Ma volt Apa szülinapja…állítólag a harmincharmadik, hálistennek ahhoz én még elég fiatal vagyok, hogy ezt el is higgyem, bár kétségeim azért vannak…jó, ez csak vicc volt, Apa nagyon jól néz ki.
Mi meg megtettünk mindent, hogy jól is érezze magát.
A torta idén is itthon készült, Apa állítólag jobban szereti, ha Anya csinálja a tortáját, mintha cukiból vennénk…Állítólag Anya meg nagyon szereti ezt csinálni, úgyhogy a kereslet meg a kínálat elvileg egyensúlyban van…
A baj csak az volt, hogy minden torta másként 
viselkedik…ennek pl az volt a kis szokása, hogy a tésztája nagyon jól nézett ki addig, amíg folyékony, illetőleg nyers massza volt (én is kevergethettem, kóstolhattam is, finom is volt), de mikor kisült a 3 darab lap, amiből a tortát össze kellett rakni, egyik jobban tört, mint a másik…Már a sütőből is nehéz volt kivenni, de hálistennek, annál a résznél, amikor krémmel össze 
kellett rakni, nem is voltunk otthon (merthogy tegnap jött ám a Klári nagyi is, köszönteni is, meg rám vigyázni a nagy sütés-főzésben), merthogy inkább sétáltunk egyet, így a legnagyobb anyázásokról lemaradtunk, de a végeredmény végül is jó lett (bár több alma kellett díszítésnek a tetejére, mint ahogy az a recept mellett levő fotón volt, de hát az nem baj.Készen lett, szép lett, és ez a lényeg. Csináltunk Apának képeslapot is, márhogy én írtam alá a tenyeremmel! Este aztán meg is kapta az ajándékait, bár Anyáéban felfedezni vélt némi 
célzatosságot (Feldobox-Adrenalin ajándékcsomag: cápák köz lehet menni vele például úszni, vagy ejtőernyővel ugrani, meg egyéb ilyen kellemes dolgok, és tényleg, én is néztem Anya szemét, amikor átadtuk az ajándékokat, és mintha kaján vigyor lett volna az a mosoly…persze Ő hárít), de örült neki Apa, úgyhogy a célt elértük, bár persze legjobban az én „saját kezű” aláírásom tetszett neki! Naná…
Szóval: BOLDOG SZÜLINAPOT APA!
Vannak azért bíztató jelek arra nézvést, hogy a gyerek azért rám is hasonlít valamennyire… Egyre jobban érdekli a főzés, ha nekiállok a pultnál valaminek, nagyon határozottan kiköveteli, hogy odategyem a széket, és végignézi, amit csinálok (én meg persze mint egy lökedék sportriporter, enyhén debil hangon magyarázom, hogy „Anya most feltöri a tojást, látod? (nehéz lenne nem látni, mikor tőle 20 
centire csinálom), aztán feeeelveri habverőőőővel, látod? (már megint…), aztán hozzáteszi a liiiiisztet, meg a picike sóóóóóóót, meg a cuuuuukrot, látod? (ehh, jobb, ha szakácskönyvet sose próbálok meg írni….)), a gyerek meg les, néha mondja, hogy JA, néha csak bólogat…. Ma palacsintatésztát csináltunk együtt, és hálistennek nem csak nyersen, a habverőről nyalogatva ízlett neki, hanem kisütve is tolta….
kajákat, hogy ki tudjam végre szűrni, hogy mit szeret igazán, és mit nem…a mellkelt fotón látható egy kis rakott zöldbab, tejföl külön, meg reszelt sajt… Amit ezzel a módszerrel sikerült eddig megállapítani, azaz, hogy a tejföl kenődik, a reszelt sajt meg szóróüdik… előző napok kísérletei során bebizonyosodott, hogy a gyerek szereti a kecsapot magában, de erre sztem’ rájöttem volna, tekintettel arra, hogy ha kinyitom a hűtőt, akkor a gyerek odarohan, kiveszi a kecsapot, a kezembe nyomja, majd nyújtja a kis tenyerét, hogy nyomjak bele egy kicsit…meg kell zabálni ilyenkor…
mondani, hogy attól meg Anya tátotta a száját (legjobb: Pihe ezerrel ráugrott, Juli kicsit megtántorodik, majd kicsit sírós szájjal közli, hogy: Bocsánat… azt hittem, bepisilek 
Gyerekek lenni. Lehet, hogy emiatt van, de lehet, hogy egyszerűen csak ilyen napunk volt, de nem akarom Anyát azzal elkeseríteni, hogy lesz ez még másképp is, most olyan elégedettnek tűnik a helyzettel…
mentünk reggel Lucáékhoz, én meg persze kipróbáltam, hogy Luca kap-e puszit(nekem meg az apjának egy csomót kell könyörögnünk ezért), és persze kapott…. Csuda édik voltak, legszívesebben vagy egy órán keresztül mondogattam volna, hogy „adj egy puszit a Lucának”, de aztán a harmadik után visszafogtam magam (ott volt a csaj anyja is, nem akartam, hogy aztán balhé legyen).
Ma hiába van szombat, Apának sajna be kellett mennie dolgozni, de hálistennek csak délelőtt, így én a Mamával mentem sétálni (addig Anya legalább egy kicsit össze tudott takarítani.. valamiért jobban szereti, ha egyedül csinálhatja, mint ha én is segítek), aztán délután meg leszedtük a kinti díszítést is, ami még elmaradt a hét elején. Nagyon tetszett az a világító kukac, jókat 
rötyögtem rajta, hogy hogy kígyózik. Anya közben kipróbált egy új csillagos dizájnt a lámpánál, szorgosan szurkálta az izzókat, majd ha teljesen elkészül a mű, akkor azt is lefotózzuk. Apával mi közben ugráltunk is, meg számítógépeztünk is, a Mama meg hol fotózott, hol meg engem próbált csigarajzolásra rávenni a táblámnál… arra aztán végképp nem lehet panasz, hogy ne tudnám teljesen lekötni a velem levő felnőtteket, létszámra való 
tekintet nélkül… Nem is tudom, mi lesz, ha holnap a Mama hazamegy, Apa meg Anya tán már nem is lesz elég.
Tegnap kiderült, hogy minden okés. Az UH-t egy magánrendelőben csináltattuk (kórházban még nincs ilyen vérvizsgálattal egybekötött), aminek az volt a nagy előnye, hogy nem csak azt láttuk, hogy a nyaki redő tökéletes méretű (1.1), hanem 3 dimenzióban is megcsodálhattuk Csöppöt… meg is voltunk hatódva, hiába volt az agyam mélyén olyan rejtett gondolat, hogy így a második babecnál ez már talán nem olyan nagy durranás… az volt! Csuda, hogy 
összvissz 
A karácsony olyan szempontból mindenképpen mély nyomot hagyott a gyerekben, hogy azóta, ha bármilyen csomagot (vagy akár csak szatyrot) lát, azt azonnal ki akarja bontani. Tegnap hozták pl Tamásnak a vitaminjait, na a gyerek teljesen transzba került, úgy nekiesett a doboznak, hogy öröm volt nézni! Fel tudja kapirgálni a ragasztószalagot, letépi, és kutat, hogy abból, ami a 
dobozban van, vajon mi az övé? Gyorsan beledobtam a vitaminok mellé egy Túró Rudit, hogy legyen valami sikerélménye, na, úgy befalta, mint a huzat, ha simán csak a hűtőből megkapja, akkor sosincs ekkora sikere. Lehet, hogy majd amikor megint jön a nem-evős időszak, akkor csomagban küldöm majd neki a kaját…hátha beválik.
lenni, a vizsgálatot még hang nélkül tűrte, de a szurinál azért már elszakadt a cérnája, még jó, hogy az ari dokibácsit azért még nem utálta meg teljesen, elköszönni is hajlandó volt.
nőgyógyász), megállapítandó, amit amúgy is sejtünk, hogy Csöpp is makk.
Tegnap még a Katival is lementünk délelőtt a jégre (Apa szerelte a Nagyi víztisztítóját, a Nagyi meg fánkot sütött, így aztán Ők nem jöttek velünk), megint szánkóztunk egy nagyon tutit, utána meg sétáltunk egyet a parkban, ami szintén teljesen másként néz ki ilyenkor télen, mint amikor meleg van… nem mondom, hogy így nem szép, de sokkal jobban szeretem, ha némileg kevesebb cuccot kell felvenni az életbenmaradáshoz…
segít nekünk a karifát lebontani. Este volt nagy hallelúja, amikor is a mérlegeléskor kiderült, hogy végre elértem a tíz kilót! Ezt már nagyon régóta várták Apáék…
most már annyi játékom van, hogy még így is bajosan férek el… Anya szerint lesz ez még durvább is, amikor meglesz a Tesó, de az még azért arrébb van, addig én vagyok a nappali (meg az egész ház) teljhatalmú ura!
Hú, nagyon érdekes dolgok történnek ám! Amiatt, hogy ennyire hideg van, abból a tóból, amiben nyáron fürödtem, most állítólag csúszkapálya lett… Én ezt nem nagyon akartam elhinni, így Anyáék bepakoltak mindent a kocsiba, és ma reggel elindultunk a Klári nagyihoz a Balatonra. Én az egész utat átaludtam, méghozzá elég érdekes pozícióban, merthogy előtte ravaszul kihúztam a kezeimet az ülés béklyóiból (pedig mindig leszidnak miatta)… fájt is ám a nyakam, amikor felkeltem. Mindegy, lényeg hogy 
sikerült egy kicsit rápihenni a délutánra, mert kellett is az energia! Lementünk a
csinálta…így mi csak szánkóztunk, meg feltaláltuk a babacsúsztatás nevű játékot… rengeteget nevettünk, jól átfagytunk, úgyhogy remek volt, tényleg. Ami még nagyon tetszett, az a forró tea volt a parton, amit kaptunk, meg a melegedők, amiben lobogott a tűz (Anya persze rögtön kijelentette, hogy már jó kis hajléktalan tudnék lenni, remélem, nem fenyegetésnek szánta…).
.
Az az igazság, hogy nem nagyon van most miről írni, olyan nagyon különös dolgok (hálistennek?) nem történtek. Az idő hidegebb a sokévi átlagnál, egész hétvégén nem is nagyon mentünk sehova, hacsak a vásárlókörutak nem számítanak ide. Mivel ugye a múltkor baleset érte a könnyebbik babakocsinkat, elmentünk, hogy vegyünk helyette egy újat, de nem volt, így csak megrendeltük. Viszont Tamás beszerzett a családnak egy 
új nyomtatót, amivel most már itthon is tudunk fényképes pólókat gyártani, nagy lelkesen csináltunk is egy prototípust, nagyon jól sikerült. Akart venni még pólókat, hogy nekem is legyen, meg a gyereknek sima fehér bodyt, amire mondjuk Thomast lehet nyomtatni, de minden üzlet ki volt fosztva, így ez halasztódik. A gyerek nagyon jól alszik (velem együtt, álomkór van továbbra is), egyre ügyesebben eszik egyedül (a mellékelt fotón éppen joghurtot tol), valamint sokat segít nekem a konyhában. 
Nagyon szereti nézni ahogy főzök, úgy csináljuk, hogy odatolok a pulthoz egy széket, arra rááll, és sasol, én meg magyarázom neki, hogy éppen mit csinálok…remélem, ebben azért fog rám hasonlítani, és ügyes lesz a konyhában.
Mostanában mindig az van, hogy délelőtt tök jól eljátszik magában a gyerek (kisebb-nagyobb segítséggel, értsd ezalatt, hogy néha újra kell futóznom a kisautóit- lejön a gumi a kerekükről, és vissza kell passzítani, még mielőtt a kutya megkaparintja), de estére már elégg unja a búrámat, így kész megváltás, amikor Apja hazaér. Rendszerint ilyenkor megnézik a legújabb Verdák vagy hasonló videókat a Youtube-on, vagy pedig a WII-n 
játszunk az autóversennyel (néha én is nyerek…főleg, ha a legmenőbb kocsira sikerül lecsapnom), majd együtt fürdenek, aztán vacsi, szuszka. Az angolos napok (tegnap is csütörtök volt, mehettünk ismét) üdítő változatosságot jelentenek, úgy lefárad a nagy játékban, hogy nincs vele utána semmi gond, alszik fél délután (én is), és ilyenkor realizálhatom, hogy már megint eltelt egy hét(egyébknt a 11. hetet kezdjük mától).
jöjjenek el előtte hozzánk játszani kicsit. A két törpe álltalában nagyon jól elvan együtt, de ma valami front lehetett, mert az első egy óra civakodással telt (mindenkinek a másiknál levő játék kellett volna, de a csere önmagában persze nem kielégítő), de aztán csak egymásra hangolódtak. Volt közös Bobocarozás, meg kergetőzés, meg minden. Csak aztán amikor indulni akartak, Luca 
kiugrott Gabi kezéből, és hasra esett olyan szerencsétlenül, hogy a két elülső fogából letört egy darab… Úgyhogy nem csak oltásra mehettek, de a gyerekfogászatra is, de megnyugtattam Gabit, hogy nem baj, ha kicsit szexepiles lett Luca, mi azért így is hibátlan árunak tekintjük, és bármikor átvesszük feleségnek, főleg, ha megtanul majd főzni. Ezen jót röhögtünk, kicsit oldódott a feszültség, de azért tényleg bosszantó, hogy az ember egy percre le nem veszi a szemét a törpékről, és mégis megtörténik ilyesmi…
ilyenkor már alig lát ki a fejéből, a tesó már most kifárasztja), majd játék, és Apa hazavárása.
Mikenek (Ő Luca apuja), hogy 2 gyerek mekkora felfordulást is tud csinálni.. Ebédre hazajöttünk, majd amikor mentem aludni, Anya mondta, hogy neki most el kell mennie orvoshoz, megmutatni a tesót, úgyhogy amikor felkelek, majd a Tündi vigyáz rám, de ne agódjak, majd jön. Nem aggódtam, mert mindig jön előbb-utóbb, inkább kihasználtam az időt, és jót játszottam a Tündivel (sajnos közös fotót nem tudok magunkról csinálni, de majd legközelebb most már megkérem Anyát). Aztán amikor Anya befutott, és Tündi 
hazament, akkor meg jött már Apa is, innentől meg aztán velük folytattam a játékot… gyorsan elment ez a nap is, szó se róla…
négymarkeres (vagy mifene) genetikai vérvételre, meg UH-ra (elkerülendő a Dáviddal végigcsinált őrületet-pocakszurkálást), szerintem ottan is rendben találnak majd mindent. Ámen.
akkor nekünk csak egy nagy punnyadás lesz az egész… Még fotó sem készült valami sok az elmúlt napokban, mert igazából semmi érdemleges nem történt…
Nem csaptunk valami nagy szilveszterezést, egyrészt mert már Anyáék öregnek érzik magukat a bulizáshoz, másrészt én meg állítólag fiatal vagyok hozzá, úgyhogy nagyon szolidban nyomtuk. Vettünk malacot a hentesnél, amit Apa megsütött, meg vettünk lencsét, amiből Anya főzött (az én közreműködésemmel persze) levest is meg salátát is (biztosra akarnak menni az anyagiak miatt) már 30.án, 
hogy ne kelljen még az év utolsó napján is főzni, aztán amikor eljött az este, megígérték, hogy éjfélkor felkeltenek (nem is nagyon tudnak mást tenni, úgyis felébrednék a szomszédok tűzijátékára), merthogy Apa is fog durrogtatni (állítólag a „gyerek kedvéért, de hát ezt ismerjük, nekem elég volna egy csillagszóró is…). El is aludtam elég hamar, aztán 
amikor éjfélkor felébredtem, már itt volt a Bóbi is a Ricsivel, hogy együtt köszöntsük az új évet. Először a szomszédok parádézását néztük végig az ablakból, aztán Apa meg Ricsi hősiesen kimentek a kertbe, és csináltak nekünk mini-tűzijátékot. Nekem nagyon tetszett a dolog egy darabig, de a vége felé már untam, inkább bekapcsoltam a Thomast (meg is lepődtek a többiek, hogy milyen ügyi vagyok), mondom legyen már valami értelme az ébrenlétnek, de aztán csak vissza kellett mennem 
aludni… Reggel aztán mindenki (én is) aludt vagy fél 10ig, bereggeliztünk, aztán a Bobóékkal sétáltam egyet, amíg Anya kicsit összetakarított. Együtt is ebédeltünk mindannyian, majd a Bobóék hazamentek, én meg folytattam a szuszkát…ki kell pihenni ezt az éjszakázást….