Az ottalvás

A tegnapi napom megint izgulós volt... „Oké, hogy a beszokás simán megy, de vajon mi lesz az alvással?” Mindenki mondta, hogy semmi, de én persze nem hittem el… Reggel vittük magunkkal az alvómedvét, és meg is beszéltük, hogy az igazán komoly férfiak az oviban alszanak, de a parám az volt, hogy vajon azt elfogadja-e, hogy a férfiak TÁPI NÉLKÜL alszanak az oviban??? Nem hoztam szóba ezt a tápi dolgot, mondom hátha fog az működni, hogy eszébe sem jut, vagy valami, max. hazahozom, ha nagyon balhézik.

Tehát az igazi férfi felkelt, hagyta magát szépen öltöztetni, fogat mosott, G.t otthagytuk az apjával, és elindultunk. Az ovi teraszán még pózolt nekem egy lazát, majd ivott (igen, kiválasztja a poharát az 50 közül, könnyítés csak annyi, hogy minden csoportnak más színű van, de akkor is, azért csak meg kell találni a holdasat, odavinni az ásványvízhez és teleengedni, nem kilocsolni…és ez mind megy már az 5. napon…. Jogosan vagyok elpukkanva remélem…), a helyére ült az öltözőpadon, hogy átcseréljük a cipőjét bentire, majd vita nélkül húzott be a csoportba. Én hazajöttem, és a délutáni pihim alatt sem mertem lehalkítani a telefonomat, mert nehogy pont akkor hívjanak… de nem hívtak. Az előzőleg megbeszéltek szerint háromnegyed négykor mentem érte (3ig van alvás, aztán uzsonna, és azzal kb. ekkorra végeznek) Gáborral, és hát azzal fogadtak, hogy az én gyerekem egy hang nélkül elaludt. Igaz, ma még csak ketten aludtak ott (ugye elvileg az a négy gyerek próbálkozott volna, akik a múlt héten beszoktak, csak az egyikük lebetegedett, és volt olyan, akinél kicsit lassabb tempót kell tartani), Márk meg Dávid, úgyhogy a két óvónő be tudta osztani, egyik az egyik mellé ült, másik a másik mellé, de megoldották, és ez a lényeg.

Én meg alig hittem a fülemnek. Nem tudom, miért agonizáltam ezen ennyit, de nekem ez az alvásfóbiám van, úgy látszik… azon már rég nem izgatom magam, hogy mennyit eszik(nem eszik) a gyerek, vagy hogy felbukik, merthát nagy dolog, feláll, leporoljuk, megvígasztaljuk, oszt’ jól van, de ez az alvás… Már amikor a normál ágy szóba került itthon, már akkor rázott a hideg, hogy majd most jól kimászkál, meg izé, nem csak elaltatja magát egy kis dumálással, erre tessék… első este óta semmi gond. Az oviban meg depláne nem tudtam elgondolni… Pedig hát én is voltam ovis, emlékszem, hogy volt alvás, arra is emlákszem, hogy aludtam is minden nap, de azért én akkor már sokkal nagyobb voltam…

Mindegy, ott alszik. Ezt is megértük. Nem semmi. Férfi lett.

Ja, hazafelé ahogy jövünk, az egyik háznál van egy mini yorki kutyus, oltári édi, D. minden nap megáll vele játszani kicsit, ma meg rámutatott, és közölte velem: „kicsi kutus a bajátom”…

Otthon meg felnyaltuk a futóbringáját, ami az elmúlt héten első számú kedvenccé avanzsált, és elmentünk kicsit bringázni. Nem mondom, izgi, mert ugye én tolom a babakocsit, D. meg fut-hajt elöl, de nagyon meg vagyok vele (emiatt is) elégedve: ha kereszteződéshez ér (pedig mifelénk 10 percenként jön max. egy autó), akkor megáll, körbenéz, közli hogy „semmi-semmi” és csak akkor megy át, ha mondom, hogy mehet… De félelmetesen gyors tud lenni evvel a fabicajjal.