Koldusopera

Tamás már szombat este haza is jött, mondta, hogy nem volt semmi gond, D-nek esze ágában sem volt mondjuk azért rinyálni, hogy ő feltétlen haza akarna jönni az apjával, szó se volt róla, remekül elvolt. Este azért még felhívtuk őket persze telefonon, mondta Klári, hogy a délutáni alvás is lement csont nélkül, egy csomót kajált is a gyerek, nem lesz semmi gond. Halelúja.

Én meg tegnap este otthon hagytam a maradék két pasasomat, és jó elmentem színházba Kékezüsttel, merthogy ugye bérlet, hálisten, hogy van, legalább ilyenkor „kötelező” menni… hehe.

A Koldusoperát néztük meg a Tháliában… nos, nekem nagyon tetszett, de nem volt mindenki így ezzel, Gabi sem volt elájulva, és találkoztam még ott ismerőssel (igen, mindenhol van belőlük… sűrűn élek, na), aki szintén nem volt elvágódva.

Be kell valljam őszintén, az eredeti darabot még nem olvastam. Azért mondom, hogy még, mert kíváncsi vagyok, hogy az mennyiben tér el a tegnapi előadástól… rá is kerestem ma a gugliban, meg is találtam, és ahogy átfutottam a szöveget, azt láttam, hogy az nagyjából meg is egyezik a tegnap hallottakkal. Viszont a látvány… nos, volt benne pár olyan poén, hogy vinnyogva röhögtem… Bicska Maxi 5 haverja, köztük Kenny a South Parkból… király. És H.Jakab… nem kicsit lányos allűrökkel… kész voltam. Rég röhögtem ennyit egy darabon, szerintem érdemes megnézni. Jó volt.

Ééééés mivel természetesen gépet nem vittem, kénytelen voltam a neten kupászkodni, hogy már mégiscsak legyen valami kis "dekor". Aki a képre kattint, megtalálja a származási helyüket. DE! Megjegyezném, hogy a képek tetszenek, szépek, de nem azért választottam ezeket, mert egyetértek a kritikával.

Mondjuk igaz, ami igaz, nem is úgy ülök be egy darabra, hogy így sorban végigvegyem az előadás "alkotóelemeit" (és mindent lefikázzak), mert nem értek hozzá. A kritikát olvasva azt gondolom, hogy talán én jártam jobban. Biztos isten, hogy továbbra is annyit megyek majd színházba, amennyit csak lehet, de az életben nem teszek egy lépést sem azért, hogy irodalomkritikus legyen belőlem. Nem röhögni, olvasd el a kritikát, és érteni fogod.

D. elutazik

A nyár nyaralás része is elkezdődik ma, legalábbis Dávid számára. Összecsomagoltuk a „kis” bőröndjét, és T. a Mamával együtt levitte őt pihenni Földvárra. Ott lesz Klárinál minimum egy hetet. És most nem csak amiatt aggódom egy kicsit, hogy ő vajon majd hogy érzi magát (nyilván nagyon jól, de ilyen idős korban azért már van honvágy, meg ilyes), hanem azon is, hogy Gábor hogy fogja viselni, hogy nem lesz itt az istene… se az oviban nem lesz ott…

Jó, persze, azért halálra nem parázom magam, mert általában azért nincs velük gond, csak hát azért ez bennem van.

Az igazán furcsa meg majd az lesz, amikor mind a két gyerek megy anyuékhoz 3 hét múlva egy hétre…

A gála

Ma volt az évzáró gála az oviban. Csodálatos volt, gyönyörű, le a kalappal. Volt itt minden, kéremszépen, csak sajnos olyan fények nem voltak, ami mellet én képeket tudtam volna csinálni… persze próbálkoztam, de hamar feladtam, meg aztán úgy voltam vele, hogy majd lesz „hivatalos” fotó úgyis dögivel, majd azokat használom… ha kész lesznek. Addig marad a szöveg.

Nos, a műsor elején még G. is „szerepelt”: teljes jogú bölcsicsoportosként vonult be a kis egyenruhájában, szépen sorban a többiekkel. Körbevonultak, jött utánuk a kiscsoport, Dávidék, majd a nagyok is. G. még mindig nem úgy nézett ki, mint aki halálra rémült, peckesen lépdelt (a szakáccsal kézen fogva, naná), majd mindenki szépen leült, amíg a bevezető szövegek elhangzottak. És a tíz perc alatt G. is nyugodtan ült a többiek közt, egyszer sem akart elfutni, pedig hát se a reflektorokhoz nincs szokva, se ahoz, hogy cca 200 ember bámulja, zene is volt, nem is halk, de semmi… szereplésre termett ,-)

Na, aztán jött D. csoportjának a műsora. Dájíkám sárga tulipánt alakított, aki nem egyformán szereti a kék meg a piros lepkéket, és nem mindegyiknek hajlandó menedéket adni az eső elől… előadták szépen az egész kis mesét, meg utána egy csomó verset és dalocskát…

Édesek voltak, mert ugye a mikrofon úgy volt megoldva, hogy az óvónéni hol az egyik, hol a másik gyerek szája elé tartotta oda… ettől a gyerekek nemhogy zavarba jöttek volna, épp ellenkezőleg, aki elé épp a mikrofon került, az még nagyobb hangerőre kapcsolt, és úgy kiabált bele, hogy a cserepek is rezegtek… (mondta Viki utána, hogy az oviban pille-palackkal gyakoroltak, és már ott is így csinálták… mindegyikükben dühöngött a szereplési vágy…). Egyszóval ügyesek voltak, olyan büszkén feszítettünk ott, hogy ihaj.

D-ék előadása után persze jött a másik két csoport is, hasonló műsorszámokkal, közben-közben volt egy-egy tornabemutató (komolyan mondom 8-9 éves kislányok már olyan RG-bemutatót rittyentettek, hogy csak néztünk. A nagyobbakról már nem is beszélek, nem értek a tornához, csak azt láttam, hogy rettentő látványos, és kicsit sajnálkoztam, hogy lányom nincs… ) is. Ez után volt még tornabemutatója a kisfiúknak is, az összes ovis kisfiú bemutatta a bukfenc-hengeredés és egyéb tudományát (nagyobbak a szekrényugrást… én nem is gondoltam, hogy a nagycsoportosok már itt tartanak: szekrényre fel, ott kézenállás, pördüléssel leugrás… és mindegyik meg tudja ezt csinálni… nekem még középiskolásan sem sikerült idáig eljutni, bár, mint tudjuk, a torna soha nem volt az erősségem…).

A tornabemutató után volt még egy csomó műsorszám, bár itt nekem kimaradtak részek, mert az időközben „visszakapott” Gáborkám erősen az udvarra kívánkozott, úgyhogy meg is beszéltük Tamással, hogy Klárit és Gábort ő hazadobja, Dájí úgysem szerepel már többet (igen, mindenki a saját gyerekére kíváncsi főként), én meg végignézhetem az egészet… aztán persze a kíváncsiság (meg Klári) T-t is visszahajtotta, úgyhogy a műsor hátralévő részét már nyugiban nézhettük végig… volt még tánc, meg Hosé debütálása énekesként (multifunkcionális óvóbácsi), szóval volt minden, ami egy gálaműsortól elvárható. Le vagyok nyűgözve, hogy 2-6 éves gyerekekből mit ki nem tudnak hozni…

Fotók meg majd idővel.

Jó nap

Ma nagyon jó kis napom volt (ismét, igen), merthogy Cicuka ráért délelőtt, és összehoztuk a belvárosi reggelinket, amit hetek óta tervezünk. Oda mentünk, ahol a lentebb említett fűszereket lehet venni, igen, de már nem írom ki, mer’ az Isten se mossa le rólam, hogy reklámozni akarom, pedig az igazság az, hogy Ő még nem volt ott, és kíváncsi volt, miről áradozom hetek óta. Egyetértett egyébként. Ettünk, vásárolgattunk, majd elmentünk nekem inget venni az egyik ismerősünkhöz (nem reklámozok, név nincs), és miután ez is megvolt, elengedtem dolgozni. Valakinek azt is kell. Én meg elmetróztam az Árkádba, ott találkoztam ugyanis Klárival, aki jött, merthogy holnap van D. és G. évzáró gálája, amit Ő is meg akar nézni. Bejártuk az egész plázét, vettünk jó sok cumót a kölköknek (meg még többet nekem, naná), ebédeltünk (palacsinta, gofri, fagyi….ezt lehet ebédnek hívni? Mindegy, finom volt), még egy kicsit vásároltunk, majd hazajöttünk. Elhoztuk a kölkincéket az oviból, medencéztünk… tudok élni, mi? Ja, beszéltem Bobóval telefonon, és beszámolt róla, hogy Nándesz egyre többet beszél (négy hónappal fiatalabb Gábornál, és már nyomja). Kedvenc mondása: „tudok élni!!!”. Behalok.

Kóstolók a Csillagánizsban

Nos, ami még elmaradt a múlt hétről, az a főzős beszámoló, de mivel tegnap is mentem, gondoltam, majd összevonom a kettőt. Ráadásul most nem csak időben volt ennyire közel egymáshoz a kettő, hanem még a témájuk is hasonló volt, kóstolgattunk pénteken is, tegnap is (tegnap mondjuk azért mellette összedobtunk némi kaját is), és mindkét esten újra meggyőződhettem róla, hogy naja, a minőség… ugye. Meg a változatosság… ugye.

Na, de akkor sorban. Nem leszek szakszerű (amúgy sem szokásom, ehhhe), de most felesleges is, mert jó okom is van rá. Az van ugyanis, hogy a pénteki este az az „Olívaolaj és balzsamecet” kóstoló est volt, amiből már a nagy sikerre való tekintettel jó párat tartottak a Csillagánizsban. Én is már a kezdetek óta vacillálok, hogy azért csak el kéne már menni, de valahogy mindig volt más… csakhogy amikor a „más”-okon már nyolcvanötödszörre lepődtem meg azon, hogy „némmá, de jó kis olaj ez, de mennyire más, mint az otthoni, mégiscsak el kéne jönni kóstolni talán?”, akkor már a Timi is mondta, hogy naja, illene, az alapok azért mégiscsak… úgyhogy most elmentem. De előtte még jól megtaláltam egy beszámolót, Reniét, aki januárban már volt „nyalogatni”, és olyan jó kis cikket rittyentett az élményei alapján, hogy már akkor tudtam, rá fogok hagyatkozni… fényképezőt már eleve nem is vittem (írtam Reninek utólag, és felhasználásra elkértem pár képet, hogy az én bejegyzésem se maradjon kopasz, de ha lehet profitól koldulni, akkor miért kínlódjunk, nem igaz?), ott is inkább csak figyeltem, nem nagyon jegyzeteltem…

És mielőtt bárkiben felmerül a (bennem is előzőleg felmerülő) kérdés: nem, egy pillanatig nem volt unalmas… mert igen, bennem is először ott csilingelt a kérdés, hogy oké, olaj-olaj, különbség, íz, gyártás, ezmegaz, de három órában? Na jó, kettőben, mert a balzsamecetek is jönnek, azokat mondjuk szeretem, addig meg elleszek valahogy… de aztán 2 perc után a csilingelés elhallgatott, és én tátott szájjal figyeltem.

Giueseppe ugyanis nagyon jó előadó. Olyan érzékletesen bír mesélni a különböző ízhatású olajokról, hogy alig várod, hogy megkóstold, szemléletesen adja elő a bogyók termesztésének körülményeit, rámutatott azokra a pontokra, amikre vásárláskor esetleg nem árt odafigyelni… szóval emiatt aztán tényleg nem tűnt hosszúnak az egész… sőt. A végén háromnegyed tízkor jöttünk el kilenc helyett…

Kóstoltunk először is ugye számos extraszűz olívaolajat- hát a Bertollinak a többi mellett elég pocsék íze volt, meg kell hagyni… bár a pálmát nálam is az a címkefelirat vitte el, amit Reni is említ: az egyik áruház sajátmárkás olaján az áll: nyomokban diót és mogyorót tartalmazhat… jézusom. Na, ezt meg se kóstoltuk. Igya a fene. A többit kis pohárkákból kóstolgattuk, bagettel és zöldalmával (az alma elveszi az előző olaj ízét, jobban érződnek utána a következő olaj sajátosságai)… nagyon jó volt. Mind. És örültem, mert momentán a Colonna extraszűz olaja már múlt héten „beszerződött” a Baldaszti’sban, most meg Giueseppe hozott nekem egy üveg mandarinosat (Timi volt olyan aranyos, és szólt neki, hogy ugyan, hozzon nekem, mert tudja, hogy imádom- már jópár főzős estén könnybe lábadt tőle a szemem…), úgyhogy már csak 10-15 üvegnyit kéne beszereznem… merthogy jöttek az ízesítettek… noshát, nálam a mandarinos a csúcs. Meg a narancsos. Meg a citromos. Meg a bergamotos… a kardamomos…jaj.

Úgyhogy jövő héten átpakolom a konyhát, helyet kell csinálni…

Ja, és vissza voltak még a balzsamecetek. Nos, azokból nekem is van itthon alapból három féle, néha el is nyalok egy kanálnyit, csak úgy, de például a múlt héten szinte minden nap epret ebédeltem, és hát tudjátok, ha egy tálka eperre tesztek egy kis tutttti-tuti balzsamecetet…na, soha többet nem cukrozzátok (tudom, kevesen cukrozzátok, de az sem fogja többet). Sőt, a tejszínhab is dobódik. Most hogy belegondolok, aki erotikához használja az epret habbal, annak is inkább a balzsamecetet javaslom… szép a színe :) ))

Nekem múltkor T. vett egy üveg 10 éves Leonardi balzsamecetet… hát, egy evőkanálnyi van már csak az alján, pedig ebből senkinek nem adtam… és salátára sem került belőle… igen, ennyire jó.

Egyébként számomra a nap felfedezése a fehér balzsamecet és a Saba volt… ínyenceknek kötelező.

Ja, és a végén volt bogyókóstolás is… nos. Nem ragozom. Finom volt. Nagyon. És tök más, mint amit eddig ettem. Az szerintem nem is olívabogyó volt. Mert az ilyen.

Aztán tegnap megint kóstolni mentem, az est címe: Baldaszti’s a Csillagánizsban. Segal Viktor volt az előadó (a Baldaszti’s étlapja egyébként nagyobbrészt az ő munkája szintén). Egy dologot fontos itt megjegyeznem. Sem ez az este, sem nem a poszt nem reklám. A Baldaszti’s sem fizet nekem (mondjuk fizethetős szinten nem is tudok írni, de mindegy…).

Az üzlet maga arra épült, hogy a csúcsminőséget kínálja. Nincs márkahűség, nincs az, hogy csak YX cég cuccai vannak a polcon. És az este elején Timi is kihangsúlyozta, hogy itt most nem az a cél, hogy az a nyolc ember, aki részt vett ezen a főzőestén, ész nélkül rohanjon a Baldaszti’sba vásárolni, hanem hogy kóstoljunk meg néhány dolgot, hogy milyen is lehet az… arról nem is beszélve, hogy szerintem nem én voltam az egyetlen a csapatból, aki már járt az üzletben.

Naszóval, mivel én már ugye voltam, úgy nagyjából volt fogalmam arról, hogy fogok egy-két olyan dolgot látni, amitől leesik az állam, mit-mire használunk, és ilyes, de nem csak ilyen volt, meglepődtem azon is például, hogy mégiscsak szeretem a narancslekvárt… bár az már csak a végén volt, a sáfrányos forró csoki mellé, úgyhogy gyorsan elregélem a többit is. Figyelem, aki éhes, az ne is olvasson tovább!

Az est felépítése az volt, hogy készül 3 „egyszerű” étel, melyek mindegyikébe „extra” dolgok kerülnek, és mindent kóstolunk magában is, ételben is… áhá, gondoltam, majd sokat eszünk… basszus, a végére valójában még én is kidőltem…

Első volt a nizzai saláta.

Kóstoltunk „miatta”:

-mustárt- CLOVIS márkájút, jó pár félét készítenek, ez most éppen a mustos volt, AHA élménnyel. Merthogy ettem már jó mustárt, nem ez volt az első, de mustosat még nem. Én azt hittem, hogy a múltkor ajándékba kapott ribizlissel nagyjából kimerítettem az extra mustár fogalmát. Hát nem. Ez sokkal jobb volt.

-Szardellafilét. Delfina márkájú. Nem, én sem ismertem, mint kiderült, azért nem, mert egy nagyon kicsi kis manufaktúrában készül, momentán én még a neten sem nagyon találtam róla semmit, de azért már itthon is beszerezhető. És finom volt. Ami a szardellára úgy magában kóstolva azért nem jellemző úgy általában.

-Tonhalat. ORTIZ. Nyami. Nagyon nyami. Az gondolom elég meggyőző, ha azt írom, hogy ez nem csak egy „dobozos olajos hal”, hanem üveges, és ÉVJÁRATOS???

Miután ezeket mind „végignyaltuk”, összedobtuk a salit, azt is megettük, és mindenki csak úgy cuppogott a gyönyörtől.

Jött a következő, a grillezett haloumi sajt, articsókával. Nekem momentán még a haloumi sajt is újdonság volt, de fini, de itt most a hangsúly a nagyon jó articsókán volt. Természetesen üveges, Abruzzo. Nem vagyok nagy rajongója az articsókának, de így, hogy nem kell vele „kínlódni”, így azért egész más.

Ez a kaja is hamar elkészült, újabb evészet, újabb elégedett sóhajok a levegőben, jöhetett a sült kacsamell zöldalma-mustáros öntettel és sült csicsókával.

Na, itt jött az este számomra legfinomabb „kóstolandó” –ja. Igen, a zöldalma-mustár. El nem tudtam képzelni, most meg azt nem tudom elképzelni, hogy nekem ne legyen ilyen.

A gyártója az a THIERCELIN nevű cég, akiknek a csúcsminőségű fűszereit a sokcsillagos séfek is használják. (igen, most már én is. Sznob lettem Gasztrosznob. De kibírom J ). Az alma íze erősen érződik, de olyan jól megy a mustáréhoz, hogy az hihetetlen. Akinek ilyen akad az útjába, az feltétlen kóstolja meg. (igen, kedves barátaim, a jövő héten szándékszom beszerezni egy ilyet. Nálam is lehet majd nyalni belőle ).

Miután a kacsamell is megsült („ezeregy éjszaka” nevű fűszerkeverékkel ízesítve, naná, Thiercelin az is), és a kóstolás után megmaradt mustárral bekevertük az öntetet a közben szintén elkészült csicsókához, ezt is befalatoztuk… izé, én csak befalatoztam volna, ha nem látom meg, hogy még vissza vannak a lekvárok, azok közt is egy olyan, aminek a márkáját már ismerem, ezáltal nagyjából vágtam, hogy mire számíthatok, úgyhogy megkértem Timit, hogy a kacsa felét had hozzam haza, így legalább T. is kóstolhat.

Jó döntés volt, mert miután a kacsák elfogytak mindegyikünk kapott egy kisebb fonott kalácsot (amit délelőtt Timi sütött), és kibontottunk 2 lekvárt.

Nos, az egyik a Raphael féle málnalekvár volt. Én már a múlt héten vettem ettől a készítőtől cseresznyéset, és hát gondolom levágható, hogy milyen fini, ha azt mondom, hogy egy ültő helyünkben megettük a háromnegyedét!!!! Ami azért még nálunk sem jellemző. Nos, a málnás seem maradt el a cseresznyéstől. A másik meg egy Christine Ferber által készített vaníliás vérnarancslekvár volt. Nos, itt jöttem rá, jó sok év után, hogy én mégiscsak szeretem a narancslekvárt. Ja, és a lekvárok mellé készítettünk forró csokit is, hogy lássuk, a különböző fűszerek mennyire megváltoztathatják a „kakaó” fogalmát. Csináltunk kardamomost (eddig kardamomot még csak a rizspudinghoz használtam. Most már majd máshoz is fogok), sáfrányosat (sáfránysziruppal, Thiercelin, AHA élmény), és tonkababosat (a tonkababhoz fűződő bensőséges viszonyom már a bonbonmániám óta megvan, úgyhogy itt csak bólogattam. Meg ittam.).

Mire minden elfogyott, gyakorlatilag mozogni is alig tudtunk… és én nagyon örültem, hogy egy barátommal(aki ma este vesz részt ugyanezen az órán a Csillagánizsban) legkésőbb jövő héten elmegyünk bevásárolni a Baldaszti’sba, merthogy majd addigra tudjuk, mi a jó nekünk. Na, én már tudom. (Ja, a képek itt sem sajátok… Gabitól koldultam el őket, köszönöm J )

Tesók

A mai program lényegében ugyanaz volt, mint a tegnapi (ma is megérkezett persze a szokásos délutáni eső, de most nem erre gondolok). Fürdés reggeltől estig, a köztes időkben pucéron rohangászás, sarazás (igen, szabad nekik, mér ne szabadna, én is imádtam gyerekkoromban. Igen, egy csomószor nekem is engedték. Nem, nem feltétlenül attól lettem ilyen...).
Volt még pucér birkózás is a trambulinon, ami szintén nem baj, egészen addig, amíg mind a kettő vigyorog. Mondjuk kicsit meglepődtem, hogy G. is gond nélkül felmászik a majd' egy méter magas létrán... de felmászott... és vigyorgott mind a kettő birkózás közben, olyan hangosan, hogy szerintem 3 utcányira elhallatszott...

Nyárnyitó

A nyarat hivatalosan is megnyitottuk…
Tegnap délelőtt még egyszer átmostam a medencét, és megígértük a kölköknek, hogy ma aztán ha minden kötél szakad, akkor is elkezdjük feltölteni vízzel.Reggel hétkor már mind a kettő talpon volt, alig tudtam őket visszatartani, nehogy reggeli előtt fejest ugorjanak a (még tök üres) medencébe… még jó, hogy most aztán valóban nagyon jó idő volt egész nap, és semmi akadálya nem volt az ígéreteink betartásának…Egész nap pancsoltunk. A két kölök már akkor belemászott a gödörbe, amikor még alig volt nedves az alja, aztán ugye a hangulat együtt emelkedett a vízszinttel…
Délre úgy kifáradtak, hogy nyikk nélkül mentek az ebéd utáni szuszkájukra, és mire abból magukhoz tértek, addigra ugye már elég konkrét pancsolójuk volt.
G-re rá is szerkesztettük hamar a karúszót, merthogy ha a „gödrös” részbe belecsúszik, nehogy baj legyen, de nagyon kis ügyi ám, nagyon vigyáz, és estére, mire tényleg elég magas lett a víz, kiderült, hogy tényleg tud úszni velük… jó, persze, a kartechnika még nem tökéletes, de másfél éves alig múlt csak!!! Úgyhogy jöhet majd velünk nyaralni is….
D.ről meg persze eddig is tudtuk, hogy kacsa… most meg van támogatva némi technikai tudással is (volt úszótanfolyamon, ugyebár), ettől nagyon megbátorodott (nem mintha szükség lett volna rá, emlékszünk még ugye az ő vízi kezdeteire), és a legtöbb időt az vette el, hogy a fejébe verjem, hogy igen, nagyon ügyes, de azért a karúszóját csak akkor veheti le, ha én, vagy az apja is a vízBEN vagyunk… nem mellette, nem az udvaron, BENNE. De asszem, felfogta….

Egyébként tényleg nagyon ügyi….lásd, fotó. Az alsó képen „merül”, és úgy úszik…

G. fenyegetettsége

Amikor meg nem nem annyira jó, akkor tényleg nem annyira jó…

Ma például a „ne jó”-sága fenyegetőzésben nyilvánult meg. Ez új dolog viszonylag, nemrég kezdte, de meglepő fejlődést mutat.

Szóval délután az történt, hogy Dájí ki akarta próbálni Gábor motorját, amikor kint voltunk a pályán, de G. valamiért éppen akkor szintén nagyon ragaszkodott a járgányhoz. Mondtam D-nek, hogy siessünk haza, van itthon másik kismotor, atzt adjuk oda a Gáborkának, és akkor kipróbálhatja emezt… (az ember próbál taktikus lenni ugyebár).

D. kicsit végiggondolta a haditervet, majd erősen összehúzott tekintettel kijelentette:

- jó, de ha utána is el akarja venni tőlem a motort, akkor leszedem a bőrit (sic), aztán levágom a fejét, megsütöm, és megeszem!!!!

Hzát komolyan mondom, én hirtelen olyan nevetésbe fogtam, hogy el kellett fordulnom, mielőtt azt hiszi, hogy a brutalitás a legvidámabb dolog a világon. De nem tehetek róla: egy édes, ártatlan. apróka kisfiú, ahogy „letépi a bőőőőrit”… és az a hangsúly….

A jó fiú

Amikor Dájí jó, akkor nagyon jó…

Ma pl. kitalálta, hogy oké, ma is kilocsolták a vizet a kádból fürdés alatt, de majd Ő összetakarít… a Gábor marha jól szórakozott, mutogatott a tócsákra, és kiabálta, hogy „Dájíííí!!!!att is!!!atiiiiis!!!!!! Gondolom nem kell hozzá fordítóprogram :)

Megoldja...

Én nem is tudom, hogy a gyerekeknek honnan van ennyi energiájuk… az oviban is nyüzsögnek egész nap, sőt, Dájí ma például még úszni is ment reggel, van már reggeli futás is nekik minden nap, egész délután a kertben vannak… egy átlagos felnőtt délután ötre gyakorlatilag csak belehullana az ágyba… de a gyerekek? Mi ugye minden nap megyünk még sétálni is ovi után… az elmúlt két napban meg a közeli kis „focipálya” volt a sláger (az idézőjel azért van, mert tonképpen’ ez csak egy kis tér, középen egy lebetonozott résszel, amiben már több a gaz, mint a sima beton, egy, azaz egy darab kosárpalánkkal, amin palánk már nincs is, egy egész és egy fél focikapuval (kispályás focihoz való kapuval…)… önkormányzati, ja). Oda mentünk ki tegnap is, ma is, és a két gyerek ott rendezhetett még bringaversenyt. Időközben persze mindig előkerül a pótuzsonna (ez a másik… hogy ezek újabban mennyit esznek!!! Hálisten, mondjuk, nem panasz, csak megjegyeztem), kajolnak, majd futnak-bringáznak tovább. Ma, míg a Dávidnak „szurkoltam” (szeret egyedül is versenyzőset játszani, életveszélyes tempóban száguld át a pályán, nekem közben ugrálni kell a pálya szélén, és minél hangosabban ordítani, hogy „hajrá, Dávid”… ezt valahogy nem nagyon tudja megunni…) Gábor kipakolta a táskámat, és talált benne némi apró cukrot (ami a zsiráfból jön, miután szivárványt kajál… ilyen egy süsü reklámot…), persze abbóül is kellett kiosztanom 3-3 darabot. G. rögtön meg is kajolta a sajátját, Dájí viszont inkább megpróbálta a kiskapun található lukba beletömni a sajátját… látszott, hogy nem fog belemenni, így aztán mondtam is, hogy ez szerintem esélytelen, erre ő, csitítólag:

-nyugi,, anyuka, mindjárt meg fogom oldani!!!

Behalok, hogy milyen kis választékosan tud néha fogalmazni….

A kép telefonos… nehezen tudom magam rávenni, hogy a hátiban tartsam a jó gépet… aztán persze, amikor valami aranyosat csinálnak, akkor meg pipa vagyok.

Csak mer' szép...

Kis kávé így hétnyitásként…nem, nem itthon, ilyet sajna nem tudok…

Tééényleg!!!! Fel kéne vetni ötletként a főzősuliban… a baristáskodás alapjait le lehet adni 3 órában? : )

2011 legrosszabb fotói 3.

És nem csak azért, mert homályos :)))) Ma este, fürdés után...

Az ígéret szép szó...

Az időjárás előrejelzésekben nem lehet mindig megbízni, de mi azért rendületlenül próbálunk hinni benne… a csalódás most kicsit nagyobb volt, mint általában…

Történt ugyanis, hogy a hét elején még azzal kecsegtettek, hogy oké, hogy vasárnapra szokás szerint beüt a hidegfront, de szombaton még „szinte nyár” lesz. 26-28 fok, nap, meg minden. Mi meg jól meg is beszéltük Cicukával, hogy akkor viszont engedünk meleg vizet a medencébe, a kölkök had örüljenek. Ki is pucoltam a medencét csillivillire (előtte T. kiszedte belőle a benne tartózkodó vendégeket… hat akkora béka lakott abban a kevés (nem több, mint 10 liternyi) vízben, hogy nem is gondoltam volna, hogy elférnek… és nem, nem bántottuk őket, kivittük az összeset a nem messzi térre, és ott engedtük őket szabadon.

Szóval a medence tiszta volt ugyan, ám az idő alávágott a programnak: egész nap fújt a szél… én meg nem mertem megkockáztatni a megfázást, így aztán a pancsiból semmi nem lett… de ugyebár a gyerekeknek megígértem, hogy a medencében fogunk játszani… és a nem megtartott ígéret nem szép dolog… úgyhogy szinte egész nap a medencében játszottak. Mert én szeretem megtartani az ígéreteimet.

D. ravaszodik

Nem, nem ravaszKodikot akartam írni...

Amikor a múlt hétvégén voltunk vásárolni, D. kiszúrt magának egy Matuka-alakú tusfürdőt. Én meg, rutinos lévén, mivel láttam, hogy annyira nem is gagyi a cucc, még játszani is lehet majd vele (márhogy elég stabil építésű, és forog a kereke), vettem egyet rögtön Gábornak is. közben futólag szemügyre vettük, hogy vannak más mesefigurák is, de igazság szerint olyan gyorsan eltoltam onnan Dájít, ahogy csak lehetett. De ma kiderült, hogy nem lehetek én elég gyors, és a gyerekem eszén sem könnyű kifogni… ráadásul kezdi megtanulni a taktikázást… bizonyságul álljon itt a ma esti beszélgetésünk.

Helyszín: hálószoba, este 8. D. mesét néz, anyukája bemegy vele közölni, hogy nemsokára aludni kell. D. belevág:

-Nézd, Anya, Gábor itt hagyta a Matukáját!!!

-Aham…majd reggel odaadjuk neki..

-És Anya… az jutott eszembe, hogy van egy mese, amit nagyon régen láttunk…

-Melyik?

-Az a robotos…a Wall-e…

-Ja, igen, tényleg, azt már nagyon régen láttuk…majd holnap este akkor azt nézed meg, jó???

-Nem, nem azt akarom…. De Anya…amikor a Matukát vettük a boltban, volt ott Volli is… legközelebb majd veszünk olyat is????

Ezt a felvezetést, mi? Mellette szóljon egyébként, hogy hétvége óta messze a Matuka a legkedvesebb játékuk… de hogy mióta gondolkodhatott azon, hogy hogy készítse elő a talajt??? Mondom, hogy ravaszodik...

Reggeli monológ 1. rész: Itthon

Dávid, mondtam, hogy vedd már le a pizsidet! Gáborkám, ülj nyugodtan mert nem tudlak időre felöltöztetni, és ma Dájínak úszás van. Dávid, nem, nem bugyit veszünk fel, hanem úszógatyát. Nem, nem tudom, hogy a Kitti megy-e úszni ma, vedd azt a gatyát! Gáborkám, ne csórd azt el, az a Dávid zoknija, neked már van a lábadon!!!! Ja, hogy levetted… Dávid, a nadrágodat is fel tudod venni egyedül, hadd mossak már addig fogat! Igeee, mutatoo meik az eheje de váhj eg peecet, mee minden habos hesz!!! Nem, nem köptelek le… mondtam, hogy ne állj olyan közel a kagylóhoz…Gatya rajtad van már? Nézd, a Gábor már teljesen fel van öltözve! Igen, őt én öltöztettem… tudom, szerintem sem igazságos…az élet sem az, kisfiam, mégis jó. Biztos, hogy akarsz autót is vinni? Tudod, hogy abból általában balhé van, mert vagy otthagyjuk, vagy összevesztek rajta a Krisivel/Marcival/ Alexával/Kittivel/Bogival… ki is jár még a csoportba? Ja, a lányok nem autóznak? De veszekedni velük is tudsz… mindegy, szóval melyik autót visszük? Nem, nem kell mindenkinek saját!!! Azt a veszekedést nem nekem kell elsimítani, úgyhogy maximum kettőt viszünk… mert nem fér be a táskámba annyi!!! Akkor hozzad te! Ahha, sejtettem…az oviban is van autó, mi? Csak hozni ne kelljen… inkább bringával jössz. Jó. Mindjárt kész vagyok… Gábor, hol találtad azt a cumisüveget??? És mi van benne??? Jézusom... legalább még folyékony...Na, lássuk csak, úszógatya, papucs, úszósapi, törcsi, fürdőköpeny, alsógatya a táskában, a táska a hátamon, kulcs a nyakamban, Gábor a nyakamban, mehetünk. Futás! Bameg, a Gábor vize… Mehetünk! Oké, megnyomhatod a gombot… igen, mondom, te zárod a kaput, csak csináld már, gyerekem, mert a Gábor 12 kiló, anyának meg fáj a nyaka… nem, most nem jöhet motorral, mert akkor az még plusz 10 perc, és nem tudsz reggelizni… de, igenis éhes vagy, úszás előtt meg depláne enni kell… nem, nem tudom, hogy Kitti megy-e úszni ma… nyomd azt a gombot!!! Na, most verseny az oviig… istenem, de jó, hogy ilyen közel van….

Meggyógyultak

Mind a két gyerek gyógyultnak nyilváníttatott. Tegnap Dáviddal még buliban is voltunk, egyik kis csoporttársának volt a születésnapja. A közeli Mekiben volt megrendezve az esemény, ahol „igazi” repülő is van… (istenem, aki kitalálta a repülő alakú játszóházat, tuti zseni volt). Kisebb nézeteltérés támadt az elején, merthogy a jelen lévő 8 gyerek közül mindegyik a pilóta akart lenni, de most én azon szerencsés helyzetben voltam, hogy még csak bele sem kellett szólnom a vitába, ugyanis a játszóházba a felnőttek fel sem mehetnek (újabb zseniális találmány). Mondjuk ugyanezen okból nem is fotóztam, de hát minden nem jöhet össze… mindenesetre mikor a gyerekek két óra elteltével lejöttek, nagyon boldogan, egymás szavába vágva mesélték a kis élményeiket, jól érezték magukat nagyon, és ez volt a lényeg. Ma meg a két gyerek ment oviba… a csend sem rossz találmány.

Erőst' gyógyulunk

Végül is már tegnap délután is mentünk sétálni, méghozzá jó nagyot, merthogy a lakásba bezárva tényleg nem lehet lenni egész nap… már tegnap reggel óta nem lázas egyik sem, és a kakec ugyan híg (bocsi, a tények makacs dolgok), de attól már nem kellett tartanom, hogy D-vel be kell csöngetnünk valahova, mert gondba kerülünk… Gáboron meg van pelus, ő megoldja.

Szóval elmentünk a játszótérre, nagyon élvezték a kölkök, aztán ma meg már délelőtt együtt mentünk vásárolni is… és közben minden egyes cserebogarat megnéztünk… én nem is gondoltam, hogy ilyen marha sok van belőlük…

Emlékszem, gyerekkoromban imádtam a cserebogarakat… tényleg megöregedtem, basstus, mert én már a másodikat ugyanolyannak láttam, mint az elsőt, és a harmincötödik is pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az előzőleg látottak…

Mindenesetre még egy érv, hogy miért jó gyereknek lenni…

Tájkép csata után

Nos, így nézett ki ma a nappali délelőtt tíz órakor… a két rettenetesen beteg gyerekem azért nincs a képen, mert a hálószobában ölik egymást valami autóért. Gondolom, ha most oda bemennék, akkor ott is hasonló látvány fogadna. Igen, kitaláltátok. Eszem ágában sincs bemenni. Jó nekem itt.

Anyák napja

Anyák napja… na, elsülhetett volna jobban is. Bár, én is hibás vagyok… én tényleg azt reméltem, hogy ha tegnap dél óta D-nek nincs semmi baja reggelig, akkor ez már így is marad. Reggel esküszöm, halál jól volt, így aztán őt elvittem oviba, Gábort meg otthon fogtam…Nem maradt úgy Dávidnál sem, fél egykor hívott Viki, hogy hőemelkedése van a gyereknek, bágyadt, meg minden… én már leraktam vagy 20 perce G-t aludni, akitől attól fogva semmilyen nesz nem hallatszott ki, úgyhogy más választásom nem lévén, imádkoztam, majd futottam. Mondjuk, annyira nem vagyok ám felelőtlen… megnéztem utólag a sznitidőmet! Mikor Dáviddal hazaértem, és beléptünk a lakásbamegnéztem a bejövő hívás időpontját… Jelentem, egész pontosan 15 perccel azelőtt jött a hívás… és akkor én még felöltöztem ugyebár, az is vagy 2 perc. Úgyhogy nem volt hosszabb időre egyedül G. (még egyszer hangsúlyozom, rácsos kiságyban aludt), mintha egy panelben levittem volna a szemetet, vagy valami.

Lényeg, hogy az oviban Viki mondta, hogy jó lenne, ha a 20 perces ünnepségre Dájíval vissza tudnánk jönni, aztán majd csüt-pénteken gyógyulhat a gyerek kedvére, mondtam, hogy oké, én is szeretnék visszajönni, mert hát mégiscsak… úgyhogy hazaérve belenyomtam D-be egy nagy adag Nurofent, és lefektettem. Magammal együtt, igen. Mikor felkeltünk, G. nagyon nyűgös volt, Dájí csak bágyadt… úgyhogy háromnegyed ötre puccba vágtam a nagyot, meg magamat, majd hívtam T-t, hogy mikor ér már haza, nekünk indulni kéne… akkor derült ki, hogy a gyorsforgalmin áll valami dugóban, késni fog, vigyem az oviba magammal Gábort is, max 10 percre rá úgyis odaér, és összeszedi.. Basszus. Úgyhogy kabát Gáborra is, és futás… még kész szerencse, hogy az oviban kezdik megszokni az ügyeimet, mikor kezdetem elhadarni, hogy mi a helyzet, Anna már vette is ki a kezemből Gábort, hogy majd ő leül vele, megvárják Tamást együtt, én üljek be a terembe. Be is ültem, már mindenki ott volt, épphogy 3 mondatot tudtam váltani a mellettem ülővel, és már jöttek is az aprólékok, énekelve… épp rázummoltam a kamerával D-re, amikor mellettem mozgás támadt… már épp le akartam pisszegni az illetőt, amikor T. zuttyant le mellém. Nézek rá, mondom G. kint van… aszongya igen, tudja, de Anna mondta, hogy úgyse hosszú a műsor, nézze meg ő. is nyugodtan, ő addig ellesz Gáborral. Úgyhogy ketten könnyeztük végig Dájíék műsorát… csuda aranyosak voltak, mindenki szépen felöltözve, kicsit megilletődve… volt vers magyarul is, angolul is, énekeltek is, és nagyon szép ajándékot kaptunk…persze sírtam, mint a záporeső, használható fotó alig... de sose felejtem el.

Félbeszakadt szobafestés

Azért, hogy minden ne legyen kerek, néha én is szívok ám…

Ma délben hívott Viki, D. óvónője, hogy szerinte menjek Dájíért, mert kétszer hányt. (Azért nem szóltak az elsőnél, mert az a buszban történt, amikor az úszásról jöttek hazafelé, és az első tipp persze az volt, hogy a busztól lett rosszul. De aztán amikor ebéd közben a levesestányérba korrektül visszarakta az addig elfogyasztott fél adag levest, akkor már sejtették, hogy ez nem a busz. ) És újabb jó hír: mire odaértem, addigra már G. is ott várt az öltözőszekrénynél, Kriszti ölében, és Kriszta rögtön mondta is, hogy hát szerinte lázas… épp hívni akart, amikor mondták neki, hogy nem kell, mert már úton vagyok… hehe. Mondjuk, ha tök őszinte akarok lenni, meg sem lepődtem… és hát még tán az a legjobb, ha egyszerre betegek. Egyébiránt D. nem tűnt túlságosan betegnek már akkor sem, hálistennek, viszont G. elég kornyi volt.

Aztán hazajöttünk mindhárman (még ebédet is kaptunk az oviból dobozban, hogy ha esetleg megéheznek a kölkök, akkor legyen mit adnom nekik…Bence bácsi főztje orvosság ), aludtunk egy nagyot… igen, mindhárman, én ugyanis teljesen ki voltam dögölve, egész délelőtt Dávid szobáját festettem, és nem mintákat ám, hanem a maradék három falnak estem neki… és demilyenjól tettem, hogy 11kor fájrontot hirdettem, mondván, hogy fáj már a kezem, a fene, aki megszakadjon, most abbahagyom, és majd holnap jól befejezem…így ugyanis amikor jött a telefon az oviból, legalább már nagyjából tiszta voltam… és még így is furán néztek ott rám, hogy de érdekes a frizkóm, mi benne az a világos csík az frufrumnál?... Táncsak nem meg tetszettem hülyülni, hogy direkte így mászkálok? Mondom nem, szobát festek. De mért én??? Mert szeretek ilyesmit megcsinálni magam. Ahha- ezt se mindenki érti, de legalább elfogadhatóbb, mint a borzmelír.

Délután G. nagyon kornyadt volt, szinte egész végig az ölemben ült, vagy a kanapén fetrengtünk összebújva, D. viszont, mint a csík… azóta se semmise… nem értem…

Esős majális

Azon már meg sem nagyon lepődtünk, hogy megint hétvégére romlik el az idő, mert ugye ez szokása neki már évek óta, de én személy szerint reménykedtem benne, hogy legalább a majálisra tekintettel lesz… de nem. Nagyon mérgesek voltunk, hogy így belepancsol a programunkba, de azért a lehetőségekhez képest megtettünk mindent, amit lehetett: kimentünk a majálisba (bár nagy volt a kísértés, hogy a hideg és az eső helyett a száraz- meleg lakást válasszuk), vettünk a gyerekeknek a kedvenc fánkjukból (bár nem sokkal voltunk ebéd előtt, és tudtuk, hogy emiatt majd jól nem fognak enni a „rendes” kajából), felültünk a kisvonatra (bár vizes volt és csöpögött), Dájít befizettük horgászni (bár meggyőződésem, hogy a „levadászható” „ajándékok” évről évre egyre szarabbak gagyibbak ), Sajnos, mivel a fényképekről sem akartam lemaradni, kattingattam is, és valszeg kicsit beázott a gépem, ugyanis a délutáni Botond-ünneplésről nem sikerült nem homályos képet csinálnom z istennek se. Meg kéne kérnem a Bobót, hogy küldjön már át egy párat… Mindenesetre VOLT ünneplés, Botond kapott Thomasos tortát, sok Thomasos ajándékot (Anyu még sk. Thomasos-bohócos zászlófüzért is kreált), tőlünk meg bobocar-t. Igaz, hogy a bobocarért állandóan küzdenie kellett, merthogy az én gyerekeim is rettentően szerették volna használni (nem, azt nem értik, hogy csak kipróbálni… kizárólag a „kisajátítani”-t tudják). De megoldották. Játszottak, veszekedtek, majd Boti és Dájí átdizájnolta kicsit a tortát. Érdekes, hogy ezt egész jó minőségben sikerült megörökíteni… mindegy, ha lesz jó képem, akkor azért az ünnepelt is szerepelni fog a szülinapjáról szóló bejegyzésben, megígérem… addig meg hibáztassuk az esőt.