Hajtás

Túl sok falrengető dolog nem történt az elmúlt napokban… ettünk, napoztunk, pancsoltunk, majd ettünk, aludtunk, utána pancsoltunk, megint ettünk, megint aludtunk… úgy elvagyunk. De mivel egyrészt ez jó, másrészt meg ezért jöttünk, így aztán ez tök rendjén is van így.

Ma viszont azért volt olyan élményem, amit érdemes megörökíteni. Azt asszem már tavaly is írtam, hogy Klári mama barátja nem semmi krapek: 7 évvel ezelőt, 63 éves korában kitalálta, hogy márpedig ő fogathajtó lesz. Versenyszerűen. Jó, volt már előtte is köze a lovakhoz, de a versenyzés az új volt. Nem semmi… én örülni fogok, ha annyi idős koromban majd felt tudok álni egyáltalán a karosszékből… na mindegy. Szóval hogy ő majd. És lőn. És nem is rosszul. Sőt. Keményen. Ja, és a haverja. Akié a két ló. (Ez állítólag úgy volt, hogy Imre barátja, Gábor, már régebbóta versenyzett. És a segédhajtójának lett valami baja, és akkor megkérdezte Imrét, hogy estleg nem-e. De. Később: versenyezni? Azt is. Mondom, hogy fiatalos idősek…)Szóval Gábor meg már 75. És ő is hajt. Behalok.

Szóval, már tavaly ki akartam menni megnézni egy ilyen versenyt, mert hát ilyenen még sosem voltam, de persze szegény Gáborkám pont aznap lázasodott be, amikor erre lehetőségem lett volna, úgyhogy kimaradt. Na, mondom, akkor most. Kati a két gyerekkel otthon maradt, mi meg Klárival és Tamással elmentünk szurkolni a pasiknak.

Nos, ez az egész úgy megy, hogy benevez mondjuk 30 fogat egy-egy versenyre, és akkor délelőtt van az akadályhajtás, amikor a pályára feltesznek 15-20 (pálya nagyságátl függően) „kaput”, amik közt a fogatot szépen sorrendben át kell hajtani. Első sorban az számít, hogy a kaput ne borítsa fel az ember (ill. a ló, vagy a fogat), és ne is verje le a tetejükről a kis labdákat. Szerintem tök izgi az egész, egy-egy kocsi pályától függően 2-3 perc alatt megy végig a pályán.A szintidő másodpercekben van megadva, a bírák a pálya ismeretében határozzák meg, most, mivel bonyis pálya volt, 180 másodperc alatt kellett végigdübörögni rajta. Minden másodpercnyi időtúllépés egy-egy hibapont, levert labda 3. Nekem oltárira tetszett, hogy ugye állnak a pálya körül körben a nézők, a legtöbb valamelyik versenyző hozzátartozója, valamint ugye azok a versenyzők akik már futottak, illetve majd később jönnek, és mégis… ha aki épp a pályán van, és téveszt, egyetlenegyszer sem hallottam, hogy „háhé, úgy kell neki”, vagy „de jó, ezzel az én esélyeim nőnek a nyerésre”… nem, egy emberként sőhajtanak fel, hogy „Szegény Józsi (Feri, Laci, Gábor bácsi), pedig olyan jó hajtó, mi történhetett”. Szóval a versenyszellem nem csinál állatot az emberekből.

Tehát mi hárman kimentünk, és végigszurkoltuk a délelőttöt. Gábor bácsi (Imre barátja)  és Imre is jól hajtottak, de sajnos mindketten hibáztak… de hát azt is tudjuk, hogy nem a nyeremény, hanem a részvétel, és ez ebben az esetben kimondottan igaz. Nagyon izgi volt a verseny, én szívem szerint maradtam volna egész napra, délután van ugyanis az úgynevezett vadász-hajtás, ami még látványosabb, lévén kevesebb akadály van a pályán, így sokkal erősebb iramot tudnak diktálni a fogatok, csak hát a gyerekeknek megígértük, hogy az aznapi nagy melegre való tekintettel délután kivisszük őket a szemesi élménystrandra… így aztán abban maradtam magammal, hogy mivel a jövő hétvégén megint lesz verseny, majd akkor meg délutánra megyek ki, és majd akkor látok vadászhajtást is, meg karusszert is… két hét múlva meg majd fogatért nyígok többek szerint… elképzelhető.