Kedden nekiduráltam magam, hogy én mostan jó anya leszek, és frissen sült darázsfészket tálalok vacsira, íme az eredmény, omlós lett, foszlós…nem is maradt belőle, csak két darab. Aztán csodálkozom, hogy nem tudom magamra rángatni a farmeromat… Egyébként meg mennek a napok szépen sorban, D. élvezi az ovit, G. meg úgy általában az életet (hedonista lesz Ő is, mint a szülei, ez tuti), én meg a napközbeni nagy sétákat… A lakás alakulgat, Attiláék csinálják az új bútort a mosókonyhába (ez a helyiség volt nagyon elhanyagolva az utóbbi években, most ez is rendben lesz, az új gépeim méltó keretet kapnak, úgyis nem elhanyagolható időt töltök ott), hálistennek izgalommentes napok követik egymást. Ja, tegnap G. egy kicsit borított a napirendjén: délután háromtól ötig a Dávidért-elszaladás 20 percét leszámítva gyakorlatilag folyamatosan táplálkozott, majd eldobta magát, elaludt a nappaliban a pihenőszékben, miközben a lábammal ringattam. 6kor jött haza Tamás, kérdezte, hogy miért ringatom, mondom mert ha abbamarad a mozgás, akkor felébred, de hát már fürdésidő volt, úgyhogy gondoltam, prezentálom is a dolgot. G. persze cáfolt: aludt tovább. Fél hétkor Dávid ment fürdeni, közben én vacsit készítettem, majd 7kor, amikor még mindig meg sem mozdult a kicsi, úgy döntöttem, hogy beviszem a szobájába, ha aludni akar, akkor legaláébb nyugiban aludjon. Megvacsiztunk, Dávidot letettük, elpakoltam…még mindig nyikk se a babától. 9kor bementem megnézni, hogy lélegzik-e, szuszogott, megnyugodtam, otthagytam (alvó gyereket NEM keltek fel semmi pénzért sem… pláne a másodikat... )… 10kor bementem aludni… Éjjel kettőkor jelentkezett G., végigvigyorogta a peluscserét, evett, majd visszaájult. Reggel meg mintha mi sem történt volna, időben ébredt, és ugyanolyan volt, mint máskor… Most erre volt szüksége, úgy látszik… Tamás ma későn jött, így G. fürdetésénél Dávid asszisztált, az etetésénél besegített Villám Mekvín, majd amikor elaludt a kicsi, és Dávid is megfürdött-megvacsizott, bevittem aludni, és a csillagok nézésére buzdítottam, hogy nyugodtan aludjon. Megvártuk együtt, amíg megszokja a szemünk a sötétet, és felhívtam a figyelmét, hogy nézze csak, egyre több csillag látszik… Erre az én gyerekem: „azta-paszta!!!”… Fejlődik a szókincse rendesen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése