Itthon

Vége a nyárnak (naptárilag legalábbis holnaputántól mindenképppen), így aztán tegnapelőtt reggel összekaptuk magunkat, és hazajöttünk…

A gyerekek fél óráig „újrafelfedezték” a lakást, nem mondom, hogy nem örültek annak, hogy itthon vagyunk…

A pakolást (azé’ négyünknek volt vagy 3 bőröndje, plusz egy csomó zacskó) is nagyon jól meg tudtam oldani, merthogy a játékok is „újnak” bizonyultak, egyszer sem kellett rájuk szólni, játszottak, mint a kisangyal, ráadásul tegnap Apu elvitte őket a Dédihez, ott voltak egész nap, had élvezze ki őket Dédi is alaposan, így aztán minden a helyére kerülhetett szépen.

Holnap ovikezdés, cuccok kikészítve, én meg csak nosztalgiázom, hogy két évvel ezelőtt milyen izgatottan vártam, hogy D. először elinduljon az oviba… most meg már majd kettőt viszek…

Nem mondom, hogy nem nagy könnyebbség, hogy ráadásul a beszoktatás miatt sem kell aggódni, hisz ugye Gábor már tavaly beszokott… fura lesz megint egyedül itthon napközben. Nem, nem panasz. Tény.

A kép a mai utolsó „szabad” pancsijukkor készült… D. már úgy ugrálja sorban a „bombákat”, hogy még…

Hajtok

Mivel a múlt héten lemaradtam a fogathajtó verseny második feléről, igen lelkesen fogadtam az ötletet, miszerint a ma Zamárdiban megrendezendő versenyre kivinne engem T. (úgyis indult Pestre, hogy a barátaival találkozzon kicsit, kanbuli, miegymás), és majd a fogattal hazajövök este.

Végignéztem a vadászhajtást, ez valóban kicsit látványosabb, mint az akadályhajtás, kevesebb volt az akadály (bár a pálya lehetett volna nagyobb is, de hát a hely korlátozott ugye…), fél délután simogattam a lovakat, egész jól összehaverkodtunk. A karusszer is tényleg nagyon szép volt, fent ültem én is a kocsin (naná), volt ünnepélyes díjátadó, meg minden… jó kis sport ez, na..

Hazafelé András (Imre és Gábor bácsi harmadik társa a fogatozásban) hajtott, én elöl ültem mellette, és nanáhogy vagy fél úton én fogtam a gyeplőt… az túlzás, hogy hajtottam, ezek a lovak ezt az útvonalat már annyira ismerik, hogy maguktól hazatalálnának, de az tény, hogy ha én rosszul irányítottam, akkor engedelmesen baktattak rossz felé (max. magukban gondolták, hogy „ezmegmiez”, szegények még hátra se tudnak nézni”).. a ház előtt persze meg is kellett örökíteni első lépésemet a Nemzeti Vágta felé… fő, hogy nagyot merjünk álmodni, ugye.

Ja, mögöttem Gábor bácsi, az ország legidősebb hajtója (és állítólag most terjesztették fel, hogy hivatalosan is elismer legyen, hogy Európa legidősebb hajtója is… komolyan, 75éves, és ha láttátok volna, ahogy vágtat a pályán… hihetetlen. Ja, és persze az összes melót, aratást, csutakolást, szénabehordást-bálázást, mindent ketten csinálnak Imrével… Ismerek harmincasokat, akik nem bírnák…)

Kult-kelt

Kezd úgy tűnni, hogy nem csak Dávidot érdekli egyre jobban a konyha…

Én már pár hete a Facebookon láttam, hogy szinte minden kedves sütni szerető ismerősöm (Sanci is, ja) „Napraforgó”t süt, sorban tették fel a képeket, persze meg is néztem a receptet, tetszett is, de hát annyi a recept… és én valahogy nem ezt vettem előre. Tegnap aztán Klári a fejére csapott, hogy hát mi volna, ha ma kipróbálnánk egy új kalácsot, kapta kinyomtatva valami ismerősétől, aki a netről szedte, és esküdött rá hogy egyrészt nagyon finom,  másrészt meg nagyon jól néz ki, előveszi, várjak, nézzem meg, hátha kedvet kapok… esküszöm nektek, valahogy abban a pillanatban tudtam, mit fog előkapni a konyhafiókból, gyorsan oda is szaladtam a számítógéphez, Google, Limara péksége, Napraforgó… Klári jön utánam a szobába, nézd csak, ez az a recept, én felé fordítom a monitort, és röhögünk. Honnan tudtad? Hát, mondom most úgy látom, ez a nyár kult-keltje…

Oké, ki nem maradjunk belőle, süssünk… Na, nekilátok, D. természetesen 2 fordulat után kiveszi a kezemből a robotgépet, majd fél perc múlva már Gábor is ott van, Ő is akar segíteni… Legyen.

Nos, a süti annyira könnyen elkészíthető valóban, hogy 2 „segítséggel” is pikkpakk összehoztam… pedig ők mindent megtettek… vagy pont azért lett ilyen jó?

És hogy ne csak süti legyen, spenótot is főztünk… addigra D. a konyhai sikerei miatt megtáltosodva már annyira felnőttnek érezte magát, hogy G. ellátását is át akarta vállalni… Ebből azért még lehet, hogy lesznek balhék…

Kistücsi :)

Ma kértem egy kis kimenőt a családtól, ugyanis egy kedves barátnőm jelezte a Facebookon, hogy kedve volna elmenni egy ebédre a Kistücsökbe, és van-e valaki, akinek kedve van vele tartani. Hát, nekem volt… nem is bántam meg, nagyon finom volt a kaja is, és végre „élőben” is tudtam Travellinával egy kicsit dumálni (cseten már erősek vagyunk, a személyes kommunikáció maradt el eddig). A kosztra ismételten nem lehetett panasz, aki arra jár, annak továbbra is erősen ajánlom.

Ha meg valaki további olvasnivalóra vágyik róla, akkor, stílszerűen, Travellinánál.

Hasítunk

Múltkorjában Tamás elment a Metróba, és halál boldogan jött haza, merthogy leárazták azt a felfújható jetsky-t, amit már a szezon elején kinézett magának a gyerekeknek. Összesen mondjuk 3ezerrel volt most olcsóbb, de az elv a fő: nem veszünk meg mindent azonnal magunknak a gyerekeknek, mert nem akarjuk őket elkényeztetni, de ez a cucc annyira tetszett Apának, hogy kihagyhatatlannak minősítette. Persze aztán jól Pesten maradt, de sebaj, tegnap T-nek úgyis tárgyalása volt, és akkor beugrott érte. Na, volt ám nagy öröm!!! Már délelőtt a kertben felfújtuk, majd délután, az alvás után össznépileg levonultunk a vele a strandra… nem mondom, hogy nem volt sikerünk… Halál jópofa a cucc, 8 darab góliát elemmel működik, tehát azért azt nem lehet mondani, hogy valami oltári sebességgel hasítja a vizet, de halad. A kormánya a gázkar, ugyanúgy, mint az igazinak… a kölkök fontosságuk teljes tudatában feszítettek rajta, és esküszöm, élvezték, hogy mindenki őket nézi… És igen, mi is kipróbáltuk. Állati… bár az én súlyom alatt a 0,5 km/h sebesség a max, de a TUDAT! :)

D. süt

Ma D. délelőtt megsütötte élete első koplex süteményét… mindent ő kevert össze, én összesen csak annyit csináltam, hogy kiadagoltam a hozzávalókat, és megmondtam, hogy mit, milyen sorrendben tegyen a tálba. Nagyon élvezte a gyerek a dolgot, a tojásfeltörés a kedvence, még a végén tényleg szakács vagy cukrász lesz belőle… bár, amikor megpendítjük Neki ezen lehetőségek bármelyiket, szó szerint kikéri magának a dolgot, merthogy Ő kukás akar lenni. Kukás ÉS tűzoltó. Mindegy, én ebbe (egyenlőre) nem szólok bele, persze, kisfiam, az leszel, ami szeretnél. Fő, hogy a szülő támogassa a gyerek elképzeléseit, nemdebár?

Délután meg fogtuk az addigra ehetőre hűlt sütit, és levonultunk a partra… a kép mindent elmond szerintem…