Újra zenélde

Hát, sok kép a mai napon nem készült, pedig időnk aztán lett volna rá….a következő történt ugyanis. Tegnap este az anyák egyeztettek (az „anyák” alatt általában, ha nem szerepel hozzá külön kiegészítés, a Luca-anyu-Gabi és Dávid(Töki)anyu-Anya-Linda (Luca szerint Inda) értendő), és ma, hosszú „legyünk tekintettel az influenzás-időszakra, és ne nagyon menjünk közösségbe” kihagyás után elmentünk a zenebölcsibe. Ja, volt egy meglepi is, mert amikor odaértünk a bázisra (Lucáék, általában ha megyünk valahova, akkor ők a kiindulópont), a Gabi néni már frissen sült almáspitével várt minket…Anya szeme persze kitágult, szagot kapott, és úgy bekajáslt, hogy kérdéses volt, hogy egyáltalán tudunk-e menni zenálni…de azért persze elmentünk (miután egy nagy doboz pitét is elcsomagoltunk). Hát olyan sokan voltak, mint még sose! Gondolom, más anyák is ma hagyták abba a karantént… Mindenesetre elég jó volt, bár meg kell mondjam őszintén, hogy én egy kicsit elszoktam az ekkora nagy gyerekseregtől, így az elején a színpad szélétől figyeltem a többieket, ahogy az anyujuk ölében mondókázgatnak-mutogatnak-csörögnek (Anyához becsatlakozott egy kislány, aki tán megsajnálta Anyát, vagy nem tudom, egyszer csak faképnél hagyta a saját anyuját, és a legnagyobb természetességgel beült Anya ölébe, szegény saját anyuja meg csak pislogott), de a második felétől már mondhatni (nagyon)aktív tagja lettem a csoportnak, úgyhogy gyorsan vettünk bérletet is.

De nem is ezt akartam elmesélni igazán, hanem azt, hogy miután vége volt a cincogásnak, elköszöntünk Lucáéktól, és hazaindultunk…villamosra fel, 6 megálló…majd miután nagy nehezen lekészálódtunk, Anya a fejére csapott, hogy „jézusom, asszem Apádnál maradt a kulcs!!!”….jól „aszitte”, úgyhogy telefon Apának, hogy majd a Lucáékhoz jöjjön értünk, aztán telefon Lucáéknak, hogy visszamennénk…Gabi néni jót röhögött, de nagyon aranyos volt, mert mintha megérezte volna, a kedvenc csirkés tésztámat vette ebédre a piacon…így aztán nem maradtunk éhen se, meg fedél nélkül se… Visszamentünk, ettünk, ittunk, aztán Apa érkezéséig Lucával játszottunk…végül is akár gyakrabban is itthon maradhat az a kulcs, nagyon jól feltaláljuk mi magunkat! És mint a mellékelt (kicsit ugyan homályos) fotón is látható, Luca sem bánta a dolgot..igen, jól látjátok, az egy puszi a homlokomra…!

Konyhatündér?

Ma konyhatündért játszottam délután (bár a magam részéről jobban szeretem, ha anya „igazi séf”-nek titulál, az nem olyan csajos, de a saját számból egy k,icsit talán fellengzősen hagzik, ezt elismerem, így most maradok a „konyhatündér”nél). Estére Apa palacsintát kért, a duci fajtát, aminek kimondottan használ, ha pár órával sütés előtt van bekeverve. Így délután Anya nekiállt a tésztát bekeverni, de én nem hagytam, hogy egydül kínlódjon, addig rángattam a gatyáját, amíg fel nem ültetett a pultra, majd a kezembe adta a keverőt, és sorban tette a tálba a dolgokat, közben a „tudom-hogy-nem-vagy-gyengeelméjű-kisfiam-deazért-szép-lassan-mondom-hogy-te-is-megértsd” hangon mondogatta, hogy éppen mit is tesz bele, én meg kevertem veszettül (itt jegyezném meg, hogy ha egyszer nagy leszek, és beszélni fogok, akkor senki ne csodálkozzon azon, ha majd alkalomadtán azt hallja tőlem, hogy toooooojáááááás, cuuuuuuukooooor, teeeeeeeej…. Anyám hatása). Anya el is csodálkozott, hogy milyen ügyes vagyok (mindig elcsodálkozik, pedig már megszokhatta volna). Szóval majdnem azt lehet mondani, hogy én egyedül kevertem be a tésztát, Apának el is meséltük, amikor hazajött, de a tanácsára azért a palacsinták kisütését rábíztam Anyára…és igazuk volt, sokkal jobban ízlett így a palacsinta, hogy tudtam, hogy én csináltam!!!

Havazás

A hó tovább nőtt…úgy látszik, hogy most hogy elkezdte, most meg nem bírná abbahagyni, ami mondjuk engem egy cseppet sem zavar, sőt, hívtuk is Lucáékat, hogy jöjjenek el, havazzunk együtt! Jöttek is kora délelőtt, először ide a kertbe mentünk ki, Anya gyorsan összedobott egy hóembert, azt hitte szegény, hogy majd jól örülünk, de valahogy most nem voltunk erre ráhangolódva, ellenben a kutyának nagyon tetszett… Akkor elköszöntem a Nagyitól, mert Ő közben meg elindult haza, és kimentünk a közeli kisjátszótérre (ami nagyon régen lehetett már játszótér, mert nincs rajt semmi, csak egy focipálya, ami meg ton’képpen nem is focipálya, hanem csak egy lebetonozott rész- de IGAZI betonnal!), és itt ökörködtünk kicsit a hóban, húztuk egymást szánkón (főleg a szülők minket, persze, de így jobban hangzik, mint ha azt mondanám, hogy huzattuk magunkat), meg rohangásztunk, meg dobáltuk a havat, meg ilyesek… Aztán egy fél óra múlva ezt is meguntuk, és megkértük az anyákat, hogy inkább bent a melegben folytassuk a hancúrt… Rendeltünk kaját a „téttás”tól, aminek a sok mozgásra való tekintettel most különösen nagy sikere volt… Jó ez tél, nem is tudom, miért szidják annyiszor a felnőttek!

Hohóóóóó

Ma reggel nagy meglepetés ért, amikor jó szokásomhoz híven felkelés után felmásztam a kanapém háttámlájára (onnan tudok csak kinézni az ablakon, máshol nem érem fel). Kinéztem, és tiszta fehér volt minden! Én még ekkora havat életemben nem láttam! Olyan nagy volt, hogy Anya meg Apa rögtön reggeli után ki kellett hogy menjenek lapátolni…kicsit irigy voltam, hogy Ők már kint bohóckodhatnak a hóban, de aztán megnyugtattak, hogy nemsokára majd kimehetek én is. Így is lett, délelőtt akkorát ugrándoztam a hóban, hogy csak na! A Nagyi hozott ki lapátot is, így szórtuk is a havat mindenfelé, a Pihe is ugrált, mint az őrült, szóval mindenkiből a legjobbat hozta ki ez az időjárás. Anya mondjuk morgtt egy kicsit, hogy talán nem volna olyan nagy baj, hogyha egyszer végre karácsonykor lenne ekkora hó, amikor létjogosultsága van neki, de hát istenem, ha nem ért ide addigra, hát nem ért ide….

Most itt van, örüljünk neki. Én a magam részéről örülök, a többi nem érdekel…

Este meg, amikor már nem lehetett kint havazni, akkor bent játszottam szabadulóművészeset az új ágytakarónk zacskójával (senki ne parázzon, nem engedték Anyáék, hogy magamra zippzározzam)…Anya szerint ilyen zsenge korában tán még maga Hudini se volt ilyen ügyi! (Bár szerintem Anya azért egy kicsit elfogult… Hudini biztos tudott ennyit ennyi idősen…Copperfild drusza lehet, hogy nem, de Hudini biztosan….

Hétvége

Péntek reggel a Zsófi hazautazott, merthogy megkapták a szolgálati lakásukat, és mielőtt még nekiállnának költözködni, meg babaszbát csinálni, meg ilyesmi, még azelőtt a Fecó szüleihez is el akartak látogatni. Mi nem mentünk sehova hétvégén, ha csak a játszóteret nem számítjuk…együtt kisétáltunk, mondván, hogy milyen kis kellemes idő van… de aztán elég hamar átfagytunk, mondjuk, ez az ökörködésben nem akadályozott meg minket. A csúcs Apa volt, ahogy prezentálta, hogy hogyan kell használni a játékokat. Jót röhögtünk, nem mondom, bár én irigy is voltam, mert spec én ehez még kicsi vagyok, úgyhogy nekem még így se menne…Anya is megpróbálta, és most utólag nagy a szája, hogy Neki mennyivel jobban ment, nincs az ellenkezőjére bizonyíték, mivel a fényképezőt nem adta ki a kezéből…

Egyebekben egész hétvégén pihentünk, ja, és Anya sütött egy sütit, ami nagyon fini lett, nekem az áofnya ízlett a legjobban a szószából, még mondtam is, hogy „áfofa”…lassan azért csak nekiállok beszélni…Ja, a sütivel még a Klári nagyit is meg tudtuk kínálni, ugyanis délelőtt megérkezett, merthogy most este mennek Anyával színházba, megnézik az Operettgálát, úgyhogy Apa meg én férfias estét tartunk…be is fejezem most a dumálást, megyek, csapunk egy nagy pancsit, most nincs itthon Anya, hogy 2 percenként elborult arccal berohanjon a felmosófával…

Hóangyalok

Ma is nagyon mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött. Először is jöttek Lucáék, most nem csak azért, mert simán szeretünk együtt játszani, hanem azért is, mert a Zsófi nagyn kíváncsi volt már a csajomra, meg arra, hogy milyenek is vagyink mi ketten együtt valójában. No, azt hiszem, hogy nem okoztunk Neki csalódást!

Először is: nem voltam hajlandó egyedül beülni a szánkómba, bezzeg amint Luca beletelepedett, abban a pillanatba odaugrottam, és beletelepedtem az ölébe, és csakis így voltam hajlandó szánkózni. Luca jó fej volt, mert teljesen úgy tett, mintha tetszene neki a dolog, és nem találna engem nehéznek, de utólag beláttam, hogy csak a jófejsége volt, ami vogyorra késztette, ugyanis lyan is volt, hogy én ültem be a szánkóba, és ő ült az ölembe, de én nem bírtam… Most vagy gyenge vagyok, vagy csak önző…mindegy, jó buli volt.

Aztán Anyáék megmutatták, hgy hogyan kell hóangyalkát csinálni, na, ez annyira tetszett mindkettőnknek, hogy alig lehetett minket összeszedni a hóból… Délig maradtak Lucáék, aztán hazamentek pihizni, mi meg a szokásos alvás után, miután Apa hazaért, beültünk a kocsiba, és elmentünk a Max Citybe, hogy megnézzük azt a bútorboltot, ahonnan a bútorom származik, mert Anyáék úgy gondolták, hogy a tesó megkapja az én bútoromat, én meg kapok valami nagyfiúsat…viszont az üzletnek már csak hűlt helyét találtuk, majd ki kell nyomozni, hogy most hol árulják ezt a fajtát. Ha a bútorboltot nem is találtuk meg, találtunk viszont egy nagyon szép kis játszóházat, ahonnan aztán tényleg csak szabályos közelharc árán voltam hajlandó elszakadni…volt némi pityergés, sőt bevetettem a „levetem magam a földre” figurát is, de persze megint a felnőttek nyertek…nem igazság.

Dédi és a pattogatott kukó

Tegnap megérkezett Zsófi, hogy a hetet nálunk töltse, ugyanis most már olyan kevés ideje van hátra a babeckája megszületéséig, hogy már nem is kell addig mennie dolgozni. Már nagyon nagy pocija van, ami néha nagyon vicces módon még mozog is, elég muris, bár én nem fogtam meg, csak Anya, de mondta, hogy majd ha a tesó mozog az ő pocijában, akkor azt majd megfogom…de ebben azért én nem vagyok egészen biztos…

Mindenesetre nagyon örülök, hogy most pár napig itt lesz a Zsozsi, majd egy csomót fogunk biztos játszani (már ha bírja szusszal).

Ma együtt meglátogattuk a Dédit. Jól meglepődtünk reggel, mert arra keltünk fel, hogy minden fehér a hótól, de minket ez nem tudott eltántorítani, villamosra-buszra pattantunk, és elmentünk hozzá. Igaz, nekem könnyű dolgom volt, én a fele utat átaludtam, ami roppant ritkán fordul elő velem, de ,most valahogy úgy elnyomott a buzgóság, viszont így nagyon rövidnek tűnt az út. A Dédi nagyon örült nekünk, jött a Mózes bácsi is, meg volt egy csomó kaja (nekem persze tétta levessel), úgyhogy nagy hepeninget tartottunk. A csúcs meg a pattogatott kukorica volt: a Dédi nemrégiben beszerzett egy pattogtatógépet, na, azzal alig bírtam betelni. Ettem is egy csomót a kukoricából, de a legjobb azért a készítése volt…hoztam hazay is egy nagy zacsival, úgy szorongattam végig hazafele,hogy öröm volt nézni. Holnap, ha jön a Luca, majd Őt is megkínálom, majd megmondom, hogy saját sütés…

Miután hazaértünk, Anya letett aludni, de megígérte, hogy ha felébredtem, kimegyünk a hóba játszani. Na, engem se kellett tovább bíztatni, hahar beájultam, aztán amikr felkeltem, valóban jött az öltözködés, majd a Zsófival együtt kimentünk...Nagyn tetszett nekem ez a nagy hó, tulajdnképpen ilyen sok havat még soha életemben nem láttam! Fel is másztam a sziklakertbe, hogy valóban szép havas tájban tudjon Anya engem ftózni, sőt, még azt is mondtam, hogy CSÍÍÍÍÍZ...na, ettől aztán mind a ketten elájultak. Aztán kimentünk a mellettünk levő focipályára, ahol Anya próbált összehozni egy hóembert, amivel nem is volt különösebb gond, bár a szemnek meg szájnak valót a nagy hóban kicsit nehéz volt összeszedni, Zsófi rötyögött is, mert Anya csak turkált-turkált, néha rábiggyesztett valamit az "emberre" , és Zsozsi szerint a szája pont úgy nézett ki, mintha egy darab kutyaszarból lenne... szerintem egész pofás kis hóember lett, én például még ilyet sem tudok építeni...

Este meg Apa lepett meg minket, hozott egy csomó különleges sütit Vácról...meleg fogadtatásra talált...

Lakásátrendezés

Nagyon jó kis hétvégénk volt! Hasznos is volt sok szempontból, nagyot léptünk előre a lakás-átalakítással (pár dolgot a tesó érkezéséig át kell szervezni). A héten Attila megcsinálta föntre az új könyvszekrényt, úgyhogy a régit le kellet pakolni, meg az iratszekrényes részében az összes cuccot átválogatni, egy részét kidobni (Anya mondjuk Apa első munkakönyvét nem engedte a szemetesbe dobni), aztán a helyére toltuk az új szekrényt, ráraktuk a könyveket, meg a dvd-ket, szerintem nagyon-nagyon szép lett. Aztán összeraktuk Anya hintaszékét (majd a baba etetésében lesz nagy szerepe állítólag, Anya emiatt egész egyszerűen csak szopófotelnak hívja), amiből aztán ki sem akartam mászni egy jó darabig.

Ma vacsira Anya báránybordát rántott ki, meg volt hozzá sültkrumpli. Nem is tudom, hogy mag a kaja volt-e ennyire finom, vagy a nagy pakolásban éheztem-e meg ennyire, de nagyon látványos kajálást csaptam.

Ja, és ma még az is volt, hogy a Zsófi meg a Fecó hívott minket, hogy megvették tegnap az új autójukat. Küldtek róla fotót is, nekem nagyon tetszik, olyan színe van, mint a Papa kocsijának, csak más a márkája…Anya meg is ígérte, hogy majd séta közben megtanuljuk, hogy melyik ÓI (egyenlőre csak így tudom akarom kimondani) fajta kocsi. Még majd a Bóbiékét megtanulom, oszt akkor már elég sokfélét tudok majd ahoz, hogy igazán lehessen ezzel a tudásommal fittizni...

Valentin

No, szerda délután hazajöttem, a babeckát otthagytam egy kicsit a nagyszülők nagy örömére, gondoltam éljék ki egy kicsit magukat. Csütörtökön elmaradt az angol, így legalább befestettem a hajam, szoliztam, meg ilyesmi, aztán találkoztam a Tamással a városban, hogy kicsit „Valentinozzunk”. Megnéztük a Valami Amerika 2. részét, ami nagyon nagyon jó volt, de az este csúcsa a vacsi volt. Nem csak azért, mert hosszú idő után először mentünk étterembe, hanem azért is, mert tán a legjobb éttermi élményünk volt…Egy Bábel nevű helyre mentünk, a kaják gyönyörűek voltak, különlegesek, a pincérek kedvesek, szóval, nagyon ott volt! Egyébként meg tök olyan volt, mintha megint randiztunk volna…

Jól éreztük magunkat nagyon!

Ma voltam védőnőnél délelőtt, aztán délután leugrottunk Ballószögre a babeckáért, így estére már komplette itthon volt a család!

Ballószögön

Azt nem is mondtam, hogy vasárnap Anya meg Zsófi elmentek egy bababörzére, és Anya vett nekem egy vízszínező polipot ajándékba. Nagyon jópofa cucc, a hasába valami színes tabit kell tenni, és akkor megszínezi az ember körül a fürdővizet. Ezt még rögtön vasárnap este ki is próbáltuk, közvetlenül azután, hogy Anyát megvígasztaltuk, ugyanis a vásáron látott egy 56-os méretű bodyt, és hirtelen sokkot kapott, mert meglepődve konstatálta, hogy egy cseppet sem emlékszik arra, hogy egy újszülött milyen picike, és hogy mit is fog ő vele kezdeni, meg izé…még a Zsófi vígasztalgatta, pedig Ő az elsőt várja, ráadásul Anyát hívta az első pár napra segítségül…lehet, hogy ebből valami nagyon vicces dolog fog kisülni?

Na, szóval, vasárnap este Apa hazautazott, mi meg itt maradtunk a Nagyiéknál. Tegnap a Mamának meg a Papának dolga volt a városban, így hogy ne legyünk egyedül Anyával, Zsófi beugrott egy kicsit munka után. Kisétáltunk elé a buszhoz, meg elmentünk a boltba, meg ilyes, és mire hazaértünk, eléggé átázott a pelusom, így teljesen le kellett vetköztetni. Én eközben elcsórtam Zsófi láncát, a nyakamba akasztottam, és úgy rohangáltam a lakásban, egy szál láncban, és egy szál kukiban…Anyáék betegre röhögték magukat, csak sajna fotót nem tudok mellékelni, mert egyik sem publikus…

Egyébiránt nagyon jól érezzük itt magunkat Ballószögön, nagyon sokat kajálunk a Papával, érdekes módon itt valahogy több húst eszem…a jó példa ragadós, talán amiatt? J

Ma egyébként volt itt látogatóban a Pedró, aki a Papáék egyik régi ismerőse. Nekem rögtön szimpatikus volt, merthogy hozott ajiba egy tálcányi olyan tojást, amit ő maga termesztett

termelt, és mindegyiknek 2 sárgája van! Mikor elindult haza, én rögtön megkértem a Papát, hogy süssünk 2 sárgájás rántottát…nyami…

Névnapolás

Tegnap reggel felkelés után el is indultunk Ballószögre, ahol már nagyon sokan vártak minket. A Bóbita meg a Ricsi már tegnap megérkeztek, sőt, már a Zsófi és a Fecó is ott volt. A Zsófinak már akkora pocakja van, hogy csak na! Mindenki a pocakkal akart fényképezkedni, jó sokat nevetgéltünk… Én is, bár nekem még mindig elég fura, hogy a Zsófinak tényleg lesz egy olyan kisfia, mint én…na jó, nem teljesen olyan, de hasonló, lévén, hogy rokonok leszünk, méghozzá Ő lesz az én unokaöcsém! A nagy családi összejövetel apropója egyébként a Vita nagyi névnapjának, és Apa szülinapjának a megünneplése volt, de persze minden ajándékot én akartam kibontani, hálistennek zsenge koromra való tekintettel meg is engedték…valamint az is nagyon jó volt, hogy mivel én vagyok a családban a legkisebb (egyenlőre a pocaklakók nem számítanak ezügyben), annak ellenére kaptam ajándékot, hogy nem volt se karácsony, se szülinapom, se semmi… A Bobó vett nekem egy nagyon trendi melegítőt, ami majdnem olyan jó, mintha a 2725632dik kis piros autót kaptam volna meg…legalábbis Anya szerint már elég kisautóm van otthon, ruha viszont sokkal kevesebb, pláne nem ilyen szép… Abban egyetértek, hogy a melegítő szép, de az autók száma szerintem messze nem elégséges.

Mindenesetre lehetett bontani, és mindenki nagyon örült az ajándékainak. Délután meg este nagy társasjáték-party volt, a Bobó elhozta a karácsonyra kapott vonatos játékát, amire úgy rákaptak a felnőttek, hogy velem a végén már senki nem foglakozott, mindenki csak a pályáit építgette…

Végre süt a nap!!!

Ma, amikor reggel Anya bejött a szobámba, és elhúzta a sötétítőfüggönyt, látszott ám, hogy hétágra süt a nap… Már nagyon-nagyon régen nem láttunk ekkora napsütést. Anya azonnal belelkesedett, és azonnal felhívta Luca Anyukáját, hogy nincs-e kedvük átjönni, és velünk tartani a játszótérre. Persze nekik sem kellett kétszer mondani, azonnal beleegyeztek. Fél 11re ideértek mihozzánk, gyorsan falatoztunk egy kis pacsnit, amit hoztak, aztán felkerekedtünk, és kimentünk a játszóra. Nagyon jó idő volt, majdnem két órán keresztül csúszdázhattunk, hintáztunk, rohangáltunk a dombra fel, meg a dombról le, homokoztunk, visongtunk… Én persze legjobban a nagyoknak való hintára akartam felülni, de arra Anya csak úgy engedett, ha az Ő ölében ülök, ami azért nem az igazi… Luca viszont ügyesebb volt, mint egy igazi alpinista: tökegyedül felmászott a legmagasabb csúszdára is! Le is videóztuk, de valamiért a gépünkön csak a fotók lesznek élesek, a videó homályos, így csak az elbeszélésekre hagyatkozhatunk: ügyes volt, higgyétek el!

Mikor már menni is alig tudtunk, becsüccsentünk a babakocsiba, és hazatolattuk magunkat, útközben Anyáék rendeltek ebédre téttát, jól bekajáltunk, aztán Lucáék hazamentek, mi meg csendespihenőztünk Anyával…nem volt ám egy szem gond sem az elalvással!

Délután meg nekiálltunk listát írni, merthogy holnap megyünk Ballószögre a Mamáékhoz névnapot ünnepelni, aztán mi Anyával ott is maradunk pár napot. Ilyenkor mindig nagy az izgalom, hogy itthon ne hagyjunk valamit…

Kulináris élvezetek

A hét a különleges kaják hete, úgy látszik: én kezdtem a sort, addig hisztiztem, amíg Anya kínjában a kezembe nem nyomta azt a csokit, amit a Nyuszi hozott neki nemrég Olaszországból, mondván, hogy „ úgyis tudom, hogy csak kibontani akarod, te nem is szereted a csokit (egyébként valóban))! Kibontottam, megkóstoltam, és láss csodát, ez ízlett! Ez jóféle csoki volt! Ettem is belőle egy jó darabot, maszatos is lettem rendesen, de Anya ezt se bánta, még azon is gondolkodott, hogy a csokimaszatot az arcomon hagyja egész addig, amíg Apa haza nem ér, mondván, hogy az volna ám az igazi meglepetés, ha így meglátna…Mondjuk, most jó, hogy ezt nem tette meg, mert szegény Apa igen későn ért csak haza, azért nem szerettem volna olyan sokáig maszatoslenni…

A következő nem megszokott kaja a „szuszmusz” volt, amit Anya nevezett el így, különben sous vide-nak írják, és csak tippelni tudok, hogy hogyan ejtik: a lényege az, hogy a zöldségeket hőálló műanyag zacsiba tesszük, nagyon kevés folyadékkal, némi olajjal, ízesítőkkel, kinyomjuk belőle a levegőt, majd így főzzük őket cca. 2 órán keresztül…valóban nagyon fini így a zöldség, bár elég bizarr ez az elkészítési mód, fura volt az a sok zacsi (mert persze Anya rögtön 4 féle zöldséget próbált ki, 4 féle módon elkészítve…), viszont nekem is ízlet, meg Apának is, úgyhogy érdemes volt.

Ma meg Apa alkotott, ugyanis Anyának Dokihoz kellett menni a tesó miatt. Ez úgy volt, hogy Apa nem ért volna haza, mire Anyának indulni kellett, így igénybe vettük egy órára Lucaanyuékat. Pont Luca apuja is otthon dolgozott, így aztán Anyával átmentünk, Anya meg ment tovább dokihoz, én meg ott maradtam (Az ember úgy őszintén szólva várt volna egy kis sírásrívást, de amikor közöltem, hogy „Anya akkor most elmegy, Apa meg jön érted egy óra múlva, a gyerek a játékból fel sem nézve csak úgy lagymatagon meglengette a kezét, közölte, hogy „pápá”, oszt ennyi….szép…), játszottunk, meg lementünk a játszóra, meg ilyesmi. Sajna fotó erről nem készült, mert Lucáék gépe szervizben van, de marha jó volt, elhihetitek. Na aztán amikor megjött Apa, hazamentünk, én tévéztem, Apa meg sütit sütött Anyának, egész pontosan Csokilávát…Anya meg is hatódott teljesen, de a könnyeivel mit sem törődve be is falta az egészet!

Ja, és a Dokinál megint rendben volt minden a Tesóval, de még mindig nem tudni, hogy nagynéni leszek-e, vagy nagybácsi…..

Gyorsjelentés

A hétvége megint túl gyorsan eltelt… szombaton délelőtt még itt volt a Nagyi, sokat játszottunk, aztán dél körül hazament, mert várta a cicája. Mi meg aztán amíg Anya vasalt, Apával próbáltuk előhozni egymás művészi vénáját, több kevesebb sikerrel ( Apa csigája azért jobban felismerhető), majd játszottunk autóversenyt is. Tegnap Teszkóban voltunk (nem is hinnétek, hogy milyen hamar kiürül nálunk a hűtő), vettünk újfajta „téttát” is, amit ugye nem tudok megunni, bár ilyen állatot eddig még nem láttam rajta…Apa szerint ezt kagylónak hívják, ugyanúgy, mint a mosdóban levő fehér kézmosót, de ez ehető…hát, részemről inkább először csak játszottam vele, aztán azért rávettem magam, hogy megkóstoljam, és végül is ízlett, megettem vagy hármat. Más érdekes most nem is történt, csendes kis hétvége volt…