A gála

Ma volt az évzáró gála az oviban. Csodálatos volt, gyönyörű, le a kalappal. Volt itt minden, kéremszépen, csak sajnos olyan fények nem voltak, ami mellet én képeket tudtam volna csinálni… persze próbálkoztam, de hamar feladtam, meg aztán úgy voltam vele, hogy majd lesz „hivatalos” fotó úgyis dögivel, majd azokat használom… ha kész lesznek. Addig marad a szöveg.

Nos, a műsor elején még G. is „szerepelt”: teljes jogú bölcsicsoportosként vonult be a kis egyenruhájában, szépen sorban a többiekkel. Körbevonultak, jött utánuk a kiscsoport, Dávidék, majd a nagyok is. G. még mindig nem úgy nézett ki, mint aki halálra rémült, peckesen lépdelt (a szakáccsal kézen fogva, naná), majd mindenki szépen leült, amíg a bevezető szövegek elhangzottak. És a tíz perc alatt G. is nyugodtan ült a többiek közt, egyszer sem akart elfutni, pedig hát se a reflektorokhoz nincs szokva, se ahoz, hogy cca 200 ember bámulja, zene is volt, nem is halk, de semmi… szereplésre termett ,-)

Na, aztán jött D. csoportjának a műsora. Dájíkám sárga tulipánt alakított, aki nem egyformán szereti a kék meg a piros lepkéket, és nem mindegyiknek hajlandó menedéket adni az eső elől… előadták szépen az egész kis mesét, meg utána egy csomó verset és dalocskát…

Édesek voltak, mert ugye a mikrofon úgy volt megoldva, hogy az óvónéni hol az egyik, hol a másik gyerek szája elé tartotta oda… ettől a gyerekek nemhogy zavarba jöttek volna, épp ellenkezőleg, aki elé épp a mikrofon került, az még nagyobb hangerőre kapcsolt, és úgy kiabált bele, hogy a cserepek is rezegtek… (mondta Viki utána, hogy az oviban pille-palackkal gyakoroltak, és már ott is így csinálták… mindegyikükben dühöngött a szereplési vágy…). Egyszóval ügyesek voltak, olyan büszkén feszítettünk ott, hogy ihaj.

D-ék előadása után persze jött a másik két csoport is, hasonló műsorszámokkal, közben-közben volt egy-egy tornabemutató (komolyan mondom 8-9 éves kislányok már olyan RG-bemutatót rittyentettek, hogy csak néztünk. A nagyobbakról már nem is beszélek, nem értek a tornához, csak azt láttam, hogy rettentő látványos, és kicsit sajnálkoztam, hogy lányom nincs… ) is. Ez után volt még tornabemutatója a kisfiúknak is, az összes ovis kisfiú bemutatta a bukfenc-hengeredés és egyéb tudományát (nagyobbak a szekrényugrást… én nem is gondoltam, hogy a nagycsoportosok már itt tartanak: szekrényre fel, ott kézenállás, pördüléssel leugrás… és mindegyik meg tudja ezt csinálni… nekem még középiskolásan sem sikerült idáig eljutni, bár, mint tudjuk, a torna soha nem volt az erősségem…).

A tornabemutató után volt még egy csomó műsorszám, bár itt nekem kimaradtak részek, mert az időközben „visszakapott” Gáborkám erősen az udvarra kívánkozott, úgyhogy meg is beszéltük Tamással, hogy Klárit és Gábort ő hazadobja, Dájí úgysem szerepel már többet (igen, mindenki a saját gyerekére kíváncsi főként), én meg végignézhetem az egészet… aztán persze a kíváncsiság (meg Klári) T-t is visszahajtotta, úgyhogy a műsor hátralévő részét már nyugiban nézhettük végig… volt még tánc, meg Hosé debütálása énekesként (multifunkcionális óvóbácsi), szóval volt minden, ami egy gálaműsortól elvárható. Le vagyok nyűgözve, hogy 2-6 éves gyerekekből mit ki nem tudnak hozni…

Fotók meg majd idővel.