Hülye vagyok

Noshát. Hétfőn felhívtuk a rendőrséget, mivel a biztosító kérte. Magunktól azért nem, mert hát mit tudnak tenni, de a biztosító csak úgy fizet, ha volt helyszínelés. Így aztán Tamás bement a rendőrségre bejelentést tenni, majd felhívott, hogy majd jön a járőr (én pont a boltabn voltam), 2 percre rá hívott a Tündi, hogy siessek haza, mert várnak a járőrök. Azoknak mindent megmutattam, jegyzőkönyv, majd mondták, hogy délután majd jönnek a helyszínelők. Jöttek is, mértek, fotóztak (én is, de erről később), jegyzőkönyv, majd el. Tegnap amikor mentem a gyerekért, direkt vittem a fényképezőt, hogy ha jobb fotókat tudok majd a gyerekről játék közben készíteni, akkor Tamás is láthatja… A gyerek rögtön észrevett, így ez elmaradt, viszont amikor mentünk haza, tamás már jött szemben, időben hazaért, így együtt még kimentünk a játszótérre, na ottan fotózgattam is párat, majd hazajöttünk, Gábor közben aludt a kocsiban, így én nekiestem vacsit csinálni, majd amikor G. nyafogni kezdett, Tamás behozta, fürdetés, etetés, Dávid fürdetése közben Tamás által, közös vacsi, elpakolás, összeesés… reggel jött az ablakszervizes árajánlatot tenni, megbeszélték Tamással amit meg kellett, ürge el, Tamás el, mondta, hogy ma nagyon későn jön, én meg készültem a boltba, sétálni, és akkor konstatáltam, hogy hülye vagyok. Illetve vagyunk. Kint maradt a babakocsi. Rajta a pelenkázótáska (Aki már volt nálunk, az tudja, hogy a hátsó teraszunk az utcáról sem látszik, sőt, a szomszédból sem lehet átlátni kicsit se… Tehát.
A táskából eltűnt a fényképezőm, a napszemcsim (ezt nagyon fájlalom), a parfümöm, és az összes (volt vagy 3ezer) pénz a tárcámból (kártyák megvannak, rendes házirablónk van). Tudom, nem kell kint hagyni semmit… DE: azért a jóistenit neki. Nem tellt el egy hét… és ez meg már itten mászkál. Ez simán visszajött. Azt hittük, hogy majd jól világgá szalad a riasztótól??? Hát kvára nem… már elnézést. Felhívtam a rendőrséget, most másik két járőr jött ki. A kezem remegett, olyan ideges voltam, mondtam a srácoknak (fiatal volt mind a kettő), hogy majd én is árammal telített drótot húzok ki… szomorúan néztek, mondták, hogy meg se próbáljam, mert sitt lesz a vége, tudják ők, hogy hülyeség, de ez van. Kérdem én, az normális, hogy a kertünkben mászkálhat bárki éjszaka??? Én meg max behívhatom egy kávéra, de fújjam meg alaposan előtte, mert a végén megégeti a szájacskáját, oszt feljelent???
Beszarás, komolyan… Mentem ki a kertbe amikor elmentek a srácok, a Pihe megzörgette az egyik bokrot, én meg majdnem bepisiltem…. Tamás későn jön, én meg rettegjek két gyerekkel????? Azért, mert itt mindent lehet???? Aszongya a rendőr srác, hogy ők hetente kapnak el ilyeneket ötösével, egyik nap volt egy eset: idős házaspár tévézik a nappaliban. Eccercsak raboló benéz a nappaliba (mert a házba már bejutott, észrevette őket, tán még köszönt is, majd elpucolt. Pasi hívta a járőrt, azok két utcával arrébb elkapták, bevitték. A raboló zsebében ott volt az öregek tornácajtajának külső kilincse… Erre 2 óra múlva már a jard elől hívott magának taxit, merthogy az ügyészség nem tartotta bent, merthogy az öregeknél „csak” kétszázezer forint volt otthon, így a rablási kísérlet nem minősül különösen nagy összegűnek…. Most erre mit mondjak??????? Lehet, hogy az ügyésznek ez csak a fél havi fizuja, de csóri öregek már mióta spórolhattak? Jó, tudom, rakják bankba. Nadeakutyaúristenit. Nem is tudom, mit mondjak, komolyan.
Mi mindenesetre kamerázunk ezután. Nem elég a riasztó, nem elég a Group4, kamerázzuk be a kertet. Beszarás. Mindegy, ez lesz, előbb utóbb majd megszokom. Aki még sose szerepelt valóságsóban, de vágyik az élményre, azt jövő héttől szeretettel várom. Ingyen. Rabolók is jöhetnek, szerintem ha felveszi is őket a kamera, az se sokat számít ítéletnél, de némi pénzért adok nekik másolatot, hogy tanulmányozhassák, és tökéletesítsék a technikájukat. Agyam elhajítom.

Este Tamás csak kilenckor ért, addigra már tök idegroncs voltam, de a két gyerek legalább szépen már lefürdetve, jóllakva aludt…. Amíg Gábort etettem a szobájában, Dávid a szőnyegén játszott, szerepjátékot: fenekét az ég felé csapva tenyéren-talpon kavirnyált a szőnyegen, és amikor megkérdeztem, mit is csinál pontosan, kijelentette: Dájí halacska, úszik nagy vizen.
Ezen legalább röhögtem egy jót.

Ellesett pillanatok

Minden nap úgy megyek az oviba, hogy óvatosan osonok, hogy a gyerek ne vegyen észre, hátha látom, hogy hogyan játszik amikor nem vagyok ott. Persze pont ma nem vittem a fényképezőt, így a mellékelt fotók minősége erősen a béka feneke alatt van, de a lényeg látszik rajtuk szerintem.

Amikor odaértem, a gyerek egy nagyon szép kislány mögött feszített a libikókán (tudom, a képen nem annyira felismerhető, de higgyétek el, Ő az), a másik oldalon Carlos, Márk haver apukája szerepelt mint ellensúly, és láthatóan mindannyian élvezték a dolgot. A hideg rázott, hogy nem tudok jobb fotókat csinálni, de örüljünk annak, ami van.

Persze amikor közelebb értem, a gyerek rögtön kiszúrt, de legalább megnyugodhattam, hogy szép kislány ide vagy oda, azért még nekem is tud örülni. Igaz, miután kaptam egy puszit, és megsimogatta a tesót (ez szinte sose marad el), simán visszaült a kisasztalhoz, ahol a többiek ültek, de legalább kicsit jobb kép is készülhetett. Persze azzal kezdte, hogy a véletlenül otthagyott óvodai telefonon elkezdte felhívni a Katit… a kislány is a telóra pályázott először, de esélye se volt, de aztán a végén hálistennek az óvónő nyert, így nem kell új telefont vennünk az ovinak.

Szóval a képminőséget figyelmen kívül hagyva: látszik, hogy szeret ide járni, jól elvan a társaival, a telefonokkal, a játékokkal, óvónőkkel, és ez a lényeg.

Rabolók

Valamit nem említettem az előző bejegyzésekben, mert akkor azt gondoltam, hogy ugye semmi jelentősége. Csütörtökön éjjel megszólalt a riasztó. Kinéztünk a hálóablakon, sehol semmi…másnap (éljen a sok alvás, szétszórtság) nem is vettünk észre semmit…Jött Anyu meg Fecó délután, volt séta a babákkal, meg játék a kertben, bubifújás, gyurmázás meg miegyéb, és csak ma dél körül vette észre Tamás, hogy a hátsó teraszajtó ajtaját kiégették, ott próbáltak bejönni, emiatt volt a riasztás… Lezsibbadtunk rendesen, gondolkodunk a védelem milyenségén (bár a lakásba nem tudnak bejönni, de mégismár…). Profi volt az ürge, merthogy nem a kilincsnél égetett, ahol mondjuk én tettem volna, hanem felette, pont ott, ahol a zárszerkezet csúszókái vannak, és amikor azokat megpiszkálta, akkor visított fel a riasztó… Délután anyuék hazamentek, Tamás elvitte kicsit játszóterezni Dájít, én meg aludtam nagyot…remélem, mostanában nem lesz több izgalom… A fotókon érdemes egyébként megtekinteni, hogy Gábornak mennyire tetszenek a bubik, amiket Dávidnak fújtam, Zsófi haja is tele lett velük, meg a babakocsi is (lesz közös érdeklődési pontjuk a gyerekeknek, ez már most látszik), valamint látható az az újdonságnak is számító esemény, miszerint Botomd almát kajál. Fotóztam én rendesen, látszik, hogy figyelek én mindenre…momentán a teraszajtót tényleg nem vettem észre… Van olyan, hogy valami annyira természetes, hogy ott van, hogy már simán csak átnézük rajta-felette-alatta? Mostantól bizton állíthatom, hogy van :( Ja, és volt ám még nagyon fontos dolog, nehogy már itt elsikkadjon! Másodszülöttöm mintegy 2,4 decis vacsora becsókolása után reggel 5 órakor ébredt először!!!! TADAAAAAAM!!!!!!!!

A babecek

A két kispasiról még nem is nagyon írtam. A képeken is látszik, hogy Botond jóval nagyobb testalkatú lesz, mint Dávid, kábé három hónap előnye van súlyilag (még nincs 6 hónapos, de már nehezebb és hosszabb, mint D. 9 hónapos korában). Bár, ha Fecót meg Tamást összehasonlítjuk, akkor ezen nem nagyon van mit csodálkozni. Egyébiránt egy áldott jó kis baba, nagyon mosolygós, imád TV-t nézni, bár Zsó elégé szigorúan fogja ezügyben. Én azt vélem, hogy a baby tv, vagy valami hasonló adó napi 20 perces bambulása nem okozhat maradandó károkat, sőt, hiszem azt, hogy ha valamit nagyon tiltunk, akkor a gyerek dafke is majd azt akarja. Annakidején én bizony Dávidot sem tartottam távol a tévétől, én is nagyon szeretem nézni, vagy hallgatni, és lám. Ritka, mint a fehér holló, hogy elé üljön (nem tudom, hogy ez most a nemtiltás miatt van-e, igazából én hajlok arra, hogy simán csak arról van szó, hogy Ő semmit nem szeret csinálni, ami az üléssel van összefüggésben), hetente mondjuk 3szor mondja, hogy „senyeotós mesét” akar nézni (Verdák), akkor megnézi az első 45 percet. (Én már kívülről fújom az összes párbeszédet, de a mai napig nem tudom, hogy a szerencsétlen villámmekvín le tudja-e betonozni azt a francos utat, és vajon összejön-e az önjelölt ügyésznővel, egyáltalán, ki lesz a szponzora jövőre????? Marad Rozsdamariskáéknál, vagy átfesteti végre magát Dinocco-kékre? És a Szelep-kupa? Kinek a garázsát díszíti? Fogaggyunk, hogy a hálivúdi befejezés lesz nyerő, és Komposztor, Mekvín és King megoszttyák a végén… Hengerfej saját sorozatot kap a Dodge-tvben, „Beszólok az autógyáraknak” címmel, sztárvendégnek hívják a „Szelepműszak”ba, az öreg Hudson doki nosztalgiaadókon régi oktán-számokkal dobálódzik…jóvanna, késő van.).

Szóval tv: Botomd úgy sikongat, ha látja, hogy öröm hallgatni, és ami nekem nagyon tetszett: ugye a baby tv-n ilyen kis rövid, 2 perces kis mesék vannak, némelyik élő babákkal, némelyek rajzosak, némelyek bábosak… és Ő mindre másként reagál. Tehát máshogy sikongat egy bábfigurára, mint a rajzolt lufira…csuda aranyos.

Gábor meg ugye még kicsi ahhoz, hogy különösebben ki tudja mutatni az érzéseit (kivéve éhség és morc hangulat), de amikor egymás mellé rakjuk őket a járókában, és Botond megfogja a kezét, akkor azért egy kicsit oldódik a szokásos szigorú nézése….

Mosolyogni G-t az elmúlt napokban mindössze egyszer láttam, az akkor volt, amikor tegnapelőtt reggel megetettem, majd odaadtam az apjának, h büfiztessen, majd elvittem Dájít az oviba, és arra értem vissza, hogy G. és az apja egymás mellett horpasztanak az ágyunkban. G. felébredt a motozásomra, de annyira tele volt a pocakja, hogy mozogni sem tudott, büfi úgy látszik, mind kijött, és akkor: elmosolyodott… nem hittem a szememnek… És még lefotózni is sikerült, volt olyan kedves, hogy a fényképező elővétele után megismételte a produkciót. De aztán most két napja megin’ csak a szokásos bíráló tekintetek…sebaj, majd….

Ha nem sír, akkor valszeg’ nincs baja, csak Ő ilyen. Nem baj, imádjuk. Nem kell mindig mindenkinek vihogni, mint a fakutya….

A 77 fotó

Reggel Zsófi meg én megmutattuk a két kispasinak, hogy mire számíthatnak életük további részében, milyen az, amikor a nőket el kell kísérni vásárolni. Amikor Tamás indult dolgozni, beraktuk a két babakocsit a csomagtartóba, fogtuk a babeceket, kipattantunk a Ferihegyi bevásárlóközpontnál, és 2 órát cserkeltünk. A fiúk jól vették az akadályt, G. végigaludta, Botomd nézdegélt, én meg kihasználva az alkalmat vettem magamnak 5 felsőt, meg a Dájíkának 3 komplett melegítőt, mindezt kb. 20 perc alatt, voltunk a Müllerben is, meg sétálgattunk is, majd busszal hazajöttünk. Mindkét gyereknek ez volt az első buszos élménye, úgyhogy meg is örökítettük. Délután elhoztam Dájít, Bóbita jött velem, merthogy eljött ma vendégeskedni, meg pocakmutiba, majd jött Apu meg a Mama, és elvitték játszóterezni D.t. Mondtam, hogy a fényképezőt vigyék magukkal, merthogy kell a bloghoz… Hát, Apu rekordokat döntött, egy óra alatt 77!!! fotót készített :) Méghogy csak az én mániám, hogy minden pillanat meg legyen örökítve…
Poén még: Apu pólóján két tank szó szerint veszi a „szeretkezz, ne háborúzz szlogent” . Dájí nézi, nézi, majd közli:”Tank.Ráemászott.”. Bepisiltünk.
Egyébként minden „rá-” illetve”ki-” kezdetű szóba beszúr egy e betűt, tehát: kieborult, kiement, ráemegy…érdekes egy tájszólás, de nekem tetszik.

Újra együtt

Ma Dávidnak nagyon jó napja volt…illetve ez a nap mindenkinek jó volt, de Neki különösen, ugyanis nem csak én mentem érte az oviba, hanem Balázs és Luca is. Talán még a nyár elején volt együtt kegutóbb így a három kölök, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, összehozunk már egy jó kis délutánt, így kettő körül jött Dorci Balázzsal és Máté babával, majd Gabi Lucával. Egy kicsit dumáltunk (Máté baba közben Pihével esett nagy szerelembe), majd Dorci meg én fogtunk az öt gyerekből hármat (Zsó meg Gabi itthon maradtak B.vel és G.vel, nehogy az oviban megrémüljenek, hogy honfoglalást akarunk tartani), és elballagtunk Dájiért. Hát az valami csuda volt, amit a három kölök leművelt! A két kiccsávó közrefogta Lucát, és úgy futottak hazáig…komolyan, mint akik egy percre sem váltak el azóta…

Itthon aztán folytatódott a dzsembori, volt nagy homokozás, tortaevés (Dorci hozta…logikus, nem? Hozott 3 zsák ruhát a gyerekeimnek, kicsinek nagynak egyaránt, sőt, a Botomdnak is, tök egyértelmű, hogy akkor már hozza Ő a sütit is, ugye? Egy hétvégi áramszünetre hivatkozott, hogy majd az lesz őnáluk, és nem fogyna el, de akkor is…. Mindegy, nekem Anyukám azt tanította, hogy ne sértsek meg senkit sose…hát távol álljon tőlem…),

Vonatozás, bubifújás, a babeceknek felfedezősdi, fotózkodás, G.nek meg nagy alvás a babakocsiban a bokrok alatt… Mindenki megtalálta a szórakozását. Mi meg csak néztünk körbe, istenem, 6 gyerek (meg Dorci pocakja)…

Ja, és amikor Tamás megjött, ajándékot hozott magával: G. saját névre szóló kis kocsitakaróját!!!!

Ezúton is nagyon köszönjük az összes munkatársának, aki ennek a jó kis meglepinek a szervezésében benne volt, a gondolatomat találták ki!!! (a Tako-t már én is nézegetm régóta, de az ilyet azért sokkal jobb ajándékba kapni!!!! Köszönjük!!!)

És mégvalami: külön szeretném felhívni a figyelmet a második kép jobb alsó sarkára... őőőőőőőőő..... mintha nem is egy egyidősek lennének :)

Nárcizmus és a túlzások

Reggel a Dájíra ráadtam az egyik menő pólóját, és mondtam Neki, hogy nézze meg a tükörben, hogy milyen csinos…erre odahúzta a fellépőjét a nagytükörhöz, felmászott, és magába szeretett…esküszöm, nem én mondtam hogy mit tegyen…Kicsit nárcisztikus. De legalább van önbizalma.

Más : tegnap este Zsófi előszedte a saját elektromos mellszívóját, aminek sajna elkeveredett a gyári töltője, így pótlólag új lett véve hozzá, de olyan, amin vagy 25 féle feszültséget, áramerősséget vagy mifrancot lehet állítani, és mivel a papíron nem találták, hogy a szívó mivel működik (és azt nem hozta el), nekiestem a netnek. Hamar megtaláltam a leírást a készülékhez, benne a voltszámot, (adapter: DC3V, 500mA, 60Hz), és amíg Tamás meg Zsó állítgatott, én még olvasgattam, mert imádom az olyanokat, hogy:

„Néhány szóban a javításról

Ne javítgassa, ne szerelje szét a készüléket, mert ez helytelen mű­ködést, vagy sérülést, tüzet okozhat."

Aha, ez eszembe se jutott. Még jó, hogy időben szóltak, letettem a csavarhúzót.

Lássuk tovább:

"FIGYELEM

A készülék használati köre a kezelési útmutatókban leírtakra korlá­tozódik. Ne használja a készüléket más célra. "

Őőőőőőőőőőőő......

Oké, visszakértük a Tamástól, nehogy ötletei legyenek. Nem könnyen adta, de rábeszéltük.

Éééééés jött a kedvencem, tanácsok a mellszíváshoz címszó alatt, ötös pont, hogyaszongya:

"Kerülje a készülék túlzott használatát."

A Zsófival egymásra néztünk, és kitört belőlünk a röhögés. Úgy el tudtuk képzelni, ahogy valaki úgy rákattan a cuccra, hogy még éjjel is kioson kicsit szittyózni…

„naaa, csak még egy kicsit, még, még, ne vegyétek el, ez nekem kell, értitek, szükségem van rá…Miazhogy nem egészséges??? Nemérdekel, csinálni akarom!!!!!!!! Éjjel is, nappal is, mindig!!!! Kell! Akarom! Nem akarok helyette aludni éjjel háromkor se!!! Fejni akarooook!!!!”

Áááááááááááááááááááááááááááááá…………………………..

Fagyi, Botomd, és az életkori sajátosságok

Ma, nagyon sűrű nap volt. Megjött Zsófi és Botond (Dájí következetesen BotoMdnak hívja) délelőtt, így aztán Dávidért már együtt mentünk Zsóval (Botomd addig itthon maradt az Apujával, hogy kicsit előreszeressék egymást, kitartson péntekig), volt nagy öröm. Részemről is, mert Kriszta mesélte, hogy ma volt bent a Rob bácsi angolozni, és Dáviddal foglalkozott a legtöbbet (a többi picuri még nem beszél, lévén Dájí messze a korelnök), nem haszontalanul. Már tudja, hogy „fííííís”, meg „bájbáj”, nagyjából megy a „dog”, meg a „dák”. Tanulgatja a jóreggeltet is, bár amikor én kérdeztem, hogy hogy van, akkor csak nézett, majd amikor súgtam, hogy „guuuuud…”, rávágta boldogan, hogy „gudgud”… Mondjuk, logikus volna…
Jutalmul, hogy ilyen okos, épp hogy csak hazaszaladtunk a bicójáért meg Botomdért, elbúcsúztattuk Fecót, és elvittük fagyizni… Képek mellékelve. Bár azért azt elmondanám, hogy útközben párszor leizzadtunk, három gyerekre 2 felnőtt nem mindig bizonyult elégnek, pedig a bringát nem is kellett a zebrás részeknél hurcolni, mert hálistennek a kedvenc zöldégesemnél a csajok szívesen vigyáznak rá… Miután a gyerek sikeresen kidekorálta magát, hazajöttünk, és az esti menetrend is egész jól ment, először G. fürcsizett, majd amíg etettem, Tamás fürdette Dájít, Zsófi Botomdot, majd Tamás befejezte a vacsit, közben Zsófi etetett, Dávid is megkajált, és már fél kilenckor mi is tudtunk enni…. Királyság. Zsófi azért kijelentette, hogy lehet, hogy a második gyerekkel még vár egy kicsit. Mit mondjak, megértem… Bár 9 körül, amikor már mind a három aludt, és csak ültünk, és beszélgettünk, akkor már vállalhatónak tűnt a dolog az Ő számára is. A babák végül is tündériek, egyik sem nyűgös fajta, Dájí meg csak azért akaratos kicsit, mert ez „életkori sajátosság”… ezt a kifejezést imádom, mindenre ráhúzható…
Nem engedetlen, csak „életkori sajátosság” ez nála, hogy néha ellentmond.
Nem válogat, csak „életkori sajátosság”, hogy csak azt eszi meg, ami igazán a fogára való.
Nem hisztizik sose, csak „életkori sajátosság”-ából adódóan feszegeti a határokat.
Nem kiabál, csak „életkori sajátosság”, hogy szereti kiereszteni a hangját.
Nem eszik malac módon, csak „életkori sajátosság”, hogy szeret játszani az étellel.
Nem vitázik, csak…. lásd, mint a hiszti….. stb, stb…

Csont vagy kaka?

Pénteken a gyerek hazacsórt egy kis darab gyurmát az oviból (én eddig azt még nem vettem neki), tegnap reggel fogott egy műanyag csavart, beleszúrta, majd közölte, hogy „házikó kéménye”… Meglepődtem, mert momentán kéményről még sose beszéltünk, én ezt is csak az ovira tudom fogni, mindenesetre nagyon örültem, hogy ilyen kis kreatív, és amikor az apjával tegnap elindultak a heti bevásárlást elintézni, a lista végére odaírtam, hogy „gyúma”. Vett is Tamás egy csomót, egy részét meg is kapta a gyerek rögtön, úgyhogy az egész hétvége a gyúmázás jegyében telt… Megmondom őszintén, én már nagyon vártam, hogy ezek a dolgok is elkezdjék érdekelni, mindig is nagyon szerettem színezni, meg rajzolni, meg „gyúmázni”, de mióta felnőttem, ez azért elég ciki, úgyhogy kell hozzá egy gyerek, hogy az ember legálisan játszhasson újra ilyesmivel…de úgy látszik, a gyerek partner lesz ebben, tegnap is, ma is alkottunk, bár meg kell mondjam, nem hagy igazán kibontakozni… Ha csinálok valamit, akkor összegyúrja… Elvette kicsit a kedvem, amikor mondta, h csináljak csigát, megcsináltam a házat, nekiláttam a testnek, de mire azzal végeztem, a házat összegyúrta, és hiába mondtam, hogy akkor ez meztelencsiga, Ő ránézett, és közölte, hogy „kaka”… Oké, tényleg hajazott egy darab kakecra, de ennek azért volt szeme!!!! Mindegy. Így jártam. Ő viszont csinált egy hasonlót, és közölte, hogy „Pijének csont”. Pedig az is kakára hasonlított…

Ja, és még az volt tök ari, hogy közben ment a tévében a dörtidenszing, és amikor a csaj epekedett, akkor Dávid ismételgette utána nagy átéléssel, hogy „Dzsoni…..”

Mai képek

Rákbalhé

Mivel nekem csütörtökön kellett visszamenni a hathetes kontrollra, amikor hívott Klári, hogy jönne, akkor megkértem, hogy úgy jöjjön, hogy aznap pont itt legyen. A jövetel fő célja egyébként a gyerekszoba függönyének leszállítása volt (annak idején Dávidhoz is Ő talált frankót, most amikor felajánlotta, h. ezt elintézi, akkor hálásan megköszöntem… a falfestés nekem nagyon oké, de mire én egyáltalán elmegyek anyagot nézni, addigra a kölkök leérettségiznek…), meg hozott frankó lepedőket (szintén nekik), úgyhogy hasznoskodott. Ja, és nem mellesleg persze meg tudta szemlélni a gyereket az oviban (minden nap úgy megyek, hogy óvatoskodom a bokrok mögött, hogy előbb vegyem észre a gyereket, mint ő engem, és próbálom meglesni, hogy épp mit csinál… Így osontunk szerdán is a Klárival, és egész elérzékenyedtünk… egész úgy festett, hogy a gyerek azért megtalálta a helyét), majd csütörtökön is, meg ma is Ő vitte reggel (miután a gyerek megszemlélte a falán a képeket, amiken mi vagyunk láthatóak zsenge korunkban, és huszonötödszörre is elmondatta magának, hogy igen, Apa és anya is járt oviba, igen, ment minden reggel, és nem vitatkozott az édesjó szülőanyjával állandóan ezen…). Nekem a dokinál nem volt semmi extra, azt mondták, minden okés, mehet a torna is, a házasélet is (ekkor azért kicsit elélcelődtünk a dokival azon, hogy ahhoz vajon előbb kell-e aludni, vagy ráér-e az ember közben szundítani egy keveset…), a Bóbinál is minden rendben volt (leszámítva persze a szokásos vitákat orvos és várandós között, hogy valójában mennyire kell a magzatnak a süti), úgyhogy utamra lettem bocsátva, innen már csak fel kell nevelni a kisebbiket is. Ma délután Klári hazament, de legalább Tamás korán jött haza, játszottunk kint a kertben, meg akartunk finom vacsit csinálni, de alig jött össze, ugyanis az egyik kedvenc jénaim szétdurrant a sütőben a kedvenc rákjaim alatt…. Nem is tudtam hirtelen, hogy a tálat siratom, vagy a rákok miatt aggódom (amiket egyébként a hős férjem megmentett nekem az enyészettől, úgyhogy nem fogok éhenhalni…). Hiába... vannak dolgok, amik sosem változnak. A képen látszik még G., aki kezd rájönni, hogy mi a szép.

Vilámmünnep

Nos, azt hiszem képet kaptunk az elkövetkező évek nagy családi bulijairól. Kilencedikén volt ugyebár Anyu szülinapja, és Zsófi névnapját is ebben a hónapban ünnepeljük (izé… minden évben kínban vagyunk, ugyanis 2 Zsófia van, és csórikám nem egyszer járt már úgy, hogy tavasszal megbeszéljük, hogy majd az őszit ünnepeljük, ősszel meg mindenki egy emberként emlékszik rá, hogy tavasszal megültük a jeles eseményt… Zsó meg csak pislog és nem szól, mert ő ilyen), úgyhogy tegnap levonultunk Kecskemétre, hogy legyen egy nagy ünnepi ebéd, meg egy kis összeröfi… Hát, ugye, mi voltunk 2 gyerekkel, Zsóék hozták Botondot, így megállapítást nyert, hogy három gye4rek közül egy biztosan vonyít éppen…

A képen az ebéd egész összeszedettnek látszik, de nem volt az, felváltva ettünk, a babák hol ennél, hol annál voltak, Dávidkám is hozta magát, és ugyan jókat röhögtünk a szitun, de a meghitt ünneplés az tuti nem ilyen… Mindegy, úgy tűnt, hogy Anyuék élvezik, hogy ennyi unokájuk van, bár azért ha belegondoltunk, mi lesz itt 2-3 év múlva, akkor azért elhallgattunk…

A kaja nagyon fini volt egyébként, meg a madártejtorta is, úgyhogy rendesen belaktunk… aztán aludtunk egyet (főleg én D.vel meg G.vel, szegény Zsó egy idő után feladta, B. úgy döntött, hogy ők nem álmosak), és már indulni is kellett haza…. Ezt hívják villámlátogatásnak asszem…

Így alszik...

Megkértem Vikit, hogy ugyan, fotózza már le még azt is, hogy hogy alszik a gyerek az oviban. Kérésem teljesült: így…

Arany szívem, addigra tök lefárad, van nekik matracuk, leteszik a földre, kapják az ágyneműjüket, és állítólag az én gyerekem 10 percen belül már horpaszt is…

A graffiti

Fejlődik a gyerekem… Önálló ötletei vannak… Csak még nem döntöttem el, hogy mostb ennek örülök, vagy sem. Az volt, hogy az ovi tök rendben lezajlott (Vikit megkértem, hogy napközben csattintson párat a gyerekről, olyan kíváncsi vagyok miket csinál, innen az ovis képek, mert én nem maradtam ugye ott, sőt, jobban siettem eljönni, mint máskor, merthogy ma Tamás is korán indult, így a kisbabát is vinni kellett az oviba, és kicsit aggódtam, hogy ha sokat maradok bent, akkor Ő meg kint sír a teraszon, merthogy bevinni meg nem akartam, mert akkor még jobban leesik Dájínak, hogy G. hazajön velem, Ő pedig nem…), mentünk érte délután (a jobb alsó kép akkor készült, le akartam kapni, h mit csinál, mielőtt észrevesz, de lebuktam, és már ugrott is fel…egyébként ott ült szépen a többiek közt, gondolom, épp megbeszélték a nap történéseit), még bringázni is elmentünk kicsit, gondoltam, jól lefárasztom, és végig tök aranyos, meg szófogadó volt, mint mindig, amikor egyedül vagyok vele (ez törvényszerű őnála, ha egy ember van vele, akkor kisangyal, amint nagyobb közönsége akad, megőrül).Amikor megjött az apja, akkor persze rögtön leugrott az agyáról, amit akkor már kicsit nehezen toleráltunk (én a nemalvás miatt, Tamásnak meg züzü napja volt), párszor szépen kértük, hogy viselkedjen, aztán párszor nem olyan szépen… Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy már vagy 10 perce csend van, a kisbaba kint volt velünk a nappaliban, Tamás a konyhában tett-vett, én meg nem is tudom, mit csináltam, de gyanús lett a csend… Mondom Tamásnak, nekem olyan érzésem van, hogy a fényképezőgéppel a kezemben kell hátramennem megnézni, hogy mit csinál az elsőszülött… Hiába, anyai ösztönök… Hát, a saját szobájában nem volt, benéztem a hálóba, ott se, megyek a Gáborhoz… Hát… A gyerek fent ül a pelenkázón, és Sudocreme-el graffitit készít… és nem jön ám zavarba, amikor meglát, hanem boldogan kiáltja: „fettek, aja, fettek!!!”… gyorsan csináltam két képet, szóltam Tamásnak, hogy jöjjön be, majd sírva röhögtem… azért nem semmi. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, a kisszéket az ágyhoz tolta, bemászott, onnan át a pelekázóra… nem is tudtam, hogy pipa legyek, vagy büszke… mindenesetre valóban szó szerint sírtam és röhögtem egyszerre, abban sem voltam egy percig biztos, hogy abba tudom hagyni… Tamás elvitte a gyereket gyorsan fürdeni, amúgy is idő volt már, én meg áldottam az eszünket, hogy anno a felújításkor mindenhova lemosható festéket vettünk… (igen a mancsnyomok is azok, akrillal csináltam, nem temperával, szerintem már akkor sejtettem valamit)…
Ja, és mára van még valami: Boldog szülinapot, Anyu!!!!!!!!

Az ottalvás

A tegnapi napom megint izgulós volt... „Oké, hogy a beszokás simán megy, de vajon mi lesz az alvással?” Mindenki mondta, hogy semmi, de én persze nem hittem el… Reggel vittük magunkkal az alvómedvét, és meg is beszéltük, hogy az igazán komoly férfiak az oviban alszanak, de a parám az volt, hogy vajon azt elfogadja-e, hogy a férfiak TÁPI NÉLKÜL alszanak az oviban??? Nem hoztam szóba ezt a tápi dolgot, mondom hátha fog az működni, hogy eszébe sem jut, vagy valami, max. hazahozom, ha nagyon balhézik.

Tehát az igazi férfi felkelt, hagyta magát szépen öltöztetni, fogat mosott, G.t otthagytuk az apjával, és elindultunk. Az ovi teraszán még pózolt nekem egy lazát, majd ivott (igen, kiválasztja a poharát az 50 közül, könnyítés csak annyi, hogy minden csoportnak más színű van, de akkor is, azért csak meg kell találni a holdasat, odavinni az ásványvízhez és teleengedni, nem kilocsolni…és ez mind megy már az 5. napon…. Jogosan vagyok elpukkanva remélem…), a helyére ült az öltözőpadon, hogy átcseréljük a cipőjét bentire, majd vita nélkül húzott be a csoportba. Én hazajöttem, és a délutáni pihim alatt sem mertem lehalkítani a telefonomat, mert nehogy pont akkor hívjanak… de nem hívtak. Az előzőleg megbeszéltek szerint háromnegyed négykor mentem érte (3ig van alvás, aztán uzsonna, és azzal kb. ekkorra végeznek) Gáborral, és hát azzal fogadtak, hogy az én gyerekem egy hang nélkül elaludt. Igaz, ma még csak ketten aludtak ott (ugye elvileg az a négy gyerek próbálkozott volna, akik a múlt héten beszoktak, csak az egyikük lebetegedett, és volt olyan, akinél kicsit lassabb tempót kell tartani), Márk meg Dávid, úgyhogy a két óvónő be tudta osztani, egyik az egyik mellé ült, másik a másik mellé, de megoldották, és ez a lényeg.

Én meg alig hittem a fülemnek. Nem tudom, miért agonizáltam ezen ennyit, de nekem ez az alvásfóbiám van, úgy látszik… azon már rég nem izgatom magam, hogy mennyit eszik(nem eszik) a gyerek, vagy hogy felbukik, merthát nagy dolog, feláll, leporoljuk, megvígasztaljuk, oszt’ jól van, de ez az alvás… Már amikor a normál ágy szóba került itthon, már akkor rázott a hideg, hogy majd most jól kimászkál, meg izé, nem csak elaltatja magát egy kis dumálással, erre tessék… első este óta semmi gond. Az oviban meg depláne nem tudtam elgondolni… Pedig hát én is voltam ovis, emlékszem, hogy volt alvás, arra is emlákszem, hogy aludtam is minden nap, de azért én akkor már sokkal nagyobb voltam…

Mindegy, ott alszik. Ezt is megértük. Nem semmi. Férfi lett.

Ja, hazafelé ahogy jövünk, az egyik háznál van egy mini yorki kutyus, oltári édi, D. minden nap megáll vele játszani kicsit, ma meg rámutatott, és közölte velem: „kicsi kutus a bajátom”…

Otthon meg felnyaltuk a futóbringáját, ami az elmúlt héten első számú kedvenccé avanzsált, és elmentünk kicsit bringázni. Nem mondom, izgi, mert ugye én tolom a babakocsit, D. meg fut-hajt elöl, de nagyon meg vagyok vele (emiatt is) elégedve: ha kereszteződéshez ér (pedig mifelénk 10 percenként jön max. egy autó), akkor megáll, körbenéz, közli hogy „semmi-semmi” és csak akkor megy át, ha mondom, hogy mehet… De félelmetesen gyors tud lenni evvel a fabicajjal.

Új info

A végén persze megint lemaradt a Gáborról szóló friss infó az előző bejegyzésből: csütörtökön ugyanis még csípőszűrésen is voltunk este. Amikor először jött a doki Gáborhoz, már előre hullattam a hajam, hogy megint kiosztja az ilyenkor szokásos vizsgálatokra a beutalókat, és főként ettől a csípőszűréstől voltam oda, ugyanis anno Dáviddal 2!!!! hónappal későbbre kaptunk időpontot, mint ahogy a szűrést elvben meg kéne ejteni, és amikor végre eljött a kapott időpont, akkor is egy csomót szobroztunk a folyosón…(jah, majd lassan most már csak átkerülnek a régebbi bejegyzések is, és akkor majd visszalinkolok ilyesmi hivatkozásoknál, csak hát…) Szóval amikor jött a gyerekorvos, kérdeztem, hogy most is még ugyanaz a rendszer van-e, kell-e vinni a kicsit ortopédiára, meg hasi-koponya Uhra, mondta, hogy igen, csak annnyi a változás, hogy most már a Heim Pálban nem lehet kérni előre időpontot az ortopédián, hanem az ember reggel odamegy, húz egy sorszámot (ami kilencre már elfogy!!!!), és kivárja a sorát… Többnyire fél nap. Mondom hathetes gyerekkel én ezt tuti nem, van más megoldás? Mondta, hogy jaja, körzeti rendelő, ott van időpontkérés, szerinte október végére akár már kaphatok is… tehát ha baja van a kölöknek, akkor az elég későn derül ki… áááááá…. Úgyhogy megkérdeztem, van-e magánrendelés valahol a környéken, kiderült, hogy a Heimes profnak tőlünk tízpercnyire van magánpraxisa, úgyhogy azt hívtam fel a végén, bejelentkeztem, és csütörtökön meg is ejtettük a vizitet. Persze G.nek semmi baja, de jobb, hogy erről van papírom is. (illetve a papíron az áll, hogy minden ok, de az egyik lábát hangyányit kevésbé nyújtogatja, úgyhogy torna javasolt, meg 4 hónaposan egy újabbb vizit ajánlott, de ez részletkérdés, nem kell miatta parázni… majd tornáztatom.)

A masszázsolás

Tegnapelőtt végrevégre össze tudtunk hozni egy talit Lucáékkal. Már reggel mondtam D.nek, ahogy mentünk az oviba, hogy délutánra áthívom őket (erre megjegyezte, hogy „Bajázst is”, na ettől padlót fogtam, ugyanis Balázs mostanában (sajnos) ritkán kerül szóba nálunk…De esküszöm, amint lehet, összehozzuk, hogy „Bajász” is eljöjjön… Dorci, hallod? )

Aztán amikor mentünk érte G.vel délben, már előre mondta, hogy „Juca”, mondom igen, de előtte gyorsan kell egyet aludni… nem is volt hiba a lefekvésben!!!

Amikor aztán megjöttek, mentek együtt a játéksarokba játszani, mint akik soha el nem váltak, Gabi olvadozott Gtől, úgyhogy mindenki hamar megtalálta a maga szórakozását. Pláne, amikor hazajött Tamás, és boldogan mutatta a legújabb beszerzését: régóta akar ugyanis egy masszázsfotelt, de sajna a mi házunkból már csak kivinni lehet (és az egyetlen plusszfotelos helyen most az én szopófotelem áll), így kompromisszumos megoldásként vett egy ilyen rátétet (nem tudom, mi a hivatalos neve, olyan mint egy üléshuzat, és abban vannak benne a görgők… jópofa, jól masszíroz, elleszünk vele). Kipróbálásra felszerelte a teraszon levő egyik székre, na a kölkök rögtön eldobták magukat… egymás után másztak bele, Luca olyan komoly pofácskával tesztelte, hogy behaltam…

Érdemes egyébként megnézni Gábort is, mármint az arckifejezését… Komolyan mondom, én még ilyen babecet nem láttam… Tisztára mint az apja valamelyik nagy projektje közepén.

A másik dolog, amiről szólnom kell még, az Dávid kajálása. Mondták az oviban, hogy a gyerek szó szerint zabál, én meg gondoltam, hogy biztos a fokozott mozgás meg a többiekkel való együtt-evés, de nem…

Ma délben carbonara spagettit csináltam, hát tömte magába, de nem ám akárhogy RÁCSVARTA a villájára… csak lestünk… estére meg a kedvenc csirkeételünk készült, a marbella csirke, nem is értem, mért nem csináljuk gyakrabban, csuda finom… tegnap jóóól bevásároltuk hozzá az alapanyagokat (ééés ha már arra jártunk, márhogy a bev.központ felé, voltunk a Brendonban is, meg a Médiamárktban, az utóbbi amiatt érdekes, mert Cicuka megvette nekem a Kés/alatt 5. évadát, úgyhogy most egy ideig kicsit lelkesebben kelek fel éjjel szoptatni… Tudom, tudom, nem kéne közben tévézni, hanem elérzékenyült pillantásokkal kéne szemlélnem a táplálkozó gyermekemet, miközben hozsannázok, vagy bálnahangokat adok ki magamból (ez utóbbi a mostani alkatom miatt mondjuk valóban testhezálló lenne), de köpjetek le, nekem az éjjel háromkor valahogy nem megy… hét közben fel szoktam venni a Szomszédok aznap leadott részeit (nem röhög, tényleg szeretem), és azt szoktam megnézni olyankor, na most váltás lesz… a szomszédokat majd megnézem miután kivégeztem Troyékat.). A csirkére visszatérve: a Dávid nem érte be a saját combjával (márhogy a saját csirkecombjával), az enyémet is elkunyizta, és úgy betörölte mindkettőt, hogy még. Gondolom a délutáni meló jót tett neki, összerakták ugyanis apjával a kicsinek a járókát (kicsit félnék a földre letenni a játszószőnyeget… nem feltételezek rosszat D-ről, de amilyen gyors, röptében egyszer ráesik a picire, oszt nézegethetek… képzeljétek, akkor milyen fejet vágna G.!

Beszoktunk

Noshát, elkezdődött Dávid ovis élete. Kedd reggel nagy vehemenciával mind a hárman elindultunk az oviba (márhogy az apja meg én meg az igazi ovis). Nem mondom, volt nagy nyüzsgés, a két kiscsoport (a Dávid bölcsi-csoportja (NEMO-group, bocs) ,meg a kiscsoport ) most kezdi a beszokást… Ami persze a gyerekeknek sokkal kisebb megrázkódtatást jelent az esetek 80 százalékában, mint a szülőknek… Mi is ugyanolyan aggódó arccal lestük a kölket, mint a többiek, neki meg persze esze ágában sem volt izgulni… bement a csoportszobába, és rögtön nekilátott (szét)szerelni… mi meg az apjával kiültünk a teraszra, és vártuk, hogy lesz-e sírás, vagy valami…nem volt. Az apja egy óra múlva elment dolgozni, én az első napra való tekintettel ott maradtam délig, beszélgettem a csoporttársak anyukáival, ilyesmi…
Az első nap tiszteletére még egy hivatásos bohóc is volt ott, aki nagyüzemben gyártotta a lufi állatokat a gyerekeknek, Dávid is kapott egy kardot, persze a második suhintásnál kidurrant, de sebaj…egész délelőtt a durrogások hallatszottak a kertben, tisztára, mintha háború lett volna 
Szóval ott voltunk délig, együtt ebédeltünk (az óvónőnek is könyebb lesz holnaptól, ha látja, hogy melyik gyerek hol tart az önálló evéssel-ivással)aztán jöttünk haza (előtte még lenyúltunk egy enyhén leeresztett lufikardot), merthogy ottalvás csak jövő héttől kezdődik. Mondanom se kell, jó nagyot aludt délután, jó lezsibbadt a sok élménytől…
Tegnap reggel már egész rutinosan indult az ovi felé, mint aki már hónapok óta odajár, és meg is beszéltem az óvónőkkel, hogy tekintettel a kicsire, én egy hangyányit rapidra venném a beszoktatást, és másfél órára már el is jöttem (zárójelben: nem is volt szükség a további részvételemre… kistesó ide vagy oda, van itt annyi élmény, meg figyelem, meg minden, hogy simán elvannak a gyerekek…szerintem a beszoktatás inkább a szülők miatt kell…), és semmi gáz nem volt…
Délután a Klári hazautazott, így ma már „élesben” mentünk: a tervek szerint az álltalános menetrend az lesz, hogy ugye a kicsi kel olyan fél hat körül, megetetem, aztán úgyis visszaalszik, összerakom magam, aztán Dávid jön, mosdatás-fogmosás-öltözés, irány az ovi, addig Apa felügyeli G.t, aztán amikor hazaértem az oviból (éljenéljen hogy légvonalban 50 méterre van, és 3 perc séta) Ő is összekészül, és elmegy dolgozni. Persze ma később kelt a kicsi, nem végzett a reggelivel mire D.t vinni kellett volna, így Apa etetett, amihez viszont D. ezerrel akart asszisztálni, így kicsit nehezebben indultunk, de összejött. Gyakorlatilag csak átcseréltem a gyerek cipőjét, ment be a csoportba, mondtam Neki, hogy délben jövök, adott egy puszi, oszt szevasz…ennyit a beszoktatásról…
Aztán ebéd után G-vel együtt mentem Dájíért, hazasétáltunk, közben csak lestem, hogy miket mond… esküszöm, a két nap annyit dobott a beszédén, hogy el se hiszem….
Délután segített nekem a konyhában (kipakolta a mosogatógépet, egész jól a helyére tudta tenni a különböző formájú tányérokat, egyszer kellett csak megmutatni, hogy mmindegyiket oda tesszük, ahol ugyanolyanok vannak), leste a kenyérsütőt, majd háromnegyed hatkor kért egy üveg tejet… kíváncsi voltam, mi a terve, hűt, bemászott az ágyunkba, és kijelentette, hogy „Dájí pijen”… Hehe… könnyebb dolgom lesz vele délutánonként, mint eddig, az ziher… isten áldja az ovit.
Estére Apa meglepett egy kisebb adag sütivel Mihályiéktól, megünnepeltük a sikeres beszokást, Dávid kettőt széttrancsírozhatott, úgyhogy mindenki elégedett a sorsával.