T. szülinapja zanzásítva

Tegnap jó sűrű nap volt. Klárival már megbeszéltük jó előre, hogy reggel gyorsan elmegyünk, és megvesszük az általa Cicukának szánt ajándékot. Hát vili, hogy az a bolt, ahol az áhított órát árulták, az épp leltározott… január végén, basszus… Olyan pipa voltam, hogy még… egy csomót rohangáltunk még délelőtt, hogy hol is lehet még ugyanolyat kapni, de persze nem találtunk… kénytelenek voltunk kettéválni, Klári még elment egy-két kört futni, nekem haza kellett jönni, ha azt akartam, hogy azért legyen valami ennivaló is estére… Engem Klári mellett váltott a Kati, fél délután vadásztak még eredménytelenül. Négy előtt valamivel értek haza, akkor nekiestünk az internetnek, és kiderült, hogy ugyanolyan órákat még árulnak egy bizonyos helyen, úgyhogy Klári azzal a svunggal fordult is vissza, és végül sikerrel is járt… Így aztán lett ajándék is, vacsora is estére, mindenki örvendezett (bár Klárinak nem lesz kilométerhiánya egy darabig, az szent).

Régen nem ettünk már Kalla féle paprikás csirkét, úgyhogy T. ezt választotta ünnepi menünek, annyit változtattam csak, hogy mosta  sous-wide gépben készítettem a melleket, oltári finom lett hálistennek. Tortát a Daubnertől hozattam, nem okoztak csalódást, az is nagyon finom volt, úgyhogy T. igencsak meg volt elégedve.

D. meg persze egyfolytában számolja a napokat, hogy Neki mikor lesz már a szülinapja…

(megjegyzés: nem véletlenül nincs itt egy kép se… ilyen szülinap már rége volt, hogy egyszerűen egyetlen olyan kép sem készült, amin mindenki normálisan nézne ki… ezeket inkább megtartom magamnak, az utókornak elég a leírás…)

Itthon

Csak az az egy baj van az ennyire nagyon jó helyekkel, hogy itt valahogy máshogy jár az óra… kicsit mintha gyorsabban telne az idő… túl hamar jött el a hazaindulás ideje…Nem akarom nagyon ragozni az elmúlt két napot, lényeg, hogy nagyon jól kipihentük magunkat, és megfogadtuk, hogy ide még tuti eljövünk, és különben is, idén majd megpróbálunk többször lazítani pár napokat, mert az azért nem járja, hogy csak a meló…

Momentán és szerelmes lettem a szaunázásba, úgyhogy szent esküvéssel megfogadtam azt is, hogy itthon is majd több időt szánok ilyesmire…ártani tuti nem árt, ellenben használ.

Holnap van T. szülinapja, Dávid már úgy izgul, mintha a sajátjáról volna szó… Bár, az is itt van nemsokára…

Pihi

Tegnap délelőtt befutott Kati (Klári csak ma jött, mert tegnapra még be volt jelentkezve valami vizsgálatra), úgyhogy a gyerekeknek volt nagy öröm, amikor Ő ment értük az oviba… nem is volt velük semmi gondom egész este! Mi meg T-vel jól összekaptuk magunkat reggel, és felkerekedtünk. T a sárvári Spirit hotelben foglalt le egy szobát, ott fogunk három napig henteregni. Elég hosszú volt az út, de olyan jól elvoltunk, hogy még… vittem magammal pár musical Cd-t, azokat hallgattuk, meg dumáltunk… meg is beszéltük, hogy ez az év a kényeztetés éve is lesz, igenis, többször is el fogunk menni valahova pár napra… meg is terveztük, hogy a következő majd Párizs lesz a március 15-ei hosszú hétvégén. Úgy legyen, ámen.

Szóval odaértünk kettőre a Spiritbe, elfoglaltuk a szobát (olyat szobát kértünk,ahol a szobában van pezsgőfürdőkád is… ha már lúd, ugye…), és negyed órán belül már a welness-részlegben voltunk… hátkéremszépen. Sok szép helyen jártunk már, de azért ez nagyon ott van. A medencék melletti pihi-részlegen nem ám csak sima nyugágyak…neeeem…. Franciaágyak! Selyempárnával! Elfüggönyözhetőek! Puhák! Megláttam, és mondtam is T-nek, hogy na, ez az a hely, ahol én fél óra múlva akkorát fogok aludni, mint a ház. Így is tettem. Pancsiztunk egy nagyot, gyakorlatilag az összes medencét kipróbáltuk, majd én hanyatt vágtam magam az egyik dupla ágyon, és két órán keresztül azt sem tudtam, hol vagyok. És úgy nagyjából ebben a szellemben óhajtom majd tölteni a még hátralévő másfél napot is…

Szuszmusz

Még egy dolog történt az elmúlt napokban, ami említésre méltó, mégpedig az, hogy megérkezett az új háztartási gépünk… én egy kicsit, bevallom, szkeptikus voltam vele kapcsolatban, de minekutána már csináltunk vele csirkemellet is, és az is valóban olyan finom szaftos maradt, mint ahogy néhány helyen már étteremben is lehet enni, rájöttem, hogy igenis van nálunk létjogosultsága.

A sous-vide technológia lényege konyhanyelven (háháhá), hogy a húsokat vákuumfóliába csomagoljuk, légmentesen lezárjuk, és viszonylag alacsony (60-80 fokon, mindenképp forráspont alatt) készítjük el, viszonylag hosszú idő alatt (kacsacomb akár 8 órát is ülhet a fürcsiben).

A húsok így minden nedvességet, szaftot magukban tartanak, nem száradnak ki, a zöldségek több vitamint őriznek meg, és ízletesek is lesznek. Arról nem is beszélve, hogy egy sous-vide gépben elkészített kacsamell (vagy bármi más) úgy ahogy van, berakható a hűtőbe, és egész héten bármikor elő lehet kapni, csak rápirít az ember egy kicsit, és 10 perc múlva omlós sültet tud tálalni… hétköznap hogy tud ilyennek örülni az ember, nem igaz?

Úgyhogy most szuvidolok ezerrel minden nap, kihasználom ezt az előnyt, hétvégére nem maradnak kaja nélkül a népek… merthogy mi Civukával elmegyünk egy kicsit wellneselni, Kati meg Klári jönnek majd vigyázni a kölkökre.

Nem mondom, hogy nem várom már, ránk fér némi pihi….

A randi

A hétvégére nem terveztünk semmi különöset, ehhez képest mondjuk beficcent G.-nek élete első randija.

Ugye a gyerekek szerda óta járnak oviba, Gigi kérdezte is rögtön, hogy oké, hogy nem mentünk el a szülinapjára, de akkor mikor tud majd játszani a Gáborkával? Mondtam neki, hogy majd egyik hétvégére megbeszélem az anyujával, hogy együtt elmenjünk valahova.

Na, szombat reggel 9 óra, csöng a telefonom. Látom, Gigianyu. Hát, mondom, szia, mizu? Hát hogy mit csinálunk délelőtt…. mert a Gigi reggel 7 óta a tükör előtt készülődik, magától felöltözött szépen, virágot tűzött a hajába, mert Ő ma találkozik a Gáborkával, és „Anya, szerinted tetszeni fog neki ez a virág???”. Anyuja mondta, hogy hát még nem beszéltünk meg semmit, nem baj, Anya, hívjad fel őket. De Gigi, reggel hétkor nem lehet felhívni senkit… És mikor lehet? Kilenckor. És a gyerek alig várta, hogy kilenc legyen, és megkérdezzék, nem-e érünk rá véletlenül…. Mondtam, hogy igazából semmi különöset nem terveztünk aznapra, úgyhogy összekaptuk magunkat, és el is mentünk.

Nagyon arik voltak az aprónépek, G. némi ráhatásra megdicsérte Gigi hajában a virágot is, és egész délelőtt szépen játszottak együtt… ami ugye a két fiú-egy lány felállásban, ebben a korban igenis szép teljesítmény…

Tündiék, és a macskás torta

Ma délelőtt vendégeim voltak… méghozzá nagyon kedves vendégek. A Királylány barátnőm jött, családostul. Utaztak Pécsre, Tündi tesójáékhoz, és útba ejtettek engem is… nem mondom, ideje volt a talinak, ugyanis Tündivel még akkor találkoztam legutóbb, amikor D. egy éves volt… tehát immár lassan 4 éve. Azóta mi folyamatosan beszélünk, abban nincs hiba, telefonon is, mélben is, facebookon is…  Azóta Neki is már 2 gyereke van (Leilával volt várandós épp, amikor legutóbb itt járt), és hiába láttam már róluk folyamatában többtíz fotót, azért már nagyon megnéztem volna őket élőben… Hát, most sikerült. Mindkét gyerek csuda édi volt, Olivér ugye még csak 8 hónapos (fura is volt egy ilyen kiskrapekot megfogni, egyből megint rájöttem, hogy G. már nem baba…), de nagyon arakán kiskölyök, Leila meg már kész nő. Itt voltak vagy 3 órát, beszélgettünk, ettünk, nagyon jól éreztük magunkat… remélem, a következő taliig nem telik majd el megint 4 év…

Tündi újabban tortákat csinál otthon, méghozzá nem is akármilyeneket… mivel meséltem Neki, hogy az én kölkeim mostanság macskamániások, egy nagyon édes cicás tortát csinált nekünk… na, volt is nagy sikere este!!!!

A kölkök gyakorlatilag nem hittek a szemüknek, nagyon tetszett nekik a torta, rögtön elosztoztak a macskákon, és innen is üzenik Tündinek, hogy köszönik szépen! :)

Manókonyha másodszor

A mai főzőcskézés minden képzeletet felülmúlóan jó volt. A hét kis résztvevő egyforma lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, végig érdeklődőek maradtak, csuda arik voltak. Tünde úgy tudott velük bánni, hogy csak na (jó, van rutinja…). Először megszemlélték a fűszernövényeket az ablakban, megbeszélték, melyiket milyen ételhez lehet használni, majd csináltak zabpelyhes kekszet, sósperecet, és sonkás-cukkinis lepényt.

Mi, szülők, úgy viselkedtünk, mint akik sajtótájékoztatón vesznek részt… Mivel Boginak az apuja-anyuja is ott volt, élből volt ugye 8 szülő. Mindenkinél fényképező (jó, fényképezős mobil is beleszámít), kivéve Bogi anyuját, és Kitti anyuját, akiknél pluszban volt videokamera is (hálisten, teszem hozzá, mert így nekem is lesz felvételem). Namost: 7 gyerek állja körül az asztalt, dolgoznak, őket meg 8 szülő állja körbe, és valamilyen, nála levő alkalmas eszközzel veszettül rögzíti az eseményeket… azért volt olyan pont, ahol már elröhögtük magunkat magunkon…

Ja, és amikor kész lett a süti, és láttam, hogy Bálint milyen profin pózol az anyujának, és megkértem, hogy ugyan, maradjon már ott, hogy lefotózzam őt a tepsivel??? Már nem is elég a saját gyerekemről készült fotó J

De hát tényleg, ez is amolyan szülői ösztön… fotózni, videózni orrba-szájba…

Szóval, mikor minden kisült, akkor lelkesen el is fogyasztották a műveik egy részét, a többit megkapták kis csomagokban, hogy otthon is lehessen vele dicsekedni.

Minket Bogi apujáék hoztak haza, de még az ajtóban megbeszéltük Maximékkal, hogy ne zárjuk le ilyen korán az estét, menjünk még el együtt vacsizni… én szóltam Cicukának, hogy túl korán ne várjon, aztán elmentünk együtt a rakparton a göröghöz kajálni. Mi, felnőttek is nagyon élveztük a dolgot, tudtunk kicsit a dumálni, a gyerekek meg aztán teljesen odavoltak…. arról most inkább nem beszélek, hogy a pincérek mit gondolhattak magukban… Nagyon aranyosak voltak, rögtön kezdésnél előhoztak két nagy doboz játékot, hogy minden gyerek válasszon magának valamit, ez a ház ajándéka. Csak néztem, komolyan. De ez egyfelől hibának is bizonyult, mert ugye az lehetetlen, hogy az ajándék autókat, ill. Bogi esetében a pónit csak az asztalon próbálják ki… kell ugye hozzá az egész étterem… úgyhogy szegény srácok velünk együtt üldözték a kölköket. De becsületükre legyen mondva, egyetlen fintorgást nem láttam egész este. Majdnem kilenc volt, mire hazaértünk, hát Dávidot se kellett sokat ringatni, az tény…

Az első hó

A mai játszóházas terveimet keresztülhúzta a mostani tél első komolyabb hóesése… mondom a friss levegő legalább annyira kell, mint a só, úgyhogy most csak egy nagy sétára mentünk délelőtt.

Mindkét gyerek nagyon élvezte a havat vagy öt percig, aztán G. leesett a szánkóról, és részéről onnantól kimerült a dolog abban, hogy ült a szánkón egy helyben, nézte, ahogy D. futkos, és a kis kesztyűjével kotorászta a havat.

Viszont egyikük sem köhög, mindkettő jókedvű, és nekem meg nagy kő esett le a szívemről, merthogy holnap van a FŐZÉS. A november végi Manókonyha foglalkozás ugye nagyon jól sikerült, úgyhogy amikor D. csoportjából többen jelezték, hogy ők is jönnének, megkértem Tímeát, hogy nem lehetne-e szervezni egy zártkörű Manókonyhát. Hálisten Tímea nagyon rendes s segítőkész volt, azonnal mondta, hogy de, január 18-án össze tudjuk hozni, nem is hirdeti meg, szervezzem le én az embereket… úgyhogy jelentem, holnap megyünk főzőcskézni. Legtöbben D. csoportjából jönnek, de jönnek ketten a nagycsoportból is. Biztos nagyon jó buli lesz, bár Kristófék valószínűleg nem tudnak majd eljönni, mert Krisi még ma is nagyon lázas volt, mesélte anyuja a telefonban…Remélem, azért heten legalább leszünk…