Tegnap a gyerek ment oviba délelőtt, délutánra meg megjött a mostanság szokásos monszun…komolyan mondom, nagyon vicces tud lenni ez az időjárás. Bár, legalább most már anniyra nincs hideg napközben, de továbbra sincs olyan nap, hogy legalább egyszer ne essen az eső… mondjuk személy szerint én nem vágyom annyira hőségre, mert hát azért most már itt fáj, ott nyom, de lehet, hogy mégiscsak jobban járnék egy állandó meleg idővel, ugyanis ezek a frontok olyan összehúzódásokat váltanak ki, hogy van, hogy meg kell állnom, oszt’ két-három mély levegő… pedig nagyon nem szeretném, ha előbb jönne a baba, pláne nem ennyivel… a szobában még ott a bútor, pénteken jönnek majd Apuék érte, aztán falfestés, kisruhák…jaj, sose fogok végezni… Ma mindenesetre megejtettünk egy talit Balázsékkal… Dorci bepakolta mind a két gyereket, és eljöttek, bár azt újfent megállapítottuk, hogy az ilyen talik főként a kölköknek jók, mi ugyanis gyakorlatilag alig tudunk ilyenkor beszélgetni… az igazán telefonon megy, lehetőleg akkor, amikor a gyerekek alusznak… Bár, azt már most nehéz összehozni, hogy egyszerre aludjanak, és nemsoká nálunk is ott lesz Gábor, és Dorciéknál meg (most már túl van a 12. héten, úgyhogy itten is lehet publikálni) januárban, nagyjából a Bóbitával egy időben jön a harmadik kis Sal babec :) Itten is gratula!!! Mondtam én, hogy korai elajándékozni a bébiholmit…de nyugi, januárra visszaszármaztatunk mindent!!! Ja, és egy mondat a képhez: a jobb alsóm sarokban az látszik, ahogy Dávid (már egy kicsit fáradtan a nap vége felé) olyan elmerülten néz valamit a tévében, ami nála ritka, álla alsó felén meg csendben csepeg le a nyál....csuda éééédi...
Nos, hazaértünk Tihanyból. Az időjárás nem volt az az igazán nyári, azt hiszem, ezt bátran elmondhatom, de azért azt is, hogy kihoztuk a maximumot belőle. Nagyon-nagyon sokat voltunk az élménymedencében, a masszázsmedencékben, sőt, mi ketten a Dáviddal még az uszodát is kipróbáltuk (oda a Tamás már nem merészkedett be, hidegnek találta). Első este a gyerek el is ájult azonnal, amint ágyat ért a feje. Tegnap csak azért nem tette ugyanezt, mert már délutánra kipurcant annyira, hogy 3 órát húzott le egyszerre, így aztán este elég friss volt. Tamás már nem akart menni a fénybe-pompába-éjszakába (igaz, pénteken háromig züllöttek a fiúkkal az egyik gyerekmentes szobában- amiből évről-évre kevesebb van a csapatnál), hanem inkább Ő is a szobában maradt, együtt néztünk a tévében egy jó kis katasztrófafilmet, és közben vigyorogva figyeltük, hogy a gyerek miket vet be annak érdekében, hogy ne kelljen még aludnia:
Első körben jött a szokásos „Aja, Apa”, ugrálás az ágyban, de hamar rászóltunk, hogy fekvés, és akkor elfeküdt.
Öt perc múlva odanézek, a kiságy pereme felett, cumisüveggel a szájában nézi, hogy hogyan fog leesni a hold a tévében, rászóltunk, vigyorog, elfekszik.
Két perc múlva halk nyávogás hallatszik az ágyából „mijaaam, mijaam” (őszerinte ezt mondja egy macska, majd vihog… na, akkor már mi is röhögtünk.
Végül is fél 11kor adta fel…
De hogy humorérzéke az lesz, az tuti.
Ja, a mellékelt képeken látszik, hogy lesz utánpótlás a cégben…egyre több a baba!!!! És mivel mindegyik imádja a vizet, asszem jövőre is ugyanígy-ugyanitt!!!
Ma délelőtt, amíg Anyu eljátszogatott a Dájíval, gyorsan összepakoltam hétvégére, merthogy azt beszéltük meg, hogy Tamás épp hogy csak beugrik az irodába, aztán jön is haza, és indulunk Tihanyba, a szokásos évi heppeningre. Kicsit letört minket az időjárás, megmondom őszintén, mert nagyon borús volt az ég, és egész hétvégére esőt jósoltak, de hát mit lehet tenni…
El is indultunk fél 12kor, Anyu meg a Zsó maradtak Botival, mert a fecó csak meló után jött értük, de megígérték, hogy majd szépen bezárják a házat, a Pihét meg Anyu hazaviszi, hogy ne maradjon 2 napig egyedül, és majd a jövő hét pénteken, amikor Apu meg Fecó jönnek a kiszoba bútoráért, majd visszahozzák.
A lefelé úton Dávid aludt egy nagyot, majd jött a nap fénypontja: komppal mentünk át Tihanyba… Olyan szép képeket tudtam csinálni a kompon, hogy még…úgyhogy most nem is teszek ide másmilyet, lesz még elég pancsizós kép holnap (ha más nem, a benti medencéről, merthogy az idő az vacak…esik, hideg van…ááááá).
Holnap véget ér a vendégség, úgyhogy ma ünnepi vacsit főztem, már amennyire ünnepi lehet egy valódi, hamisítatlan carbonara spagetti, meg a hozzá nemzetközileg ugyan nem passzoló, de mostanában nagy sikernek örvendő salzburgi galuska…mindenesetre mivel a héten eddig még nem főztem, hanem csak rendelt kaján éltünk, ez azért mindenképp dobott rajta valamelyest, így tényleg ünnepinek számított. A gyerek újabban felvette azt a szokását, hogy vacsi közben, mihelyt van már valamennyi a pocakjában, nem hajlandó tovább kajolni az etetőszékben, hanem átmászik hozzám, és hiába magyarázzuk, hogy nálam ugyanaz található a tányérban, csak ott hajlandó folytatni a falatozást. Ez ma sem volt másként, mindenesetre nagyon édes volt, ahogy szívta be a spagettiszálakat egymás után :)Ja és ma megérkezett az új szerzeményünk is, a fabicikli, amit aztán el is vittünk magunkkal, amikor mentünk érte az oviba, és meg kell mondjam, ahoz képest, hogy egy hangyányit talán még nagy neki, nagyon ügyesen csinálta!Este meg együtt nézték Anyuval a vakondot, persze ezt is meg kellett örökíteni… kár, hogy olyan gyorsan elment ez a pár nap…
A babaszoba kérdése ugyebár megoldódott, márhogy melyik szoba legyen az… igenám, de még azt is ki kellett találni, hogy az én ruháim hova kerüljenek… Volt szó a hátsó kisfürdő gardróbszobává alakításáról, beszéltünk a folyosón levő hátsó kijáratnál levő beugró befalazásáról, és hogy oda akkor mehet beépített szekrény, de aztán a legegyszerűbbnek az tűnt, hogy a hálóban levő beépített szekrényt „nagyíttassuk meg”. De ez csak elvben volt ilyen egyszerű: annakidején beépített szekrény nálunk először az emeleten készült, akkor nagyjából blikkre választottunk vállalkozót, azt néztük csak, hogy a Stanley nevű céggel állt szerződésben, tehát jó anyagokkal dolgozik, aztán amikor kész volt szekrény, már azt is láttuk, hogy nagyon jól is csinálja,amit csinál, így aztán amikor a hálóba akartunk szekrényt, egyből Őt hívtuk fel. Most is arra gondoltunk, hogy akkor majd Ő jön nagyítani… Igenám, de nem volt meg a száma! Sőt, nem találtuk a számlát! Kerestük a kis irodáját a közeli irodaházban (illetve Gabit kértem meg, hogy sétáljanak arra Lucával), bár emlékeztünk ráű, hogy onnan elköltözött. A Gabinak is rémlett, hogy sokáig ki volt írva, hogy az xy cég ide és ide cuccolt, de az már rég volt…. Hát a hálóbútor a Tökivel való terhességem idején készült, és az nem most volt. Na, ekkor a Tamás felhívta magát a Stanleyt, hogy akkor küldjenek ők valakit… kijött egy (egyébként nagyon „látványos”) srác, és pikkpakk kijelentette, hogy ők ehez hozzá se tudnak nyúlni, meg nem is akarnak, mer csak az ajtó Stanley, a többit nem ők csinálták, és különben is, nincs már ilyen nád (én ezt nem bántam volna, bordó szekrényre vágyom már tavaly óta), és izémizé, Ő erre nem tud mit mondani. Na, meg is rogytunk rögtön… gyorsan kértünk egy árajánlatot a beugróba tervezett szekrényre, srác gyorsan lerajzolta, mondta, hogy ha jövő hét hétfőig megrendeljük (ja, ez még két hete péntek reggel volt), akkor 10% mínusz, majd elballagott. Na, Tamás azonnal nekiesett mégjobban a netnek, és mondta, hogy addig nem megy dolgozni, míg elő nem kaparja a mi srácunkat…. Hívta a könyvelőt, hogy azonnal szedje elő a három évvel ezelőtti könyvelést, és mégeccer keresse a számlát a hálóról, de megnézhetné a 4 évvel ezelőttit is a fenti szekrény számlája miatt (na, őt ekkor egy kicsit sajnáltam, de örültem, mert nagyon nem akartam a folyosóra szekrényt), majd a neten megkereste az üzletház üzemeltetőjének a számát, és felhívta. No, az a krapek hálistennek emlékezett, hogy valóban volt ott egy olyan cég, megadott egy számot, ahol az illető tudta, hogy mi kit is keresünk (még jó, hogy legalább arra emlékeztünk, hogy a srácot Attilának hívták), és megadta a számát… hát, örültünk, mint majom a farkának, depláne, amikor a srác megígérte, hogy hétfő reggel nálunk kezd. Jött is, majd mondta, hogy oké, meg lehet csinálni, csak az a baj, hogy ilyen nádatz már nem lehet szerezni, meg hogy már nem a Stanleyvel, hanem egy valami másik német céggel van szerződésben, úgyhogy új ajtót kell választani… de hogy van egy bordó üvegajtó, ami most nagyon trendi… keblemre öleltem, és örvendeztem (tamás szerint mi ezt már előre megbeszéltük, hogy a végén nekem legyen igazam….no comment)… Megrendeltük a bordó üveget, a falon levő festett virágok színe miatt arany kerettel, és arany ál-osztással (mivel plafonig ér, kell rá valami, mert az akkora nagy üvegajtó bordóban valszeg kicsit nyomasztó volna), majd mondta a srác, hogy akkor 25én csütörtökön jönn, és megcsinálja. Öröm-bódottá. Aztán másnap Tamás hívott, hogy hívta az Attila, hogy nem lehet arany ál-osztást kérni, mert azt nem gyárt a cég, úgyhogy Ő azt mondta neki, hogy legyen cseresznye színű, mint a korpusz. Mondom legyen, lényeg a bordó. Ja, és hogy lehet, hogy már 24-én, szerdán jönne. Mondom, nekem mindegy….
Na, aztán tegnap este még beszéltük is, hogy nem hívott Attila, hogy szerdán jönne, alhatunk tovább (általában ha jön, akkor 8rajön….szorgos típus), úgyhogy negyed kilenckor keltünk, Tamás ment dolgozni rögtön, mi meg a Bóbival(aki tegnap doki után már haza se ment) elvittük a Tökit az oviba 9re, kicsit néztük ott, ahogy játszogat (mert persze meg kellett mutatnia a kincseit a Bobónak is), majd szééép kééééényelmesen hazabattyogtunk. Ahogy befordultunk az utcába, látom ám, hogy Attila teherautója ott parkol a felhajtón, na mondom, futás. Mire beestünk, az Anyu szegény (akit marha váratlanul ért a dolog), már totál kipakolta az egész hálószobaszekrényt, át a másik szobába, már tök üres volt… én meg már 3 napja ezen forgattam magam, hogy ez mekkora meló lesz…hehe. Az Attila addigra behordta az ajtókat, és határozottan állította, hogy Ő nem azt mondta Tamásnak a telefonba, hogy LEHET, hanem hogy SZERDÁN. Mindegy, itt volt örültünk. Ja, és mutatta, hogy hajnali 4kor Ő nekiállt felrakni az ál-osztást, de szerinte bűnronda, úgyhogy abbahagyta… De nem hagyta a dolog nyugodni, és azt találta ki, hogy van egy ismerőse, aki matricákat gyárt, mi lenne, ha csináltatna rá ugyanolyan virágokat aranyszínűben, mint amilyen a falon van? Na, ekkor majdnem szerelmes is lettem, mert nekem ez eszembe se jutott volna, és nagyon tetszett az ötlet, úgyhogy támogattam. Mondta, hogy a matrica mára nem lesz meg, de jövő hét elején beugrik vele, most mindenesetre nekilát a szekrénynek. Én meg ekkor már direkt nem is hívtam a Tamást, hogy micsoda nagy meló megy itt, gondoltam, majd este meglepődik. Attila háromra kész is lett, és még így osztás meg matrica nélkül is olyan szép volt a szekrény, hogy csuda! (sajnos ezen állapotában nem csináltam képet, így a már felvirágozott ajtó van itten dekorként). Amíg a Zsófi a kertben játszott Dáviddal, addig mi behoztuk az ágyra a cuccok közé Botondot, hogy tudjon nézelődni, pikkpakk kitöröltük a szekrényt, így mira Tamás hazajött, a ruhái már bent is voltak (persze az „Ő részében”…merthogy mostantól velem kell osztoznia). Úgyhogy ez egy nagyon sikeres nap volt! Közben persze azért ment a babázás is, mindkét kölök jól érzi magát (főleg, ha valaki emelgeti őket), ettől mink is jól vagyunk… Hú de hosszú bejegyzés lett…Ja, azért egyszer majd próbálok olyan fotót is tenni, ahol látszik a fal ÉS a szekrény együtt….
Ma délelőtt eljött Luca és Gabi babanézőbe. Igaz ugyan, a babából nem sokat láttak, merthogy Botond a délelőtt java részét átaludta, de azért azt hiszem, nem jöttek hiába… Nagyon aranyosan eljátszottak együtt (márhogy Luca meg Dávid), és mi legalább tudtunk a Gabival egy kicsit beszélgetni. A Zsófival már amúgy is régen találkozott, úgyhogy azért volt téma rendesen. A kölkök egy darabig lelkesen kergetőztek az asztal körül, majd Anyu vetette be magát, hogy egy kicsit még lefoglalja őket, had érjünk a témáink végére (bár szerintem nekünk Gabival sose lesz olyan, hogy úgy induljanak haza, vagy úgy tegyük le a telefont, hogy „na mindent megbeszéltünk… de ezt már megszoktuk, Dorcival is így van, szerintem az elmúlt két évben kizárólag azért szakadt meg beszélgetés, mert haza kellett menni, vagy le kellett tenni a telót, mert valamelyik gyerek csinált valamit, vagy már olyan hangosan ordít, hogy úgyse halljuk egymást). Felolvasott Nekik az új verseskönyvből, amit Dávidnak hozott, de aztán amikor felvetettem Neki, hogy esetleg elmehetne óvónőnek, ha megszűnik a munkahelye, azért arra kategorikusan nemet mondott… Megértem… Amikor meg elhangzott a „haza kéne menni” mondat, Luca kétségbeesetten sírni kezdett, ebből is gondolom, hogy jól érezte magát… Persze Dájí is rögtön rázendített, szegény nem értette, hogy mi rosszat tett, de aztán sikerült hamar lenyugtatni mindkettőt.
Ja, este meg dokihoz mentünk, és ezt most dokumentáltuk is: vittünk fényképezőt, és az ott várakozó csajok, valamint az asszisztensnő nagy derültségére kértünk egy fotót a váróban…mégiscsak ritka, hogy a három tesó egyszerre megy ugyanazon nődokihoz (a Zsófinak csak egy soron kívüli ellenőrzést iktattunk be, biztos ami biztos alapon… már nem bízunk az Ő (ex)dokijában… mindegy, túl vagyunk rajta)..… már fel is vetettem a dokinak, hogy lassan diszkontárat számolhatna nekünk, vagy esetleg csinálhatna ilyen „kettőt fizet- hármat kap” akciót…vagy kaphatnánk esetleg pelenkakupont a DM-be, vagy valami ilyes…. Nagyon röhögött, mondanom se kell…
Úgy tűnik, hogy nem lesz gond evvel a kisbaba dologgal… A Dávid tegnap óta gyakorlatilag alig mozdul el a baba melől, már ha a baba épp lent van, és nem szépen fent szuszkázik az ágyikójában, amiről a Dávid szintén tudja, hogy az övé volt régen (ez az utazóágya), és azt is, hogy lila (bordó, de lilásbordó ), és amikor „baba aaszik lila”, akkor csendben kell lenni, legalábbis nem szabad annyira ordítani. Ezt el is fogadja, és be is tartja. Az is megvan már neki, hogy a babát csak simogatni szabad, azt is csak óvatosan, a cumiját nem tesszük a saját szánkba, hanem az csak a babáé… Ezt olyannyira megtanulta, hogy csóri Botond tök ötletszerűen is kkap cumit a szájába, ha akarja, ha nem… Ott voltam, és tényleg nem csak fotóztam, ha elfajult volna a helyzet, úgyis közbelépek (ezt csak a Zsófi miatt írom), de olyan édesek voltak: Botond először nem nagyon akarta bekapni a cumit, de aztán a Dávid óvatosan szétfeszítette az ujjával a száját, belerakta a cumit, majd összefont ujjacskákkal nézte a Botondot, mintha legalábbis az Ő ügyes kisfia lenne, aki végül is lám, cumizik!!! Aszittem megzabálom (mindkettőt). Ja, és a napfénytetőt is igazgatja a pihenőszéken folyamatosan, merthogy „map, baba”, és a szeme elé teszi a kezét… Éééédes. Az etetésében is aktívan próbál részt venni, tartja a cumisüveget, mondja hogy „babaé” és nem próbálja meg kiszipákolni a tartalmát… Úgyyhogy nagyon-nagyon optimista vagyok….
Szóval ma délelőtt, amíg a gyerek tévézett, mi meg nagy készülődésben voltunk, ugyanis vendégeket vártunk. Megmondom őszintén, némi önző érdek is vezérelt, amikor mondtam a Zsófinak, hogy egy hétre eljöhetnének Botonddal hozzánk nyaralni, merthogy volt bennem némi para, hogy hogy fogja a Dávid a kisbaba jelenlétét megemészteni (meg hát Tamásnak és nekem is újra kell „szokni” egy pici babát, még a fogást is gyakorolni kell J ). Ugyebár Olaszországban voltak arra utaló jelek, hogy vannak averziói a kisbabákkal, gondoltam, hátha egy kicsit tudom oldani a „gátlásait”, ha huzamosabban lát egy picit maga körül… Meg hát én is már régen tudtam magam Zsófival kidumálni, Anyuval is, úgyhogy rögtön Őt is meghívtuk. Meg is beszéltük, hogy ma jönnek délelőtt, és maradnak péntekig. Közben a Riti unokatesómék meg jelezték, hogy szívesen megnéznék Botondot, és igencsak megörültek, hogy nem kell Kecskemétig utazni, hanem a megtekintést nálunk is meg lehet ejteni, így aztán az Öcsikéékkel együtt (aki Riti öccse igazából, de ez a családbeli beceneve is), jöttek babanézőbe kora délután. Rég volt már nálunk ennyi ember egyszerre, és nagyon-nagyon jó kis vendégség kerekedett! A Dávid totál beleszeretett rögtön a Dorinába (meg tudom érteni, gyönyörű nagy lány már), aki Ritiék 7 éves nagylánya, együtt kergették a Pihét, meg hintáztak, meg minden ilyesmi, mi meg aztán jót dumáltunk közben… Hiába nem laknak túl messze (Tatabányán), valahogy nem igazán sikerül sűrűn találkozni-beszélgetni… De aztán amikor összehozunk egy hasonló talit, akkor hálistennek ugyanott tudjuk folytatni a dumálást, ahol előzőleg (akár 2 éve) abbahagytuk… Ilyenkor az ember mindig megfogadja, hogy sokkal több energiát tesz majd a kapcsolattartásba… ehh.
Mindenesetre amint a képeken is látszik, csudajó kis nap volt, csak hamar elment… de most egy hétig itt lesz Zsófi, meg Anyu meg a Botond, meg majd szerdától Bóbi is, lesz nagy vidámság, meg dumaparti!
A mai nap kora délelőtti óráiban egy ritka természeti eseménynek lehettünk szemtanúi: Varga Dávid kiskorú fél órán keresztül egy helyben ülve nézte a tévét. Az eseményről készült fotót, illetve videót már elküldtük a National Geographicnak is. Szerintünk eséllyel pályázhatunk az év fotója címre...
Semmi különös nem volt ma… Szombat, pihi, vásárolgatás, estére tortasütés (Ízbolygótól, nagyon finom, de a fagyihoz már lusta voltam…..de így is elfogyott a háromnegyede élből), hab-party Apával a kádban…Holnap vendégek jönnek, úgyhogy majd lesz mit mesélni.
El nem lehet mondani, hogy milyen nagyon meleg volt az elmúlt pár napban… na nem mintha nagyon bánnám. Ha másra nem is jó ez az idő, de a fagyi meg a medence az mindenképpen nagy előnye a melegnek… Tegnap amikor Apa hazajött a melóból, akkor elugrottunk a bohócos étterembe, mert Anya frappét akart inni, én meg kaptam egy jó nagy fagyit, ma meg amikor mentünk a boltba a szokásos bevásárlásra, kipróbáltuk a Béke téri cukrászdát, mert hiába laknak itt Anyáék már hosszú ideje, itt még nem ettek fagyit sose… pedig esküszöm, nagyon fini. A délutánok meg ugye pancsizással telnek, Apa is amint hazajön, már veti is magát a vízbe, mi meg Anyával gyakorlatilag tényleg alig jövünk ki belőle! Más nem nagyon van, Anya erőlteti ezt a szobatisztaság-dolgot, pelus nélkül járkálok idehaza, de én még tartom magam… szerintem az igazi férfi a teraszon pisil, és pont.
No, a mai nap eljött Anyáék harmadik házassági évfordulója… Bizony, nagyon megy az idő. Anya el is mélázott egy kicsit rajta, amikor reggel indultunk az oviba, és ezt a fotót csinálta rólam az új dögös napszemüvegemben, hogy azért nem semmi, mennyire gyerekcentrikus volt az elmúlt három év. Ugyebár közben abbahagyta a melót, itten vagyok én, itten van a tesó a pocakban, megvan a Botond, már lehet tudni, hogy a Bobónak is lesz kisbabeckája… De azért azt mondja, hogy az idő múlása rajtam látszik a legjobban- és ezt jó értelemben mondja ám. Azt állítja, hogy már egész olyan vagyok, mint egy nagyfiú. Mindenesetre mivel a mai nap ünnep, csinált finom tortát is a nagy mélázás közepette, bár egy kicsit kapkodósan, ugyanis közben még jött Anikó is, a védőnő, és most nem miattam, hanem már Gábor miatt, így aztán tényleg nem sok idő maradt az érzékenykedésre. A to4rtának nagy sikere volt este, Apának is nagyon ízlett, meg én is falatoztam belőle, de az igazi ünnepi meglepi idén is a KÖNYV, ami ezúttal nem Anya külön meglepije, hanem kooprodukciós munka, merthogy Anya csinálta ugyan, de a piszkos anyagiakat Apa állta, mert Anya szerint ez a GYES nevű pénzke, amit mostanság kap, erre nem elég… A szerkesztést idén is Korossy Kata csinálta (nem is bíznánk már másra), a nyomtatást meg szintén Horváth Hajni felügyelte az IHB Digital-nál…. Idén is nagy köszönet Nekik érte!!!!!!! A Könyv egyébként gyönyörű, és vastagabb, mint tavaly, merthogy nagyobbak benne a képek, meg hát több is van belőlük… Kíváncsi vagyok, jövőre, ha már a Tesóról is lesznek fotók, akkor milyen biblia fog készülni….
Jah , azt nem is mondtam, hogy tegnap délután megpróbáltuk kisikálni a tavalyi bálnamedencémet. Illetve kisikálni sikerült is, először magát a Bálnát tisztítottuk meg a tél folyamán ráragadt szutyitól, felfújtuk, megcsodáltuk, majd újult erővel (meg körömkefével és súrolószerrel) szépen körbesikáltuk a medencerészt is… majd amikor fel akartuk fújni, jól pofára estünk, ugyanis az meg lyukasnak bizonyult. Tiszta volt, ragyogott, de ez nem dobott fel minket (megmondom a tutit, főleg Anya volt mérges, pedig higgyétek el, tényleg nem egyedül súrolt! Én is csináltam becsülettel!). Addig morgott (meg kiabált és csapkodott), amíg Apa meg nem ígérte Neki, hogy holnap kicsit később megy be dolgozni, és előtte elugrunk venni egy újat… így aztán ma felkelés és reggeli után neki is vágtunk. Nem volt egyszerű a beszerzés, mert az Auchanban, ahova először mentünk, effektíve nem volt normális medence (ellenben én kaptam 3 kisautót, pedig nem is nagyon hisztiztem), a Decatlonban semmilyen nem volt, így a Teszkóban vettük meg az idei pancsolót. Semmi különös, sima kék, de van hozzá csúszda, és ennél több asszem nem is kell…na jó, persze, tudom én is, kell bele víz is.
Miután hazavittük, már majdnem ebédidő volt, így csak félreraktuk, Apa elmehetett végre dolgozni, mi még sétáltunk egyet Anyával, Majd ebédeltünk, aludtunk egyet, aztán kimentünk a kertbe, és együtt felfújtuk a medencét…nagyon nagy kár, hogy addigra megint úgy beborult az ég, hogy arra már reményem sem maradhatott, hogy vizet is kapok bele… Mostanában ugyanis ezt csinálja az idő: mintha ősz volna… Kicsit süt a nap, majd sokáig borult az ég…meg a kedvünk emiatt… De a medence csúszdáját kipróbálhattam víz nélkül is, és hemperegni is lehetett Apával a fűben…
Ja, és ma kaptunk egy ritkaságnak számító levelet: múltkor meg akarták bírságolni Apát, merthogy rossz helyen parkolt… erre Apa bepöccent, és írt egy levelet, mire most megjött a válasz: a parkolócég visszavonta a feljelentést! Apa meg ezt személyes győzelemnek könyvelte el, így a levél bevonult a családi emlékalbumba…
Nos, nagyon hamar elment az az egy hét, amit a mamáéknál töltöttem. Tegnap jöttek értem Anyáék, illetve ez így nem pontos, mert sokat nem kellett jönniük, lévén én a Papával jöttem fel Ballószögről Pestre, merthogy a Lilikééknél nagy családi találkozó volt, amiről remélhetőleg még fog fényképes beszámoló is készülni, csak mivel Anya nem igazán volt használható állapotban, Ő nem készített képet, így el kell még koldulnia Tomitól az általa elkészítetteket. (Még jó, hogy nem voltam használható…ugyebár előtte nap volt az érettségi találkozóm, ami brutál jól sikerült, és hajnali egyig kitartott a „kemény mag”, és csak fél háromkor kerültem ágyba, fél hétkor meg már keltem, mert mentem Földvárra busszal, onnan Tamással együtt Pestre a családi talira, a gyerekért, ugye, kicsit addigra már érthető, hogy romos voltam…tegyük hozzá, hogy a nyolcadik hónap derekán járunk…). Ma már délelőtt mentem oviba is, aminek nagyon örültem, mert azért az ovi is hiányzott egy kicsit, aztán délután alaposan kihasználtuk a jó időt: végre rendeltetésszerűen használhattam a medencét. Kicsit ugyan hideg volt a víz, de egy igazi úszót sem ez nem térít el a szándékától, sem az, hogy esetleg kicsit szépséghibás szemüveget talál csak hamarjában…!!!
Asszem a mellékelt képek nem is nagyon szorulnak magyarázatra… Látszik rajtuk, hogy a gyerek szokás szerint depressziós, nem akar se enni, se aludni... Anyu mesélte, hogy ma reggel, amikor az alvós fotók készültek 10-ig aludt a gyerek, pedig esküszik, hogy időben rakták le… Bizti Apu meghajtja jól napközben, ezért a nagy ájulat.
Nekem holnap lesz a 15 éves érettségi találkozóm Kaposváron, úgyhogy reggel megyünk Földvárra a Klárihoz,onnan majd estére Tamás átvisz, és a tali után meg a Krisztánál alszom… nem semmi, úgy eltelt 15 év, mint a huzat! Majd arról is teszek fel képet, ha befutnak… Addig lehet ezeket nézegetni. A gyerek úgyis szebb nálam.
Szép lassan mennek azért a napok így is sorban, kicsit nyugisabb így a gyerek nélkül, de nem mondom, hogy nem esik jól egy kis csend, meg nyugi… azért már én is a 32-33. hétben járok, és olyan nagyon nem vágyom aktivitásra, megmondom őszintén. Bár nagyon tetszik, hogy a Dávid olyan kis aktív, de azért néha jó egy kis lassulás. Érdekes egyébként, hogy tényleg mennyire mások a gyerekek. Ma bevállaltam, hogy délelőtt bébiszittelem Lucát, mert Gabiéknak volt egy kis elintéznivalójuk Budán, és felesleges lett volna a melegben Lucát is végigjáratni a városon, amikor én itten vagyok egyedül, és abszolút be tudom vállani a megőrzést. Ugye az volt a logikus, hogy én menjek át őhozzájuk, így negyed nyolcra mentem is, hogy Ők is időben el tudjanak indulni. Gabi negyed 12kor jött haza, és aggódva kérdezte, hogy nem fáradtam-e el nagyon… Hát, mondom, az nem kifejezés, hogy mennyire nem… A Luca teljesen más ilyen szempontból, mint Dávid. Míg a kisfiam állandó figyelmet igényel, addig Luca már nagyon jól el tud játszani egyedül is, nézi a tévét, na az se köti le Dávidot 3 percnél tovább (kivéve a Wallie-t), így szinte egész délelőtt csak ültem nyugiban a kanapén, és összesen annyit csináltam, hogy megetettem vele egy pohár joghurtot, meg fél órán keresztül fodrászkodtunk (kicsit kipróbáltam, milyen volna, ha lányom lenne, és legalább 5 féle módon fésültem a haját, nagyon tetszett neki). Nem mondom, hogy nem láttam meg ennek a fajta viselkedésnek is az előnyeit… Dávid újabban (Apja mesélte, hogy Ő ugyanilyen volt, meg gondolom, rajta kívül vagy ezer gyerek) csak akkor játszik el, ha lehetőleg 3 méteres körön belül vagyok (vagy valaki más, igazából nem személyfüggő a dolog), és NÉZEM AHOGY JÁTSZIK. Ha leül, hogy valamivel foglalkozzék, akkor megmutatja, hogy hova kell telepednem, megveregeti maga mellett a füldet: „Aja, ide!!!”, és akkor elég, ha én ott ülök, áhítattal nézem amit csinál, nem kell tennem semmit, csak CSODÁLJAM. Igazi pasas lesz. A nő ne tegyen semmit, mert úgyse csinálja jól, csak nézze a FÉRFIT, majd az mindent megold. Az egyetlen gondom igazából ezzel nekem az, hogy amíg vele foglalkozom, addig nem tudok semmi mással, ugyebár… és néha azért nekem is kéne főzni, vagy mosogatni, vagy valami… Viszont amikor alszik ebéd után, akkor meg én is alszom(főleg a terhesség kezdete óta, de előtte is nagyon szerettem délután hesszelni kicsit… így aztán nehéz időt találni bármire is :)
Így aztán nem meglepő, ha elgondolkodom azon, hogy jó lenne-e, ha Dávid is inkább ilyenebb lenne… de persze az ember úgyis arra jut, hogy mindegyik gyerek úgy jó, ahogy van :)
Amúgy meg mondja Anyu, hogy az Apu szinte ki se engedi a gyereket a kezéből, Ő fürdet, egész nap mennek, játszótér, Klub, Zsófiék, minden sorra kerül, meg hogy tegnap óta ott vannak a Gyusziék is, úgyhogy vannak egy páran, akik körbeugrálják a gyereket… Lesznek ám elvárások, ha hazajön!
Ma voltak az Európa parlamenti választások, de Tamásnak hálistennek nem kellett egész napra bemennie, így nagyon kis nyugis délelőttöt, meg kora délutánt töltöttünk el együtt… Közben persze már most emlegettük a kölköcskét, hogy hiányzik, meg túl nagy a csend, meg ilyes…
Bár, amint a mellékelt fotókon látszik is, sejtettük, hogy minden rendben van vele. Kora délután hívott Anyu, mondta, hogy délelőtt jól elvoltak, most öltöznek, mert Apu nemsokára megy haza értük (Apu egész nap az egyik szavazókörben dolgozott, de két óra szabit kapott, hogy Ő is menjen ebédelni, meg szavazni, meg egyebek), mennek együtt szavazni, akkor szóltam, hogy feltétlen fotózzák le Dávidot, mint kötelességtudó állampolgárt, ami meg is történt. Itt a gyerek már egész komoly emberkének látszik. Nem úgy, mint a következő képen, aholis megtekinthető, ahogy Metzger Nem Kényeztetjük El a Gyereket István ebédelteti a kölköcskét…. Aki persze vigyorog, ahogy csak a száján kifér (nem mellesleg én is szoktam vele ilyet játszani, de nagyon ritkán, és csak akkor, amikor nincs itthon senki, hogy suttyomban jól lefotózzon).Mindenesetre jól érzik magukat, és ez a lényeg.
Tamás csak fél hatra akart bemenni, ami nekem is kapóra jött, ugyanis estére bérletem volt az Abigélre, ugyebár két darab, így Kékezüsstel (Lucaanyu) karonfogva bevitettük magunkat vele a városba, mint az úriasszonyok megvacsiztunk a Leroyban, aztán megnéztük a darabot, ami nagyon jó volt. Utána felhívtam Tamást, hogy mizu’ az eredmények körül, lehet-e már tudni valamit… Hát, addigra megvolt a végeredmény… Nem voltunk boldogok. Taxiba vágtuk magunkat Gabival, oszt irány haza. Éjjel egyig tévéztem, akkor ért haza Tamás, még dumáltunk vagy háromig, úgyhogy nem volt rövid nap….
No, reggel felkeltünk, és gyorsan elindultunk Ballószögre. Azért kellett gyorsan menni, merthogy Apa és Anya csak egy korai ebédre tudott ott maradni, mert Apának a., fél négyre mennie kellett dolgozni b., aludni is akart még egyet, bár Ő nagyon ritkán aluszik délután c., KEZDŐDÖTT 12.20KOR A FORMA-1 EDZÉS!
Úgy igazán az „a” pont volt publikus, a másik kettő az nem hangzott volna olyan szépen, ha meg kell indokolni, hogy miért vannak olyan keveset a Mamáéknál… Na, nem mintha a Papa vagy a Mama olyan nagyon bánta volna, hogy nincsenek ott, mert ha ott vannak, akkor még képesek, és mindenbe beleszólnak, hogy mit hogy csináljanak velem, pedig Ők azt pontosan tudják. Bár a mellékelt kép készülténél még ott voltak, amikor is én sima tésztát akartam enni… ettem is…rögtön a tálból… ezt otthon nem szabad például…elég helytelenül, teszem hozzá… Így valahogy jobb az íze… Ami miatt Anya még szívesen maradt volna, az a Botond volt, aki szintén eljött a Zsófival és a Fecóval persze, és Anya meg is ragadta az alkalmat, és Ő etette meg cumiból Botit… meg kell mondjam őszintén, nem nagyon örültem a látványnak, hogy Anya egy másik babecet dajkál, de hát istenem…
Én még annyit tennék hozzá, hogy a Zsófi tök édi volt, ahogy gyakorlatilag helyben futott mellettem, amíg etettem a Botit, néha mondta, hogy engedjek neki egy kis levegőt, meg ilyenek… alig tudtam meggyőzni, hogy már etettem kisbabát, és annak se lett baja. Na, aztán amikor azt látta, hogy a Tamás büfiztet! Húha! Látszott az arcán a belső vívódás, hogy legszívesebben azonnal kikapná a gyereket a kezéből, másrészt ugye Ő udvarias és türelmes emberke, nem tesz ilyet… Vívódott kegyetlenül :) Tök ari volt :) Szóval mi meg hazajöttünk, edzést néztünk, aztán aludtunk, aztán Tamás a holnapi napra való tekintettel elment kicsit dolgozni, én meg csak hallgattam, hogy mekkora csend tud itthon lenni, ha egyedül vagyok… a kutya is csak feküdt a házában, mint aki még mindig nincs teljesen magánál, úgyhogy aztán Jóbarátok nézésébe fojtottam a délutánt. Azé’ nem volt ám rossz…
A szerda-csütörtökünk elég eseménytelennek volt mondható, Dávid ment oviba mindkét napon, én csütörtök délelőtt letudtam az uccsó angolt erre az évre (úgy beszéltük meg, hogy Gabi a maga tempójában külön megy tovább, én meg majd, amikor a Dájí elkezdi az ovit, akkor szintén magánúton folytatom…Tamás most azt mondja, hogy lehet, hogy ha meg tudom valami tanárral beszélni, aki házhoz jön, akkor Ő is beszáll…meglátjuk…most a szobatisztaság elérése a cél, aztán a szülés, az első pár hét túlélése, aztán majd visszatérünk erre). Így utólag is azért nagyon hasznos volt ez az angol, én is szerettem járni, Dávid is, és egy csomó minden a helyére került a fejemben az alapoknál, hogy mi hogy van, erre tán majd lehet építkezni a továbbiakban. Angol után mentem Dávidért, aki már nagyon komolyan néz ki a kis szerkóiban, mint az a mellékelt képen is látszik. Most az elmúlt pár napban nem volt valami nagy meleg, ezért adtam rá reggel hosszúujjút, de hálistennek azért ez már délután nem kellett, de az tuti, hogy nagyon édin néz ki benne- ezt a kiskabátot egyébként még szülinapjára kapta a Lucától, eddig nem hordtuk, mert vagy túl meleg volt hozzá, vagy túl hideg.
Ma viszont a kutyának volt igenigen rossz napja: mára volt beütemezve a műtétje, ugyanis a múltkor nem voltunk bennebiztosak, hogy amikor kiszökött, akkor nem „jött-e össze” egy másik kutyával, és mivel ezt gyógyszeresen csak nagyon komoly mellékhatásokkal lehetne „kezelni”, abban maradtunk, hogy megcsináltatjuk most a „kipakoló” műtétet, merthogy kiskutyát úgysem akarunk, a kutyának mindegy, essünk túl rajta. Háromra vittük a kutyát, fél hatra mehettünk is érte. Addig én a bőröndökbe pakolásztam be, merthogy holnap visszük a Dávidot egy hétre „nyaralni” a Papáékhoz….fura lesz az a nagy csönd… Közben a Dávid az apjával kidekorálta a teraszt, hogy majd jövő héten legyen mit nézegetnünk.
Fél hatkor elmentünk a kutyáért, aki szegény nem volt valami jó bőrben….egész este csak a ketrecében feküdt, hiába nyitottam ki az ajtaját, nem is nagyon akart kijönni onnan….remélem, pár nap alatt helyrejön…
Ja, és időközben megérkeztek ám a Segítsüti füzeteink is, nagyon-nagyon szépen köszönjükÍzbolygónak is, és a többi kedves szervezőnek-megvalósítónak!!!
Ma reggel a Nagyi elutazott haza reggel, mi meg fogtuk magunkat, és átmentünk Lucáékhoz, végül is már több, mint egy hete nem látták egymást a Dájíval. Azt nem mondhatom, hogy rögtön egymás nyakába ugrottak volna, most valahogy Dávid inkább Gabi-orientáltan viselkedett, hozzá bújt, Neki fogta meg a kezét, Lucához nem nagyon akart közeledni, de aztán csak nem tudta magát meghazudtolni: ha valaki megnézi a képeket, látszik, hogy nagyon kis összhang van közöttük. Komolyan mondom, mint egy kis összeszokott páros. És ezek aképek tényleg ugyanaznap készültek, tehát azt se tudom mondani, hogy összeválogattam volna az elmúlt pár hét terméséből, hogy milyen az, amikor együtt csinálnak valamit, ez tényleg mind mai fotó! Aranyosak voltak a fagyizóban egyébként, egyre nagyobb rutinnal (és egyre kisebb maszattal) fogyasztják el a fagyijukat (meg a miénket is, ha hagyjuk), és egyre komolyabb kis pofát vágnak hozzá….ahogy néztem a képeket, most már komolyan az jutott eszembe, hogy MÁR NEM KISBABA…. Ez már egy kisgyerek, kisfiú, akármi, de nem baba… komolyan mondom, nem is baj, hogy jön a következő baba, mert lehet, hogy elszomorodnék….
Hát, a gyerek szeme elég rémületes volt tegnap reggelre virradóan, ráadásul az apja is már 2 hete betegeskedik (állítása szerint belebetegedett a hiányunkba), és elég vacakul lett, így aztán reggel nekiindultunk, először a felnőtt ügyeletre mentünk el, aholis megnyugtatták Tamást, hogy talán megmarad, kapott gyógyszikat, irány a gyógyszertár (hálistennek ott az épületben van az ügyeletes gyógyszertár), aztán hazamentünk a gyerekért, és húzás a Heim Pálba. Hát, nem voltak kevesen… Cca egy órát vártunk, de muszáj volt, lévén ez hosszú hétvége, ma van pünkösd, zárva minden, és szegény gyerek valóban cefetül festett (már a kis arcát is kimarta egy kicsit a könnycsorgás, nagyon csúnya volt). A dokinő megnézte, írt mosdókencét, krémet a pofijára, cseppet a szemére, mentünk is vissza a gyógyszertárba, kiváltottunk mindent, irány haza. Az a jó, hogy nem kell külön harcot vívni a gyerekkel a csöpizéssel, még múltkori kis kötőhártyás balhénál megbeszéltük, hogy a cseppektől és a kamillás vattától lesz szép a szeme, és nem kell huzakodni, szépen hagyja, hogy letöröljük, csöpizzünk, meg minden. Arany kis szívem, szeret magára adni, ha valamitől „szép” lesz, az ellen sose tiltakozik!
Este a Klári színházba ment a Bóbitával (eredetileg én meg Tamás mentünk volna, az abigél volt az egyik bérletemmel, de hát Tamás nem volt jól), és amikor szedtük elő a kistáskákat, a gyerek olyan aranyos volt , rögtön a karjára fűzte az egyiket, és úgy mászkált…nagyon vicces volt.
Ma meg délután összerakták az apjával az időközben megérkezett homokozót, úgyhogy a játszótere is komplettnek tekinthető. Este széttrancsírozhatta az apja csokis sütijét- kell ennél többb egy napra?
Ja, és már sokkal szebb volt ma a szeme, ez a csepp tényleg nagyon gyorsan hat…
