Hiába van ma is jó idő, azért vannak bizony olyan napok, amikor az idő valahogy nehezebben akar elmúlni. Hiába no, azért Anya nem mai csirke már, és hiába várom el tőle mondjuk ugyanazt a tempót, mint amit Luca elbír, ha fogócskázunk, akkor Ő fél óra után kidöglik, lihegve elnyúlik a szőnyegen, és arra bíztat, hogy kergetőzzek a kutyával. Jó, oké, akkor jöjjön a kutya… Igenám, de a kutya meg még túl kicsi, még kutyamértékkel mérve is, tehát Ő sem bírja a végtelenségig. Kibír mondjuk három 
kört a ház körül, meg kettőt bent, utána sztrájkba lép, elnyúlik a padlón, és benyomja a szuszkát. Én meg ott maradok egyedül, és győzöm feltalálni magam. De azért többnyire sikerül: ma például Anya nem volt elég elővigyázatos, és a cipősszekrényen felejtette a ridiküljét…benne a tárcájával… Én meg ugyebár szeretek tanulni, és gondoltam, most végre rájövök, hogy mi van arra a kis kártyára írva, amit ha a boltos nénik elolvasnak, és egy géppel megnézetik, akkor akármennyi cuccot is pakoltunk be a kosarunkba, azt elhozhatjuk csak úgy??? De sajnos Anyának idő előtt feltűnt a csend, és utánam jött, mielőtt kisüthettem volna a választ…
Apropó, tanulás: Anya ebből a könyvből próbálja megtudni, hogy milyen fejlesztési játékokat játsszon velem, hogy nehogy véletlenül butább legyek másoknál, és a könyv sarkánál látszik, hogy a kutya is nagyon szeretne hasonlóan intelligens lenni, mert aktívan próbált ő is egy kis tudást magába szívni (rágni).
Ja, de történt ma azért jó is: jött délután a Klári nagyi, hogy holnap este Anyáék nyugodtan mehessenek esküvőzni… Egyből nem unatkoztam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése