Lovagiasság

Ma Lucáékhoz mentünk látogatóba. Apa elvitt minket, előbb értünk oda, mint Lucáék haza a vásárlásból, így az udvaron vártuk meg őket, majd amikor megérkeztek, akkor Luca kipattant a kocsijából, és mivel mondták Anyáék, hogy még majd jön Kitti is az anyujával, úgy döntöttünk, hogy őket is lent várjuk meg. Én elővettem az udvarias énemet, és amikor Luca hasra esett a nagy szaladgálásban, lovagiasan felsegítettem. Ettől persze a szülők elhajították magukat teljesen. Hát még amikor kézen fogva sétáltunk! Nem értem, mért lepődtek meg ennyire, természetes, hogy miután ilyen régen nem találkoztunk már, nem is akartuk elengedni egymást. Amikor megjöttek Kittiék, akkor felmentünk a lakásba, és ott folytattuk a játszadozást. Minél idősebb babec az ember, annál jobban le tudják kötni a társas dolgok, az biztos! Néha vannak ugyan határvillongások, merthogy valamiért sose bír elég játék lenni, mindig mindenki ugyanarra a darabra hajt. Nem maradtunk túl sokáig, mert ugyebár a délutáni alvást azért nem lehet kihagyni, így ebédre hazamentünk, majd aludtam egy jó nagyot. Anya nagyon röhögött, amikor jött felkelteni, mert reggel elfelejtette a nagy rohanásban kivenni az ágyamból az éjszaka folyamán felhalmozódott cumisüvegeket (2 üveg teát ittam meg, hiába, akinek jön a foga, annak sokat folyik a nyála, és kell a folyadék-utnpótlás), ott volt még a tejesüveg, plusz az, amivel csak bevitt a már sötét szobáéba aludni…így aztán szerinte úgy néztem ki felkeléskor, mint idősb. Alkesz. Csinált is rólam egy spontán fotósorozatot…. Félek tőle, hogy ezzel egyszer akár még visszaélni is képes lesz….