Fagyi, Botomd, és az életkori sajátosságok

Ma, nagyon sűrű nap volt. Megjött Zsófi és Botond (Dájí következetesen BotoMdnak hívja) délelőtt, így aztán Dávidért már együtt mentünk Zsóval (Botomd addig itthon maradt az Apujával, hogy kicsit előreszeressék egymást, kitartson péntekig), volt nagy öröm. Részemről is, mert Kriszta mesélte, hogy ma volt bent a Rob bácsi angolozni, és Dáviddal foglalkozott a legtöbbet (a többi picuri még nem beszél, lévén Dájí messze a korelnök), nem haszontalanul. Már tudja, hogy „fííííís”, meg „bájbáj”, nagyjából megy a „dog”, meg a „dák”. Tanulgatja a jóreggeltet is, bár amikor én kérdeztem, hogy hogy van, akkor csak nézett, majd amikor súgtam, hogy „guuuuud…”, rávágta boldogan, hogy „gudgud”… Mondjuk, logikus volna…
Jutalmul, hogy ilyen okos, épp hogy csak hazaszaladtunk a bicójáért meg Botomdért, elbúcsúztattuk Fecót, és elvittük fagyizni… Képek mellékelve. Bár azért azt elmondanám, hogy útközben párszor leizzadtunk, három gyerekre 2 felnőtt nem mindig bizonyult elégnek, pedig a bringát nem is kellett a zebrás részeknél hurcolni, mert hálistennek a kedvenc zöldégesemnél a csajok szívesen vigyáznak rá… Miután a gyerek sikeresen kidekorálta magát, hazajöttünk, és az esti menetrend is egész jól ment, először G. fürcsizett, majd amíg etettem, Tamás fürdette Dájít, Zsófi Botomdot, majd Tamás befejezte a vacsit, közben Zsófi etetett, Dávid is megkajált, és már fél kilenckor mi is tudtunk enni…. Királyság. Zsófi azért kijelentette, hogy lehet, hogy a második gyerekkel még vár egy kicsit. Mit mondjak, megértem… Bár 9 körül, amikor már mind a három aludt, és csak ültünk, és beszélgettünk, akkor már vállalhatónak tűnt a dolog az Ő számára is. A babák végül is tündériek, egyik sem nyűgös fajta, Dájí meg csak azért akaratos kicsit, mert ez „életkori sajátosság”… ezt a kifejezést imádom, mindenre ráhúzható…
Nem engedetlen, csak „életkori sajátosság” ez nála, hogy néha ellentmond.
Nem válogat, csak „életkori sajátosság”, hogy csak azt eszi meg, ami igazán a fogára való.
Nem hisztizik sose, csak „életkori sajátosság”-ából adódóan feszegeti a határokat.
Nem kiabál, csak „életkori sajátosság”, hogy szereti kiereszteni a hangját.
Nem eszik malac módon, csak „életkori sajátosság”, hogy szeret játszani az étellel.
Nem vitázik, csak…. lásd, mint a hiszti….. stb, stb…