13???

No, azért most már nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nekem 2013 teljesen a szerencse éve lesz…. pedig úgy eldöntöttem! Ja, hogy ez nem így működik????? Úgy látszik, nem….

Volt ugye már év legelején ez a G. féle pukli…. na, oké, most már alig látszik, hallelúja…. talán már nem lesz semmi, letudtuk a rosszat az évre.

Ma van T. születésnapja, gondoltam, nem sütök tortát, megbeszéltük ugyanis, hogy Wellington-bélszín lesz a vacsora, elég lesz azt nekem megcsinálni. Úgyis már hetek óta halasztódik megint, hogy a Krisztával elmenjünk ebédelni (még valamikor dec. legelején taliztunk legutóbb, azóta csak annyi időre, amíg a karácsonyi vacsit megköszöntem neki)., akkor csinálom azt, hogy belefér kedden egy nyugis ebéd, aztán elszaladok a tortáért, majd azzal hazamegyek, háromra itthon is vagyok, úgyis jön Klári, aztán ma már csak a hús…… ect.

Már az gyanús volt, hogy karamboloztam a villamossal…… jó nem kell megijedni, nem én ütöttem el a villamost, hanem a villamos,amelyiken ültem, az ment neki egy autónak (szépen le is amortizálta…. érdekes egyébként, hogy egyik sofőr sem anyázott, gondolom, mind a kettő annyira megijedt, hogy örültek, hogy senkinek nem lett komolyabb baja… baromi nagyot fékezett ám a szerelvény, jó pár ember repült halomra…..). Én veszettül öleltem hál istennek amúgy is a tortadobozt, úgyhogy annak sem lett gondja, de azért megijedtem….

Na, hazavergődtem, aztán Klárival együtt elmentünk a kölkökért. Röhögve meséltem mindenkinek a villamost, és magamban újra tettem egy pipát a már megtörtént rossz dolgok mellé, gondoltam, oké, 13-as számnak most lehet, hogy igaza volt, de akkor az évre most már tényleg elég legyen….

Hát, éjjel arra ébredtem, hogy G. áll az ágyunk mellett, és annyira, de annyira befullad, hogy látszott rajt, hogy tényleg meg is ijedt nagyon…. iszonyatos hangokat adott ki, úgyhogy nem is gondolkodtam el rajta, hogy a párával, vagy a hideggel kezdjem, hanem farkafelvágva rohantam a kúpért…hogy az éjjel hátra lévő részét (amikor hol az ölemben ült a pára előtt, hol mellettem feküdt a földre sebtiben letett paplanon,mert az ágyában nem akart megmaradni, hanem csak kapaszkodott belém) ne is részletezzem….

Úgyhogy a mai szülinapra a kisfiammal együtt készítjük a húst……

Nemzeti Színház - először

Ma először voltunk a Nemzeti Színházban. Jó, tudom, mehettünk volna hamarabb is – én, aki fennen hangoztatom mindig, hogy mennyire szeretek színházba járni, már sokszor gondoltam rá, hogy ha más nem is, de „illene” itt is megjelenni, csak hát ugye én a könnyedebb darabokat kedvelem…. (nahát).

Mindenesetre most alkalmunk nyílt menni, mert a Népszavától még karácsonyra kaptunk két jegyet a ma esti Szent Johanna c. előadásra.

Nem mondom, hogy nem tartottam tőle egy kicsit- ugyanis én ezt a darabot már láttam. Még anno, általános iskolás koromban az anyuéknak ugye volt bérletük, a kaposvári Csiky Gergely színházba, és nagyon-nagyon sokszor én mentem az Apuval. Nade. Mit ért meg egy 7.-es gyerek a Szent Johannából? Mert ugye ez is volt műsoron…. egyetlen momentumra emlékeztem a darabból, mégpedig arra, hogy Johanna a gyönyörű hosszú haját csutára levágta… nekem akkor rövid hajam volt, és nagyon szerettem volna olyan szép hosszú hajat…. úgyhogy baromira nem értettem az egészet….

Namost viszont olyan nagyon tetszett az előadás, hogy azt el sem tudom mondani!

Volt benne aktualitás, politika, humor, minden…. Eddig is nagyon szerettem az Alföldit, nade ezek után meg aztán pláne feltétlen híve leszek :)

T. is nagyon élvezte az egészet, úgyhogy meg is fogadtuk, hogy ezentúl sokkal gyakrabban megyünk majd együtt is színházba.

Egyébként a héten van a Kultúra napja, és én azt hiszem, hogy idén ezt méltón meg si fogom ünnepelni: csütörtökön még megyek D-vel a Walt Disney csodálatos világa bűvészshow-ra a Kongresszusi központba, aztán péntekre meg meghívásom van a Viktória c. operett premierjére…

Úgyhogy panaszra egyenlőre nincs okom  :)

G. konyhatudománya

Tegnap volt Gábor csoportjában a szülői értekezlet – félévértékelő, kicsit előrenéző, a szokásos.

Dicsérték az óvónők a csoportot nagyon, hogy hát milyen okosak, meg kedvesek,meg szociálisan érzékenyek (mondjuk ezeket mint tudtuk :) ),és egyetlen dolgot mondott igazából „hiányosságként”, mégpedig azt, hogy amikor egyik nap mentek a zöldségeshez, hogy ott egy kicsit ismerkedjenek a terményekkel, azt látták, hogy bizony, erre nagyon is szükség van, mert a gyerekek nem nagyon  ismerik a növényeket,sőt,általában meg sem tudják mondani, hogy melyik a zöldség, meg a gyümölcs…. Nekem meg egyből bevillant a múlt hét, amikor ugye G itthon volt a BUBUja miatt, hogy hát mi akkor is együtt főztük ugye a levest, és mindent,amit belepakoltam a lábosba, szépen megmutattam neki, elmondtam a nevét, (nota bene: az ízét), és akkor erre a gyerek nem tudja? Nem is bírtam ki,a végén megkérdeztem Krisztit, hogy tényleg egyik gyerek sem tudta? Enyim se, semmit? Mondta, hogy de, sőt, amikor azt játszották, hogy bekötött szemmel nyers zöldséget-gyümölcsöt kóstolnak, és be kell azonosítani, akkor ő volt az egyetlen,aki felismerte a nyers krumplit. Naazé’.

A szerelem otthona

D. az imént fektetéskor kijelentette, hogy az ő ágya a "szerelem otthona". HE???????????? Esküszöm,lezsibbadtam..... Ezek után kicsit megnyugodtam, amikor a randa nagy plüssmacskája "elvette feleségül" a virágmintás Izabella cicát, a plüsskos(igen, plüssből készült kos. Az plüsskos.) meg az egyik Angry Birds malacot (szerencsére a sisak nélkülit, az tényleg csajosabb), és középre pedig beültette a szintén plüss Pinokkióját, kijelentvén, hogy "Anya, ez az a bácsi, aki megmondja, hogy ki kit vehet feleségül"! Lehet, hogy ma elmaradt az oviban a textilüzlet-látogatás program,és inkább esküvőre mentek???? :DDDDDD

Haza

Már nagyon vártam, hogy reggel legyen, valahogy most nagyon rosszul viseltem ezt az egész kórházi légkört… jó, persze, sose szeretek itt lenni, de most különösen szarul esett. Annyira sok mindent vár néha az ember egy új évtől, de egy ilyen rögtön az elején…. még jó, hogy nem vagyok babonás. És most itt a sipákot be is fejezem, túl vagyunk rajta, nem lett baj, és ez a lényeg. Jöhetnek a tények.

Szóval,már szombaton elmondta a doki,hogy valószínűleg hétfőn mehetünk haza, de csak az után, hogy G-t megnézte szemész-fülész-orrász-gégész, meg a fene tudja még ki…

Attól már kicsit sem féltem, hogy a gyerek netán nem lesz elég közreműködő a dokikkal, mert hát ugye az az áldott jó kis természete, de ha mondom véletlen találnakmég valamit, és még pár napig itt kell maradni, na,annak azért nem fogok örülni….

Végül is úgy alakult, hogy G. nem volt annyira együttműködő, de legalább nem találtak semmit….

Először a szemészetre kellett mennünk, és az volt a gáz, hogy várnunk kellett vagy negyed órát… na, ettől a gyerek kiakadt,és mire bejutottunk,bemorcult. Jó, a szemész pacák sem volt az a megtestesült bűbáj, de legalább eleinte még próbálkozott könyörögni a gyereknek,hogy mondja meg, mit lát akis képeken. G. dacosan összeszorította a száját, és rázta a fejét veszettül. Mondtam a pasinak, hogy pedig higgye el, hogy nem vak a gyerek, az mostanra már feltűnt volna, de nem értékelte a humoromat. Féltem, hogy nem értékelhető vizsgálati eredmény miatt még egy napot ráhúzhatunk, de valszeg a pacák már nagyon vágyott egy kávéra,mert úgy döntött, hogy elég, ha belevilágít a gyerek szemébe. Ettől G. hálistennek mozdulatlanra merevedett, mint egy nyúl a fényszórók hatósugarában, a pacák meg kiadta a pozitív leletet. Mehettünk vissza az osztályra, ahol is a kezünkbe nyomtak egy újabb papírt, hogy irány a gégész-fülész. Az ottani hölgy valszeg’ többszörös nagymama lehetett, mert elgyötört fejemet meglátva rögtön közölte, hogy biztos nagyon megijedtem az eséstől, ne aggódjak, pár hét, és már majd nem is jut eszembe. Szerintem már az Ő gyerekének is volt a homlokán ekkora hupli. Pillanatok alatt megvizsgálta a kölköt, és már mehettünk is. Visszaérve jött a főorvos, megnézte az összes papírunkat, és mondta, hogy ok, egy órán belül kész a záró, mehetünk haza. Nem bántam…. Felhívtam T-t, aki meg is jelent nemsoká, összecuccoltunk,és menekülőre fogtuk. Hazafelé még beugrottunk a Tecóba, G. kapott pár játékot, amiért ilyen bátor volt, bezsebeltünk egy csomósajnálkozó pillantást, még több rémültet (G. tényleg elég riasztóan fest…), aztán jöttünk haza. Itthon hétfő lévén Tünde kapott infarktust, ahogy meglátta a gyereket, de aztán egy óra múlva megnyugodott, amikor látta, hogy eszik-alszik-működik….. De asszem,még pár napig megint éberen fogok aludni, nem hányik-e… az ördög sose alszik.