A Dunánál

Reggel összekaptuk magunkat, és elindultunk mind a négyen. Elég sokat utaztunk, egy Kulcs nevű faluba mentünk, itt lakik ugyanis Apa Szabi nevű barátjának az Apuja meg Anyuja, akiket Anyáék már nagyon régóta ismernek, és régen találkoztak már velük. Erzsi néni és Flóri bácsi már nagyon vártak minket, nagyon örültek, hogy jöttünk, volt nagy sütés-főzés (Anya úgy vetette rá magát a libamájra, mint aki egy hete nem evett), eljött a Szabi felesége is, a Mónika, akivel már Tihanyban remekül összehaverkodtam. Először a kertben tettünk-vettünk, nekem leginkább a hintaágy és a slag tetszett, de aztán még izgibb lett a dolog, mert fogtuk magunkat, és elsétáltunk megnézni a Mónikáék leendő házát, amiből még csak az alap van meg, de a kilátás már most is gyönyörű! Rálátni egészen a nagy folyóra, amit Dunának hívnak. Lesétáltunk a partra is, ami majdnem olyan, mint a tengerpart, ugyanúgy lehet iszapot dobálni, meg köveket hajigálni. Én szívem szerint egész délután ellettem volna itt, de viszonylag rövid idő alatt átázott a nadrágom és a cipőm is, így egy fél órás kupászkodás után visszamentünk az Erzsiékhez. Anya meg a Nagyi kivakartak a sárból (közben Anya még betolt pár darab sütit), aztán fél hat felé hazaindultunk. Volt nagy izgalom, hogy ne aludjak be az úton, mert akkor este gond lesz velem, de én jó fiú voltam, és ébren maradtam. Este meg a arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha mi is ilyen víz mellett laknánk… lehet, hogy többet kéne mosni, de hát valamit valamiért… Sebaj, majd megpróbálom Anyáékat rávenni, hogy gyakrabban jöjjünk!