A babecek

A két kispasiról még nem is nagyon írtam. A képeken is látszik, hogy Botond jóval nagyobb testalkatú lesz, mint Dávid, kábé három hónap előnye van súlyilag (még nincs 6 hónapos, de már nehezebb és hosszabb, mint D. 9 hónapos korában). Bár, ha Fecót meg Tamást összehasonlítjuk, akkor ezen nem nagyon van mit csodálkozni. Egyébiránt egy áldott jó kis baba, nagyon mosolygós, imád TV-t nézni, bár Zsó elégé szigorúan fogja ezügyben. Én azt vélem, hogy a baby tv, vagy valami hasonló adó napi 20 perces bambulása nem okozhat maradandó károkat, sőt, hiszem azt, hogy ha valamit nagyon tiltunk, akkor a gyerek dafke is majd azt akarja. Annakidején én bizony Dávidot sem tartottam távol a tévétől, én is nagyon szeretem nézni, vagy hallgatni, és lám. Ritka, mint a fehér holló, hogy elé üljön (nem tudom, hogy ez most a nemtiltás miatt van-e, igazából én hajlok arra, hogy simán csak arról van szó, hogy Ő semmit nem szeret csinálni, ami az üléssel van összefüggésben), hetente mondjuk 3szor mondja, hogy „senyeotós mesét” akar nézni (Verdák), akkor megnézi az első 45 percet. (Én már kívülről fújom az összes párbeszédet, de a mai napig nem tudom, hogy a szerencsétlen villámmekvín le tudja-e betonozni azt a francos utat, és vajon összejön-e az önjelölt ügyésznővel, egyáltalán, ki lesz a szponzora jövőre????? Marad Rozsdamariskáéknál, vagy átfesteti végre magát Dinocco-kékre? És a Szelep-kupa? Kinek a garázsát díszíti? Fogaggyunk, hogy a hálivúdi befejezés lesz nyerő, és Komposztor, Mekvín és King megoszttyák a végén… Hengerfej saját sorozatot kap a Dodge-tvben, „Beszólok az autógyáraknak” címmel, sztárvendégnek hívják a „Szelepműszak”ba, az öreg Hudson doki nosztalgiaadókon régi oktán-számokkal dobálódzik…jóvanna, késő van.).

Szóval tv: Botomd úgy sikongat, ha látja, hogy öröm hallgatni, és ami nekem nagyon tetszett: ugye a baby tv-n ilyen kis rövid, 2 perces kis mesék vannak, némelyik élő babákkal, némelyek rajzosak, némelyek bábosak… és Ő mindre másként reagál. Tehát máshogy sikongat egy bábfigurára, mint a rajzolt lufira…csuda aranyos.

Gábor meg ugye még kicsi ahhoz, hogy különösebben ki tudja mutatni az érzéseit (kivéve éhség és morc hangulat), de amikor egymás mellé rakjuk őket a járókában, és Botond megfogja a kezét, akkor azért egy kicsit oldódik a szokásos szigorú nézése….

Mosolyogni G-t az elmúlt napokban mindössze egyszer láttam, az akkor volt, amikor tegnapelőtt reggel megetettem, majd odaadtam az apjának, h büfiztessen, majd elvittem Dájít az oviba, és arra értem vissza, hogy G. és az apja egymás mellett horpasztanak az ágyunkban. G. felébredt a motozásomra, de annyira tele volt a pocakja, hogy mozogni sem tudott, büfi úgy látszik, mind kijött, és akkor: elmosolyodott… nem hittem a szememnek… És még lefotózni is sikerült, volt olyan kedves, hogy a fényképező elővétele után megismételte a produkciót. De aztán most két napja megin’ csak a szokásos bíráló tekintetek…sebaj, majd….

Ha nem sír, akkor valszeg’ nincs baja, csak Ő ilyen. Nem baj, imádjuk. Nem kell mindig mindenkinek vihogni, mint a fakutya….