Nyári nap az ősz kezdetén

Tegnap délelőtt eljött a Bóbita látogatóba, merthogy már elég régen találkozott velem is, meg Anyával is, valamint Pihét is meg akarta nézni, mert eddig csak fotókat látott róla. Nagyon tetszett neki a kutya, jót játszottunk együtt a kertben. Ettünk baklavát, bár szegénynek csak azok a darabok jutottak, amiket én elpotyogtattam a nagy lelkesedésben. Sajnos nem tudott sokáig maradni, mert közben meg szigetelés folyt náluk, és a lelkiismeret furdalás hazahajtotta, bár azt Ő is bevallotta, hogy maximum lelki támogatást tud nyújtani Ricsinek, segíteni sokat nem tud, de hát a jelenlét is valami. Mi meg aludtunk egy jót Anyával ebéd után, aztán meg vártuk Apát, aki meg is érkezett, eléggé romos állapotban. Mint elmesélte, kicsit túl jól sikerült neki az előző esti borkóstolás… Hiába, no, nincs hozzászokva a piáláshoz. Mindenesetre azért ajándékot hozott nekem, egy tologatható zebrát, ami elég jól kattog, ha az ember a fogójánál taszigatja… Én jobban örültem volna, ha még hangosabb, de Apa rendes, és Anya érdekeit is szem előtt tartva (valamint a sajátját… ha jobban belegondolunk, neki is érdeke, hogy amikor leül vacsizni, akkor ne remegjen már annyira Anya keze az idegbajtól, hogy kilötyögtesse a levest) a kevésbé zajos verziót választotta. Én rögtön végigtoltam az egész lakáson, a kutya frészt kapott, Apáék rötyögtek, úgyhogy ha más értelme nem is volt a hétvégének, emiatt megérte elutazni, az biztos (a fejfájás-gyomorforgás meg már csak bónusz). Az este további része hamar eltelt, ugyanúgy, mint ma az egész nap… Anyával kihasználtuk, hogy még szeptember elsején (figyelem, ez már az ősz!) is strandidő van, és egész nap a kertben múlattuk az időt… Fél délután csak üldögéltünk a pokrócon (aki engem igazán ismer, az azért tudja, hogy ebben van egy kevés túlzás is, merthogy az üldögélés az tényleg nem a kedvenc hobbim), és repülőket, meg felhőket, meg madarakat néztünk az égen (ezeket viszont tényleg bírom, így kénytelen vagyok néha valóban leülni, mert ugye a madár is mozog, és ha én is mozgok, akkor az már túl sok mozgás, és nehéz követni a szememmel…).