hétfő, szeptember 29

Gyerek nélkül

Na, tegnap hazajöttünk, és ott hagytuk a Babeckát Nagymamázni egész hétre. Megkönnyeztem a dolgot, meg kell mondjam őszintén, de tudom, hogy jó helyen van, és jól fogja magát érezni, meg hát rám is rám fér némi alvás, és itthon is van mit csinálni. Arról nem is beszélve, hogy nem gondolnám igazán, hogy ettől rossz anya leszek, hogy hagyom, hogy a gyerek nélkülem is ellegyen pár napig. Nota bene, tekinthetjük ezt hosszútávú befektetésnek is. Ugye az már eddig is látszott, hogy én nagyon szeretek színházba járni, meg koncertre, vagy ilyesmire, így már sokszor volt olyan, hogy a baba mással legyen este, és mivel ezt elég korán elkezdtük, TUDOM? Hogy más is ugyanolyan jól el tudja látni mint én, és a gyereknek nem lesz akkora megrázkódtatás a dolog majd akkor sem, amikor majd megérti, hogy ANYA NINCS OTT. Klári nagyon aranyos, úgyis minden nap felhív, és elmeséli, hogy miket csináltak aznap, és mivel abszolút partner a nevelésben, soha semmit nem tesz másként, mint ahogy én is tenném, minden előre meg van beszélve. Igazából ugye már az én anyuméknál is volt sokat úgy a baba, hogy nem is aludtam ott (felújítás alatt vagy 4szer hagytam ott, hogy Pestre jöjjek a dolgokat megnézni), így most csak az az új, hogy több napról van szó. De amint látszik, tényleg jól elvannak (a fényképezőt is ott hagytam, hogy dokumentáljanak), állítólag néha körbenéz a gyerek, hogy „Aja” vagy „Apa”, de nem látszik, hogy sérült volna. A telefont előszeretettel emelgeti, ilyenkor az ember legalább hiheti, hogy a gyerek így akar kommunikálni velünk, tehát azért eszébe jutunk néha.

szombat, szeptember 27

Megyek a Nagyihoz

Nagyon jól kezdünk összemelegedni a kutyával! Nézzétek: ez a kép még tegnap készült (megtévesztő lehet, hogy rózsaszín van rajtam… az nem a saját ruhám, hanem Anya pizsamafelsője, amit reggel kölcsönkértem egy kicsit, lévén, hogy van rajta egy nagy zsiráf, nagy szemekkel, és szerintem már csak emiatt is jól áll nekem), amikor majdnem egész délelőtt együtt játszottunk, aminek Anya már csak azért is örült, mert Ő meg nagy pakolásba kezdett, ugyanis az egész jövő hetet a nagyinál fogom tölteni. Egész eksztázisban rámolt fél napon keresztül, így mire Apa háromkor hazaért, már a fél gyerekszoba össze volt rámolva bőröndökbe, kicsit tartottam is attól, hogy mire a sok cucc bekerül a kocsiba, nekem már nem is jut hely, de aztán csak befértünk mindannyian (még Pihe is jött velünk, merthogy 2 napra Anyáék nem akarták egyedül hagyni). A nagyinál az egész pakolás kezdődött előről, csak most nem be-, hanem ki pakoltunk. Kaptam új ágyat is, márhogy olyat, amit majd itt a Nagyinál lehet használni, a Nagyi vette nekem, így legalább az utazóágy már nem kellett, hogy jöjjön velünk. Éjjel már abban is aludtam, egy szobában a Nagyival. Ma délelőtt szintén a kutya volt a sláger, így Anya meg Apa legalább nyugodtan mehetett meglátogatni a Katit a kórházban, aki majd csak hétfőn jön haza (valami követ vettek ki szegénynek az epéjéből… nekem eddig maximum a nadrágzsebemből kellett követ kivenni, de az nem igényel kórházat, úgyhogy az epe tuti valami fontosabb lehet, mint a zseb), meg vásárolgathattak kicsit, a Nagyi meg ebédet főzött. Húslevest készített, amiből nekem legjobban tán a hosszútészta tetszett… Úgy toltam, hogy öröm volt nézni… persze ettem mellé egy csomó répát is, mert az egészséges, csak a húst bojkottáltam… Jól van na, annyi minden már bele sem férne a pocakomba, nem lehet mindig mindent összekajálni, nemigaz?

csütörtök, szeptember 25

Újabb ovis nap

Azt tegnap nem is mesélte a gyerek, hogy fel is hívtam délután az óvodát, hogy akkor mi köszönnettel elfogadnánk a felajánlott lehetőséget, és élnénk is vele mielőbb, tehát befizetnénk a regisztrációs díjat, melynek fejében Ők biztosítják számunkra a lehetőséget, hogy Dávid nevű gyermekünk jövő év szeptemberétől az intézményüket látogathassa. Magyarán lefoglalózzuk a helyet. Mondta Szilvia, hogy akkor ma tud is minket fogadni, így négykor szépen átballagtunk. Kicsit aggódtam, hogy most aztán hogyan fogok egyedül beszélgetni is, plusz visszatartani a gyereket a rengeteg színes ceruzától, rajzlaptól, kirakóstól, és egyéb ilyes dolgoktól, de aztán jobban alakult, mint reméltem. A gyerek a legnagyobb lelki nyugalommal beült a nagycsoportosok közé a rajzasztalhoz, majd amikor ebből elege lett, akkor bement a termükbe, pikkpakk felfedezte a játékautókat tároló dobozt, és úgy döntött, hogy Ő akkor megérkezett. Aranyosak voltak a nagycsoportosok, mert ugyan először eléggé elképedtek, hogy egy kis vakarcs percek alatt meghódítja az egész birodalmukat, de utána körbeülték a gyerekemet, és hót’ türelmesen pakolták vissza a magzat által szétdobált kiskocsikat a dobozba. (a gyerekről nem vettem le a kalapkáját, így mind a két fotón megtalálható elég hamar). Amikor végeztünk a papírmunkával, mondta Szilvia, hogy nyugodtan hagyjam a gyereket, hadd játsszon még egy kicsit, de aztán húsz perccel később már kezdődött a nagyoknak az edzés, így kisebb-nagyobb közelharcok árán hazatoloncoltam a gyereket. Eléggé fel volt háborodva, és én már előre látom, hogy ezt majdnem minden nap majd el fogjuk játszani, nota bene megkapom, illetőleg megkapjuk az apjával, hogy „uncsik” vagyunk…

szerda, szeptember 24

Lovagiasság

Ma Lucáékhoz mentünk látogatóba. Apa elvitt minket, előbb értünk oda, mint Lucáék haza a vásárlásból, így az udvaron vártuk meg őket, majd amikor megérkeztek, akkor Luca kipattant a kocsijából, és mivel mondták Anyáék, hogy még majd jön Kitti is az anyujával, úgy döntöttünk, hogy őket is lent várjuk meg. Én elővettem az udvarias énemet, és amikor Luca hasra esett a nagy szaladgálásban, lovagiasan felsegítettem. Ettől persze a szülők elhajították magukat teljesen. Hát még amikor kézen fogva sétáltunk! Nem értem, mért lepődtek meg ennyire, természetes, hogy miután ilyen régen nem találkoztunk már, nem is akartuk elengedni egymást. Amikor megjöttek Kittiék, akkor felmentünk a lakásba, és ott folytattuk a játszadozást. Minél idősebb babec az ember, annál jobban le tudják kötni a társas dolgok, az biztos! Néha vannak ugyan határvillongások, merthogy valamiért sose bír elég játék lenni, mindig mindenki ugyanarra a darabra hajt. Nem maradtunk túl sokáig, mert ugyebár a délutáni alvást azért nem lehet kihagyni, így ebédre hazamentünk, majd aludtam egy jó nagyot. Anya nagyon röhögött, amikor jött felkelteni, mert reggel elfelejtette a nagy rohanásban kivenni az ágyamból az éjszaka folyamán felhalmozódott cumisüvegeket (2 üveg teát ittam meg, hiába, akinek jön a foga, annak sokat folyik a nyála, és kell a folyadék-utnpótlás), ott volt még a tejesüveg, plusz az, amivel csak bevitt a már sötét szobáéba aludni…így aztán szerinte úgy néztem ki felkeléskor, mint idősb. Alkesz. Csinált is rólam egy spontán fotósorozatot…. Félek tőle, hogy ezzel egyszer akár még visszaélni is képes lesz….

kedd, szeptember 23

Az új ovi

Ma jött a Tündi néni takarítani, mostantól Ő fog hozzánk járni, aminek örülök is, meg nem is: örülök, mert Anyának sokkal több ideje lesz velem játszani, de nem örülök, mert porszívózni én is szeretek… De Anya azt mondta, hogy nyugodjak meg, amíg van egy kisgyerek, meg egy kiskutya a háztartásban, addig tuti nem lesz elég a heti egyszeri porszívózás, így megnyugodtam egy kicsit.

Aztán nagyon jó dolog történt: arra ébredtem az ebéd utáni szuszkából, hogy Apa hazajött ilyen korán! Kiderült, hogy Anya leszervezett egy látogatás a leendő Óvodámban, és megyünk bemutatkozni! Szép rucit vettünk fel mindannyian, és átsétáltunk (lévén az ovi 50 méternyire van tőlünk). Hát, nagyon tetszett, amit láttam!

Nekünk is tetszett! Mi már régóta néztük, hogy azt szeretnénk, ha Dávid ide járna, így múlt héten felhívtam a vezető hölgyet, kiderült, hogy épp időben telefonáltam, mert már csak 2 helyük van a 2009 szeptemberében induló kiscsoportba. Sokat gondolkodtunk, hogy jó-e az, ha a gyerek nem állami, hanem magánóvodába megy, de a látottak meggyőztek. Angol nyelvű sportóvoda, ahol a gyerekeknek nem csak a sport és a nyelvtanulás lehetősége adott, hanem még kis biokertjük is van, amit ők gondoznak, sütit sütnek, amit megesznek uzsira, programokat szerveznek nekik (múzeum, bábszínház, vidámpark, állatkert, stb…), az ovi gyönyörű, a közelség szintén mellette szól… A vezető, Szilvia is nagyon aranyos volt, mindent elmondott, megbeszéltük, hogy ha mellettük döntünk, akkor majd hívom, de tanácsolta, hogy nézzünk meg más óvodákat is. Ja, és még a telefonban mondta, hogy olyan szempontból azért a gyereket is megnézi a vezető óvónő majd, hogy nincs-e esetleg hiperaktivitásra utaló jel nála, vagy más egyéb antiszociális viselkedésforma, merthogy azért próbálják kicsit „szűrni” a gyerekeket… Emiatt izgultam kicsit, mert ki tudja, de amíg mi Szilviával beszélgettünk, egy kedves fiatal csaj odaült kicsit Dávidhoz, majd mikor búcsúzkodtunk, akkor még odahívta Őt Szilvia, kiderült, hogy Ő a főóvónő, és mosolyogva mondta, hogy szeretettel várják Dávidot, merthogy „oltári aranyos”. Mi meg híztunk. Még egyszer fixáltuk, hogy ha máshol is körbenéztünk, akkor telefonálunk, de amint kiléptünk, Tamással egymásra néztünk, majd mondtam, hogy „akkor holnap délelőtt felhívom, hogy jönnénk, jó?”, és ezzel eldöntöttük. Most visszaadom a szót:

Ovilátogatás után jött a doktorbácsi is, megkaptam az épp aktuális oltást (már tudom, mi következik, így már akkor sírtam kicsit, amikor még csak meghallgatózott, de Anyának igaza lett, tényleg hamar túl voltunk rajta),de vígaszképp ehettem Anya sültkrumplijából a teraszon (alig kellett érte könyörögni, majd amikor már nem kaptam többet, akkor egyszerűen addig nyújtóztam, míg le nem rántottam a földre az összeset, innentől már csak a kutyával kellett megküzdeni érte), majd vásárolni mentünk a Teszkóba. Mondanom sem kell, hogy estére kivoltam, mint a liba…

Ja, és ma megszületett a Nyuszi néni kisfia, Lilike tesója, akit Zalán Dánielnek hívnak!!! Gratulálunk hozzá, és nagyon sok boldogságot, sok erőt, és egészséget az egész családnak!!!

hétfő, szeptember 22

Baleset

Hát, azért nem veszélytelen dolog babeckának lenni! Ma reggel az történt, hogy reggeli után a Nagyi ült a lépcsőn, Anya a fotelben, én meg kupászkodtam a padlón, aztán mutatni akartam valamit a könyvemben a Nagyinak, megcsúsztam, és hiába kapott utánnam, egy kicsit lefejeltem a lépcsőt. Eléggé fájt, meg vérzett, így a háziorvossal történt tanácskozás után Apa meg Anya bevitt a balesetire, ahol meg is röntgeneztek (na, azt nagyon utáltam, merthogy mozdulatlanul kéne maradni, ami nekem nem tartozik az erősségeim közé, így lefogtak), meg megvizsgálgattak, meg kaptam tapaszt a homlokomra (a doki szerint egy hétig kéne a homlokomon lennie). Aztán hazamentünk, megnyugtattuk a Nagyit, hogy jól vagyok, mehet nyugodtan haza, így Apával el is indult, hogy a cicája se maradjon sokáig egyedül. Én persze a tapaszt alvás alatt úgy eltüntettem, hogy Anya meg se találta az ágyban (majd takarításkor előjön). Délután, vígasztalásképpen, elmentünk a játszótérre. Úgy elmegy ott az idő! De a dombot már sokkal rövidebb idő alatt meg tudom mászni, mint régebben, úgyhogy a fejlődésem nyilvánvaló (csak Anyának kell még gyúrni egy kicsit, mert lasssúúúúúú…). Este el is aludtam viszonylag korán, hiába, azért én is elfáradok ám felfedezés közben. Arról nem is beszélve, hogy Anya mindig elmeséli nekem a másnapi programot, így tudom,

vasárnap, szeptember 21

A mesebeli anya

A mai nap nagy része vásárlással telt. Bár azért Anya meg Apa szeme nem feltétlen árulkodott kipihentségről (pedig mi mondogattuk Nekik a Nagyival, hogy aki éjjel legény…), de sikerrel vettük az akadályokat. Voltunk a MediMarktban a Nagyinak porszívót venni, meg a Kenguruban, nekem alvóruciért, meg az élelmiszerüzletben kajáért, úgyhogy el is ment vele a délelőtt teljesen. Ebéd után Anya lefeküdt aludni, én meg odaültem apa mellé, hogy segítsek Neki a nehezebb pályákon a Metroidos játékában. Komolyan mondom, már alig várom, hogy akkora legyek, hogy én is igazán játszhassak ezzel a WIIvel… Bár azt is elkaptam múltkor félfüllel, hogy Anya azt mondta Apának, hogy „addig jó, amíg a gyerek nem tudja kezelni ezt a sz****t, mert tuti, hogy akor az összes pályán tönkrever minket… Így még hihetünk abban, hogy mi vagyunk az ügyesek.”. Egyébként ez már most nem igaz, mert a nyulas játékban az összes rekordot a Földi lányok tartják, és Anya meg Apa vért izzad, hogy a tehenet messzebbre hajítsa, mint anno a Szonja (aki egyébként éves), de erről nem beszélünk… Minden családban vannak mélyen eltemetett titkok, nálunk például ez. Szóval igazából most Apa játszott, én csak taktikai tanácsokkal segítettem. Amikor Anya felébredt, akkor meg Nagyival együtt öltözni kezdett, merthogy a Nagyival színházba mentek este (Csárdáskirálynő), így igazi féri-estét tartottunk Apával. Anyáék már csak akkor értek haza, amikor már aludtam, de már kezdem megszokni, hogy mesebeli anyám van (van is meg nincs is).

szombat, szeptember 20

Ágiék esküvője

Ma reggeli után Apa jött értünk, összepakoltuk az összes cuccot, és hazajöttünk. De igy sem maradtam nagyszülő nélkül, merthogy 5 perccel utánnunk megérkezett a Klári Nagyi is, hogy ma este Ő vigyázzon rám, merthogy ma van az Ágiék esküvője, amire engem ugyan meghívtak, de Anya szerint jobb, ha én nem veszek rajta részt. Most egy kicsit át is adom a szót Anyának, mert ezt Ő jobban el tudja mesélni (egyébként meg Luca blogján láttam, hogy néha az anyuja is szót kap, és ez azért megfontolandó… Mégse mesélhetem el én az Ő élményeit, nem? Tehát a blogom további részében én is majd néha átadom a stafétabotot, de itt jegyezném meg, hogy nem tetszik a stílusa, csak szóljatok, és akkor visszaveszem azonnal).

Szóval ma van Ágiék nagy napja. Hálistennek a bébiszitter kérdéssel nem kell foglalkoznom, mert a Tamás anyuja (mint már eddig is látszott) szívesen kisegít minket a hasonló helyzetekben (de jó, hogy már nyugdíjas… néha nagy sz***ban lennék, az tuti). Jött is lelkesen, úgyhogy nyugodtan össze tudtuk magunkat kapni, és tényleg minimális késéssel megérkeztünk az esküvőre (csak a kikérést késtük le), illetőleg a lányos házhoz, innen ment a menet először a polgármesteri hivatalba, azután meg a templomba. A templomi szertartás gyönyörű volt, nagyon szép volt a beszéd is, így még erősen nem vallásos létemre is megérintett a dolog. Volt vőfély is, méghozzá nagyon profi: a teplomból kijövet már adta is a vendégek kezébe a riszt, meg rózsaszirmokat, lehetett dobálni az ifjú párt, meg volt fafűrészelés, tányértörés, menyasszonytánc, tehát igazi lakodalom kerekedett. Ági nagyon szép volt, és mind a kettejükön látszott, hogy igazán boldogok. Az is jó volt, hogy még egy kolleganőnk ott volt az esküvőn (Ági nekem munkatársam volt, amíg dolgoztam, after babec), a férje Tamáshoz hasonlóan informatikus, úgyhogy beszélgetőpartnerben sem volt hiány. A kaja nagyon jó volt, a zene dettó, a terem gyönyörű, így hajnali fél háromkor értünk csak haza, mert nem akaródzott elindulni előbb. Köszönjük a meghívást még egyszer, és sok-sok boldogságot!!!!

csütörtök, szeptember 18

Leves és spagetti

Azt hiszem, egyre jobban önállósodom. Kimondottan jobban szeretek újabban egyedül enni, mint csak a számat tátogatni, amikor kanál közeledik felé. Igazából Anya is nagyon büszke rám ilyenkor, de nehéz nem észrevenni, hogy egy kicsit mindig elsápad, amikor valami trutyisabb falat véletlenül nem a számban landol, hanem a padlón. Bár, az az igazság, hogy mióta pihe megvan nekünk, ez azért annyira nem nagy probléma, ugyanis az áldott emlékü Liza, nagyon válogatós kutya lévén abszolúte nem segített megoldani ezeket a helyzeteket, de a Pihe az más tészta. Itt van példának pont a tészta! (Gyenge poén, de hát.. a szerk.) Amikor egy darabka leesek, a Pihe gyorsan ráveti magát, és még a szószt is felnyalja utána a padlóról, így lényegesen kisebb felfordulás van egy-egy étkezés után, mint akkoriban (bár akkor még igen ritkán ettem egyedül, mondhatni sose, de a padlóra került kaja az akkor is ott van, ha én csak kiütöm Anya kezéből a kanalat). Így ma például szabad kezet kaptam mindenben: a levest is egyedül ettem, kanállal! Utána meg volt finom bolognai spagetti, amit a Mama főzött, én meg úgy tömtem magamba, mintha valaki elvenné előlem. Anya meg a Mama meg el is felejtettek enni, mert csak néztek rám, meg fotóztak, meg videóztak. Jó kis fogyókúra!

Ja, és ma jött a Zsófi is, hogy velem tölthessen egy kis időt, mi meg adtunk neki ajándékba pár hasznos könyvet (ugyanis most volt a névnapja, sok boldogságot!!!), ami neki most pont jókor fog jönni, merthogy kismamajóga, meg Pocakosnapló, és az ilyenek pont ilyenkor kellenek… Én ezt még nem teljesen értem, mert a Zsófi igazán nem mondható a szó szoros értelmében pocakosnak, de állítólag nemsokára az lesz (unokaöcsi miatt, amitől ugye én meg nagybácsivá válok. Tényleg, ha viszont lány lesz, akkor unokahúg lesz… csak akkor azt nem tudom, hogy én meg automatikusan nagynéni leszek? Ezt még majd le kell tisztáznom). Á tis néztük együtt a könyveket, volt benne jó sok baba, amiket már én is megismerek. Ja, és még a délutáni hepát is együtt műveltük…hiába, készül a lány az anyaságra! (Aztán majd rájön, hogy ez a legritkább pillanatok egyike… A szerk.)

kedd, szeptember 16

Csocsókirály

Vasárnap estefelé megérkezett Anya a Zsófiékkal. Nagy össznépi fürdetést rendeztünk (azt hiszem, erre mondják, hogy a sok bába közt elvész a gyerek? Én is ott vagyok ám, bent a kádban, és mindenki azon versenyez, hogy engem szórakoztasson). Nincs is ám semmi gondom az alvással! Úgy elfáradok estére, hogy csak na! A délelőttök még a rossz idő ellenére is a csavargással telnek, útra kelünk a Papával, annyi a különbség, hogy nem biciklivel megyünk, hanem autóval. Megcélozzuk a játszóteret, ha éppen nem esik, akkor hintázunk kicsit, aztán meg megyünk a faluházba, ahol lehet emberekkel találkozni, meg játszani, meg ilyesmi. Ma pédául a játszótéren még szemetet is szedtünk, amit én nagyon szeretek, egyesével összeszedem az eldobált dolgokat, és bedobom a kukába… néha olyan lelkesen, hogy én is beleesek, de sebaj. A faluházban ma nagy csocsópartit tartottunk, teljesen tönkrevertem a Papát… esélye sem volt, pláne, hogy a labdát a legritkább esetben adtam ki a kezemből! Majd tán jövőre… Aztán amikor hazaértünk, és megvolt a nagy délutáni alvás, megbeszéltük a Papával, hogy kettesben elmegyünk az Auchanba vásárolni, utána, meg hazahozzuk a Mamát, akinek ma kiállítást kellett megnyitni, így elég későn végzett. Minden álszerénység nélkül mondhatom, hogy nagy sikerem volt a Mama munkahelyén! Mindenki megcsodált, hogy milyen aranyos vagyok, kivéve a tévéseket, akik a kiállító művészekkel szerettek volna interjút készíteni, és nem igazán szívesen láttak egy rohangászó babecet a kábeleik között… De a Mama megtalálta a megoldást: beültetett a foteljébe, és megkaptam a számológépét… Így amíg kivontam-összeadtam, a tévések is dolgozhattak nyugodtan. Majdnem 8 óra volt már, mire hazaértünk, a fürdés-vacsi után, már szinte vártam az alvást… Biztos jókat fogok álmodni! Nagy csocsóasztalokkal, amiken beépített számológépek vannak…

szombat, szeptember 13

A vidéki levegő áldásos hatásai

Csütörtökön délelőtt megérkezett értünk a Papa, és Anyát hátrahagyva, Pihével együtt elhozott minket Ballószögre. És képzeljétek, én mindenre emlékeztem, hogy mi hol van! Rögtön tudtam, hogy melyik szobában van a számítógép, meg ilyenek. Persze amint hazaértünk, én a Papával a játszótérre mentem, mert mégiscsak az a legjobb hely itten, de estefelé apróra felfedeztem a lakást újra, alig bírtak letenni aludni, annyira be voltam sózva. Tegnap meg ma is nagyobbrészt a csavargás-bringázás volt a program, a Papa már négy biciklicsengőt is felszerelt nekem, hogy akár többszólamú koncertet is adhassak útközben. Minden alkalommal együtt eszünk a papával, és van egy olyan érzésem, hogy a jó kis vidéki levegő tényleg étvágyjavító hatású, mert itt mintha kicsit többet ennék, mint otthon�Közben azért néha bejelentkeztünk Anyáéknál telefonon, hogy még élünk, egészben vagyunk. Elmeséltük, hogy a két kutya is egész jól kijön egymással, Pihe nem is fél Alfitól, pedig még csak feleakkora, mint ő! Azért Anyát se kell félteni, ő sem unatkozott időközben: pénteken a Bóbi meghívta őt meg Zsófit színházba, megnézték Anya nagy kedvencét, a József, és a színes szélesvásznú csodakabátot, azután a Bóbi is ott aludt Anyáéknál, így a három csaj pletyizhetett egész későig, a fiúk meg csak hallgatták őket. Ma is beszéltünk már, mondta Anya hyyogy holnap már Ő is jön ide, a Zsófiékkal, csak még előtte megnéznek valami kiállítást, ahol emberek vannak izmokkal, meg csontokkal, de ebbe nem is akart jobban belemenni, mondta, hogy majd pár év múlva. A lényeg, hogy holnap már jön, és még majdnem egy hetet itt leszünk együtt a Mamáéknál.

szerda, szeptember 10

A majdnem-műtét

Tegnap délután Anya felkerekedett, és bement a városba, talizott Apával, és elmentek nekem fotelt venni az Ikeába. Mi a Mamával nagyon jól elvoltunk, kint a kertben játszottunk a kutyával, meg mászókáztunk a kerítésen (na jó, oda azért csak én másztam fel, a Mama biztosításommal volt elfoglalva- márhogy ha véletlenül megcsúsznék, akkor időben elkapjon). Aztán este pont lefekvés előtt megjöttek Apáék, mesélték, hogy vettek nekem egy frankó kis hintaszéket, de majd csak reggel veszzük elő. Reggel aztán tényleg azzal kezdte Anya, hogy összerakja a széket- nagyon muris volt, ahogy még enyhén csipás szemmel küzd a csavarhúzóval, meg a fadarabokkal, de mire Apa felkelt, addigra tényleg összerakta! Aztán ki is próbáltam, meg belebújtam a szintén új, Ikeás füles-törölközőmbe, majd felöltöztünk mindannyian, és bementünk a belvárosba Apával. Apa kitett minket az Astoriánál, merthogy a terv az volt, hogy mivel a Mama lábán van pár fájós talpszemölcs, azt kapja Anyáéktól szülinapra, hogy azt leszedik neki (elég perverz ajándék, de a Mama örült neki), így először is beültünk egy kávéházba üdítőzni, aztán ettünk egy fagyit (én is nagyon profin nyalogattam a tölcsérem szélére kent fagyit), majd felmentünk a klinikára. Ott viszont, miután a doktor bácsi megnézte a Mama lábát, azt mondták, hogy sajnos ezt a fajtát nem tudják megműteni… Viszont nagyon korrektek voltak, mert még a vizsgálat díját sem kérték el. Így aztán hazamentünk, és folytattuk a kertben a tegnap megkezdett mókát, közben Anya összepakolta a cuccaimat, merthogy holnap meg jön értünk a Papa, hogy elvigyen Ballószögre- márhogy engem meg a Mamát, mert Anya csak vasárnap jön majd utánunk a Zsófiékkal, mert mennek színházba is együtt még pénteken, meg egyéb programok, engem meg lepasszolnak „Mamázni”… meg lehet ideologizálni mindent, ha az ember nagyon akarja.

hétfő, szeptember 8

Látogatók

A tegnapi napról nem készült egyetlen fotó sem, mert Anya indulás előtt vette észre, hogy lemerült az akkumulátora a fényképezőnek, pedig jó kis nap volt. Délelőtt elmentünk az outletbe, ami Anyáék egyik kedvenc helye, hogy vegyünk pár cuccot, meg nászajándékot Ágiéknak a közelgő esküvőjükre. Én is kaptam cuccot, igazi kis melegítőt, valódi susogósat, nagy Nike jellel a hátán (senki ne mondja, hogy nem adunk magunkra). Anya nem akart magának sok cuccot, merthogy remélhetőleg a közeljövőben hízni fog (testvér-projektet emlegettek), így csak 3 pizsit, meg melegítőt vett… Képzeljétek, mi lett volna, ha vásárolni is akar. Ott is ebédeltünk, én is ettem finom sült húsos szendvicset, aztán siettünk haza, hogy a Forma1-re hazaérjünk. Az edzés nagy részét végigaludtam, de délután legalább még volt erőm Apával is játszani. Ma meg miután Apa elment dolgozni, és a Nagyi is hazautazott, gyorsan összetakarítottunk, merthogy vártuk a Vira mamát, meg a barátait látogatóba. A Mamának ugyanis Pestre kellett jönni valami meló-ügyben, és pár napra itt is marad minálunk (jön a szülinapja, és Anya, meg Bóbi meg Zsófi egy műtétet akarnak neki ajándékba… erről majd később). A főnökasszonya-Tündi hozta el őt mihozzánk délután Gyulával együtt, és mivel Ők még sose voltak nálunk, gyorsan végigmutogattunk az egész birodalmunkat. Minden nagyon tetszett nekik, jót beszélgettek is Anyával, meg meggyömöszölték Pihét, valamint végigasszisztálták a fürdetését. A kutya ugyanis egy kicsit gyorsan koszolódik minálunk, és mivel Anya még oltani is el akarta vinni, jobbnak látta, hogy egy kicsit „gatyába rázza” az állatot. Miután a Tündiék hazaindultak, Anya célbavette az állatorvost, beoltatta Pihét, aki az este további részében igencsak letargikusan viselkedett… meg is tudom érteni, én is mindig lelombozódom a tűtől….

szombat, szeptember 6

A Dunánál

Reggel összekaptuk magunkat, és elindultunk mind a négyen. Elég sokat utaztunk, egy Kulcs nevű faluba mentünk, itt lakik ugyanis Apa Szabi nevű barátjának az Apuja meg Anyuja, akiket Anyáék már nagyon régóta ismernek, és régen találkoztak már velük. Erzsi néni és Flóri bácsi már nagyon vártak minket, nagyon örültek, hogy jöttünk, volt nagy sütés-főzés (Anya úgy vetette rá magát a libamájra, mint aki egy hete nem evett), eljött a Szabi felesége is, a Mónika, akivel már Tihanyban remekül összehaverkodtam. Először a kertben tettünk-vettünk, nekem leginkább a hintaágy és a slag tetszett, de aztán még izgibb lett a dolog, mert fogtuk magunkat, és elsétáltunk megnézni a Mónikáék leendő házát, amiből még csak az alap van meg, de a kilátás már most is gyönyörű! Rálátni egészen a nagy folyóra, amit Dunának hívnak. Lesétáltunk a partra is, ami majdnem olyan, mint a tengerpart, ugyanúgy lehet iszapot dobálni, meg köveket hajigálni. Én szívem szerint egész délután ellettem volna itt, de viszonylag rövid idő alatt átázott a nadrágom és a cipőm is, így egy fél órás kupászkodás után visszamentünk az Erzsiékhez. Anya meg a Nagyi kivakartak a sárból (közben Anya még betolt pár darab sütit), aztán fél hat felé hazaindultunk. Volt nagy izgalom, hogy ne aludjak be az úton, mert akkor este gond lesz velem, de én jó fiú voltam, és ébren maradtam. Este meg a arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha mi is ilyen víz mellett laknánk… lehet, hogy többet kéne mosni, de hát valamit valamiért… Sebaj, majd megpróbálom Anyáékat rávenni, hogy gyakrabban jöjjünk!

péntek, szeptember 5

Anya rittyent

Ma reggel Anya is elment Apával, mondván, hogy elmegy egy kicsit �szépülni�. Mi a Nagyival az egész délelőttöt a kertben töltöttük, a Nagyi gazolt, én meg kergettem a csigákat (mielőtt �huss, elszaladnak�), meg néztem a méheket (tudom, nem szabad megmarkolni! Szegény Nagyit folyton megcsípik újabban, és tök bedagad neki tőle a keze, így én inkább tényleg csak távolról nézem őket). Anya kora délután ért haza, nem sokkal később jött Apa is, hogy időre kirittyenthessék magukat, valamint beállított a Dédi a Papával, hogy egy kicsit elvigyenek engem a játszótérre. A Papának ugyanis Pesten volt dolga, és ilyenkor azért mindig igyekszik úgy megoldani, hogy egy kis időt együtt tölthessünk. Több mint két órát voltunk a játszón, jól lefárasztottam őket (bár a cél az volt, hogy én fáradjak el, de ahhoz nekem legalább 3 Papa, 4 Dédi, és még pár Nagyi kéne, a számos Anyáról nem is beszélve), majd amikor hazavittek, az esti szeánszot a Nagyi vezényelte le, mert addigra Apáék elhúztak mulatni. A Nagyi le is fotózta Őket a kertben, mert való igaz, hogy mostanság Anya ritkán néz ki így. Igazából már nem is bántam, hogy este lett, mert azért egy kicsit én is elfáradtam a nyüzsitől, és ki kell magam pihenni, mert holnap meg megyünk a Dunához, meglátogatunk pár ismerőst. Szeretem, hogy mindig van valami program!

csütörtök, szeptember 4

Unalom ellen

Hiába van ma is jó idő, azért vannak bizony olyan napok, amikor az idő valahogy nehezebben akar elmúlni. Hiába no, azért Anya nem mai csirke már, és hiába várom el tőle mondjuk ugyanazt a tempót, mint amit Luca elbír, ha fogócskázunk, akkor Ő fél óra után kidöglik, lihegve elnyúlik a szőnyegen, és arra bíztat, hogy kergetőzzek a kutyával. Jó, oké, akkor jöjjön a kutya… Igenám, de a kutya meg még túl kicsi, még kutyamértékkel mérve is, tehát Ő sem bírja a végtelenségig. Kibír mondjuk három kört a ház körül, meg kettőt bent, utána sztrájkba lép, elnyúlik a padlón, és benyomja a szuszkát. Én meg ott maradok egyedül, és győzöm feltalálni magam. De azért többnyire sikerül: ma például Anya nem volt elég elővigyázatos, és a cipősszekrényen felejtette a ridiküljét…benne a tárcájával… Én meg ugyebár szeretek tanulni, és gondoltam, most végre rájövök, hogy mi van arra a kis kártyára írva, amit ha a boltos nénik elolvasnak, és egy géppel megnézetik, akkor akármennyi cuccot is pakoltunk be a kosarunkba, azt elhozhatjuk csak úgy??? De sajnos Anyának idő előtt feltűnt a csend, és utánam jött, mielőtt kisüthettem volna a választ…

Apropó, tanulás: Anya ebből a könyvből próbálja megtudni, hogy milyen fejlesztési játékokat játsszon velem, hogy nehogy véletlenül butább legyek másoknál, és a könyv sarkánál látszik, hogy a kutya is nagyon szeretne hasonlóan intelligens lenni, mert aktívan próbált ő is egy kis tudást magába szívni (rágni).

Ja, de történt ma azért jó is: jött délután a Klári nagyi, hogy holnap este Anyáék nyugodtan mehessenek esküvőzni… Egyből nem unatkoztam!

szerda, szeptember 3

A Micimackó-szindróma

Hogy a nyári meleg, ami még tombolt, tényleg ne maradjon kihasználatlanul, ma még Lucáék is csatlakoztak hozzánk egy igazi, hamisítatlan nyárbúcsúztató pancsolásra. Reggel Anya kimosta jó alaposan a bálnát, töltött bele melegvizet, de képzeljétek, én egészen addig nem másztam bele, amíg Luca meg nem érkezett, de amint megláttam, abban a pillanatban belevetettem magam (ruhástul-pelenkástul), és próbáltam becsalogatni (nem kellett sokáig könyörögni, Ő is jött, szintén ruci-pelenkában). Miután kitomboltuk magunkat, együttes erővel vetettük magunkat a kutya után. Az állat hálistennek elég jól bírta a strapát, jót tudtunk fogócskázni vele. Gond csak akkor akadt, amikor Luca megirigyelte a házát, és a fogócskát bújócskával akarta kombinálni- a feje és a vállai még pont befértek a kutyaházba, de onnan aztán se ki, se be. Elég hangos kiabálásba kezdett, erre az anyák berohantak (mert Ők a kertben kávéztak…csoda, hogy ilyen balesetek történnek?), és Anya sírva-röhögve kérte a Gabi nénit, hogy ne haragudjon már meg, de ezt muszály lefotózni, ne szabadítsa már ki rögtön a lányát… Szerintetek Gabi néni megengedte? Hát persze… hiába no, madarat tolláról… Ja, és ha már a tollnál tartunk: miután Luca kiszabadult, és felöltözött, legott őrült takarításba fogott: nézzétek, hát nem pont ilyen feleséget akar magának minden pasi? Mosolyogva takarít…. Anya mindig fintorog takarítás közben, meg a száját húzza… Ti sem sokat gondolkodnátok, nem?

kedd, szeptember 2

Oltani visszük Pihét

Ma úgy tűnt, hogy szegény Pihének ritka rossz napja lesz (bár, ha az ember, illetőleg a kutya mindössze 9 hetes, tán nem is baj, hogy még nem nagyon voltak rossz napjai), merthogy oltást fog kapni. Annak idején Liza sem nagyon komálta ezt a programot, gondoltam, hogy Pihénél sem lesz ez másként, de ez egy nagyon mákos kutya, és megúszta! Anya először már azzal is bajban volt, hogy a vezetésiszonya miatt hogyan fogja az egészet megoldani, de aztán a mellékelt képen látszik, hogy egész jól sikerült mind a kettőnket elhelyezni a babakocsi(ba)n, és mivel hálistennek a dokinéni közel rendel, így az egyensúlyozást sem kellet hosszú ideig gyakorolnia (szegény állat… azért necces volt, hogy egyszer csak dobozostul elhagyjuk). Amikor odaértünk, és bemutattuk az új kutyánkat, a doktor néni azt javasolta, hogy most ne oltsunk, hanem csak féreghajtót kapjon, és majd csak a jövő hét elején szúrkáljunk… így az állat megúszta mára. Nem mintha rosszat akarnék neki, de azért disznóság, hogy amikor nekem van beígérve szuri, akkor az bezzeg tényleg mindig bejön…

Délután meg Apa újabb ajit hozott nekem, méghozzáű a Képes autóexpresszt, ami a kedvenc olvasmányom a Tücsök és a hangya című, agyonolvasott (és már csak különálló laponként megtalálható) mű után. Egészen fürdésig autókat nézegettünk (és bár kiszúrtam egy szép kis verdát, Apa nem volt hajlandó azonnal felhívni a kereskedést), majd pancsi közben gondoltam én is meglepem Őket: egyedül felmásztam a kád oldalára… Hát, nem arattam zajos sikert… Anya valamiért borzasztóan félti a parfümjeit, és hiába mondtam Neki, hogy ne aggódjon, láthatja, hogy Apa cuccai érdekelnek, az Ő „oldalát” meg sem közelítem, valahogy annak sem örült, hogy a borotvához hozzáférek… Pedig egy igazi férfinek az ilyesmit is időben el kell kezdeni… Nehéz ezekkel a felnőttekkel, soha semmi nem elég jó nekik…

hétfő, szeptember 1

Nyári nap az ősz kezdetén

Tegnap délelőtt eljött a Bóbita látogatóba, merthogy már elég régen találkozott velem is, meg Anyával is, valamint Pihét is meg akarta nézni, mert eddig csak fotókat látott róla. Nagyon tetszett neki a kutya, jót játszottunk együtt a kertben. Ettünk baklavát, bár szegénynek csak azok a darabok jutottak, amiket én elpotyogtattam a nagy lelkesedésben. Sajnos nem tudott sokáig maradni, mert közben meg szigetelés folyt náluk, és a lelkiismeret furdalás hazahajtotta, bár azt Ő is bevallotta, hogy maximum lelki támogatást tud nyújtani Ricsinek, segíteni sokat nem tud, de hát a jelenlét is valami. Mi meg aludtunk egy jót Anyával ebéd után, aztán meg vártuk Apát, aki meg is érkezett, eléggé romos állapotban. Mint elmesélte, kicsit túl jól sikerült neki az előző esti borkóstolás… Hiába, no, nincs hozzászokva a piáláshoz. Mindenesetre azért ajándékot hozott nekem, egy tologatható zebrát, ami elég jól kattog, ha az ember a fogójánál taszigatja… Én jobban örültem volna, ha még hangosabb, de Apa rendes, és Anya érdekeit is szem előtt tartva (valamint a sajátját… ha jobban belegondolunk, neki is érdeke, hogy amikor leül vacsizni, akkor ne remegjen már annyira Anya keze az idegbajtól, hogy kilötyögtesse a levest) a kevésbé zajos verziót választotta. Én rögtön végigtoltam az egész lakáson, a kutya frészt kapott, Apáék rötyögtek, úgyhogy ha más értelme nem is volt a hétvégének, emiatt megérte elutazni, az biztos (a fejfájás-gyomorforgás meg már csak bónusz). Az este további része hamar eltelt, ugyanúgy, mint ma az egész nap… Anyával kihasználtuk, hogy még szeptember elsején (figyelem, ez már az ősz!) is strandidő van, és egész nap a kertben múlattuk az időt… Fél délután csak üldögéltünk a pokrócon (aki engem igazán ismer, az azért tudja, hogy ebben van egy kevés túlzás is, merthogy az üldögélés az tényleg nem a kedvenc hobbim), és repülőket, meg felhőket, meg madarakat néztünk az égen (ezeket viszont tényleg bírom, így kénytelen vagyok néha valóban leülni, mert ugye a madár is mozog, és ha én is mozgok, akkor az már túl sok mozgás, és nehéz követni a szememmel…).