A főzőtábor- második rész

Második nap

 

Miután Gabi szobatársnőmmel olyan éjjel kettő tájban már abba is hagytuk a világ megváltását (értsd, kipletykáltunk minden hímneműt), nem láttam akadályát, hogy fél hétkor kiszédüljek az ágyból, mondván, hogy megyek kenyeret sütni. Hétre, egy hideg zuhany után már össze is szedtem magam, negyed nyolcra meg már aktív szereplőként vettem részt a reggelihez készülő kenyér, illetve a fonott kalács előállításában. Nekem ugye ehhez azért van némi előképzettségem, de ismétlés a tudás anyja ugyebár (atyja??? Korán volt, mindegynek tűnt…). Kilencre mindenki megjelent a reggeliasztalnál, és nekieshettünk az előző délután összeállított menüsornak… panasz nem lehetett, minden elfogyott. Mindenki degeszre ette magát, és külön köszönet jár Timinek, Tündének és Várvízi Péternek, amiért a saját kamrájukba szánt, télire sk eltett lekvárjaikból is beáldoztak pár üveggel, épülésünk érdekében. Épültünk… egyik jobb volt, mint a másik…

Miután már senki nem tudott többet enni, beültünk a házba, ahol Péter tartott nekünk egy előadást a franciaországi L'Auberge de I'Ill három Michelin csillagos étteremről. Péter több alkalommal volt stázsolni ebben az étteremben, készített sok fotót, ebből szemelgetett, elmesélte hogyan működik egy ilyen étterem, bemutatta a konyhát, felépítésileg, működésileg. 2 órán keresztül nyomta, de mintha 5 percig se tartott volna… ilyet azért ritkán lát az ember, no.

Az előadás után kaptunk egy négy fogásos ebédet. Először azt hittem, gond lesz, nem tudjuk majd megenni, de aztán kiderült, hogy ez kimondottan „kímélő” ebéd, gond nálkül elfogyasztottuk mindannyian. A menü: sárgaparadicsom leves, kecskesajtos-mandulás gombóc, bazsalikomos-pesztós babfőzelék csirkemellel és mézes-vaníliás füge desszertnek. Miután az utolsó füge is elfogyott, és kinyaltuk a tálkákat is, mehettünk is be a terembe, ahol már előkészítették nekünk az uzsonnát… amit előtte persze meg kellett csinálni. Nos, nekem talán az összes kaja közül ez tetszett a legjobban: vaníliakrémes-áfonyás pate a croissant. Mondjuk a tésztával már nem volt sok gondunk, azt Péter készen hozta, de a többi részét mi csináltuk a desszertnek. Az ember nem is hinné, milyen marha nehéz tud lenni egy karikába belepasszítani az állandóan összeugró croissant-tésztát… ide muszáj beraknom a fotót, melynek már a készítésénél egy csomót röhögtünk, hogy majd lehet játékot indítani: na, melyiket csinálta Péter????

Nem segítek, kitaláljátok anélkül is.

Szóval, összeraktuk a cuccot, majd tepsistül átvittük (jó, átvitték a fiúk, nőkre nem bíznak ilyesmit) a kemencéhez, ahol is megsültek… aztán megevődtek. Méghozzá két perc alatt. Én nem is tudom, mikor ettem ilyen finomat legutóbb… hozzá italként ment a rozéfröccs levendulaszörppel…. Pazar volt, mit nem mondjak. Pazar.

Na, ezek után választani lehetett, hogy megnézzük-e a kerámiaműhelyt, vagy egy órát lihegünk, csendespihenő ürügyén. Mi Gabival ellógtunk egy közeli boltba, némi E-tartalmű üdítőért… kóla, Fanta… jó a bor, jó a bor, de azért…

Fél hétkor meg nekiveselkedtünk mindannyian, hogy „összeüssük” a vacsit. Péter igazán kitett magáért, amikor a vacsoramenüt összerakta:

-Kacsamell és kacsamáj terrine falat (ezt nem mi készítettük, receptet kaptunk)

-Korhely halászlé

-Fürj melle és combja mustármagos szósszal és szarvasgombával

-Capuccino csészében

A terrine-t Péter már készen hozta, nem is fért volna bele időben az elksézítése, a halászlét bográcsban készítettük, a „korhelységet” marinált zöldségek adták (igen, savanykás-tejfölös halászlé…. Én is furán pislogtam először, de csak először… nagyon tuti volt).

A fürjek kitűnően sikerültek, a köretként szereplő skót felföldi vörösburgonya igazi újdonság volt számomra, és megmondom őszintén, ekkora szarvasgombákat is ritkán reszelgetek, mint amiket Timi varázsolt elő tálaláskor.

A desszertről meg… nos, nem is tudom, mit mondjak, hogy el tudjátok képzelni. Mindenesetre megpróbálom, francia nevekkel kiegészítve… csak hogy átérezzétek… Szóval: hajszálvékony ostyalapokból tekertük a csészikét (Masse Barquette), ebből készült a fülük is, az aljuk liszt nélküli csokis piskóta (Biscuit chocolat). Amikor a csészikék megvoltak, a következő (időközben sorba elkészített, behűtött) kréemk-töltelékek kerültek bele: pastilla au chocolat (ez egy csokimousse), rá granité au café (kávésorbet-szerű cucc), majd egy tejszínes kávéhab, amit szifonban habosítottunk (espuma au capuccino), erre került friss tejszínhab (chantilly), és megszórva az egész kakaóporrat, és kakaóbabtörettel (poudre au cacao, grué cacao).

És az íze… nos. A finom, az nem kifejezés. A k****jó  nem szép… de legalább közelít. Nagyon-nagyon-nagyon finom volt, na….

Mire mindent végigettünk (Géza újabb háromféle bort varázsolt elő), mindenki lihegett… momentán mi Gabival éjfél előtt vissza is vonultunk, még vagy kettőig dumáltunk az ágyban (tényleg, ennek is volt fílingje, mint régen, táborozásokkor, amikor az ember a barátnőjével sutyorgott még hajnali háromkor is) és nagyon örültünk, hogy a holnapi reggeli csak 10-re van meghirdetve…