Mert
persze mikor üssön be a gebasz, ha nem akkor, amikor az ember tök jól érzi
magát…
A
nagyon jó hétvége után jött a nagyon rossz hétkezdet… hétfő reggel. D. már
éjjel átcuccolt hozzánk, én viszonylag korán keltem, ő még maradt az apjához
bújva, G. húzta a lóbőrt. Mikor mentem be, hogy most már ébresztem Gáborkát,
aszongya T, hogy az előbb mintha G. nagyon csúnyán köhögött volna… mondom nem
hallottam semmit, pont klotyón voltam… de mire kimondtam, már én is hallottam:
G. elköhintette magát, de olyan csúnyán, hogy tudtam, hosszú idő után megen’
jön a krupp… hallali. Úgyhogy rögtön mondtam is, hogy oké, ovi neki lefújva,
D-t elvittem, hazarohantam, és látom, hogy G. játszik. Jókedvű, vidám, köhögés
nincs. Mondom nem veszem ezt be, délelőtt irány a közeli sószoba. El is
mentünk, persze pechünk volt, mert épp valami technikai zűr miatt nem volt
nyitva, de legalább egész délelőtt friss, hideg levegőn volt a gyerek… ami ugye
ilyenkor a lehető legjobb.Délután jött a doki, megnézte G-t, mondta, hogy se a
torka, se a füle nincs begyulladva, valszeg ez valami vírus, ami nála rögtön a
kruppot hozza ki. Kurvajó. Este hatig
egy köhintés el nem hangzott már… épp kezdtem megnyugodni, amikor rákezdte…
Jaj. Fél éjjel a nyitott ablaknál ültem vele a szobájában… beburkolóztunk
takarókba, félig lógva aludt az ölemben, én meg hallgattam, hogy vajon kap-e
még levegőt… vidám volt, nem mondom…
Tegnap,
miután egy telefonnal meggyőződtem róla, hogy már nyitva van a sószobás
játszóház, elmentünk kúrálódni. G. tök jól érezte magát, túrta a sót, csúszdázott,
halál élvezte az egészet… de estére megint sokat romlott a helyzet, kénytelen
voltam bevetni a Rectodeltet is… és megint jött a nyitott ablak, a gyerek
overálban-sálban-sapkában altatása, és a mellette fekvés a földön („Anyucikám
itt majad velem…”-naná).
Remélem,
mára legalább majd a rohamok csillapodnak… én nem bánom, ha itthon van betegen,
csak ne fuldokoljon, mert attól rövid úton kikészülök (ő is, gondolom…).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése