Szellemes

Ma volt a Halloween ünnepség az oviban, Dávidot az alkalomhoz illően öltöztettem (már egy éve megvettem Neki ezt a felsőt, és tök nagy örömmel készítettem ki reggel, erre olyan hisztit vágott le indulás előtt, hogy először mondtam azt, hogy nem is mehet oviba, ha ilyen süsü… vissza is mászott az ágyába ordítani, de aztán meggondolta magát 5 perc után… Ez használ legjobban hiszti ellen nála, ott kell hagyni, had ordítson… úgyis megunja.). Mivel jön a halottak napja, úgy volt, hogy Tamás meg Dávid holnap megy Balatonföldvárra kettesben, de aztán Klárival beszéltem délelőtt telefonon, mondta, hogy miért is nem ma mennek, mondtam, ha Tamás is rábólint, nekem semmi kifogásom ellene (volt némi alvás-elmaradásom), hívott is tamás, hogy látja ám, hogy kilököm szinte az ajtón, úgyhogy ma mennek… Épp sétáltunk a kicsivel, miután hazajöttem, összepakoltam D. cuccait, aztán 3kor jött is tamás, négy előtt elment a gyerekért, mondta, hogy épp majd csak beköszönnek… Na, jöttek negyed óra múlva, az én drága gyerekem kipattant a kocsiból, odaszaladt, hogy „anyuka, puszit”, én elolvadtam, de aztán rögtön indult is vissza a kocsihoz, hogy „megyek mamához, szia anyuka”…ennyit a ragaszkodásról. Elmentek, én lerendeztem a kisbabát, majd szexésnyújorkba fojtottam a magányomat…megnéztem vagy 6 részt… és most ima, hogy a kisbaba ne pont most ébredjen fel éjjel, úgy kialszom magam, mint állat…

Torna

Megkértem Vikit meg Krisztit, hogy csináljanak pár fotót az oviban napközben, had villogjak… ma épp torna volt nekik látszik, hogy mindegyik mennyire szereti…. Csuda arik, nem?

Nasitányér

Régen is szerettem vacsi után, amikor leülök a net elé, és olvasgatok (újabban blogmánia van, vagy 20at olvasok rendsteresen), még majszolgatni valamit. Ez akkortájt főként egy kis keksz volt, vagy sajt… kinyitottam a hűtőt, vagy belenéztem a csokis-kosárba, és vaciláltam, hopgy most akkor mit is??? Édeset? Sósat? Nos, ez a probléma mostanság megoldódott, ugyanis D. mindig hagy valamit a vacsijából, így azzal szoktam a kanapéra telepedni, vagy esetleg még hozzáteszek kicsit a mi kajánkból… (nem röhög, az étvágyam mindig is jó volt). Aztán ma azért már én is röhögtem, hogy mivé fajult a nasitányérom… Szusit rendeltünk vacsorára, és amikor valami ilyen „durvább” kaja van, amiből nem biztos, hogy D. is eszik, akkor Neki külön adok olyasmit, amit biztosan szeret, és miközben azt eszi, úgy próbálok Neki adni a miénkből (megkérdeztem, kér-e halat, erre közölte, hogy nem kell fis…natessék). Lényeg, hogy egy fél virslit meghagyott, és miután elvittem aludni, szokás szerint fogtam a tányérját, hogy eltüntettem a maradékát, de még volt pár nagyon guszta szusi is a tálon, meg pár darab polip, mondom még abból is bekapok párat… Aztán amikor a szójaszószt csöpögtettem rá, és az összefolyt a kecsöppel, na akkor tört ki belőlem a röhögés….meg a fotózhatnék persze….ilyen egy anya nasitányérja… Az ilyen volt-ilyen lett kajaképek mellett azért nem bírom ki, hogy ne mutassam meg, hogy hogy készül a gyerek halloweenre: ezt a pólót adtam rá, kérdeztem, mi van rajta ( én a denevért akartam hallani), erre közölte, hogy „koponya”. No comment). Még egy: az imént Tamással ülünk a kanapén, a bébiőrökből csak a süket csend hallatszik, látszólag teljes a nyugi…egyszer csak a nagyfürdőben lehúzzák a vécét… mi meg csak néztünk egymásra… Dávid már simán kioson, levetkőzik, belepisil a bilibe, kiönti (általában a nagy részét a klotyóba, kevesebbet a földre) és lehúzza… rettentő büszkék vagyunk… tud pisilni… Hogy azt mikor fogja megérteni, hogy ehhez nem kell teljesen levenni a pizsialsót-pelust sőt a zoknit is, az még kérdéses, de 10 perc harc árán újra fel lehet öltöztetni, és visszafektetni… Mindegy, a szándék a lényeg, és az akarat. Ő meg szeret önállósdoni, és ez a lényeg.

Töklámpás

Íme az általam kreált töklámpás. Nem mondom, elég vicces volt a tök beszerzése, ugyanis olyat kellett választanom, amit be tudtam rakni a babakocsi kosarába, mert kézben elég nehéznek tűntek… Röhögött a zöldségesnél a csaj rendesen, ahogy paszíroztam, de végül ez befért jól, itthon aztán a kalapját még délután levágtam, kikanalaztam a belsejét, majd elmentünk Gáborral Dávidért. Ott persze megint sztárolta a töklámpást, mondtam Neki, hogy siessünk haza, kint várja egy tök a teraszon, csináljunk belőle ilyet. Erre persze mondta, hogy „tüzet is!!!”, mondom az is lesz benne… tiszta transzban volt… én meg pánikban… sose csináltam még ilyet, és az még oké, elsőre felrajzoltam a kivágandó részeket, de ekkor a gyerek úgy döntött, hogy az ölemből akarja nézni, ahogy kivágom a darabokat, sőt, Ő akarta kiszedni őket. Nos, egy ilyen tök cefet kemény… és úgy vágni ki belőle darabokat, hogy közben a gyerek odanyúkál, nos, kemény volt (a tök).

De aztán elkészült, szép lett, tettünk bele tüzet…megérte.

Pláne, hogy utána D. segített hálából fürdetni Gábort… csuda jelenet volt…

Orrszívó

Régen, mikor még csak vártam Dávidot, és elkezdtem olvasgatni a netet ezügyben (élő kisbabát előtte összesen tán hármat ha láttam), az első, amitől infarktusközeli állapotba kerültem, az a porszívós orrszívó volt. Mindegy, félelem ide vagy oda, venni kell, hát vettem. Meg voltam róla győződve, hogy a gyerek agyát is ki fogja szívni az orrán keresztül, de aztán összeberheltem a porszívóval, kipróbáltam magamon (az apja is, igen), és rájöttem, hogy franyesz kis cucc. A következő megpróbáltatás az volt, amikor „élesben” is be kellett venni, bár hálistennek Dájí ritkán volt náthás, meg hát egy háromkilós nem nagyon tud tiltakozni… aztán eljött az idő, amikor már le kellett fogni, mert ordítva-rúgkapálva tiltakozott… gyűjtöttem a tippeket, hogy hogy is van ez, és bizony azon kaptam magam kisvártatva, hogy simán ráülök D. mellkasára, magam alá gyűrve mindkét kezét, és úgy tuszkolom az orrába a csövecskét (és közben még néha ordítottam is vele, hogy hagyja már….csoda, hogy még szóba áll velem). Aztán egyszer csak rájöttem, hogy a gyerek azért ordít, mert Ő AKARJA CSINÁLNI… és apám, megtanulta! Profi! (Mondjuk most azt játszuk, hogy a „cicákat” kell kiszívni, és ahány cicát kiszív, annyi szem gumicukor-vitamint kap (ezúton is köszi Nyusziéknak a csont alakú vitaminokért, meg a kutya alakúért, meg az összesért). Tudom, hogy vitathatóak a nevelési módszereim, de ez legalább műkszik, és nincs ordítás. Legfeljebb újabb cukrokért…). A mai fotón látható még egyébként Dájí egyik műve (közvetlenül Némó, a totemállat felett látható. Az összes kis biszbaszt saját kezűleg ragasztotta fel az elmondások alapján), az óvoda Halloween-be öltöztetett aulája, különös tekintettel a töklámpásra, ami rögtön előrevetíti, hogy holnap mivel fogom tölteni a délutánomat (igen, töklámpást csinálok…nem akarok lemaradni, mer’ eccer tényleg nem jön haza a gyerek), és látható a magyarázat arra, hogy miért a Tamáshoz mentem hozzá (kézműves bonbon, hétköznap, „csak úgy” (bár kicsit ront az aji értékén, hogy Ő is falja, nem csak én)).

Apukája...

Dávid újabban néha nagyon érdekesen viszonyul az apjához: egy csomószor mintha ott se lenne, ha megkérdezzük, hogy kivel akar enni-mesét nézni-játszani Apával vagy Anyával, thatakkor kilencven százalékban engem választ, és néha kimondottan mintha meg lenne rá sértődve valamiért (hozzáteszem, mostanában csórikám (márhogy a férjem, igen) nagyon sokat melózik, sokszor csak fürdetésre (vagy addigra se) ér haza, és nálunk álltalában nem ez volt a megszokott). VISZONT: mindennek, mindenkinek van újabban APUKÁJA ( a fotón éppen a nagyobbik versenyautója játssza a büszke apa szerepét, .

Amikor autózik, kiválasztja valamelyik autóját, majd a kupacból túr hozzá egy hasonlót, ami csak méretében tér el az előzőtől, egymás mellé teszi őket, és magyarázza, hogy az az apukája. Mint ma elmondta lefekvéskor, a Hold meg a csillagok apukája. A nagyobb kutya a kisebbnek az apukája. Anyukája sose semminek nincs, csak apukája (jut eszembe, tesója sincs semminek… mindegy, emiatt fájjon G. feje… ). Fura, nem? Mindenesetre Tamással megbeszéltük, hogy lehetőség szerint majd megpróbálunk több közös programot csinálni, főleg olyat, amit ők kettesben tudnak csinálni…

Egyébként meg, ha már apukája… ma tök jót röhögtem Apukája lazulásán. Ugyanis régen Ő volt az, aki amikor itthon volt, állandóan pakolta össze a szétszórt játékokat… Én ugye már régóta csak a gyerek esti lefekvése után voltam erre hajlandó (vagy akkor se), de Ő kitartó volt…. Hát, azért mostanra már benne is lecsenghetett a dolog (meg hát ugye ahogy Dávid nő, úgy nő az autókészlete is, amit minden nap mind egy szálig elő kell venni, ki kell borítani, össze kell törni…), ma ugyanis, amikor Dávid eltávozott az ebéd utáni kis szuszkájára, már nem állt neki a dobozba a dolgokat… Elmondta az egyik mindennap szajkózott mondatomat („amint felkel úgyis kupit csinál azonnal, a fene se fog napközben pakolni, majd este”), majd nemes egyszerűséggel megragadta az egyik felmosófát, és ösvényt kotort a káoszba… majd amikor észrevette, hogy röhögve fotózom, elégedetten mosolygott… így látszik egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy igazán APÁVÁ vált: már észre sem vette, hogy az előtte egy órával frissen-tisztán magára öltött pólóját úgy lehányta a kisbaba büfiztetés közben, hogy még…

A vásárlós és az édibédi

Hiába no…a gyerekemnek a génjeiben van a vásárlás lekódolva. Mentünk ma a Decatlonba, merthogy ugye melegítőgatyából sose elég a gyereknek (erre neki csak egy vízhatlan kantárosgatyát vettünk, viszont nekem 4 alsót és egy felsőt… jóvanna, az én méretemben nagyobb volt a választék…egyébként tényleg: minden mérethiányos volt, pedig azt mondta a kiccsaj a kasszánál, hogy a mai kamionról már minden ki van pakolva… és még messze nem volt dél…na mindegy), úgy megragadta a bevásárlókosarat, mint aki azzal a kezében született. Igaz, azután hamar átnyergelt egy rollerre, amire viszont még nem tud szabályosan felmászni, csak a két lába közé kapja, és úgy rohangál vele…. De azért csuda aranyos volt.

A Gábort meg most csak azon apropóból fotóztam, mert ahogy néztem alvás közben, ismét elfogulatlanul megállapítottam, hogy mintha egyre szebb lenne…..

Dávid produkálja magát...

Ma reggelre Gábor keresztbefordult az ágyában…úgy látszik, megunta a forgóját, pedig minden este arra alszik el, és általában mindent el is mesél az állatoknak, amik rajta lógnak… most más perspektívára vágyott… Dájínak meg, mint a fotókból is látszik, most a Nagyi az isten… Dávid igazságosan még Gábor cumijain is megosztozott vele, valamint a kinyalhatós tálon, ami a sütisütéskor keletkezett (múlt hétvégén a TvPaprikán láttam egy recit, egy Pavlova-tekercs mascarponés tejszínhabbal és málnával töltve…nyálam csorgot, Tamás levadászta a netről a recit, Gugli lefordította, és megsütöttem…olyan jó lett, hogy most a Klári tiszteletére –hehe- újra megcsináltam, annyi változtatással, hogy csináltam egy csokihabos verziót is), voltak nagyot sétálni-bringázni, és egész nap produkálta magát…ééééédes. Este aztán úgy evett, mint egy kocsis (csak a kocsisok nem malackodnak ekkorát), a sütiből is berámolt egy nagy szeletet (én négyet -ehhe) majd bemutatta, milyen az, amikor ravaszul néz, és mintegy félórában előadta az ujjacskáját felemelve, hogy „ebéd UTÁN kell aszó”… alig bírtuk lerakni… Minden nap ez van újabban… Ő csak ebéd után alszik szerinte… az, hogy vacsi után is kéne, már sok neki… de eccer mindenki kidől, még az ilyen virgoncok is…

Vásárolok

Ma nincs ovi, merthogy péntek amúgy is ünnep, és mostanra raktak be valami tanár-továbbképzést. Tamás úgy döntött, hogy akkor ma Ő sem megy dolgozni, elleszünk majd itthon, meg szóltunk Klárinak is, hogy jöjjön el, ha van kedve (először az merült fel, hogy menjünk le a Balcsira hozzá, de Tamás azt mondta, hogy ha nem baj, akkor Ő most nem vállal plusz autóutakat, eleget megy mostanság). Nanáhogy volt, aminek már csak azért is örültem, mert az előző hűvösebb napokban rájöttem, hogy -eléggé el nem ítélhető módon – a Balázs-Dávid-Máté baba triumvirátus mindenik tagja meleg-illetőleg langyos időben hordta a 62-68as méretet- ergo nem nagyon vannak meleg rugik! Hallelúja! Mehetek vásárolni!

Mivel időközben persze Tamásnak beraktak délre egy értekezletet, felhívtuk Klárit, hogy ha nem baj, akkor a megérkezése utáni 5. percben mi lelépnénk balfenéken… Ő már a buszon ült, de megnyugtattam, hogy Tamás meg D. kimegy elé, ne villamossal jöjjön, így azért azt meg tudjuk várni, míg az utazós nadrágját bababiztos gatyóra cseréli.. Még jó, hogy úgy szereti az unokáit…

Na, szóval vásárolgathattam: nem vagyok nagy plázacica, az tuti, de azért a vesztendben régen elég jól kiismertem magam. Mostmeg???? Mint a gólyf**s a levegőben…

A c&a hamar megvolt, ottan betankoltam, de nem találtam bundás overált, viszont találtam egy új gyerekboltot, ahol vettem gyorsan három macimintás lepedőt (mer’az köll), aztán irány a Next, ahol drágáltam az egyébként gyönyörű, hófehér pihepuha overált, majd miután a térkép (meg félórás kalézolás) segítségével megleltem az alagsorban egy kis eldugott üzletet, ahol majd’ ugyanannyiért akart adni a csaj egy sima kis zöld együttest, visszamentem, és egy halom cuccal együtt megvettem a kis fehér csodát.

Mikor Tamás végzett, és begyömöszöltem a kocsiba a 20 kiló rucit, együtt elmentünk a Culinaris-ba, ahol kicsit megőrültem, beújítottam kétféle új lisztet (mézes-magos, fokhagymás-paradicsomos), meg egy rakás finomságot, amiből olyan „hideg vacsi” lett, hogy ihaj… a nagyobbom sztem’ előző életében tuti kisherceg volt, mert az egyébként általában finnyázva kajoló kisfiam úgy tömte magába a bagellt kacsamájpástétommal, hogy majdnem megfulladt…

Kérdés

...bár költői:
hogy tudja egy kisbaba a pocakját összetojni????

Tropikárium

Ma házon kívüli program volt a nagyobbamnak: az ovi két kisebb csoportja kirándult a Tropikáriumba. Mivel hó elején elküldik a havi programot, már előre tudtam trenírozni a gyereket, hogy milyen jó lesz neki, megy majd krokodilt nézni, meg halakat, erre közölte, hogy Ő „efántot” akar nézni. Mondom az nem fér be a medencébe… De efánt ide vagy oda, reggel úgy húzott az oviba, hogy öröm volt nézni, én meg odaadtam a fényképezőmet Vikiéknek, és ők lelkesen fotóztak is. Látható, hogy jól szórakoztak, lelkesen mesélte is este a gyerek, hogy látott „Mémót”, meg fist…

Én is oda akarok jáááárniiiiiii!!!!Ja, ami nagyon tetszik: egyenmelegítőjük van a gyerekeknek, jó rikítós, így könnyű őket egy kupacban tartani... Izé, talán a könnyű az túlzás, inkább csak könyebb....

Dávid hazajön

Amíg mi otthon hármasban hepáztunk, Ballószögön zajlott az élet. A hétvégére Zsófi is kicuccolt Anyuékhoz Botomdal, merthogy Fecó bulizni ment szombat este, Bóbita is befutott szombat reggel, úgyhogy a gyerek(ek) rendesen körbe volt(ak) ugrálva. Apu elment Dáviddal a vasútmodell-kiállításra, ott voltak egész délelőtt, addig Anyu otthon főzött, Bóbiék pletyiztek, meg Botondoztak. Mi ma délre mentünk, volt nagy közös ebéd, meg élménybeszámoló a tegnapi napjukról, valamint az éjszakáról, amit az én kisfiam többnyire a nagyszülei ágyában töltött el. Persze ettől vérszemet kapott, és ebéd után az istennek sem akart aludni. Odafeküdtem mellé (anyuék hálószobájában van Neki kiságy felállítva), de vagy 5ször kiszállt pisilni, kétszer kakilni, különben meg dumált, meg forgolódott… három felé már kezdtem elveszíteni a türelmemet, és erélyesen rászóltam, erre rám néz, és közli: „nyugi anyuka, nyugi!!!”…na, maradjak komoly… Aztán hazajöttünk, Tamás és Dávid nézték a Forma1et, bár közben Dávid azért gyurmázott is egy keveset, meg kártyázott a nagypapától kapott autóskártyával (nem tudom, ez miért újság számomra, és már évek óta pasziánszozom tévézés alatt…), én meg próbáltam lefotózni Gábort az utazós-csini rucijában úgy, hogy közben ne vakuzzam szembe… Nem vót eccerű.

Nihil

Már a múlt héten szólt Anyu, hogy Kecskeméten vasútmodell kiállítás lesz e hét végéig, jó volna valahogy megoldani, hogy levigyük Dájít. Mivel Tamás munkából kifolyólag mostanság elég sok kilométert ledarál naponta, a hideg rázta a gondolattól, hogy hétvégén is mennie kellett, Apu meg amúgy is jött Pestre, azt találtuk ki, hogy pénteken leviszi hétvégére Dávidot, elmennek kiállítást nézni, mi meg vasárnap ebédre megyünk, és hazahozzuk délután. A gyereket (vitatható nevelési módszerrel) már hétfő óta azzal zsarolom a jó viselkedésre-alvásra-nemhisztire és egyebekre rászorítandó, hogy „nem mész a Papával sihuhukat nézni, ha nem viselkedsz jól, nem alszol, hisztizel, ésatöbbi, ésatöbbi”, így péntekre már tök be volt sózva, hogy Ő utazni fog, sihuhut néz, gombot nyomogat majd és egyebek. Péntek reggel úgy ment oviba, hogy alig értem utol, majd délután már a Papa ment érte Tamással, be se jöttek a házba, csak kivitték a bőrőndjét, és elhúztak. Mi meg miután letettük Gábort aludni, csak néztünk egymásra tamással, hogy milyen nyugi van… Ma sétáltam egy nagyot megint G-vel, közben próbálgattam az új fényképezőm panorámakép-készítő funkcióját (nem jött össze), a fotókból naptároldalt készítő beállítást (ezt mondjuk tán még a Dávid is össze tudná hozni, de én komoly sikerként könyveltem el), a szép bőr-funkciót (fürdetéskor egy kisbabán, akinek makulátlan a bőre, leszámítva a sapka-nyomot, de hamar rájöttem, hogy ez az Ő esetében elég hülye próbálkozás) szusit rendeltünk magunknak vacsorára T.vel, és enyhén szégyenkezve pislogtunk egymásra, mert mindketten úgy éreztük, hogy nem szabadna tán enniyre élveznünk a ránk szakadt csöndet. Szégyenkeztünk, de élveztük. Ez van. De azért hiányzik a kölök…

Nyugi van

Kedden nekiduráltam magam, hogy én mostan jó anya leszek, és frissen sült darázsfészket tálalok vacsira, íme az eredmény, omlós lett, foszlós…nem is maradt belőle, csak két darab. Aztán csodálkozom, hogy nem tudom magamra rángatni a farmeromat… Egyébként meg mennek a napok szépen sorban, D. élvezi az ovit, G. meg úgy általában az életet (hedonista lesz Ő is, mint a szülei, ez tuti), én meg a napközbeni nagy sétákat… A lakás alakulgat, Attiláék csinálják az új bútort a mosókonyhába (ez a helyiség volt nagyon elhanyagolva az utóbbi években, most ez is rendben lesz, az új gépeim méltó keretet kapnak, úgyis nem elhanyagolható időt töltök ott), hálistennek izgalommentes napok követik egymást. Ja, tegnap G. egy kicsit borított a napirendjén: délután háromtól ötig a Dávidért-elszaladás 20 percét leszámítva gyakorlatilag folyamatosan táplálkozott, majd eldobta magát, elaludt a nappaliban a pihenőszékben, miközben a lábammal ringattam. 6kor jött haza Tamás, kérdezte, hogy miért ringatom, mondom mert ha abbamarad a mozgás, akkor felébred, de hát már fürdésidő volt, úgyhogy gondoltam, prezentálom is a dolgot. G. persze cáfolt: aludt tovább. Fél hétkor Dávid ment fürdeni, közben én vacsit készítettem, majd 7kor, amikor még mindig meg sem mozdult a kicsi, úgy döntöttem, hogy beviszem a szobájába, ha aludni akar, akkor legaláébb nyugiban aludjon. Megvacsiztunk, Dávidot letettük, elpakoltam…még mindig nyikk se a babától. 9kor bementem megnézni, hogy lélegzik-e, szuszogott, megnyugodtam, otthagytam (alvó gyereket NEM keltek fel semmi pénzért sem… pláne a másodikat... )… 10kor bementem aludni… Éjjel kettőkor jelentkezett G., végigvigyorogta a peluscserét, evett, majd visszaájult. Reggel meg mintha mi sem történt volna, időben ébredt, és ugyanolyan volt, mint máskor… Most erre volt szüksége, úgy látszik… Tamás ma későn jött, így G. fürdetésénél Dávid asszisztált, az etetésénél besegített Villám Mekvín, majd amikor elaludt a kicsi, és Dávid is megfürdött-megvacsizott, bevittem aludni, és a csillagok nézésére buzdítottam, hogy nyugodtan aludjon. Megvártuk együtt, amíg megszokja a szemünk a sötétet, és felhívtam a figyelmét, hogy nézze csak, egyre több csillag látszik… Erre az én gyerekem: „azta-paszta!!!”… Fejlődik a szókincse rendesen…

Póz

A gyerek néha nagyon szívesen pózol: ma reggel elég korán kelt, de némi digitális segítséggel (úgyse találnátok ki: Verdák) meg tudtam etetni a kisbabát, majd csinibe öltöztettem, és oviba indulás előtt megkérdeztem Tőle, hogy lefotózhatom-e. Úgy pózba vágta magát, hogy öröm volt nézni, de összesen kétszer csattinthattam el a gépet, utána már eltakarta az arcát, hogy „anyuka, neeee”…

Napközben nem volt semmi különös, délután Tamás sokáig dolgozott, mi meg ovi után még elmentünk egyett együtt sétálni. Már az oviban meg szoktam kérdezni D.-t, hogy akar-e bicózni egyet, most rögtön mondta, hogy akar, de fázik a keze, így aztán előszedtem a fél éve beújított kesztyűt, amit a családból tán csak én egyedül tartok jópofának, nekem viszont nagyon tetszik… sétáltunk vagy egy órát, ezt a babecka is nagyon szereti, bár az arckifejezése nem utal erre, tudom. Szedtünk egy csomó diót, majd otthon megpucoltuk…a vacsorázása ezek után elég karcsú volt, de a dióban sok hasznos dolog van, nemdebár?

Mai bejegyzésünket Thomasos felsővel és traktoros dzsekivel Dorci szponzorálta...csak a teljesség kedvéért...

A gépek

Pénteken, hogy azért még legyen bonyolítás, megérkezett az új mosógépem is, szárítógéppel együtt. Már két hónapja vitáztunk Tamással azon, hogy most akkor kombinált modellt vegyünk-e, vagy külön legyen a két gép, végül is én nyertem, úgyhogy Cicuka megvette nekem A GÉPEKET. Pénteken már nem tudta Attila beüzemelni, úgyhogy tegnap délre jött a fiával, ők szereltek, mi meg (mivel szegény Tamás már kora reggel elment dolgozni a szombat ellenére) vendégeket fogadtunk: Luca ugrott át az anyujával, meg Bóbita jött, merthogy már mindenki tudott a csillagokról, és kíváncsiak voltak arra is, meg hát amúgy is kell a társadalmi élet. A szobák ablakáról direkt nem szedtem le az alufóliát, így tudtam bemutatót tartani (osztatlan sikerrel) a hálóban. Azért csak ott, mert amíg én Gabinak mutogattam a Nagygöncölt, ők Lucával felmásztak a kanapéra, és leszaggatták a sötétítést, így mondjuk legalább azt is tudtam prezentálni, hogy nappali fénynél valóban nem látszik semmi… Szaggatás után összebújtak egy kicsit, munka után kell ugye a szórakozás… érdemes egyébként Luca tekintetét megnézni….hehe…. Ja, a Bobó hozott ajit is: autó alakú habcukor nyalókát, meg pattogóscukrot (azt nekeeeeem)… Most már eccer én is nagyon el akarnék menni abba a szupi cukrászdába, ahol ilyeneket árulnak, de oltári messze van. Volt nagy közös ebédelés, majd Lucáék hazamentek, dávid aludt, mi meg dumcsiztink Bobóval, amíg Tamás meg nem jött, majd a Bobó is hazament, mi meg az addigra elkészült mosógépet teszteltük… Hát, nekem nagyon bejön… féltem ettől a szárítógéptől, hogy majd vagy nem szárít normálisan, vagy úgy szedem ki a cummókat, mint a kapcarongyot, de kár volt ezen paráznom: nagyon tuti, amikor lejár a programja, akkor még fél óráig (külön „kérésre” egy órán keresztül) néha teker egyet a dobján, és meleg levegőt fúj a rucira, így az abszolúte nem gyűrődik…sokkal szebb, mintha mosás után kirázom, meghúzogatom, próbálván ugye a vasalást megúszni… Most tényleg nem kell majd pl. a pamutpólókat átvasalnom… Igen, egy nő ennek is tud örülni. Nem szól be. Most aztán majd mosok éjjel nappal, és nem kell a száradó rucikat kerülgetni, mondtam is Tamásnak, hogy úgy belejövök, hogy egy hét múlva hazajön, én már az ajtóban letépem róla a ruhát… majd égő szemmel elrohanok, és bevágom a gépbe ))) Neki is volt egy jó beszólása ma reggel, miszerint még tesztelhetnénk kicsit a gépet, mondjuk betehetném mosni először a Dávid outdoorját…. Én úgy röhögtem, mint állat, amikor leesett, hogy a melegítőgatyákra gondol…asszem, túl sokat jár mostanság hivatalos helyeken… Kis kiegészítés a képhez: az a zöld izé az egy kobra. A Bóbita csinálta Dájínak. Tehát kobra.

Az évforduló 2. rész: A meglepi

Tehát: hónapok óta tudtam, hogy egyszer csak eljön az október, vele az évforduló, virítani kéne. Ötlet nulla. De tényleg. Semmi. Az abszolút nulla pont.

Az előzményekhez a teljesség kedvéért hozzátartozik, hogy van egy újság, mostan név nélkül beszélünk róla, amire az én drága férjem azt mondta a múltkor, hogy ha még egyszer behozom a lakásba, akkor elválik. Én úgyse olvasom, nekem nyolc, akkortól a lap mindig landolt a kukában egyből. Szeptember közepén ugyebár kellett mennem a hathetes kontrollra, emiatt ugye előtte nap jött Klári, hogy majd csütörtökön Ő legyen a kölkökkel, amíg én dokizok, és délelőtt akarta behozni az újságot, de közte volt a LAP, ami ugye tiltólistán van, ezért mondtam neki, hogy ha jót akar, akkor azt egyből a szemétbe…így is tett.

A dokihozmenést akkor meg is írtam, azt is, hogy a Bóbival voltam, csak azt nem, hogy amikor Bobó bement, én meg vártam, már nem volt kedvem elővenni a könyvemet, mer’ mondom mire igazán belemerülök, addigra Bobó végez. Igenám, de csak úgy ücsörögni nem szeretek. Volt ugyan még ott egy pár, de azok annyira egymásba voltak feledkezve, hogy beszélgetni láthatóan nem akartak, így aztán tök megörültem, hogy megláttam az asztalon egy újságot, félig széthajtogatva, na mondom, átlapozom. Persze ahogy felvettem, vagy 2 percig zörögtem vele, mire sikerült összerendezni a lapokat, és akkor vettem észre, hogy az bizony a LAP. Nem akartam egyből odavágni, merthogy politikai hátterű ugye a lap, és nehogymár ott összesúgjanak, hogy némmá… Ehh, mondom átlapozom. Az utolsó oldalon megragadott egy rövidke cikk:

Stresszoldó csillagplafon

Írta: HT

009. szeptember 19.

Egy újfajta lakásdekorációs eljárás háromdimenziós égboltot varázsol a szobába, amelyen csillagképeket és tejutakat kutathatunk fel, ha kialszanak a fények.

A privát égboltnak kiváló stresszoldó hatása is van, és jól bevált a krónikus alvászavarban szenvedőknél, valamint a sötétben aludni képtelen, félős gyerekeknél is. – Kérték már nászajándékba, szülinapra és gyereknek, utazás utáni meglepetésnek – mondta Berzovai Lajos, a szolgáltatás megálmodója. – Egy úriember pedig a bejárati ajtajára csináltatott spirálgalaxist, amelynek motívumai folytatódtak a folyosószerű előszobában. Volt olyan hölgy is, aki a masszázsszalonját díszíttette a csillagos plafonnal, hogy jobban ellazulhassanak a vendégek.

Na, ezen marhára belelkesedtem. Tavaly előtt karácsonyra Cicukának Klárival karöltve vettünk egy elég profi kis csillagászati látcsövet, holdszűrővel meg istenagarával, merthogy szereti a csillagokat. Nyáron is nézegette őket, azóta a gyerek is rákapott sikeresen, mindig megnézte az esthajnalcsillagot, amikor még ki lehetett menni vacsi után, és áhítattal mondogatta, hogy „csijja, csijjafény”… Mivel a cikkben elég kevés volt a konkrétum, így gyorsan a telefonomba elmentettem a megálmodó nevét, majd oltári izgalomban alig vártam, hogy hazaérjek. Este aztán rákerestem a gugliban, és találtam 2 céget, akik ilyennel foglalkoznak, megnéztem a honlapokat, és elájultam. Nagyon tetszett amit láttam, így másnap séta közben fel is hívtam az egyiket, akiknél volt egy régebbi akció meghirdetve, mondom hátha... Volt bennem para, merthogy nálunk fűrészporos tapéta van a plafonon, de az úriember, akivel beszéltem, megnyugtatott, hogy meg lehet arra is oldani, sőt,rögtön le is fixáltuk az időpontot, márhogy én 9ére akarom ezt, meglepinek.

Az úriember (megbeszéltem vele, hogy leírhatom), név szerint Müller Gábor, megnyugtatott, hogy össze tudjuk hozni, de látnia kell a helyszínt, úgyhogy majd azon a héten eljön.

Már úgy vártam ezt a hetet, mint a messiást. Mondjuk, mivel közben volt ugye a betörés, sokkal nagyobb volt itt nálunk a népsűrűség, mint ahogy azt én előre terveztem, és amikor kiderült, hogy pont azokon a napokon is itt vagy 4 ember fog szerelni, kicsit idegbajos lettem, de aztán mindenkit beavattam, mondtam, hogy meglepi lesz, egy szót se amásnak arról, hogy itten idegen pasik rohangásznak.

Így aztán titkos telefonok után tegnap jött is Gábor, megszemlélte a terepet, majd egyeztettettünk, hogy másnap (azaz ma reggel) elvileg Cicuka tízkor már tuti nem lesz itthon, merthogy 11re Kecsón kéne lenni, akkor lehet kezdeni.

Ő ajánlotta, hogy vegyek alufóliát, és majd azt ragasszak az ablakokra, hogy totális sötét legyen majd, mivel ugye 2 gyerek mellett nem lehetett garantálni, hogy csak vacsi után adom át az ajit… Mondom ha gáz van, akkor már délután is lehet látni. Mert azt elfelejtettem mondani, hogy úgy döntöttem, hogy a hálószobában lesznek csillagok Cicukának, meg Dávidnak a szobájában (könnyen döntöttem így, megkaptam az akciós árat….).

Kilenckor még el kellett szaladnom petrezselyemért, háromnegyed 10re értem haza, addigra Tamás elment, Attiláék ugyan még szereltek, de be voltak avatva, így aztán hívtam gyorsan Gábort, aki 1 perc múlva itt volt, kiderült, hogy már fél tízkor a szomszéd utcában dekkolt, hogy ha szólok, akkor rögtön jöhessen… Már nagy rutinja van a meglepik előkészítésében.

Bezárkózott a Dávid szobájába, én közben nekiestem a kajának, majd másfél óra múlva behívott, én meg majdnem elbőgtem magam, olyan szép volt…..

Ezután megcsinálta a hálóban is, az is tökéletes lett, olyan boldog voltam, hogy még!

Majd még egy kicsit dumáltunk, nagyon jó fej pali, bátran ajánlom mindenkinek, aki meg akar lepni valakit hasonlóval….

Elment, én meg befóliáztam az ablakokat, már öklömnyi vizek folytak rólam, mire kész lett, de megérte, kukksötét lett. Mindenesetre lezártam a szobákat kulccsal, összedobtam a vacsit, Attiláék elmentek amikor Tamás megérkezett, majd fürdetés (Gábor nagyon a kezem alá dolgozott egész nap, pont akkor akart szopizni, amikor idő volt rá, nagyon aranyos volt), kicsit letettük aludni, majd Dájí fürdött, vacsi… tamás azt hitte, az a meglepi (jó, az se volt kis munka), majd bevittem őket a hálóba, és leoltottam a villanyt….

Tamás is meg a gyerek is odáig voltak….

Fotózni sajnos nem lehet a látványt, de nézzétek meg a honlapját a cégnek, onnan sejthető, hogy mit láttunk, és látunk azóta is, ha besötétedik… gyönyörű. Tényleg. Semmi giccs, nappal nem látszik semmi, csak amikor lemegy a nap…mintha tényleg az ég alatt feküdnél…hihetetlen!!!

Köszönöm a cégnek, és főként M. Gábornak az élményt, a segítséget, a korrektséget, mindent!!!!!!!

(ja és a tippet a Tarda blogra…olvasom ám ezerrel, tényleg nagyon jó!)

Az évforduló. 1.rész: a kaja

Nos akkor: ma van 15 éve, hogy megismertük egymást Tamással.
Én minden alkalommal bajban vagyok az ajándékokkal, mert szeretek olyasmit adni, ami nem feltétlenül az anyagi értéke miatt értékes… ezzel az ünneppel meg különösen nagy bajban voltam. Cicukának ünnepi vacsit ígértem csak, ajiról nem volt szó, de gondoltam, valamit azért virítani kéne. Az aji leírása külön részben, mert hosszú leszek…
A vacsin sokat gondolkodtam, hogy mit is… Aztán jópár héttel ezelőtt meglátogatott minket Zoli, Bóbi régi ismerőse, és ahogy dumálgattunk, szóba került, hogy újabban Ő jár vadászni. Na, mondom, esetleg nem tudna valami kis vadat nekem hozni? Ígéretet kaptam némi vadmalckahusira, úgyhogy a vacsikérdés megoldódott. Sokat egyeztettünk telefonon, hogy hogy ne keljen sokáig rejtegetnem a húst, és pont úgy jött ki, hogy Ő tegnap erre tudott kanyarodni két tárgyalása között, így az ovi előtt összehozott rövid randi keretében megkaptam a húst. Így legalább megismertem a feleségét is, mert vele eddig még nem taliztam… Nagy meglepetést nem árulok el azzal, hogy Éva is babát vár decemberre… Minden ismerősöm bebabásodott!
Szóval azt tudtam, hogy délutánra érkezik a hús, délelőtt még hívott Zoli telefonon, diktált recit (pedig én már előtte Ízbolygónak is írtam, mert fogalmam se volt, hogy a hús mellé jár reci is, Ő is ígéretet tett, hogy segít nekem majd valamit összehozni, de nem baj, hogy nem kellett még egyszer emiatt zaklatnom, van neki éppen elég dolga…minő meglepetés: nemsokára kisbabája születik!!!!! ), a húst szalonnával kell sütni, megadott két mártásreceptet is (márhogy Zoli), egy gombásat meg egy csipkebogyósat, úgyhogy a délelőtti rohangálás nagyjából így festett: gyógyszertár a receptek miatt (itt kicsit kiakasztottam a gyógyszerésznőt, az egyik recit ugyanis eldátumoztam, úgyhogy külön blokkra megkaptam reci nélkül a gyógyszit, így külön kellett blokkolni, aztán persze eszembe jutott, hogy még kell Nurofen szirup, így meglett a harmadik blokk is, egybe fizetve, kínos vigyorgások közepette), aztán irány a biobolt a szirupért, kiderült, hogy nincs, csak zúzmótea, szirupot holnapra tudnak rendelni, de ajánlották, hogy nézzem meg a gyógyszertárban…hehe. Kérdeztem a csipkelekvárt, abból csak diétás volt, mondom ha nem kapok a boltban simát, akkor visszajövök.
A holnapi meglepi miatt kellett jó sok alufólia, lehetőleg a vastag fajta (grillfólia)lett volna jó, irány a bolt, ott csak sima volt, nem baj, vettem 4 tekercset, meg csipkelekvárt, majd újra gyógyszertár, ott direkt ahoz a nőhöz mentem, akinél fél órája voltam, mondtam Neki, hogy nem vagyok hülye, csak azt hittem, hogy a szirup a bioboltban fellelhető, ott mondták, hogy magukhoz jöjjek etc…. A nő nagyon ari volt, de szirupot nem tudott adni, se rendelni, úgyhogy visszaindultam a bioboltba. Közben megláttam a túloldalon a háztartási boltot, mondom megnézem ott a grillfóliát. Volt, vettem 3at. Addigra úgy nézett ki a babakocsi alja, mintha fóliába akarnám burkolni a világot, sebaj, ha már azon az oldalon vagyok, akkor irány a pékség. Namost. Az azon az oldalon az Üllői út túloldala….igenám, de ott van egy kis utca, amiben a pékség van, és ott is át kéne jutni az út túloldalára….azt viszont felújítják….így a kis utcában vagy 500 métert gyalogoltam befelé, mire olyan részhez értem, ahol már megkötött az aszfalt…átkelés után irány vissza a Béke tér felé, pékség, reggelivásárlás holnapra, vissza a kereszteződéshez, biobolt, sziruprendelés leadása, majd irány haza…eddigre már majdnem 2 óra volt, én 11kor indultam otthonról…. De a baba imádta, végigaludta az egészet.
Otthon etetés, rendrakás (ja, mert az kimaradt, hogy 2 napja szerelik a kamerákat, 2-3 ember rasszál itt folyamatosan, akiket mind be kellett minden tervembe avatni, nehogy előadják Tamásnak, hogy "idegegen pasik járnak hozzá…”), majd irány az ovi Dávidért, közben többszöri egyeztetés telón Zolival, hogy most akkor mikorra érnek, végül is előbb bementem a gyerekért, előkészítettem fél doboz tic-tacot, hogy addig, amíg 2 szót beszélek Zolival, lekenyerezzem D-t (bejött…20 percet tudtunk dumcsizni Zolival és Évával, a gyerek addig a tic-tacot ette-szórta-csipegette össze), húsátvétel, tűz haza, hús elrejtése kiolvadásra a garázsban úgy, hogy D. ne vegye észre, mert akkor jön a „mijaz”, és még a végén az apjával próbálja majd levetetni a magasból…
Majd újra G. etetése, D közreműködésével, gyurmázás, G fürdetése, és addigra hálisten megjött Tamás… Én meg már alig vártam, hogy ma legyen.

Hisztipalkó

A tegnapi nap nem kezdődött jól. Reggel oltári rossz idő volt, meg a Dávid nem is aludt különösebben jól. Már egy hete nagyon köhög éjszaka, a múlt héten felhívtam a dokit, ajánlotta a Fenistil cseppet, azt adtam is, kicsit javult tőle.Tegnapelőtt volt a doki Gábornál a kötelező oltással (tényleg, az előző bejegyzésből ki is maradt, hogy megkapta a kéthónapos oltását, olyan jól viselte, hogy este már nem is nagyon emlékeztem rá, hogy mik történtek napközben… Dávidot sem viselte meg különösebben sose az oltás, mindig csak én készültem ki kicsit lelkileg. Sajnálom, na, mert el se lehet még magyarázni neki, hogy nem azért fogom le, és szúrkáltatom idegenekkel, mert ez a hobbim, és úúúgy tudnak sírni…), és akkor Dávidról nem is beszéltünk, lévén, hogy javulgatott a köhögés, de persze kedd éjjel újra kezdődött, elég erősen, és gondolom emiatt is nyüfi volt, meg megjött az eső, én is vacak hangulatban keltem 6kor, amikor a baba kelt enni, megetettem, odaadtam apjának, Dávidot öltözttem, én is öltöztem, és irány az ovi….illetve irány lett volna, ha az én fiamnak eszibe nem jut, hogy Ő márpediglen bringával jön…. Az eső szakadt, úgyhogy erről szó sem lehetett…. Ha láttátok volna azt a hisztit!!!! Édesistenem. 10 percig ordított a kapuban (ovi ugye sétálva 3-4 perc), majd elindult végre gyalog, de végig ordított. Én esküszöm, félútig marha türelmesen magyaráztam, hogy miért nem lehet bringával jönni, de nem használt…..Aztán nálam is elszakadt a cérna, akkor már én is kiabáltam…. Ééééés most először sikerült úgy mennünk az utcán, amiről régen eldöntöttem, hogy sose fogunk így vonulni ( a halálom, amikor a gyerek ordít, taknya-nyála egybe, az anyán látszik, hogy frusztrált, mint állat, és csak kínjában-tehetetlenségében kiabál, nota bene veréssel fenyegetőzik, illetőleg cukorral-ajándékkal zsarol… anno én megfogadtam, hogy mindig szép türelmesen elmagyarázom majd a gyereknek a tutit…napersze.). Az óvoda melletti ház előtt áll egy fa, mondtam neki, hogy álljon mellé, és csak akkor mozduljon onnan, ha befejezte az ordibálást… 2 perc múlva mintha elvágták volna, úgyhogy az oviban már senki nem vett észre semmit. Aztán amikor mentem érte délután, mondta a Kriszta, hogy délutáni alvásnál is köhögött nagyon, együtt mentünk pont Tamással, így el is döntöttük hamar, hogy kihívjuk a dokit. Fél hétre jött is, megvizsgálta a gyereket, aki úgy viselkedett, mint akit naponta vizsgálnak, felhúzta a pólóját amikor a doki a hallgatóval közelített, últ egyenesen, mint a cövek, szuszogott, a száját tátotta, nyelvét kinyújtotta…. Doki szerint semmi komoly, egy kis nyálka van letapadva , írt köptetőt, egyebeket, izlandi zúzmó szirupot ajánlott, majd el.

Ma megvettem a szirupokat, illetve a zuzmót csak megrendeltem, meg egy csomót rohangásztam, szerintem már a Béke téren már mindenki hülyének nézett, de hát istenem, elő kellett készítenem a holnapi meglepit. Délután apja ment a gyerekért, és meglepit hozott: megkapta Dávid az óvodai táskáját, saját fényképes kulcstartóval…. Nagyon menő, nem?

Ja, és ügyeskedett a kölök: vettem elő színezőt, és miután az első oldalt csak összefirkálta, mondtam neki, hogy a vonalon belül kell színezni…. Erre mondta, hogy „kerekeket szinezek”, és a négy kör alakú bizbasztba firkált csak bele, nagyon kis hibával vonalon belül…. Tudom, hogy van velünk egykorú, aki már rajzolgat, de nekem ez nagyon is elég… Én ezt is gyönyörűnek látom, és különben is, Ő inkább a szobrászat felé hajlik (lásd „gyúma”).

Holnap évforduló, erre készülök már titokban 2 hónapja…. Néha még aludni se tudok, úgy izgulok…

Végre képekkel

Ma eljöttek újra a haverok, Balázs, Luca, Máté baba, úgyhogy volt nagy örömködés, együtt mentünk Dávidért az oviba, hazafelé volt nagy futás, meg kollektív bokorbaesés... Sőőőt, készült pár fotó is, merthogy megjött az új gépem!!!!! Mivel memóriakártya nincs hozzá, én is a csajoktól begyűjtött képekkel operálok főként (a gépbe 20 fotó fér eccerre csak, az meg ugye nekem elég kárcsúú) dumáltunk sokat (márhogy mi, csajok), meg ettünk (Gabi már reggel hétkor dagasztott, hogy a kis „vőjelöltjének” ahogy ő mondja, megsüsse a kedvenc csigáit, amit én tán még jobban értékeltem, mint a fent nevezett, én szolidabban nyomtam, és sima fornettit vettem, az is mindig tuti befutó), a gyerekek meg kergetőztek, veszekedtek, játszottak, aztán a játékokon veszekedtek… Csudák voltak, na. Máté baba is már nem is olyan nagyon baba, oltári ügyes, már megy, rámol, játszik… valamint simán rárabolt Luca pogijára… Utána még edzett is kicsit a hugira (Dorcinak lánya lesz januárban), úgy tologatta a babakocsit, hogy még. Luca is kedvet kapott, komolyan betakargatta Gábort… Végül is Neki is edzenie kell…. Eddig még nem írtam, de kis csapatunk újabb taggal bővül: Gabi márciusra várja Luca hugiját vagy öcsikéjét… Nagyon boldog vagyok, komolyan!!!!! (Főleg, hogy már írhatok róla… a titoktartás nekem néha kicsit nehezen megy….).

:)

Tegnapra volt 2 színházjegyem, és mivel Gábor este ragaszkodik a cicihez is, eljött Klári meg Kati a gyerek nagy örömére, hogy elmenjenek helyettem. Így a hétvégénk elég pihentető volt, sokat aludtam, egészen embernek érzem magam. Nekik meg tetszett a darab (Mágnás Miska, én majd pótlom, mert állítólag zseniális volt…), úgyhogy mindenki mindennel elégedett. A fotók telóval készültek, a minőség megkérdőjelezhető, de a lényeg látszik… Külön kiemelném a jobb alsó sarokban lévő fotót, amin Gábor mai Nagy tette látszik… Igen, az bezony kaka… Átüttöt a pelenkán, bodyn, vastag rugin… büszke vagyok Rád, fiam!

Nosztalgia

Évfordulónk közeledik…Kilencedikén lesz 15 éve, hogy megismertük egymást Tamással. Ezen elnosztalgiázgattunk este egy kicsit, hogy hogy megy az idő, meg ilyesmi, majd beszélgetés közben én nézegettem az iwiwet, igazság szerint kíváncsiskodtam. Dávid nagy haverja Márk, akinek a szülei tök aranyosak, meg minden, de olyan fiatalnak látszanak, és most, hogy így elméláztunk az idő múlásán, eszembe jutott, hogy megnézem, mennyi az annyi. Könnyen meg is találtam anyukát, és elsápadtam. 22. Vaze. Az még oké, hogy én tizenöt éve ismerem a gyerekem apját…de hogy a gyerekem haverjának az anyuja / évvel fiatalabb az én kishúgomnál???!!!! Jaj. Apuka 25. Hú. Vének vagyunk.

Aztán meg betegre röhögtük magunkat, amikor Tamás kijelentette, hogy látszik rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást, merthogy a srácnál sok kép van a lányról (mégtöbb persze a gyerekről), és fordítva dettó, milyen szép is ez, amikor fiatalok így szeretik egymást 8mondom, szenilizmus). Erre én mondtam, hogy most nehogy azzal jöjjjön nekem, hogy „bezzeg te nem raktál rólam ennyi fotót anno az iwiwedre”, mert akkor még nem vót iwiw. Sőt, net se. Nekünk otthon momentán még számítógépünk se. Na, ezen kicsit röhögve sírtunk…Emlékszem, mobilt még nem is láttam azelőtt, hogy tamást megismertem volna. Neki volt egy féltéglája, amit amikor megérkezett hozzánk, rögtön át kellett írányítani a vonalasra, és kikapcsolni, mert az akku max 2 órát bírt asszem. De volt neki!!!!! (a száma még most is ugyanaz….az övé az egyetlen, amit fejből tudok. A sajátomat is beleszámítva.)

De én még írtam neki tollal levelet!!! Papírra!!!! Bezony!!! (meg is van neki).

Istenem, mintha ezer éve lett volna… Néha eszembe jut, hogy ha akkor ilyen telefont mutatnak nekünk, mint ami nekem most van, hát azt se tudtam volna, melyik az eleje. Boríték sztem nincs is itthon. Papír persze van, mert kell a nyomtatóba, meg van 5 féle fotópapír…

Más most… És még csak 34 vagyok. 60 évesen nem is tudom, miket fogok írni. Vagy honnan… a Holdról talán….

Duma

Fotó nélkül. Úgyhogy csak szövegelek.
Tegnap este volt egy film a HBOn, amit felvettem, és ma szopi alatt megnéztem.
Joshua a címe, és a testvérféltékenységről szól. És ekkor elgo9ndolkodtam, hogy tényleg, én ezt mennyire jól megúsztam. Eléggé féltem tőle, hogy Gábor megjelenése majd felzaklatja Dájít, de azon kívül, hogy pár napig direkt bekakált, semmi nyoma ennek, sőt. Simogatja Gábort, óvatos általában, amikor a közelében van, és még soha nem vágott hozzá semmit. Nem akarta kinyomni a szemét, sőt, dicsekszik a tesóval, amikor megyek érte az oviba, puszi után az az első kérdés, hogy „tesó hó van?”. Nagy becsben tartja az autót, amit „tesó hozott neki”, azt is mutogatja mindenkinek. Remélem, ez a továbbiakban is így marad…
Egyébként Gábor továbbra is riasztóan jó: sokat eszik, sokat alszik, sokat gyarapszik, és ma (TADAAAAM) fél hatkor kelt először….
Dávid sem volt nyűgös baba, nade ez…. És olyan kis értelmesen néz, hogy csuda. Szeretjük, na.

Büszke vagyok...

Fotó nincs, gép rendelés alatt, kapok egy szép újat Cicukától. Büdösnek büdös leszek, és a szememet majd szétszedi a nap, de megen tanultam valamit. Saját kert nincs. Na jó, ezt befejezem, jöjjön a lényeg:

Tamás ment ma a gyerekért az oviba, és hozta haza az üzenőfüzetet, mert az óvónénik elkészítették az év eleji értékelést-jellemzést a gyerekről, leírták a tapasztalataikat a beszoktatási időszakról. Íme:

Kedves szülők!

Dávid hamar megszokta a bölcsődei környezetet, az itteni életet. Egy-két nap fordult elő, hogy az anyukától való reggeli elválás után sírt, de hamar megnyugodott. Reggelente vidáman érkezik, és aktívan telik a napja. Társait kedveli, különösen Márkot, vele sokat játszik a csoportban és az udvaron is. A másik csoportba járó nagyobb gyerekekhez is szívesen társul a kinti játék során, főleg a lányokhoz. Az óvodában dolgozó többi pedagógussal és dadussal is közvetlen, elfogadta őket, különösen Rob bácsit.

Helyét, jelét ismeri. Önállóan veszi le a cipőjét, felügyelet mellett egyedül mosakszik. Egyedül eszik, kicsit még maszatosan. Étvágya változó, elég válogatós, főleg a tésztát szereti. Ha végzett az evéssel, akkor már türelmetlen, rögtön fel akar kelni. Nagyon mozgékony, ezért az udvaron és a tornateremben kifejezetten jól érzi magát. Az edző (Péter bácsi) által tartott foglalkozást is nagyon élvezte. Figyelt az edző utasításaira, és azokat követte is. Az angol foglalkozásokon aktív, odafigyel, az elhangzott szavakat elismétli. Napközben és alváskor is szobatiszta. Amikor alszik, akkor is felébred arra, hogy pisilnie kell és kimegy a mosdóba. Azok a játékok, amikhez egy helyben ülni kell, pl: mesekönyv nézegetés, kirakózás, nem sokáig kötik le. Inkább az autókat tologatja körbe-körbe a szobában. Kérésre segít összepakolni a játékokat.

Üdvözlettel: Kriszti, Viki

2009. október 1.

Hízik a májam mint állat. Amúgy meg a jellemzés teljesen megállja a helyét, én ebből azt szűröm le, hogy nagyon figyelnek a gyerekemre, jól kiismerték ennyi idő alatt is, és nagyon örülök, hogy ilyen aranyosak, figyelmesek. Köszönöm.