Aoki

Azért értékelem magamban, hogy mások örömének is tudok örülni…. hehe. Mert így mondjuk könnyű. Így, hogy ha az ember barátnőjét elviszi a férje egy hosszú hétvégére Párizsba, romantikázni, és onnan az illető barátnő az egyik kedvenc, világklasszis cukrászom csokiválogatását hozza nekem ajándékba… ja, hogy így nem önzetlen az örömöm? Sebaj ;-)

Mondjuk G-nek is tetszett… igazából dögök vagyunk,mert csak akkor estünk nki a csokinak, miután az aprónépek bementek a szobába esti mesét nézni, de hát úgy voltam vele, hogy ez tényleg nem az a fajta csoki, amit csakúgy egy pillanat alatt „benyalunk”….

Kölkök be,én elővettem a csokit, és vagy fél óra alatt elmajszoltuk a felét… cuppogva, élvezetttel… ekkor kiszaladt Gábor, meglátta a dobozt, és egyszerre 3-at tolt be a kis arcába…utána közölte, hogy Ő holnap is ilyet akar enni… mi néztük a dobozban a megmaradt másfél darabkát, és szomorúan konstatáltuk, hogy mi viszont tuti nem fogunk másnap ilyet enni….

Mindegy, próbáljuk meg úgy felfogni, hogy ha mindennap lenne,már nem volna ilyen érdekes (mondjuk ezt azért kipróbálnám, már hogy mennyi idő alatt unom meg Aoki úr desszertjeit…)