A majdnem-műtét

Tegnap délután Anya felkerekedett, és bement a városba, talizott Apával, és elmentek nekem fotelt venni az Ikeába. Mi a Mamával nagyon jól elvoltunk, kint a kertben játszottunk a kutyával, meg mászókáztunk a kerítésen (na jó, oda azért csak én másztam fel, a Mama biztosításommal volt elfoglalva- márhogy ha véletlenül megcsúsznék, akkor időben elkapjon). Aztán este pont lefekvés előtt megjöttek Apáék, mesélték, hogy vettek nekem egy frankó kis hintaszéket, de majd csak reggel veszzük elő. Reggel aztán tényleg azzal kezdte Anya, hogy összerakja a széket- nagyon muris volt, ahogy még enyhén csipás szemmel küzd a csavarhúzóval, meg a fadarabokkal, de mire Apa felkelt, addigra tényleg összerakta! Aztán ki is próbáltam, meg belebújtam a szintén új, Ikeás füles-törölközőmbe, majd felöltöztünk mindannyian, és bementünk a belvárosba Apával. Apa kitett minket az Astoriánál, merthogy a terv az volt, hogy mivel a Mama lábán van pár fájós talpszemölcs, azt kapja Anyáéktól szülinapra, hogy azt leszedik neki (elég perverz ajándék, de a Mama örült neki), így először is beültünk egy kávéházba üdítőzni, aztán ettünk egy fagyit (én is nagyon profin nyalogattam a tölcsérem szélére kent fagyit), majd felmentünk a klinikára. Ott viszont, miután a doktor bácsi megnézte a Mama lábát, azt mondták, hogy sajnos ezt a fajtát nem tudják megműteni… Viszont nagyon korrektek voltak, mert még a vizsgálat díját sem kérték el. Így aztán hazamentünk, és folytattuk a kertben a tegnap megkezdett mókát, közben Anya összepakolta a cuccaimat, merthogy holnap meg jön értünk a Papa, hogy elvigyen Ballószögre- márhogy engem meg a Mamát, mert Anya csak vasárnap jön majd utánunk a Zsófiékkal, mert mennek színházba is együtt még pénteken, meg egyéb programok, engem meg lepasszolnak „Mamázni”… meg lehet ideologizálni mindent, ha az ember nagyon akarja.