Mert nálunk a gyerekek egyedül fürdenek…

Jó, nem egyedül persze, de nem állunk ott folyton…. mi közben mindig szépen megterítünk, és az utolsó simításokat is elvégezzük a vacsin.

És nekik bizony elég 5-10 perc arra, hogy koripályát csináljanak a fürdőből…

Munkások kint és bent...

Reggel G. nem ment oviba, mert kicsit krihogott, így segített nekem bent kicsit takarítgatni. Aztán amikor délután hazaértek a többiek (a másik két férfi), együtt kimentünk a kertbe, téliesíteni a medencét, konkrétan leengedtük belőle a vizet…. ez is majdnem akkora buli, mint amikor nyár elején feltöltjük…

Búvárszivattyú bele a medencébe, cső kivezet, elindít…. és onnantól már csak egy dolga van a tisztelt szülőnek: igazságot tenni, hogy mikor-ki fogja a cső végét…Hálistennek’ Gábor Dávidnak elhiszi, hogy ez a feladta csak a nagyoknak való, és viszonylag könnyen letesz róla,pláne,miután megtalálja a parton heverő vízhőmérőt, és rájön, hogy azzal frankón lehet a vízben kotorászni…. Miután D. megunta a locsolást, nagylelkűen G. kezébe nyomta a csövet, majd fontosságának teljes tudatában kijelenti: „na, ennyi volt…”.

Crislu

Nagyon kezdi éreztetni magát a karácsony…. legalábbis erre fogom, hogy egyre több a meló. És persze amikor az embernek dolga volna, akkor mindig van valami, ami egy gyerekes anyuka esetében legtöbbször azt jelenti, hogy valamelyik gyerek lebetegszik, de most épp még a jobbik verzió jött, amikor is anyuka betegszik le…. Két hete járok fogorvoshoz, mert az egyik fogamat gyökérkezelni kell, de tegnap, mikor felkeltem, ráadásul a fogmizéria mellé még azt is éreztem, hogy a torkom csúnyán kezd begyulladni (már érzésre megmondom, hogy mikor lesz ebből tüszős mandulagyulladás). Úgyhogy amikor tegnapelőtt a fogorvos felé menet rám csörgött Ildikó, hogy hát mit csinálok másnap este, könnyedén tudtam mondani, hogy nagy valószínűség szerint lázasan fogok otthon feküdni…. erre mondta, hogy az nagyon kár volna, merthogy meg van hívva egy új ékszer-márka (jelesül Crislu) „megjelenünk Magyarországon” partijára, és hát nem volna baj, ha el tudnék vele menni. Így aztán a fogorvosnál mondtam rögtön a doktor-lánynak (15 évvel fiatalabb nálam, mégse doktornénizhetem), hogy mondja meg, mit lát a gigámon…. mondta, hogy tüszőket… mondom, nem-e-lehetne-e, hogy valahogy antibiotikumos kúrát indítsunk? Hálistennek lehetett, úgyhogy vágtattam is a gyógyszertárba, és azon melegében még ott bevettem az első Augmentint, majd felhívtam T-t, hogy én másnap este partira megyek….. Aztán mivel már reggelre sokkal jobban voltam, tegnap el is mentünk a partira. Tényleg kár lett volna kihagyni, Ildikóval amúgy is mindig jól érzem magam, a környezet is szép volt, az ékszerek meg gyönyörűek, a tulaj anyujával meg tök jót beszélgettem…kár lett volna kihagyni, na…. Mondjuk, ha nem volna a webáruházam,meg itthon az uszkve 4000 ékszer, szarabbul éreztem volna magam (vagy rettenetesen sokat költöttem volna ennek elkerülésére…). Kép sajna nincs, pedig készült…. Meg kéne kérdeznem Ildikót, hogy merre leledzik…

Aoki

Azért értékelem magamban, hogy mások örömének is tudok örülni…. hehe. Mert így mondjuk könnyű. Így, hogy ha az ember barátnőjét elviszi a férje egy hosszú hétvégére Párizsba, romantikázni, és onnan az illető barátnő az egyik kedvenc, világklasszis cukrászom csokiválogatását hozza nekem ajándékba… ja, hogy így nem önzetlen az örömöm? Sebaj ;-)

Mondjuk G-nek is tetszett… igazából dögök vagyunk,mert csak akkor estünk nki a csokinak, miután az aprónépek bementek a szobába esti mesét nézni, de hát úgy voltam vele, hogy ez tényleg nem az a fajta csoki, amit csakúgy egy pillanat alatt „benyalunk”….

Kölkök be,én elővettem a csokit, és vagy fél óra alatt elmajszoltuk a felét… cuppogva, élvezetttel… ekkor kiszaladt Gábor, meglátta a dobozt, és egyszerre 3-at tolt be a kis arcába…utána közölte, hogy Ő holnap is ilyet akar enni… mi néztük a dobozban a megmaradt másfél darabkát, és szomorúan konstatáltuk, hogy mi viszont tuti nem fogunk másnap ilyet enni….

Mindegy, próbáljuk meg úgy felfogni, hogy ha mindennap lenne,már nem volna ilyen érdekes (mondjuk ezt azért kipróbálnám, már hogy mennyi idő alatt unom meg Aoki úr desszertjeit…)

Dalma-duma

Még a múlt héten felugrottam egy percre Gabi barátnőmhöz (mostanában „kicsit”kevesebbet találkozunk, mint kéne… de hát a 24 óra…). Csak a kisebbik lány volt otthon, aki viszont nagyon örült nekem. Rajzoltam neki vagy 5 királylányt, miközben beszélgettünk, ebből a gyerek rögtön leszűrte, hogy nekem is kéne egy kislány. Bizonyságul itt a beszélgetés, amit Gabi tett fel a Facebook oldalamra, miután eljöttem:

„Amint beszálltál a liftbe:
D: - Lindának kisfia van?
G: - Igen, kettő.
D: - Kislánya nincs?
G: - Nincsen, csak fiúk.
D: - Mikor lesz neki? Majd hétfőn?
:-)))))))”

Ezüstök

Komolyan mondom, ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer megérjük:végre itt van az első adag ezüst ékszer… a folyamat hosszú volt, nem is akarom igazán részletezni itt, hogy mi minden kellett hozzá, hogy meglegyen, nem egyszerű dolog… ezt a fotót csak mementóul eme hét emlékére teszem ide, hogy sose felejtsük el….

Az érzést, amikor 5 órányi NEHITIben való kotlás után közlik, hogy akkor vidd haza, mert ma csak délután egyig vannak, és már 12.50, úgyhogy ők részükről nem dolgoznak tovább…de hogy BIZTOSAN ne csapd be őket (meg az államot, meg a franctudjamit), OTTHON egyesével fotózd le, hogy mi van a dobozban, és úgy vidd vissza holnap MINDET bevizsgáltatni… mert ha a fotón rajta van, akkor biztos bent lesz a dobozban is…és akkor majd levámolják. Jézusom.