy aszongya: egyszerű számlák készítése az XY számlázóprogrammal… szívtunk egy kicsit, ez a lényeg, így négyre keveredtem haza. Ekkor még volt egy gyors megbeszélésem valakivel, akivel esetleg majd lehet együtt dolgozni a későbbiekben, ötre meg rohantam a kölkökért, summa-summárum a nap elment, én meg megcsúsztam a melóval. Hétvégén próbáltam magam utolérni, de a vásárlók is belehúztak, és lehagytak, meg hát a családdal itthon nem haladok olyan gyorsan. Nem baj, mondom, majd hétfőn. Így hát ma délelőtt hajtottam, mint a güzü, estére rendben is lettem volna, ha…

Mert persze ha az mindig van. Az eredeti terv szerint délután négyre kész lettem volna mindennel, közben háromra ígérte magát Kati és Klári bébiszitterkedni, merthogy estére programom volt, mégpedig főzősuli, T-vel együtt (igen, a gyerek után most a férjet is elviszem egy körre ,ugyanis Ő is Viktor nagy rajongója, és megbeszéltük, hogy a molekuláris-gasztro estre eljön velem). Délben még beszéltem is a „lányokkal”, hogy ráérnek ideérni, vásárolgassanak nyugodtan, itt minden oké…. majd amikor fél kettőkor hívtak az oviból, hogy D hányt, G-nek meg hőemelkedése van, akkor visítva hívtam őket újra, hogy a vásárlást kicsit vegyék rövidebbre, és siessenek… Elhoztam a két gyereket, persze meló felejtős onnantól. Kell nekem főzni menni… mindegy, nem olyan nagy már az elmaradás, majd szerdán bepótolom…. holnapra ugyanis Bécs van betervezve… kicsit hezitáltam, hogy nem megyünk el, de hálisten a kölköknek igazából semmi baja (D. azóta, mióta hazaértem vele az oviból, eleven, mint a csík, és egyszer sem hányt, G-nek meg 3 mili Nurofen levitte a hőemelkedését, ami azóta sem tért visza), és Kláriék is azt mondták, hogy menjünk, mert ezt tervezzük már hetek óta, ellesznek ők remekül…

A főzés egyébként remek jó volt. Csináltunk például kacsasültet liofílizált málnával és porított kacsazsírral…. na, az valami csoda, ahogy a zsírból némi csodaszer alkalmazásával por lesz… ízre ugyanaz marad, nade a látvány… hát az fokozhatatlan….

Hazafelé autózva felhívtuk az itthoniakat, hogy hogy vannak, mondták, hogy minden okés, úgyhogy megszületett a döntés: gyerekek a héten otthon maradnak, Katit megfűzzük, hogy maradjon, én melózhatok, és holnap viszont irány Bécs…

Bajban volnék...

Tegnap délután nagyon örültem, hogy a GYIVInek nincs ahhoz joga (ha ez egy kicsit is politizálós blog lenne, akkor hozzátenném, hogy MÉG…. mer ugye ki tuggya, kinek mihez lesz holnap joga), hogy kisgyerekes családokra hirtelen rátörjék az ajtót, mondván, hogy csak leellenőrzik, hogyhogy bánnak ott a kiskorúakkal, és ha nem tetszik nekik valami, akkor rögtön intézkednek…

mert ha ez a joguk megvolna, és pont tegnap jutott volna eszükbe felénk csámborogni, akkor én most kimondottan rosszul jártam volna. Ugyanis arra nyitottak volna be a jóemberek, hogy az anya (tehát én) a nyakukra kötött pórázon vezetgeti a kölkeit. Nem tudom, adott szituban mennyit szépített volna a dolgon, hogy mindkét póráz fürdőköpeny-övből készült, és egyik sem szárítókötélből, sőt, az egyik kimondottan nagyon puha, és rózsaszín….

Szerintetek egy 4 és 2,5 éves érdemben tudna érvelni azzal, hogy az kimondottan az ő kérésükre tettem???

Én meg csak habognék, és mondanám, hogy igen, uraim, jól látják, valóban négykézláb mászatom a gyerekeket fel-alá a folyosón a nyakukra kötött kötélen fogva… de értsék meg, macskásat játszunk…és higgyék el, az előbb még lelkesen nyávogtak is….