Manókonyha másodszor

A mai főzőcskézés minden képzeletet felülmúlóan jó volt. A hét kis résztvevő egyforma lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, végig érdeklődőek maradtak, csuda arik voltak. Tünde úgy tudott velük bánni, hogy csak na (jó, van rutinja…). Először megszemlélték a fűszernövényeket az ablakban, megbeszélték, melyiket milyen ételhez lehet használni, majd csináltak zabpelyhes kekszet, sósperecet, és sonkás-cukkinis lepényt.

Mi, szülők, úgy viselkedtünk, mint akik sajtótájékoztatón vesznek részt… Mivel Boginak az apuja-anyuja is ott volt, élből volt ugye 8 szülő. Mindenkinél fényképező (jó, fényképezős mobil is beleszámít), kivéve Bogi anyuját, és Kitti anyuját, akiknél pluszban volt videokamera is (hálisten, teszem hozzá, mert így nekem is lesz felvételem). Namost: 7 gyerek állja körül az asztalt, dolgoznak, őket meg 8 szülő állja körbe, és valamilyen, nála levő alkalmas eszközzel veszettül rögzíti az eseményeket… azért volt olyan pont, ahol már elröhögtük magunkat magunkon…

Ja, és amikor kész lett a süti, és láttam, hogy Bálint milyen profin pózol az anyujának, és megkértem, hogy ugyan, maradjon már ott, hogy lefotózzam őt a tepsivel??? Már nem is elég a saját gyerekemről készült fotó J

De hát tényleg, ez is amolyan szülői ösztön… fotózni, videózni orrba-szájba…

Szóval, mikor minden kisült, akkor lelkesen el is fogyasztották a műveik egy részét, a többit megkapták kis csomagokban, hogy otthon is lehessen vele dicsekedni.

Minket Bogi apujáék hoztak haza, de még az ajtóban megbeszéltük Maximékkal, hogy ne zárjuk le ilyen korán az estét, menjünk még el együtt vacsizni… én szóltam Cicukának, hogy túl korán ne várjon, aztán elmentünk együtt a rakparton a göröghöz kajálni. Mi, felnőttek is nagyon élveztük a dolgot, tudtunk kicsit a dumálni, a gyerekek meg aztán teljesen odavoltak…. arról most inkább nem beszélek, hogy a pincérek mit gondolhattak magukban… Nagyon aranyosak voltak, rögtön kezdésnél előhoztak két nagy doboz játékot, hogy minden gyerek válasszon magának valamit, ez a ház ajándéka. Csak néztem, komolyan. De ez egyfelől hibának is bizonyult, mert ugye az lehetetlen, hogy az ajándék autókat, ill. Bogi esetében a pónit csak az asztalon próbálják ki… kell ugye hozzá az egész étterem… úgyhogy szegény srácok velünk együtt üldözték a kölköket. De becsületükre legyen mondva, egyetlen fintorgást nem láttam egész este. Majdnem kilenc volt, mire hazaértünk, hát Dávidot se kellett sokat ringatni, az tény…