Mindannyian itthon

Hát, a nyárnak ez az utolsó napja. Egyenlőre úgy tűnik, hogy nem csak naptár szerint…folyamatos lehűlést mondanak, pedig én nagyon szeretem a meleg őszt (ki nem???).

Tegnap itt volt Tündi takarítani, én elmentem körmöshöz Gáborral (most úgy látom, hogy utoljára mentünk együtt…mióta megtanult mászkálni, azóta sajna nem viseli jól, ha huzamosabb ideig kell a kocsiban ücsörögnie. Edinával már mindent bevetettünk, de végignyűglődte az egészet…Tündivel megbeszéltem, hogy ezentúl úgy jövök majd, hogy délre, amikor G. alusz, mert akkor maradhat otthon, leteszem, alszik, Tündi tud haladni a dolgával, és én is szép leszek…), hazaérve ebéd, alvás, játék, közben átnéztem az őszi rucikat, és megállapítottam, hogy azért vásárolni kell majd pár melegebb holmit.

Estére ígérte Apu, hogy hazahozza Dájít, meg is jöttek fél nyolc után nem sokkal. D. nagyon örül nekünk, sőt, még ahoz is ragaszkodott, hogy Gábort megnézze, ahogy alszik (próbáltam ébren tartani addig, de nem bírta…nagyon sikeres volt nála a napirend kialakítása), élménybeszámolt ezerrel, olyan szövege van, hogy még… Meglátta a távcsövet, és rögtön kérdezte, hogy akkor majd ezzel nézzük, ahogy a csillagok háborúznak??? Hirtelen nem értettem, de Apu pironkodva bevallotta, hogy vasárnap kicsit együtt nézték a Star Warst…hehe.

Ma meg még együtt tudtunk kicsit lenni itthon a holnapi ovikezdés előtt… egész nap együtt játszott a két gyerek (tudom, hogy ez most az újdonság varázsa főként, nem lesz ez mindig így), én meg csak néztem őket…

Ja, Zsó átküldött pár képet, amit hétfőn csinált Fecó és D. játékáról…szerintem lassan felléphetnek…

Örülök, hogy végre mindannyian együtt vagyunk…mégiscsak ez az igazi…

Ötletem van...

Természetesen minden nap beszélünk Apuékkal, hogy Dávid hogy érzi magát (Dáviddal is beszélnék, de általában neki valami fontos dolga akad közben, tologatni kell valami autót, vagy ilyes), és mindig mesélik, hogy D. mekkora dumagép lett. Már pár hete ugye az egyik kedvenc szófordulata a „van egy ötletem”. Alkalmazza, amikor csak lehet, „van egy ötletem, anyuka, iszok olyan teát, mint a Botomd”, „van egy ötletem, anyuka, nem akarok aludni”, és egyebek. Meséli ma Apu, hogy kint voltak az egyik játszótéren Botomddal, Zsófival, és persze ott voltak más gyerekek is, és az egyik kislány rákattant Dájíra (már amikor D. nem épp Zsófit irányította, hogy hogyan építsen neki homokvárat), és fel akarta csábítani a mászókára. Igenám, de a mondókáját úgy kezdte, hogy „van egy ötletem (itt jött a másszunk fel a mászókára), de D. elkerekedett szemekkel közbevágott: „Ötletem nekem van, ezt én szoktam mondani!!!”. És amit még akartam írni: sétáltunk Gáborral délután, közben Dorcival pletyiztem, többek közt meséli, hogy a gyerekorvosuk felírt a gyerekeknek valami immunerősítő kúrát. Mondom, kéne a neve, mert Gáborral is érdemes lenne valami hasonlót végigjátszani, mondja, hogy most nincs otthon, és persze nem tudja fejből, majd ha lesz egy kis ideje, akkor dob róla sms-t. Az én barátnőm olyan, hogy betartja, amit ígért, valóban küldte (Rybomunyl), amint levegőhöz jutott: este 22.40kor…asszem nekem mégse’ kell 3 gyerek.

Két kép

Bóbi küldött még pár képet, ezek közül rakok fel kettőt… az egyik még a családi talin készült, T. mondta, hogy feltétlen rakjam fel. A kép címe eredetileg „D. durci nézése”. Ugye ez volt az a pillanat, amikor RÁSZÓLTAK. Nos, ilyen, amikor meg van bántva.

A másikat meg még az iwiwen láttam Bobó képeinél, és annyira tetszett, hogy kértem, küldje már át az eredetit, had publikáljam. Cím: „Apa vigyáz rám”.

(Szegény Ricsi, nem ritka, hogy éjjel kettőig dolgozik, és hajnali hatkor újra megy….)

G. otthoni teendői

Minden kisbaba pontosan tudja, hogy hogy legyen az ő anyukájának igazi segítsége...

G. sétálni indul

Mondom, hogy G. gondolkodik!!!

Ma délelőtt végre rávettem magam, hogy a babakocsiját átforgassam, márhogy az ülőke része előre nézzen, ne rám. Az elmúlt egy hónapban lázasan kerestem a kocsihoz kapott cd-t, amin mutatják, hogy hogy is lehet ezt megoldani, de persze nem találtam, ma reggel viszont leesett, hogy valszeg’ a youtube-on is ott van… ott volt, így kitoltam a kocsit a teraszra, és nekiestem. Sikerült is elsőre, pedig G. marhára közreműködött, nagyon izgatta a dolog, csak ugye vele kicsit nehezebb. Mondtam neki, hogy amint kész vagyunk, megyünk egy nagyot sétálni, és milyen jó lesz, látni fog mindent… a sétát tuti megértette (nagyon szeret menni), mert mikor végeztem a kocsival, és bementem a táskámért-kulcsomért (meg hogy egy gatyát felvegyek legalább), jó kis visongásra értem vissza: G. ugyanis úgy döntött, hogy ő ugyan nem vár rám órákat, majd jól „beül” egyedül a kocsiba…és mivel az ülőkére való felmászás még neki is nagy falat, gondolta, majd utazik a bevásárlókocsiban… Fogalmam sincs, hogy 2 perc alatt hogyan tudta magát így behajtogatni, de megoldotta… Esküszöm, kiszedni tovább tartott, mivel beakadt, de igazi, rendes, a gyereke minden mozdulatát megörökíteni akaró anyukához méltóan előbb lefotóztam… Jó, közben vernyogott, de a látványt leírni úgy se tudtam volna jól… Majd a pszichológusa kianalizálja belőle később…

(„Hát igen… hányattatott gyerekkorom volt… Az anyám sosem segített azonnal, amikor szorult helyzetbe kerültem. Szívtelen volt már akkor is… először mindig röhögött, ami már önmagában nagyon rosszul esett, aztán volt képe bíztatni, hogy „kisfiam, még egy kicsit akkor maradj így, anya hozza a fényképezőt”, amit persze sose talált meg elsőre, én meg csak vártam, hogy majdcsak megment, de nem, ő csak fotózott, és élvezte, hogy nem tudok ellenkezni… Doktor úr, van még remény? Tud rajtam segíteni? Vagy legalább anyámon?????”)

G. hiányérzete

Tehát Dájít ott hagytuk Anyuéknak, mi hazajöttünk Zsóékkal, aztán vasárnap jött Fecó is, hogy hétfőn hazavigye a kiccsaládját. Én tök jól elterveztem, hogy majd vasárnap Zsóval elmegyünk koncertre…kicsit benéztem a dolgot, merthogy vagy 2 héttel eltájoltam magam ( a szeptember fesztre akartam kimenni… jóvanna, amikor Kékezüst küldte az ímélt, hogy lesz Tabáni koncert is, én csak azt néztem, hogy vasárnap… még jó, hogy viszonylag időben leesett (némi segítséggel ugyan), hogy a szeptember feszt az logikusan szeptemberben szokott lenni, és megnéztem a netet még egyszer, és láttam, hogy szeptember 5.én lesz a Tabáni), úgyhogy jól itthon maradtunk, WIIztünk, dumáltunk ilyesmi. Aztán beütött a krach. Tamás már csütörtök óta nem volt jól. Nem írtam, mert azt hittem, hogy csak valami futó baj, de nem. Gyanús lehetett volna, hogy a pénteki kanbuliját is lemondta, és inkább itthon maradt, szombaton a talin is látszott rajta, hogy nem jól van, de mondom vasárnap kipiheni. Hát nem lett jobban, ráadásul vasárnap éjjel Botomd is belázasodott, úgyhogy tegnap reggel nagyon expressz elindulást produkáltak, hogy legalább Gábor ne kapja el a dögvészt. Tamás ágyneműjét felvittem az emeletre, megegyeztünk, hogy amíg meg nem gyógyul, nem alszunk együtt, merthogy ha én is lebetegszem, az nagyon nem jó.

Mikor Zsóék elhúztak, tök üres lett a ház, G. is csak kóborolt, kereste a pajtikat…

Hiányzott neki nyilván Dájí is nagyon, ez akkor esett le igazán, amikor nekiállt kaput építeni egyedül… komolyan meglepődtem, hogy ilyet tud… fogta a szobájában levő kisszéket (tömör fa, van súlya rendesen), és odacibálta a hálószobaajtóba, és keresztbefektette… Komolyan majdnem elsírtam magam…

A családi tali romokkal és remetével

Megvolt a családi tali… Várakozáson felül jól sikerült!!! Jó, ehhez mondjuk kellett Rita és Gyuszi rengeteg melója…

És hogy értsétek, a szereplők:

Gyuszi- Apu öccse, Zsuzsika- Apu húga, Rita- Gyuszi felesége, András, Attila (ők Ritáék fiai), Babó- egyikük barátnője az öccsével, a Kakukkos mama (Apu és Gyuszi anyuja, az én nagyim), Lilike- Kakukkos húga, Timi-Lilike lánya, Csaba- Lilike fia, Virág- Csaba párja, Hunor- az ő gyermekük, persze mi hárman csajok, gyerekekkel- férjekkel-párokkal, Anyu meg Apu. Asszem nem hagytam ki senkit… És hogy ne legyen egy kicsit se uncsi, eljött Gyuszi egyik barátja, a helyi búvároktató, a feleségével. Az egész az erdő közepén volt Oroszlány mellett, a régi bányászüdülő megmaradt részén. 11 után értünk oda, gyorsan puszi-puszi mindenkinek, majd ebédelés (Rita eszméletlen finom (és adag) húslevest főzött, meg bakonyi sertésszeletet gnoccival ), sütizés-pogácsázás, rohangálás-mászás (gyerekek részéről a saját képességeik szerint), dumálás (a felnőttek részéről, miközben felváltva rohangálnak a menni-mászni tudó gyerekek után), tüzezés (D. részéről: egyszerűen megveszett a tábortűzért, majdnem egész nap botokat lógatott bele, és mikor az illető bot végre lángra lobbant, akkor boldogan ordított: nézd, anyuka, csináztam tüzifát!!!!), békakeresés (Babó öccse és D. természetesen. Amikor érkezés után nem sokkal megláttam az első apró békát a földön, mutattam Dájínak, hogy nézd, milyen édi kis béka, erre ő: Óóóóóóóóó.Rájataposhatok??? Mert ilyen jól nevelt gyerekem van, mindent megkérdez. És csupán a történelmi hűség kedvéért: a nemleges választ elfogadta, és nem taposott rája.).

Szóval élmény volt bőven, pláne lett, amikor D felfedezte, hogy a búváros pasi (ja, bemutatkozott Dájínak, hogy Szia, Varga Károly vagyok, erre D. meg határozottan közölte, hogy „én meg a Varga Dávid!!!”) kocsija egy régi katonai terepjáró… Volt ám „anya, nézd, terep!!!!”, egész addig, amíg Karcsi fel nem ajánlotta, hogy a mellettünk levő kis bányásztó körül rallyzhatunk kicsit. Felkapaszkodtunk hátra a platóra, Zsuzsi, Timi, Ricsi, D. meg én, előre bepattant Lilike, meg Karcsi, oszt nyomás. D. elfehéredő ujjakkal kapaszkodott belém, pláne dombnak felfelé „anyuka, mingyá’ beleesünk a vízbe”, marhára élvezte. Közben sajna a tónál felbukkant két kocsival néhány illegálisan ott jetskizni akaró fiatal, így Karcsi gyorsan hívta a rendőrséget, akikkel meg is egyezett, hogy pár perc múlva találkoznak a benzinkútnál (annyi kis bányató van ott a környéken, hogy telefonban tovább tart elmagyarázni, hogy melyiknél vagy, mint megmutatni) , minket meg gyorsan visszavitt a többiekhez.

Ami még nagyon jó volt, az a Gyuszi által kitalált kultúrprogram (kupálódni is kell néha).

Pár kilométerrel odébb található a vértesszentkereszti romtemplom.

Nem is gondoltam volna, hogy ott, az erdő közepén, ahol azt gondolnánk, hogy nincs semmi, csak fák, meg esetleg néhány vad, egy ilyen gyönyörű műemlék rejtőzik.

A pasi meg, aki várt minket,( természetesen ő is Gyuszi haverja, naná) az külön megér egy látogatást, ha valaki arra jár.

Ő Henye Péter festőművész, az egyik legeredetibb fazon, akivel valaha találkoztam. Fantasztikus előadást tartott a hely történelméről, a maga sajátos stílusában.

Elsőre látszott, hogy nem egy édelgős fazon, nekem nagyon bejött, D. viszont életében először meglepődött. Szerintem eleve Péter kalapja már meglepte, ritkán lát ilyet, de ezen hamar túllépett, és jó szokása szerint beszélt egyfolytában. Péter előre közölte, hogy ő elmondja a magáét, kérdezni, dumálni majd utána lehet.. Na, D-nek aztán mondhatta, be se állt a szája… Péter 2 perc után igen emelt hangon (jó mély hangja van) ráreccsent, hogy „fogd már be a szád, teeeeee”. Apám, azt látnotok kellett volna. D. épp a kezemben volt (ingós kövek közt nem jó ha rohangál), hát éreztem, hogy még a szusz is benne maradt. Iszonyatosan meglepődött, hogy hát ŐRÁ. ÍGY. RÁSZÓL. VALAKI. Először csak pislogott, majd lebiggyesztette az alsó ajkát, és még szipogni se mert, és rettentő durcásan nézett vagy 5 percig… Mindenki röhögött persze, elég vicces volt. 5 perc múlva persze újrakezdte, Péter rám kacsintott, és mondta, jelezzek, ha reccsenjen még egyet, esküszik rá, hogy a gyerek szó nélkül megeszi majd a spenótot egész életében… Ja, és persze D. még a szakrális kereszt alá is beállt a Mamáékkal együtt, hátha… (állítólag ha alááll az ember, akkor 3 perc után egész különös érzése támad, hasonló, mint pár feles felhajtása után… többen esküsznek rá, hogy műxik.)

A vezetés végén még beszélgettünk kicsit, megnéztük Péter képeinek egy részét is… ide is berakok egyet, ezt a neten leltem (ott nem tudtam szépen fotózni (mongyuk amúgy se tudok)), nekem nagyon bejön.

És ő tényleg ott él, a rom mellett egy kis házban (van net, tv, minden, mert ezt persze megkérdeztem), és halál jól elvan (néha a turisták zavarják kicsit, de ezt nem is csodálom). Mik vannak!!! És hiába tűnik szúrósnak, azért például egy nyikkot nem szólt, hogy D. fél óráig szerelte a slagot…Nagyon jó volt az egész, köszönjük szépen!!!

A „táborhelyre” visszatérve folytatódott a dumálás, kajálás, tüzezés, mindenki jól érezte magát, Gyuszi sütött egy csomó keszeget, fokhagymával megkenve ettük (hogyazmilyenjóvót!!!!), és úgy elment az idő, hogy csak negyed nyolckor indultunk vissza Pestre. Dávid ott maradt Anyuékkal, a jövő héten ugye Ballószögön nyaral még egy kicsit, mi meg hoztuk magunkkal ugye Zsót és Botomot. Csóri Zsófi ült a két gyerekkel hátul, és hát nem volt egyszerű dolga (két gyerek, mindkettő napirendjében 7kor legkésőbb fürdés majd alvás van, és ugye majdnem fél kilencre értünk haza, el lehet képzelni). Bevetett mindent, elfogyott szétszóródott fél zacskó keksz, 3 marok kölesgolyó, legalább 8szor énekelte a tanuló kulcstartó által előirányzott dalokat, lámpát kapcsolt nekik fel-le…. Elvolt… Én elöl boldogan énekelgettem a Bereczki-Szinetár duett cd-re, gondoltam, hátha megnyugtatja a gyerekeket… de csak T. lett egyre idegesebb…ki érti.

Szóval: nagyon jó családi tali volt, még egyszer köszönjük szépen a szervezést, főzést, programokat, mindent!

Bobó, a csoportképet köszönöm!!!!

Ha másnak van jó fotója a taliról (értelemszerűen ez azoknak szól, akik ott voltak), a lenti kis borítékra klittyolva szintén küldhetnének! Köszike!

Az önkéntes taxis

A mai nap legaranyosabb mozzanata: Zsófi ráültette Gábort a bobocar-ra, D. meg lelkesen húzta-tolta vagy fél órán keresztül… G. rötyögött, élvezte nagyon az utazást, én meg lelkesen videóztam-fotóztam őket (meg figyeltem, nehogy G. oldalra billenve leforduljon a járműről)… de D. tényleg nagyon óvatos volt, nem volt semmi gubanc. Bóbiék ma hazamentek, de holnap reggel jönnek Zsófiért meg Bottondért, ugyanis mindannyian megyünk Oroszlányba, családi talira. Dávidot onnan majd Anyuék viszik el, még egy hetet megy nyaralni Ballószögre, Zsófi és Botomd meg velünk jön vissza Pestre, vasárnap jön majd Fecó, és hétfőn mennek haza. Kell némi logisztikázás, T-vel mindig arra lukadunk ki, hogy kéne vennünk egy kisbuszt, és akkor nem volna gond, hogy ki-kivel-hogyan utazzon, hány gyerek fér be, és egyebek… Mindegy, így is megoldható (még jó, hogy gyerekülésünk is olyan sok van…). Várom ezt a holnapi talit, ezek mindig nagyon jól szoktak sikerülni…

6 gyerekre kiegészülve

Ma eljött Kékezüst is a porontyaival, hogy a mi porontyaink tuti ne unatkozzanak… Jóvan, azért is, mert Gabi még nem látta a húgaim gyerekeit, és kíváncsi volt rájuk, valamint Bó és Zsó is meg akarta szemlélni Gabi lányait… Van is rajtuk mit nézni: Luca igazi nagylány lett… olyannyira, hogy ugye Gabi magára kötve mandurkában (vagy mifenében) hozta ugye Dalmát, Luca meg Coffi babát (asszem ez a neve). A nagymamája varrta neki ugyebár a saját hordozót, mert Luca erősen reklamálta, hogy Ő is hordozni akar… Már most igazi anyatípus…

Dalma meg, hát… ilyen hajkoronát még Anyu se látott, volt nagy hű meg ha… Nándi is rögtön rástartolt a csajra, ismerkedtek a szőnyegen aranyosan, Luca meg Dávid meg ott folytatták, ahol jópár héttel ezelőtt abbahagyták… Csudák voltak. Nagyon jól éreztük magunkat egész délután.

Az egyik képet meg Gabi blogjáról csóreltam, ő valahogy mindig jobbakat csinál, mint én…utólag is köszi ;-))))

Rally a garázsban

A délelőtt új játékot hozott: Nándi ugye aludni szokott egy nagyot még reggeli után, így mivel nekem volt vásárolnivalóm, elvittem magammal a boltba, had szuszkáljon addig a babakocsiban, a többi három gyerek meg a két csajjal itthon maradt a csajokkal. Amikor jöttem haza, már a ház előtt hallottam, hogy marha nagy vihánc van a garázsban. Mivel N. még aludt, leparkoltam a ház mellett, és hátul, a terasznál beosontam, hogy megnézzem, mi a vihánc tárgya. Hátkérem, rally volt. D. a bringájával nyomult, Bóbi tolta G-t az egyik Quinniben, Zsó Botomdot a másikban (igen, ilyen jól megy, kettő van…), és mentek körbe-körbe, néha beálltak egy képzeletbeli rajtvonalhoz, és faltól-falig gyorsulás… Á, nem röhögtem…Videó oldalt elérhető.

Délután meg befutott Anyu is erősítésként. Tamás már délelőtt bepácolt egy csomó husit, én főztem kukoricát, meg kis krumplit, gombát, és este nagy grillezést csaptunk a teraszon. T. hazafelé beugrott a Zilába, elhozta a hét elején megrendelt szilvagombóc tortát (ország tortája 2010)és immár hivatalosan is megünnepeltünk (már amennyire 4 gyerek altatása közben ez egyáltalán lehetséges) Bóbi szülinapját. Miután minden gyerek elaludt, még sokáig dumcsiztunk a teraszon… jó vótt.

És egy életkép máról: Zsó szimultán etet…

Mester és tanítványai

Azért az is vicces ám, hogy az elmúlt 2 napban csak az én gépemmel 113 fotó készült a négy gyerekről, és még mindig van olyan mozzanat, amiről sajna „csak videó készült… Az úszásoktatatás, mármint ahogy D. mutatja a kicsiknek a kismedencében, hogy hogy is kell merülni, az meg lett örökítve mind mozgóképen, mind pedig fotón (mindkettő látható itt természetesen. Oké, videóból azt raktam fel, amikor már csak Gábor van mellette, mint tanuló, de előtte volt Botomd is, csak egy sajnálatos cumielorzás (G. volt) elvette a kedvét az oktatástól). Érdemes megnézni tényleg a videót is, haláli volt, ahogy Gábor utánozza Mesterét.. És amiről csak videó van: A Mester halálugrást tanít a kis tanítványának, aki bár már olyan fáradt, hogy felmászni is alig bír, hűen követi Őt…. Nándi meg megtanult hintázni, Botond autót tolni… hasznos hét lesz ez...
Ja, és a különfotó: Nándi és Gábor... Hátkérem... G. egy éves múlt... Nándi még nincs 8 hós....izé....

D. nagy ugrásai

Szóval ott tartottam, hogy szombaton, illetve vasárnap hajnalig mulattunk. Mi ugyan csak kettőig, merthogy reggel indulni kellett a gyerekeinkért Földvárra, de a MAG (köztük Anyu és Fecó) hajnali fél hatig táncolt. Mi T-vel miután tízkor magunkhoz tértünk, ittunk egy kávét az étteremben, elköszöntünk (az eléggé kevéssé megviselt) ifjú pártól, majd beültünk a kocsiba, és tűz. A gyerekek örültek nekünk, Dájí már nagyon akart hazajönni, főleg, amikor elmondtuk, hogy jönnek vendégek. Terv szerint Zsófi meg Botond, valamint Nándi és Bobó egész héten itt lesznek nálunk egy nyárzáró buli-hétre.

Nem is nagyon időztünk Földváron, bepakoltuk a bőröndöket a kocsiba, ebédeltünk, a kölköket is berámoltuk, és indultunk is.

Hazaérve láttuk, hogy Zsóék még nem értek ide, de negyed óra múlva ők is befutottak (Bobóék csak ma érkeztek). D. részéről volt nagy örömködés, főleg akkor, amikor Fecó bement vele a nagymedencébe, és extramagasra dobálta… először bevallom, kicsit infarktust is kaptam (nézzétek a képeket, szerintem érthető), de a gyerek nagyon élvezte, úgyhogy hagytam… szegény Fecó eléggé kidöglött a végére, mert azért hiába extrakicsi D., még így is azért 13 kiló, ezt a súlyt azért ilyen magasra hajigálni fél óra után már nem olyan nagyon jó…

Lényeg: Zsóék berendezkedtek odafönt, mi idelent (de rég volt már, hogy ennyien legyünk itthon), játszottunk, bolondoztunk, és megállapítottuk, hogy itthon nagyon jó.

Ma jött Nándi és Bobó is, teljes a heti buli-csapat… Valszeg nem lesz egyszerű ennyi gyerekkel, de soha rosszabbat…

Az esküvő (3D-s fotókkal ám!!!)

Nos, Öcsi megnősült… Oltári jó kis lagziban voltunk, komolyan mondom, rég mulattunk ekkorát. Tegnapelőtt megvolt az uccsó egyedül töltött estém (most aztán egy darabig nem lesz ilyen), és nagy öröm ért: ahogy felmentem az emeletre az esküvőre szánt ruháért, az akasztón, amin volt, megtaláltam (nem volt elveszve, csak mélyre elrekkentve) egy régi fekete ruhámat, ami összesen vagy 2szer volt rajtam, mert utána jöttek a terhességek ugyebár, és azért dugtam el, merthogy az az életben nem lesz már rám jó. Gondoltam én. Most azonban gondoltam egy merészet, mondom hátha nem hiába nyomtam egész nyáron a tornázást… és jelentem, nem hiába. Ugyanis a ruha jó rám. Alig vártam, hogy tegnap délelőtt hazaérjen T. Ami egyébként necces volt, merthogy fél kettőkor el kellett ugye indulnunk az esküvőre, és 11kor Ő még az M0án állt egy dugóban…hálistennek még meg tudott szökni, így időben hazaért, én meg bementem a hálóba, magamra rángattam kaptam kis feketét, és kilibbentem…volt ám hűha, meg izé, úgyhogy a szertartásra abban is mentem (mondjuk a tizenvalahány centis sarkú ribancrobogó (köszi, Anett ;-) )sokat nyújtott az alakomon, de istenbizony nem volt rossz…jó, jó, anorexiás alakom már sose lesz, de az, hogy fel merjek-tudjak venni egy teljesen testhez simuló ruhát, az nekem nagy szó). Bár az igaz, hogy amikor elindultunk, és beültem a kocsiba, a kapuból visszaszaladtam, és az eredetileg eltervezett ruhát is bevágtam, mert eszembe jutott, hogy enni is kéne ám… az meg ebben nem megy. És igen, tudom, hogy nem tettem ide róla fotót, de az én képeim közt nincs olyan ami rólam lenne, ha majd valakitől kapok olyat, amin rajta van, akkor utólag felteszem. Naszóval. Elindultunk, oda is értünk időben. Tatabányán volt a polgári szertartás, és a templomi is utána. A polgári a szokásos, meghatódásom a szokásos, jó volt. A templomban mi hátra ültünk (nem vagyok nagy templomjáró ugyebár), Anyuék elöl, merthogy Anyu volt a tanú. Mellettünk ült Bóbi Ricsivel, meg persze Nándival… erről tesz tanúbizonyságot a kép az imapadról, amire szépen odakészítette Bóbi a cumisüveget, meg a csörgőt, hogyha Nándi rumlizni kezdene… de erre végül is nem került sor, szépen végigülte a kis hordozójában meg apuja ölében az egészet, csak a végén akadt ki egy kicsit az orgonától. Zsófiék sajna ezt a részt lekésték, mert Fecó legjobb barátjának meg Kecsón volt az esküvője egykor, arra elmentek, utána indultak emide, de a dugó az M0án nekik is betett (mi meg voltunk olyan hülyék, hogy ne jusson eszünkbe szólni nekik, hogy ne arra jöjjenek…mindegy, a vacsira odaértek ,-)) Miután kisorjáztunk a templomból, és megvolt a kötelező fotózás-csokordobás (nem a Bóbi kapta el…), majd mondta Öcsi, hogy induljunk a busz után (amivel a nagyja násznép jött) Gántra, majd ők is jönnek Évivel, de az meglepi lesz. Én már akkor baromi logikával lovashintóra tippeltem. Anyu meg Apu velünk jöttek vissza Gántra (ők már délelőtt odaértek, és a busszal jöttek esküdni), és együtt szépen majdnem bekavartunk a meglepibe… az vót ugyanis, hogy a busz után mi beálltunk ugyan, de az első kereszteződésnél kicsit lemaradtunk. A sorrend az volt eredetileg, hogy busz, aztán mi, mögöttünk az összes többi autó. Szóval a busz átvágott a kereszteződésen, némi előnyt nyert, mi meg mentünk utána egy darabig, de egyszer csak a GPS, amibe T. időközben betáplálta a címet, azt jelezte, hogy nekünk nem a busz után kéne menni…. T. meg rutinból a GPSre hallgatva elkanyarodott balra, persze a mögöttünk levő kocsik is hipphopp velünk tartottak, a busz meg sehol…. Kocogunk, erre egyszer csak a menyasszonyi kocsi van előttünk… szegények, a buszt elküldték előre, hogy mad menjenek csak a vendégek, ők meg kicsit lemaradnak, és majd jól hintóra váltanak… hát, ennek majdnem keresztbetettünk így, de aztán amikor lehúzódtak az út szélére, és őrülten integettek, hogy menjünk már, akkor leesett, hogy mi van… Beértünk Gántra, Apuék mutatták, hogy hol lesz a lagzi. Kívülről csak egy sima kis egységnek látszik a hely, kocsmabejárat (mint minden faluban), étterembejárat (ami azé’ már okés), viszont belül egy nagyon-nagyon szép étterem van, hátul a különterem, ami egy szép kis kertre nyílik, végig eltolható üvegfallal a kert felé…Csuda klassz hely, komolyan. Mi szobát is kaptunk, ami szintén csudaszép volt, komolyan mondom 4* élből… Szóval leparkolás, majd kitódultunk az egység elé, befutottak-vágtattak a főszereplők is (poén volt ez is, mert ugye abból az irányból vártuk őket, ahol leelőztük, tehát a falu eleje felől, mindenki arra tekingetett, még jó, hogy Dorina, Riti unokatesóm kislánya (Öcsike nővére…nem bonyis, gondoljátok át) táncikált a királylányruhájában, és mindenfele pörgött, mert a hintó pont az ellentétes irányból közeledett… szép lett volna, ha mindenki néz balra, közben ők meg észrevétlen kocognak be balról…), megvolt a tányértörés-sóskenyérevés, jókat rötyögtünk persze közben… Aztán volt persze vacsi (aranyozott Herendi étkészlet…nemsemmi…az étterem sajátja…nem tudom hirtelen megmondani, hogy ezen kívül hol vállalják be, hogy aranyozott herendivel terítenek egy feltehetően hajnalfelé már nem józan násznépnek…), nagyon finom volt minden (igen, ruhát cseréltem), majd beszélgetések a kertben, sok tánc (Anyu komolyan vette a „kötelezettségeit”, amint kiürült volna a táncparkett, elkapott valakit, és húzta téncizni, ettől persze egyből mindenki kedvet kapott, így aztán hajnalig folyamatosan ment a tánc), buli hajnalig. Azt meg, hogy T. hogy tudott ennyi pálinkát meginni anélkül, hogy ne feküdt volna el a füvön, tán sose fogjuk megfejteni (állítása szerint nem volt több 6-8 felesnél… én megesküszöm bármire, hogy nem állt meg 10 alatt. Ez egy esküvőn nem extrém persze, de aki őt ismeri, az tudja, hogy máskor 2-től fejreáll… azon röhögtünk egyébként, hogy ugye volt Dávidnak régen az a szokása, amikor még nem tudott mászni se, hogy felemelte hason a kis kezét-lábbát, és a kezét rezegtette, meg markolászta a levegőt…és ezt később is csinálta akkor, ha valami nagyon tetszett neki. Ezt anno Apu úgy nevezte, hogy „csinálja a boldogságot”… na, most egész este ezzel piszkáltuk a pálinkázó fiúkat (mert azért Fecó, Apu és Ricsi se maradtak le nagyon), hogy vajon melyikük fogja előbb csinálni a boldogságot a füvön…). Na, nem ragozom, nagyon-nagyon jó volt, és még egyszer nagyon sok boldogságot!!!!!!! Jajésmégvalami. A mellékelt képek közül azokat, amik nem a montázsban szerepelnek, kéretik kék-piros 3D szemüveggel megtekinteni…akinek nincs otthon, az persze ne, de akinek van, az nézze…kúúúvajó.

Klári névnapja

Tegnap Klárinak volt a névnapja, rendeztek sütögetést a kertben, amit D. rettentően élvezett, állítólag több kilónyi húst is megevett. T. feladata volt a hús pácolása, Imréé a sütés, és mivel Kláriék sem igazán bíztak benne, hogy a sós vízben való pácolás az jó, kellett készíteni hagyományos olajas-mustárosat is… de legalább amikor minden elkészült, kiderült, hogy T. tud valamit (az alapötlet Heston Blumenthaltól van, ott láttunk ilyet először, aztán Ízbolygóéknál láttuk, hogy ők is így csinálják... ennyi profi nem tévedhet), az ő fajta pácolt husija ezerszer jobb lett, mint a hagyományos. Szóval a buli jól sikerült, és én is boldog névnapot kívánok még egyszer!!!

Ma meg Szemesre mentek újra, merthogy D. egyszerűen nem tudja megunni az ugrálást-csúszdázást…a Balatont korántsem élvezi ennyire, így marad a medencézés. Időközben Gábor kinövesztett újabb három fogat, a fájdalma alábbhagyott, és eszik egész nap… (egyébként 11 foga van, ami az ő korában egész szép teljesítmény).

Én meg továbbra is élvezem az egyedüllétet, bár már ennek is vége lassan… holnap megyünk az unokatesóm esküvőjére, a terv szerint Tamás délelőtt hazajön, glancba vágja magát, addigra én is elkészülök, oszt irány Tatabánya. Ott lesz az esküvő délután háromkor, először a polgári, majd a templomi, aztán konvojban megyünk Gántra, ahol lesz a lagzi, kaja-pia-pálesz… Ott alvós a buli hálistennek, kapunk szobát, úgyhogy T. is elhajolhat, ha akar…

Dinoruszok

Az én programom változatlan: akkor eszek, amikor én akarok, akkor alszok-kelek, amikor én akarok, ugyanígy a tévé, pakolás, bármi…

Ennek folyományaként ma háromnegyed kilenckor keltem, majd fél délőtt a ruhásszekrényemet pakoltam… a gyerekeké meg Tamásé mindig pöpec, a sajátomra már nincs kedvem általában annyi időt fordítani, így aztán a fehérneműs fiókom pl. már elég káoszos volt… most kivágtam belőle mindent, ami akár nyomokban is emlékeztet a terhességekre, vagy kinyúlt, vagy fakó, vagy valami, a maradékot (az se kevés) szépen elrendeztem, a többi ruhát is áthajtogattam szépre, a szekrény aljában gyülemlő vicek-vacakokat átnéztem, átszortíroztam… most szép (hogy meddig…).

Délután kis szusz, majd torna, szoli, dévédézés, netezés….elvagyok, na.

Esténként mindig beszélek a népeimmel, D. mesélte, hogy ma látott „dinoruszokat”.

Össznépileg átvonultak ugyanis Balatonfüredre, hogy Dávidnak legyen programja…meséli T., hogy a kis dínók még okésak voltak, a nagyoktól viszont már félt a gyerek, úgyhogy a dinoruszok voltak a legkevésbé érdekesek neki, igazából jobban élvezte a kompot, meg a szökőkutat, meg a fagyit, de végül is mindegy, mi miatt volt jó napja a gyereknek, jól érezte magát, és ez a lényeg…íme pár fotó.

Egyedül

Na, vasárnap végül is valóban hazajöttem. Gábor láztalan, de elég nyűgös volt, mert jönnek a fogai, de tudom, hogy Kati szívesen dajkálja (úgyis mindig az a baj, hogy nem engedjük, hogy annyit legyen kézben a baba, amennyit Ő akarná, hát most itt a karácsony).
Mondták, hogy a vasárnap meg hétfő éjjel még vacak volt, de legalább napközben már nem volt olyan nagyon gázos a dolog, bár darabosat még nem hajlandó kajálni, de az egyik felső foga kijött, így legalább már napközben nincs rossz kedve.
Dávid is tök jól elvan, úgyhogy pihenjek nyugodtan… amit aztán maradéktalanul meg is teszek.
A hétfő elment a „csodával”, hogy semmihez-senkihez nem vagyok kötve, későn (magamhoz képest, negyed nyolckor) keltem, délelőtt szütyögtem, összenyomogattam a palackokat a garázsban, kicsi porszívózás-felmosás, sok pletyi a barátnőkkel-anyuval, délután aludtam 3 órát egyhuzamban (illetve közben háromszor ébredtem félig fel, hogy hú, de sokat alszik a kisbaba…ja, nincs is itt…akkor szusz tovább), majd folytattam a nyár elején elkezdett filmsorozatomat, tornáztam, szoliztam….jól elvoltam, na.
Ma elmentem körmöshöz, majd a Kékezüsttel taliztunk egy kávéra (hát ez a Dalma…olyan haja van, hogy nem térek észre…), majd elmentem a lakásomhoz, hogy érzékeny búcsút vegyek a lakómtól (tényleg…nincs valakinek szüksége egy albérletre????), utána elmentem nászajándékot venni az unokatesómnak (szombaton lesz az esküvője), aztán találkoztam Tamással, akinek volt ma pár intéznivalója itt Pesten, hazahozott, majd indult is vissza a gyerekekhez, „hagylak, relaxálj nyugodtan”, mert ő ilyen. Ja, és közben Klári hívott Földvárról, hogy a fogzás-válság elmúlt, a kisbaba kétpofára tolja az almáspitét, úgyhogy most már lelkifurdalásom sincs.
Most megint sorozatnézés, torna, pedikűröztem, arcot radíroztam, ilyesmi… be kell valljam őszintén, jó így most…

Ja, és mondja T., hogy többeken látta, amikor mondta, hogy asszony most otthon van egyedül „szabin”, hogy megütköznek. Tudjátok, felvont szemöldök, „igeeeen???? Hogyhogy???? Méééér? És mit csinál?”… Natehát. Az ilyet, amennyiben dolgozó az illető, megkérdezném, hogy miért, Ő nem megy szabira???? Ha igen miért? Na, én pont azért.
Amennyiben az illető szintén gyerekekkel otthon levő anyuka, és így, és ilyet kérdez, olyankor szerintem az estek 90%ában az irigység mondatja ezt vele… és tök komolyan így gondolom.
Az ilyen mondatok, mint az „én nem tudnék megválni a gyerekemtől egy egész hétre” nálam ki tudja verni a biztosítékot (pláne, ha már többször hallottam az illetőt ordítani a tehetetlenségtől)…
Hálaistennek az én barátnőimnek ilyen meg se fordul a fejében, és engem csak az ő véleményük érdekel, meg persze Tamásé..és mentségemre legyen mondva, nyár elején Tamás vette fel, hogy tavaly milyen jót tett nekem, amikor egyedül voltam kicsit, legyen idén is…
Ja, barátnők…idézném egyiküket, szigorúan név nélkül, elég, ha engem fikáznak a népek:
„hát, tudod, néha úgy vagyok vele, hogy ha becsöngetne egy idegen, hogy elvinné pár napra a kölkeimet, jó alaposan megnézném, és ha nincs nála balta, és viszonylag tiszta-rendezett a ruhája, esetleg mosolyogna is eközben, akkor szerintem én odaadnám….”.
És higgyétek el, ez a lány is imádja a gyerekeit, eszméletlen türelme van, jól bírja a nem-alvást…de tudom, hogy sokat adna érte, ha ez az egy hét nála is leszervezhető lenne.
Mert igen, ehhez kell a családi támogatás, a nagyi, a férj, és az ő támogatásuk…Én köszönöm a saját népeimnek, hogy ez megoldható, hálás vagyok érte…(és picit magamnak, hogy nem nevelek anyuci szoknyáján ücsörgő, őt egy méterre se elengedő, „ragaszkodó” gyerekeket…)

Szóval nem, nem fetrengek álmatlanul, köszi :)

Gyí!!!!

Jól sejtettem, G. még reggel is lázas volt, így csak a többiek mentek fogatozni, mi nem…

A baj az, hogy a láz már délutánra elmúlt, ellenben tapinthatóan is 3 foga jön G.nek egyszerre, emiatt nyűgös (nagyon, csak kézben van el), és nem hajlandó enni…délután már kiskanállal adtam neki a tápit…

Viszont a többiek nagyon jól érezték magukat, Imréék nagyon ügyesen hajtottak, csak sajna nem sok fotó készült, úgyhogy csak ezt a képet rakom ide..

Este nyolc után jöttek meg a népek (G. addigra már kiájult), és jó volt rájuk nézni, D. csak úgy ragyogott…igaz, hogy ebben kicsit nagyobb szerepe volt az egyik árusnál vásárolt új „iskolásbusz”-nak, mint a lovaknak, meg a hajtásnak, de mindegy, lényeg, hogy boldog….

Na, kíváncsi leszek az éjszakára, G. hányszor fog megébredni…

Ja, időközben Kati csütörtökön hazament, hogy kicsit azért körbenézzen, meg ma volt neki valami munkahelyi buli, de holnap reggel már jön vissza…

A terv az ugyanis, hogy holnaptól én szabira megyek… tehát itt hagyok gyereket-férjet, hazamegyek, és jövő hét szombatig egyedül leszek otthon, és nem csinálok semmit…

Úgylegyen.

KiviRágos kivirradtig

Klári már tavaly megemlítette, hogy esetleg festhetnék Neki olyan virágokat a falra, mint ami nálunk is van a hálószobában. Tegnap Tamás hozott Pestről sablont, mi vettünk itt festéket és nekiestem… sztem nagyon szép lett, Klári is örül neki, csinálni is nagyon szeretem, úgyhogy mindenki elégedett… Amivel viszont nem vagyok elégedett: ma Gáboron is kitört (nahát) az a lázas izé, amit D. Törökországból importált… Ebéd után lázasan ébredt, és bár a Nurofen lehúzta a lázát, tartok tőle, hogy mi holnap nem megyünk fogathajtó versenyre… pedig nagyon kíváncsi vagyok.. Egyébként ma voltunk Imrénél is „háztűznézőben”, aranyos volt, hogy meghívott minket, lássuk már, hogy hol lakik… Hátha ezen múlik, hogy áldásunkat adjuk-é rájuk? Mert az áldásunk már megvan rég… Ja, és van egy magyar vizslája, aki olyan jólnevelt, hogy ha labdázik vele az ember, és a laszti véletlenül a teraszon köt ki, akkor se megy fel a teraszra, csak vérző szívvel nézi a lasztiját… És amikor nagyon sokat futott már, és Imre szól neki, hogy most már igyál, akkor bemegy a házába a vizéhez, de ha nem hallatszik a lefetyelés, akkor I. még utánnaszól: „nem hallom”, és akkor hangosan virityel… hihetetlen okos kutya, D. odavolt teljesen.

A legjobb dajka...

Kati forevör… :)))))

Reggel, délben, este…..

Köszönjük!!! ;-)

Boldog születésnapot, kisfiam!!!!!!

Na, még tegnap este betettem 2 mosást, úgyhogy csak magamnak meg Tamásnak kellett bepakolni a Földvárra kellő cuccot (D. és Klári bőröndjéhez hozzá se nyúltunk, azt majd csak lent szedjük szét), és 10 után valamivel már úton is voltunk újra. Gyorsan bementünk a Zilába, vettünk egy nagyon szép csokitortát 2 marcipánnal (igen, D.re is gondolni kell…. Itt jegyezném meg, hogy a második gyereknek valóban mindig kissé „mostoha” sora van… emlékeztek még D. első szülinapjára??? Hehe…2 tortát sütöttem sk…), aztán tépés. Negyed egykor értünk le, a Kati a kertben ült Gáborral, meg Imrével (Klári pasija…szeretetből mondom így, nagyon bírom a palit, úgyhogy nem szól be)… Hát, úgy megdögönyöztük a kisbabát (kisbaba…1 éves, basszus… valahogy túl kéne lépnem ezen a kisbabán), mint a csuda, Ő is nagyon örült nekünk (szerintem Kati a lelke mélyén már korántsem annyira), megterítettünk, Kati főzött ebédet, megettük, majd jött a köszöntés. A tűzijáték osztatlan sikert aratott a gyerekeknél, bár D. el akarta fújni, de aztán megértette, hogy csak a gyertyát lehet, és nagyon örült, amikor kiderült, hogy Gábor még nem tudja elfújni, így Ő is szerephez jutott (és csak 2szer kellett újragyújtani). Az egész tortát nem akartam Gábor elé rakni, hogy belepancsolhasson (igen, beles vagyok, de hát TEJSZÍNES CSOKITORTA volt, értitek…), de kapott egy saját nagy komoly szeletet, hogy kezdjen vele, amit akar…. Nos. Eddig is tudtam, hogy Gábor szeret enni, de most az világossá vált, hogy tiszteli is a kaját… ugyanis az eddig látott-ismert gyerekekkel ellentétben NEM ÉS NEM volt hajlandó belepancsolni a tortába!!!! Elétettem, áhítatosan megpiszkálta a szélét, egy morzsa az ujjára ragadt, azt lenyalta, még egyszer óvatosan megsimogatta a szeletet, majd csorgatta a nyálát, és várta, hogy valaki etesse…Kati megragadta a villát, rátett egy falatot, G. bekapta, majd hörgött egy kicsit a gyönyörtől, és szép lassan elfogyasztotta az elég szép nagy szelet háromnegyedét….Ilyen gyereket… Délután Rendeztek Dáviddal egy pacsálást, nem is tudtuk megmondani, melyikük élvezi legjobban (szerintem Kati), megkapta az ajándékait is, boldogan játszottak…nem is írok mást, mer’ meghatódok….

Itthon

Hazaértünk… fárasztó út volt, még késés nélkül is, főleg Dávidnak, aki persze megint az utolsó negyed órában aludt el, aztán persze a taxiba, amit hívtunk, nem fértek be a bőröndök, de a második már hazahozott minket csomagostul…fél nyolckor értünk, most nagyon gyors pihi, mert holnap reggel irány Földvár, merthogy Gábornak lesz a „szümetésnapja” (D. így mondja), és még tortát is kell vennünk (D. szerint kettőt, mert neki is kell).

Hihetetlen, már egy éves lesz a bébike…

Egyébként, igaz, hogy nem írtam, de minden nap felhívtuk Katit, hogy hogy vannak, és hálaajóistennek mindig minden rendben van, Kati bele van szeretve a gyerekbe, minden nap bejárták Földvárt (bár majdnem minden nap esett, úgyhogy nagyon résen kellett lenni, hogy mikor lehet menni sétálni…), sokat evett (márhogy Gábor, nem Kati), sokat aludt, sokat rötyögött… Jó lesz már látni nagyon….hú, de be voltam sz^*#&va egy éve…

Nehéz a gályarabok élete

Sajna ez az utolsó napunk, és nem is indult jól, ugyanis D. kicsit belázasodott tegnap éjjel, többször is volt fent… Mi már a hét elején befizettünk egy családi raftingra Tamással, hogy majd kettesben elmegyünk, és Klári persze mondta, ne hagyjuk ki, nem lesz baja D-nek. Reggelre mondjuk tényleg jobban volt (édes istenem, de jó, hogy betettük a Nurofent), úgyhogy megbeszéltük, hogy legfeljebb fent lesznek sokat a szobában, mink meg elindultunk. Jó hosszú út volt, a mi szállónkból még egy magyar család (apa-anya+2 gyerek, 11-9 lány-fiú) jött a programra . Egy minibusszal indultunk a szállodából, hamar összebarátkoztunk a családdal, beszélgettünk, de még így is hosszú út volt… 45 perc után bekanyarodtunk egy benzinkúthoz, ott átszálltunk egy nagy buszba, ami már tele volt emberekkel (hálistennek ott is voltak magyarok), és még így mentünk több mint egy órát, mire célhoz értünk. Nos, azt, hogy hálistennek ott is voltak magyarok, azt amiatt mondom, merthogy ugye ezt a túrát úgy kell elképzelni, hogy van 4 nagy gumicsónak, mindegyikben 11-13 ember, plusz egy vezető… Amikor a hét elején befizettünk a programra, akkor már megkérdezte a másik családból a hölgy, hogy hát hogy van a csónakbeosztás, merthogy azért nem szívesen lenne oroszokkal… akkor a Neckermanos csaj mondta, hogy hát az az igazság, hogy ezt a túrát oroszoknak nem is ajánlják, ugyanis a szervezők már nem hajlandóak őket elvinni. Nem, ez nem rasszizmus, de aki már nyaralt oroszokkal együtt, annak talán nem is kell ezt bizonygatni, egyszerűen néha kicsit túl „lazán” viselkednek. Egyébként muszáj megjegyeznem, hogy mi most egész héten nem tapasztaltunk semmi ilyesmit… Lényeg, hogy a túra kezdetekor a vezetők a csónakokat úgy töltik meg, hogy az azonos nemzetiségűek mennek egy csónakba, és mi meg így már megvoltunk 9-en (másik szállóból: fiatal apa-anya-3éés fél éves kislány), és csatlakozott hozzánk még egy négytagú lengyel család, így voltunk 13-an, plusz a vezető. Hát a vezetőnk (a nevét nem tudom, vagy 20szor elmondta, de olyan bonyis török neve volt, hogy meg sem kíséreltünk megjegyezni, mindenki egyöntetűen „kapitány”nak hívta) oltári nagy fazon volt. Valamennyit beszélt is magyarul, úgyhogy miután kiosztotta az evezőket, már magyarul adta az utasításokat: „elóóóóre”, mi meg lapátoltunk, mint az állat…összességében 15 kilométert mentünk lefelé a folyón, közbeiktatva egy ebédszünetet, meg egy body-raftingot (150 méteren keresztül vitettük le magunkat az árral, videót belinkelem, de ne röhögjetek nagyot: a kezdeti felsikkantásom annak szólt, hogy mivel a víz 16 fokos volt, önszántából mindenki minimum 5 perc után merült volna bele, ezt a „captain” megoldotta: hanyatt rántott mindenkit, oszt had menjen…). A végére nagyon elfáradtunk, de nagyon-nagyon jó nap volt!!!! Fotózni keveset tudtunk, mert az út 90%ában a fényképező ez lezárt vízhatlan bödönben tartózkodott, de a végén megvettük a DVD-t, amit közben készítettek rólunk… Ja, és persze közben voltak nagy vízicsaták, egymást fröcsöltük a lapáttal (márhogy a másik csónakban ülőket), én is lelkesen vetettem magam a balhéba, de miután rájöttem, hogy egymás után háromszor vágtam hátba az előttem ülő Cicukát, inkább abbahagytam… de nagyon jó volt, mindenki szétröhögte magát, meg rommá áztunk, leégtünk, mint a pajta, tök jó volt… (igen, még én is leégtem, pedig esküszöm, 30as naptejjel kentem be magam előtte… még mondtam is Tamásnak, hogy szinte hallom, ahogy a bőröm meglepődik: hát ez meg mi a franc???? Naptej??? Segítséééég!!!!) Amikor vége volt a túrának, egy átalakított traktorral (a traktor után kötött nagyméretű utánfutón zötyögve) visszavittek minket a buszhoz, oszt irány haza…. Komolyan, rég volt ilyen jó napom…na, oké… mindeközben sokszor eszembe jutott, hogy pont egy évvel ezelőtt ez szombati nap volt, hétfőre voltam kiírva műtétre, hogy G. megszülessen, és ha valaki nekem akkor azt mondja, hogy egy év múlva raftingolok, hát, nem hittem volna…. A szállodába visszaérve Klári mesélte, hogy szegény D. nem volt jól egész nap, semmije nem fáj, csak aluszékony (estére persze kivirágzott, mint a tök), úgyhogy az ő napjuk ennyire nem volt remek…Holnap meg megyünk haza…de gyorsan elment ez a hét…