péntek, június 29

A telefon


Ma érzékeny búcsút vettem D-től (már amennyire hagyta), hogy akkor a következő egy hetet a Klári maminál töltse. Az érzékeny búcsú azért nem volt egyébként az igazi, mert a gyerek, mihelyst beült a kocsiba, rögtön kézbe fogta a szórakoztatására odakészített tabletet, és onnantól már a puszi sem volt érdekes.
Úgy volt egyébként,hogy délután fél háromra hazaért az apja, és együtt elballagtunk, hogy hazahozzuk mind a két gyereket. Kicsit tartottam tőle, hogy G. cirkuszolni fog, így aztán eléggé örültem, amikor az oviban azzal fogadtak, hogy a kicsik még lent esznek, így gyorsan megfogtuk D-t, hazavittük, és mondtuk Gyöngyinek, hogy majd én külön visszamegyek G-ért. Itthon már össze volt pakolva a cucc, úgyhogy negyed órán belül el is indultak… én meg már épp elkezdtem sajnálkozni, hogy nem volt valami érzelmes elköszönés, amikor is nem egész egy óra múlva cseng a telefon. Látom, T. Felveszem, erre közli, hogy D. akar velem beszélni. Megörülök, kérdezem mizu. D mondja, azért hívott, hogy elmesélje, hogy 3 bogár felkenődött az üvegre. Mondja-mondja, egyszer csak nagy csend, csak a kocsizaj hallatszik. Veszettül hallózok,egyre hangosabban, egyszer csak beleszól:
-Csak azt akarom még mondani, hogy most már leteszed? Már eleget beszéltünk.....

csütörtök, június 28

Megyünk nyaralni! (D. már holnap kezdi....)


D. játszik reggel a tableten, egyszer csak felkiált:
-Anya, szerintem én tankhíró leszek!!!! Tankot fogok vezetni, mert én ebben nagyon ügyes vagyok!

És ami még történt: tegnap ugye találkoztam a Borkonyhában a Krisztával, hogy tartsak egy jó kis élménybeszámolót Olaszországról. Úgy belemelegedtem, hogy már három óra volt majdnem,mire elindultam volna hazafelé, így felhívtam T-t, hogy neki mi a további terve a délutánra (hátha együtt is hazaérünk a kölkökért, egyszerűbb nekem az irodáig visszamenni,ott megvárni őt,és úgy haza). Mondta, hogy igazából arra gondolt, hogy mindjárt felkerekedik,és kér árajánlatokat a nyaralásra, hogy végre eldönthessük este, hogy hova-merre-mennyiért. Mondtam, hogy ne mozduljon, 10 perc múlva ott vagyok, menjünk együtt. Első utunk a Neckermannhoz vitt, majd, miután sikerült engem felmosni az iroda padlójáról (kicsit sokalltam az árat) átmentünk a Green travelhez. Végül begyűjtöttünk 4 féle variációra árakat, és este meg is szültük: marad a már jól bevált Ali Bey szálloda, de most nem a Belekben levőbe megyünk, hanem Manavgatba. 1 hét, 4 felnőtt (visszük a Klárit meg Katit is), 2 gyerek. Szupi lesz… indulás július 27-én… úgyhogy egy hónap múlva már hawai-dizsi-napszemüveg!!!

Időközben Klárival többször egyeztettünk telefonon, úgyhogy holnap reggel összepakolom Dávid cuccát, és az apja leviszi őt a Mamához egy hétre... hadd élvezzék ki egymást : )

hétfő, június 25

Itthon


Tegnap hazajöttünk Olaszországból. Meg fogom írni az egészet,úgy ahogy volt, csak még kérek hozzá egy kis türelmet, esküszöm,legkésőbb a törökországi nyaralás alatt pótlom. De hogy felvegyük a fonalat, folytatom innen, aztán majd bepasszítom az irományt.
Míg nem voltunk itthon, Anyu és Kati vigyázott ugye a gyerekekre, nem volt semmi gond, hála istennek Gábor is csak akkor anyamániás, amíg látja az anyját. Mikor például a múlt héten kedden mentünk le az anyu elé az állomásra, már attól kiakadt, hogy a Mama akarja tolni a babakocsit…. Jut eszembe, babakocsi: azt hiszem, ez volt az utolsó útja neki… a múltkor már akadt volna rá vevőm, de azért nem adtam el, merthogy ha G. lebetegszik még a nyár folyamán, és együtt akarunk menni a boltba, vagy valahova, akkor majd beleteszem… na, pont egy ilyen esetre gondoltam, mint a múlt heti…úgyhogy jól tettem… a babakocsitól valómegválás időpontját egyébként aug.3-ban határoztam meg, akkor lesz G. 3 éves… Újra lezárul egy korszak.
Időközben G. persze teljesen meggyógyult, pénteken még volt nála a doki ellenőrzésre, mindent rendben talált,úgyhogy ma már együtt mentek az oviba. Újra kezdődnek a hétköznapok.

kedd, június 19

A tervezett program

No, a doki szerint bátran elindulhatunk holnap, G. vel nem lesz nagy baj, benyalt valami vírust, de hála istennek nem súlyos a helyzet. Ma már láza sem volt, együtt mentünk ki a Mama elé az állomásra. Bőrönd összepakolva, gyógyszerek adagolásának leírása az asztalon... minden megvan.

A tervezett program a következő: (lehet előre irigykedni... :))) Jó fej vagyok, tudom...)

Gasztronómiai kalandozás Olaszországban Segal Viktorral és Kertész Mirjammal

Ismerje meg a kulisszatitkokat az olasz olívaolaj, parmezán, pármai sonka, balzsamecet és szalámigyártás körül! Utunk során borászatot és pezsgőgyárat is látogatunk, illetve megismerkedünk jellegzetes helyi kulináris különlegességekkel.
2012-es Garda-Gastro Túra
Időpont: 2012 június 20. szerda – június 24. vasárnap
Javasolt programok:
Szerda :
8.00 órakor találkozó
a Coninvestnél Budaörsön, egy kávé elfogyasztása után indulás busszal Olaszországba, Segal Viktor társaságában, tervezett érkezés 16 – 17 óra körül a szállásra (www.hotelterrazzo.it)
a szállás elfoglalása, welcome drink a szállodában
18.00 órakor indulás: Borkóstolások a környékbeli pincészetekben:
Borok: igényes bio borászat, mely helyi Garda tói szőlőfajtákat termel: Marzamino,
Groppelo, Garda Cabernet (5 évig a Gambero rosso 3 kelyhes kitüntetését nyerte el
a Bordeaux-i borversenyen). Helyszín: La Pertica Raffa di Puegnago ca. 7 km a hoteltôl, XVI. század beli épület, kóstolóterem és bortrezor
Vacsora a szállodában
Csütörtök: Délelőtt kirándulás Gargnanoba a Garda tó legjobb olívaolaj termelôjéhez, üzemlátogatás
és olajkóstolás, majd séta Gargnanoban és Gardonéban
Ebéd egy jellegzetes helyi trattoriában La Brasa Tremosine Val di Brasa-ban ahol a helyi „spiedo-t” fogjuk megkóstolni.
Délután pezsgőkóstolás: 15.00 Franciacorta:
Ez a kicsi borvidék az Iseo-i tó és Bergamo között terül el, ca. 70 km-re a hoteltől, világhírű a klasszikus módszerrel előállított habzó borairól amit régebben Champagne-nak hívtak.
http://www.diwinetaste.com/dwt/en2005072.php
20.00 vacsora a hotelben
Péntek:
kirándulás Modenába, Maranelloba és Carpiba
8.30 Indulás busszal reggeli után Carpi-ba, utazási idő ca. 1,5 óra
10.00 látogatás Carpi-ba a parmezán gyárba
http://www.caseificiosangiorgio.it/
11.30 transzfer Carpi-ból Maranello-ba,
Ferrari múzeum látogatás, ca. 30 perc áll rendelkezésre
http://www.ferrari.com/Italian/About_Ferrari/Museo-Ferrari/Pages/Home-Museo.aspx
ebéd egy helyi étteremben
15.00 látogatás egy igazi sonka üzemben
17.00 látogatás a Malpighi, Modena –i balzsamecet gyártónál – ca. 25 perces utazás
– látogatás és kostoló ca. 45 perc, az ecet 10 Euro / üveg (klasszikus minőségben)
http://www.acetaiamalpighi.it/
20.00 Vacsora a szállodában Salóban
Szombat:
Látogatás a heti piac gasztronómiai során (a szállodától 2 perc séta)
12.00 óra indulás Manerba-ba
ebéd: 3 villás, 1 Michelin csillagos étterem, Il Capriccio Manerba del Garda-ban
http://www.ristorantecapriccio.it/
Délután:
Marzocchi Azienda Agricola, látogatás egy helyi szalámigyártónál
Marzocchi Mario
Este:
kirándulás hajóval a Garda tó szemközti partjára, ott vacsora
Vasárnap:
reggeli után indulás vissza Magyarországra.

Szarul hangzik :))))

hétfő, június 18

Alexa szülinapja


A tegnapi Alexa-szülinap volt a legjobb szerintem az összes ovis szülinap közül….
10re vitt minket T, és fél ötkor indultunk haza. Annamáriáék mindent megtettek, tényleg, hogy jól érezzük magunkat,és mi meg mindent megtettetünk, hogy ne fáradjanak hiába…
Minden gyereknek legalább egy szülője eljött, plusz meghívott vendégként jött Viki és Tamás bácsi az ooviból.
Volt felfújható medence (jó, hogy uccsó pillanatban bedobtam D-nek egy fürdőgatyókát), amibe aztán az apukák olyan ugrásokkal vetették bele magukat, hogy szétröhögtük magunkat…
Volt grillezés, házi vízicsúszda, barbis torta, sör-bor (jó, ez utóbbi a felnőtteknek), ugrálóvár, dinnye, szóval minden…
Mondom, szülinap volt ez a javából. Fél ötkor alig lehetett hazarángatni a kölköket, de hát ha rajtuk múlik, tán ott is alszunk…

Mikor hazaértünk, akkor mondjuk hamar letörtem, mert G.továbbra is lázas volt, sőt, elég csúnyán be van dagadva a nyaka is… első gondolatom az volt, hogy ez bizony mumpsz, de aztán a neten utána olvastam,és rájöttem, hogy nem lehet hiszen a mumpsz ellen ma már kötelezően oltanak, tehát G. is kapott ilyen oltást… mindegy, felhívtam a dokit, nemsokára érkezik… szerda hajnalban indulnánk, holnap reggel jön az anyu, ő lesz az egyik felvigyázó, a másik meg a Kati, Ő majd szerdán délben érkezik…G.nek mindig is volt érzéke az időzítéshez…

szombat, június 16

Izgalmak


Egy merő izgalomban vagyok a szerdai indulás miatt…
És nem elég, hogy maga az út miatt izguljak, van egyéb is…
Holnap lesz Alexa szülinapja. Megbeszéltük T-vel, hogy együtt megyünk, mert biztos jó buli lesz… mára még beiktattunk egy vásárlást az outletben. Korán indultunk, hogy ne legyen nagyon meleg, első körben megvettük a kölköknek, ami nekik kell,majd megkérdeztük őket, hogy jönnek-e velünk tovább, vagy bemennek-e a játszóházba. Természetesen az utóbbit választották, úgyhogy beadtuk őket, hadd játszanak, mi meg legalább nyugodtan körülnézhetünk. Másfél óra múlva mentünk értük, addigra úgyis már ebédidő volt, úgyhogy beültünk az éttermekhez kajálni. Már az gyanús volt, hogy G. nem nagyon eszik… és mikor az ölembe kéredzkedett, akkor tűnt fel, hogy bizony, ez lázas… francba is.
Úgyhogy holnap T. majd csak elvisz minket a buliba, aztán hazajönnek G-vel,és pihennek… hétfőn meg doki….

hétfő, június 11

A Gála


Hétvégére eljött a Kati meg a Mama, ugyanis pénteken volt az ovis Évzáró Gála.
Nem mondom, hogy nem izgultam, hiszem D-ek most már egyre több szerepe van ugyebár, ahogy nő… Megint bejött a papírforma: hiába nem az én gyerekem ballagott,és bőgtem, mit a záporeső… nem tudom,mi lesz velem jövőre, gyaníthatóan egy Xanaxot is be kell majd vennem, hogy ne omoljak össze a meghatottságtól : )
Pénteken fél négyre kellett a csarnokhoz menni,négykor kezdődött az előadás, és nyomták is vagy három órán keresztül. Volt sok vers, mese, dalok, énekelt sokat az az énekesnő is, aki a bálon is nyomta a műsort, sőt, volt tornabemutató is. Mondjuk a tornabemutatón Gáborék még nem vettek részt, de legalább őrájuk is végig vigyáztak, tehát nem volt az, hogy a műsor felénél kiadják őket a szülőknek, így ez volt az első olyan előadás, amit én is nyugiban végig tudtam ülni.
Mindegyik gyerek végig nagyon fegyelmezetten viselkedett (pedig elég meleg volt, és gondolom, izgultak is azért rendesen), nagyon büszke volt minden szülő…
Mondom, kíváncsi leszek jövőre… Istenem, ha belegondolok, hogy jövő ilyenkor már túl leszünk az iskolaválasztáson is (jó, persze,még nem döntöttem el, hogy D. megy-e majd suliba a 2013/14es tanévre, vagy marad még egy évet ovis, de most az első verziót látom biztosabbnak).
Fotózni mondjuk nagyon nehéz volt, (a legjobb képet a Péter bácsiról sikerült készítenem) egy kicsit messze voltak a kölkök a nézőtértől… azt hiszem, mindenki jobban járna, ha ezek az év végi záró gálák is mondjuk a Patakiban lennének,úgy, mint a karácsonyi… mindegy, majd ha Szilvi megkérdezi a véleményem, akkor elmondom majd Neki (ha nem kérdezi, akkor is persze… de ott sokkal jobban lehet látni, a karácsonyi gálák mindig jobban élvezhetőek….).
Egyszóval: büszkék lehettünk a gyerekeinkre, na…
A hétvége további része is hamar eltelt, mint ahogy az lenni szokott. Mama meg Kati még holnapig maradnak, D.meggyőzte őket hamar:
-Mama, ugye mikor hazajövök az oviból, Te még itt leszel, ugye?
Nanáhogy : )

szerda, június 6

Virág


Ma végre össze tudtuk hozni a megbeszélt ebédet: Krisztával és Hajnival elmentünk a Borkonyhába. Nagyon sajnálom, hogy Hajnival csak most „jöttünk össze”, nagyon jó fej csaj, jó kis barátság lehetett volna ebből… Mindegy, nagyon remélem, hogy bejön neki a meló Ausztriában.
Amiért még írni akartam erről az ebédről: íme, így kell a sima rántott húst tálalni… Kihozta a tányért a pincér srác, és vigyorogva mondta:
-       A virág a séf hódolatának jele a hölgyek felé!
Mennyivel jobb így, mint celofánban, nem igaz??? Engem megfőzött…..

hétfő, június 4

D. majd megmondja...


Tegnap  este a teraszunkon mászkált egy sün. Nehezen tudott lemászni a lépcsőn, a kölkök körbeállták, és szurkoltak neki,én meg ösztönösen odakaptam, hogy lesegítsem, persze, jól megszúrt.
Erre D. kicsit kioktatóan:
- Anya, tudtad, hogy a sün tulajdonképpen húsból van? Csak a tüskéje kemény, de az nagyon....