Tehát Dájít ott hagytuk Anyuéknak, mi hazajöttünk Zsóékkal, aztán vasárnap jött Fecó is, hogy hétfőn hazavigye a kiccsaládját. Én tök jól elterveztem, hogy majd vasárnap Zsóval elmegyünk koncertre…kicsit benéztem a dolgot, merthogy vagy 2 héttel eltájoltam magam ( a szeptember fesztre akartam kimenni… jóvanna, amikor Kékezüst küldte az ímélt, hogy lesz Tabáni koncert is, én csak azt néztem, hogy vasárnap… még jó, hogy viszonylag időben leesett (némi segítséggel ugyan), hogy a szeptember feszt az logikusan szeptemberben szokott lenni, és megnéztem a netet még egyszer, és láttam, hogy szeptember 5.én lesz a Tabáni), úgyhogy jól itthon maradtunk, WIIztünk, dumáltunk ilyesmi. Aztán beütött a krach. Tamás már csütörtök óta nem volt jól. Nem írtam, mert azt hittem, hogy csak valami futó baj, de nem. Gyanús lehetett volna, hogy a pénteki kanbuliját is lemondta, és inkább itthon maradt, szombaton a talin is látszott rajta, hogy nem jól van, de mondom vasárnap kipiheni. Hát nem lett jobban, ráadásul vasárnap éjjel Botomd is belázasodott, úgyhogy tegnap reggel nagyon expressz elindulást produkáltak, hogy legalább Gábor ne kapja el a dögvészt. Tamás ágyneműjét felvittem az emeletre, megegyeztünk, hogy amíg meg nem gyógyul, nem alszunk együtt, merthogy ha én is lebetegszem, az nagyon nem jó.
Mikor Zsóék elhúztak, tök üres lett a ház, G. is csak kóborolt, kereste a pajtikat…
Hiányzott neki nyilván Dájí is nagyon, ez akkor esett le igazán, amikor nekiállt kaput építeni egyedül… komolyan meglepődtem, hogy ilyet tud… fogta a szobájában levő kisszéket (tömör fa, van súlya rendesen), és odacibálta a hálószobaajtóba, és keresztbefektette… Komolyan majdnem elsírtam magam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése