Csontosok

Tegnap volt a Haloween-buli az oviban. Mindenki már egy hete lázban ég, az ovi gyönyörűen feldíszítve, és minden délutáni öltözés annak a jegyében zajlik, hogy pénteken ki minek fog öltözni. A lányok nagy rész ilyen-olyan boszorkány lesz (kedvenc ötletem egyébként Glinda, a jó boszorkány jelmeze… mééér is kéne mindenkinek rémületesnek lenni?), a fiúk persze leginkább csontvázban, vámpírban, kalózban nyomják.

Gábort még nem akartam nagyon félelmetesre kreálni, viszont Dávidnak azért már komoly csontvázjelmezt szereztem be, de én bevallom, kicsit féltem a dologtól… na nem azért hogy majd megrémülök a saját fiamtól, hanem hogy nehogy úgy járjak, hogy lelkesen megveszem a jelmezt, ő meg majd nem akarja felvenni… merthogy mostanában nem mindig találkozik az ízlésünk.

Már amikor vettem a jelmezt, akkor mondtam az eladó kislánynak az üzletben (nem írom, hol, nehogy baja legyen belőle, de tündibündi volt, köszönöm neki), hogy oké, én most megveszem, kifizetem, oszt holnap majd ott állok vele, és használhatom felmosónak… Erre ő közölte, hogy –figyelj, akár felveszi, akár nem, jövő héten visszahozhatod… ha hordja, akkor is csak egy nap, semmi baja nem lesz, majd azt mondod, hogy nem volt jó a méret, és veszel magadnak valami szépet helyette… magadnak úgyis ritkán vásárolsz, nem igaz?

Basszus, ez nekem eszembe se jutott volna… mindenesetre akkor megfogadtam, hogy ha D. felveszi, akkor azért tuti nem viszem vissza, mert hátha Gáborka is hajlandó lesz majd viselni jövőre (addigra pont belenő majd.)

Na, kár volt félnem. Csütörtökön, amikor mentem a kölköért, elkezdtem bepromózni Dájínak a hacukát, hogy hát milyen franyesz csontváz is lesz őbelőle…

Úgy futott haza, hogy öröm volt nézni, lerángatta magáról a melegítőt, belebújt a jelmezbe, és fürdéskor alig tudtam róla leimádkozni… abban akart aludni is, de azt azért nem engedtem, mondtam, hogy elég, ha a komódra terítjük…

Ebbe mondjuk nem ment bele (ő jobban belegondolt abba, hogy nem biztos, hogy az éjszakai pisilás alkalmával rápillantva is olyan szépnek látja-e), úgyhogy a konyhaasztalon várta reggelig sorsa jobbra fordulását…

De reggel, az oviban, simán felvette, sőt, boldog volt… Még Gáborka is rögtön belebújt a hasonló stílusú felsőjébe… Úgyhogy a buliban kettő csontváz már tuti volt…

Öregszem...

Nézem ma a híradót. Egyik vezető hír volt, hogy egy 15 éves kamasz fiú megmentette egy volt válogatott focista életét. Na, felkaptam a fejem egyből, mostanában az a hír, amiben fiúgyermek szerepel, különös jelentőséggel bír számomra, merthogy ugye két fiút nevelek, kellenek a jó példák.

Szóval, ottan volt ez a fiú, aki 15 évesen épp előző nap tanulta az iskolában, hogy mit is kell tenni vészhelyzet esetén, és volt annyi lélekjelenléte, hogy alkalmazza is a tanultakat. Cikk ITT.

Álltam, bámultam a tévére, egyik kezemben G. használt pelusával, és szégyen, nem szégyen, bekönnyesedett a szemem, majd felsóhajtottam:

-       Istenem, de büszke lehet rá az édesanyja….

A következő pillanatban meg röhögőgörcsöt kaptam, mert az is eszembe jutott, hogy nem is olyan sok évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nicsak, milyen helyes kis fiúka…

Öregszem.

Reggeli a Baldaszti'sban

Na, ma leettük a nyereményreggelit... Végül is mindent rábíztunk a pincérre, és hagytuk, hogy hozza ki, amit gondol... komolyan, azt hittem, hogy haza se tudok jönni, úgy telekajáltam magam...

Vacsira spenót lesz...

Válaszol...

Pár napja Dávid újra felélesztette a régi szokást, miszerint az esti menetrend: mesenézés, fogmosás, amit ő egyedül szeret csinálni, nekem közben ki kell mennem a fürdőből, és mire visszamegyek, már nem találom ott, mert ő elbújik… mindig ugyanoda, a fürdőszoba-ajtó mögé. Ha van kedvem, és még nincs túl késő, akkor „keresem” egy darabig, mielőtt megtalálnám, és akkor boldog. Tegnap úgy gondoltam, hogy fejlesztem egy kicsit a játékot (már elég uncsi volt így), és szépen elmagyaráztam Neki, hogy mind a ketten sokkal jobban járunk, ha nem mindig ugyanoda rejtőzik, hanem használja a fantáziáját, és bújjon máshova. Ebben meg is egyeztünk, hogy holnaptól másképp lesz.

Na, ma fogmosás után magától ment az ágyba (elég fáradt volt), viszont rákérdezett, hogy akkor mikor lesz karácsony. Elmondtam szépen, hogy először a Télapó jön, és majd csak utána lesz karácsony. Következő kérdése az volt, hogy mikor megyünk a mamához, illetve ő mikor jön hozzánk, valamint hogy a mama cicája miért fél tőle. Mindenre választ kapott, de a magyarázatom közepén már elkezdett ugrabugrálni, úgyhogy visszakérdeztem:

-Mit is magyaráztam el neked???

Erre rám néz, megvonja a vállát, majd közli:

-Hogy minden este máshova bújjak….

De legalább néha figyel….

Ebéd

A főzősuli - ahova egyébként szintén gyakrabban szeretnék járni novembertől, mert mostanság egy kicsit az is hanyagolódott (hiába, mindent előz az üzlet, hehe)- szóval a főzősuli nem csak abban segít nekem, hogy jobban főzzek, hanem abban is, hogy találjak pár új barátot….mert az tök jó, ha az embernek vannak barátai…És nem, nem vagyok elégedetlen a meglévő barátaimmal, félreértés ne essék, ezt inkább úgy értem, hogy a régiek mellé jött pár új is, ami jó… értitek? Az elmúlt négy év ugye elégé gyerek centrikus volt, és most élmény nekem az, ha valaki olyannal is össze tudok barátkozni, akinek ez annyira nem minden napos téma, hogy momentán  akár gyereke sincs… teljesen mások a témáink, ami változatosságot hozott az életembe.

Mondjuk, hiába szerzek én új barátokat, ha találkozni nem nagyon tudok velük (pont talán az eltérő életvitel miatt)… Ma mondjuk végre sikerült! A tábori szobatársnőmmel már akkor (igen, aug. eleje) megbeszéltük, hogy a hajnalig tartó beszélgetésünket mihamarabb folytatjuk egy ebéd mellett… a mihamarabb ma volt, úgyhogy nem kapkodtuk el, de azt őszintén mondhatom, hogy érdemes volt várni rá. Mondjuk egyszer már múl hét keddre is meg volt beszélve egy ebédünk, de azt G.betegséggyanús magatartása miatt hétfőn lemondtam, egy héttel halasztottunk, úgyhogy ma mentünk. Nagyon jól éreztem magam, és újra megegyeztünk abban, hogy ezt mielőbb megismételjük… naja. Bár, lesz komoly apropó, ugyanis jövő héten  lesz a Csillagánizs olajbogyó-szüret-túrája Olaszországba, ahova én most nem tudok elmenni (az üzlet, ugye), de Gabi megy, és megígérte, hogy amikor hazaér, kapok egy fotós élménybeszámolót, ebéddel egybekötve.

Szóval, jó kis ebéd volt a mai,volt időnk pletyizni, finomakat ettünk ráadásul, úgyhogy most jól érzem magam…

Ja, és ugye a Baldszti’sban voltunk, ahol legalább kihasználtam az alkalmat, és csütörtökre beírattam magunkat Krisztával, hogy leegyük a nyeremény-reggelit (ez momentán július közepe óta tolódik ugyebár… nem lehet rámondani, hogy rávetettem volna magam a koncra…). Egy héten két ilyen kaja… mit főzők majd vacsira a családnak???

Állatszeretet

Igen, elhangzott az "Anya, vegyünk otthonra ilyen halakat!!!!"...

Nem, nem vettünk. Igen, haragudtak. Túléltem. Könnyebben, mint öt pontyot a kádban.

Semmi küli...

Én nem tudom, hogy hova tűnnek a napok… jó, persze, sokat számítana, ha mindennap lejegyzetelném, hogy mi is történt pontosan, mert egy hét távlatából már egyik nap olyan, mint a másik, de most momentán nem nagyon van erre időm (zárójelben teszem hozzá, hogy hála annak a jó istennek). Most a héten nem is nagyon mentem sehova, a jövő hét majd pörgősebb lesz, akkor majd lesz írnivaló is bőven… most úgy vagyok vele, hogy néha az a legjobb hír, ha nincs hír (ezalatt főleg arra gondolok, hogy ha nincs miről írni, akkor betegség sincs, mondjuk…).

Kirándulás élménybeszámoló nélkül

Tegnap még itthon tartottam Gáborkát, mert ugyan a szombat este óta folyamatosan szedett antibigyó már a harmadik adag után csodákat művelt, azóta egyszer sem mondta,hogy baja volna, de mondom biztos ami biztos…

Arról nem is beszélve, hogy ma kirándulni ment az egész ovi, a Sissy kastélyt nézték meg, ahol legnagyobb bánatomra nem lehetett fotózni, úgyhogy hiába itte el szegény Viki a gépünket, ezt az egy fotót tudta csak összehozni… bár ez is sokkal több, mint a semmi…

Mikor hazajöttek, próbáltam Dávidból részleteket kicsikarni a kirándulásról, de szokás szerint semmit nem tudtam meg… én nem tudom, az más gyerekre is jellemző? Persze tudom, hogy majd egyszer, hetek múlva spontán el fog mesélni mindent (legjobb időpont egyébként erre a fektetés: mihelyst ágyba akarom parancsolni a gyereket, szájmenést kap, és ontja az infót…. csak kár, hogy a beszélgetést időhúzásra használja főleg…), de én úgy örülnék, ha megosztaná velem a kis élményeit… Próbálkozom folyamatosan azzal is, persze, hogy az én napom elmesélésével indítok, de már a második mondatnál faképnél hagy (és ez attól független, hogy az első mondta a „képzeld, Anya ma felmosta az egész lakást”, vagy „képzeld, Anya ma egy agyon tuti helyen ebédelt, olyan finomakat evett, hogy csak még…”… az eredmény mind a két esetben ugyanaz. A gyerekemnek nincs rám ideje).

Majd egyszer jól elmegyek velük kirándulni, és akkor majd kaptok tuti élménybeszámolót. Vagy én is bevágom a durcit, és inkább autózok…

Fül- mert eddig ezzel még nem volt baj...

Tegnap kihívtuk estére a dokit, merthogy G. napok óta fogdossa fülét. Ahogy az orvos felvette a telefont, rögtön azt kérdezte, hogy valami baj van? Mondom nem tudom, két változat lehet: 1: eljön és kiderül, hogy baj van, akkor ír nekünk gyógyszert, a hétvégénk nem merek ellenőrzés nélkül nekimennni 2: kiderül, hogy nincs baj, csak egy kis víz ment bele a fülbe, és akkor viszont oltunk (Twinrix, második kör, már esedékes volna). Szegény dokinak most is full nagyüzem van, majdnem 8 volt, mire hozzánk elért, de a nagyobbik gond az, hogy az első pont jött be, baj van: kezdődő fülgyuszi. Doki szerint első körben fülcsepp, most még nem indokolt az antibiotikum, de ha nagyon fájlalná mondjuk ma estig, akkor azt is váltsuk ki. Hát, T. hatkor megy majd el itthonról,megy a barátaival pókerezni, lehet, hogy előtte még lesz egy köre a gyógyszertárba…. 

Később: T. buli előtt gyógyszertárba ment…

Az új cipő

A hétvégén nem nagyon történt semmi említésre méltó (hálistennek, teszem hozzá, mostanság azért volt történés rendesen, nem fogok bánni pár csendesebb napot). Eltelt a két nap piszok gyorsan, hiába, amikor itthon vannak a gyerekek, nincs idő unatkozni (meg semmire se). Most épp Gáborka belépett a „NÁM” korszakába. Bármit mondok, vagy kérek, ő automatikusan rávágja, hogy „NÁM”…. az más krdés, hogy miután nemet mondott, akár azonnal hajlandó megcsinálni a kért dolgot, de így is elég idegölő a dolog. Pláne, hogy hetente megkérem, hogy kicsit csiszoljon már a kommunikációján…

-Gáborkám, nem akarsz megtanulni beszélni????

-NÁM!!!!!

Majd odamegy a pulthoz, és felfelé mutogatva nyüsszög…

-Kérsz vizet?

-NÁM!!!! (nyüssz, nyüssz, mutogat a poharakra)

-Almalét?

-NÁM!!! (nyüssz, nyüssz, mutogatás)

-Kakaót??????

-NÁM!!!!!!!!!!! (nyüssz, nyüssz, mutogat)

-najóvan, ebbőlelégvolt, ezigynemfogmenni, nemtudommitakarsz, vizetadokcsak, tanuljmegkérni…. tessék, itt egy pohár víz, idd meg, és csönd!!!!!

-Jó…. mondja, megissza, és elmegy. Én meg állok, és szarul érzem magam, amiért kiabáltam.

:)

De legalább ma örömöt okoztam D-nek. Ezt is nehezen tudom összehozni néha… valamiről azt gondolom, hogy örülni fog neki (legyen az a kedvenc kajája, vagy valami szép ruha, vagy egy szép kavics, amit útközben szedtem fel a földről boltba menet (jó, nem vagyok mintaanya, ilyen igazából eddig csak egyszer volt, de akkor tényleg jó ötletnek tűnt, hogy majd ovi után megmutatom Neki, és együtt örülünk, hogy milyen szép…. rögtön eldobta… rossz napja volt… több kavicsot nem szedtem fel…)), de nem azt látom rajt, amit vártam.

Ma elmentem Gabi barátnőmhöz, aki vett nekem egy csomó gyerekcuccot, cipőt (mindig átküldi a honlapokat, ahonnan rendel, én választok, hogy nekem mi kell, egyben megrendeli… fele pk….). Már reggel említettem D-nek, hogy kap szép Miki egeres cipőt (fő a jó reklám), akkor is már nyitott volt a dologra, és amikor értük mentem, és mondtam, hogy otthon várják az új cuccok, szinte futott hazáig…

Itthon egyből szerelembe esett a Roary-s pizsivel meg a cipővel, pillanatok alatt levetkőzött, felöltötte a pizsit, és a sportcipőt, és úgy rohangált fürdésig. Fürdés után persze azt a pizsit akarta felvenni (én meg reménykedtem, hogy most az egyszer nem lesz baja, hogy nem mosom ki az új ruhát az első felvétel előtt). Mikor mentem aludni, így találtam az ágyunkban….

Itt jegyezném meg, hogy napközben segítséget igényel a cipőfelvételhez- igaz, csak tőlem, Viki néni szerint amúgy egyedül öltözik…jó, tudom, ugyanolyan bánásmódra  vágyik, mint ami G-nek jut…