13

Hiába bíztam én abban, hogy eddig a 13-as szám nekem általában szerencsét hozott, úgy látszik, ez az évszámra nem vonatkozik. Ötödike van, és mi Gáborral itt ülünk a Balestei Intézet gyermekosztályán. Ő a rácsos ágyban, épp valami mesét néz,én meg a saját ágyamon, nézve őt (meg a szobatársat néha, csodálkozva azon, hogy mit meg nem lehet úszni, de erről majd később).

Történt ugyanis, hogy tegnap, mikor mentem értük az oviba, nem nagyon akartak se rendesen felöltözni, se útközben emberhez méltóan viselkedni,úgyhogy egy kicsit űzötten értünk haza. Pipa voltam, nem vitás, úgyhogy mikor elkezdték a „játszhatunk a nintendóval????” című könyörgést, kategorikusan megtiltottam azt, és T támogatásával tartottam egy kis hegyi beszédet a szülőkhöz való lojalitás mibenlétéről. Ez annyira használt, hogy 10 percig ültek szépen csendben, majd közölték, hogy minket szeretnek legjobban a világon, és persze ezen meg is hatódtunk rendesen, és mivel már nem volt messze a fürdésidő, T gondolta, hogy kicsit oldandó a feszkót, addig játszhatnak egy kis kergetőzős-birkózósat. Én épp valamit molyoztam a gépemen,és magamban mosolyogtam a visítós-röhögős futkosáson, amikor is G. egy oltárit visított, majd oltári zokogásba fogott. Már rezignáltan kiáltottam oda T-nek, hogy „ugye megint G. tanyázott el?”….. Közelről felet, rémülettel a hangjában, karjában az üvöltő gyerekkel, hogy de, de nézzem meg, mert most nagyon. Odanéztem, és az ütő megállt bennem. 10 másodperc alatt akkora hupli nőtt G. homlokára, hogy nem is gondoltam volna, hogy ilyen lehetséges. 2 percig szorítottam rá jeget, de aztán nyilvánvaló lett, hogy ez semmit nem ér, úgyhogy mondtam T-nek, hogy irány a kórház. Ő mondta, hogy előbb hívjuk fel a háziorvost. A kedvéért megtettem, de persze a válasz az volt, hogy irány a kórház. Naná.

Hogy a kép teljes legyen, annyit még hozzá kell tennem, hogy oké, nem vagyok a leghiúbb csaj a föld kerekén, de: már előző este hajat akartam mosni,mert enyhén szólva is kritikán aluli volt már az állapottya. Erre még rájött a délelőtti izzasztó torna (újévi fogadalom, és hiába nem volt monstre két órás edzés,úgy leizzadtam, mint egy ló.), majd némi porszívózás-pakolászás, miközben a hajmosás újfent elmaradt, mondom, majd este… szóval, otthoni kinyúlt szürke pulcsiban, felkapva a gyereket (gyerekeket- Természetesen vittük D-t is, aki olyan aranyos volt, hogy ledöbbentünk. Míg én veszettül hajigáltam a vélhetően kellő iratokat a táskába, odament a még mindig síró G-hez, és elkezdte neki mondani, hogy olyan a feje,mintha egy aranyos tojáskát nevelne…. erre persze G. abbahagyta a sírást, és tükröt kért….), futás. A Heim Pálban közölték, hogy nem ők az ügyeletesek,úgyhogy irány a Baleseti. T.morgott valamit arról, hogy az egy mészárszék, erre a doktornő a pultban közölte, hogy higgyük el, ők csak szeretnének olyan jók lenni itt, mint azok amott. Pucolás. A Balesetiben átestünk egy gyors fej-ultrahangon, egy röntgenen, majd persze jött a diagnózis: hematóma,vagy felszívódik, vagy fel kell nyitni, de hétfőig mindenképp megfigyelés….

És itt válik érthetővé, hogy miért ragoztam a kinézetemet: mikor az orvos beközölte, hogy minimum három nap megfigyelés, rám nézett, végigfutott a pillantása a hajamon, a szakadék pulcsimon-melegítőmön, majd a kezét megnyugtatóan a vállamra téve közölte, hogy ne aggódjon anyuka, nem kell fizetnie az ágyért, mi még a máshol bevezetett 3000Ft/éjt sem számoljuk fel….. Nabazdmeg.

Felmentünk osztályra, ott beraktak egy kórterembe. Mondtam a nővérkének, hogy nagyon sorry, de nincs nálunk semmi,nekem muszáj volna pár cuccot elhozni… mondta, hogy ugyan egyedül van, de ha egy óra alatt visszaérünk, gyakran bemegy majd a gyerekhez. A szobában még volt egy velem egyidősnek tűnő csajszi, olyan 13 éves forma fiúval,ő is mondta, hogy menjek nyugodtan, ellesznek. Hozzátartozik, hogy T természetesen mondta, hogy ők hazamennek, és elhoznak nekem mindent, de mondom mire én lediktálom, hogy melyik zoknit, melyik bugyit honnan, az egy fél nap…. Úgyhogy nagyon komolyan odamentem Gáborkához, aki kicsit megszeppenve ült a rácsos ágyban,és mondtam neki, hogy figyi, te most itt nézed a kisfiúval meg a nénivel egy órát a mesét,és anya már vissza is jön, és itt alszik melletted. Ilyenkor vagyok hálás a természetéért, mert kis szepegéssel a hangjában közölte, hogy „nyugodtan menj”. Rohanás, hazaérve pakolás 10perc alatt lezongoráztam egy zuhanyzás-hajmosás-hajszárítást, majd a táskákat felmarva húztunk vissza. 55 perc részidővel egész jók voltunk. A folyosóra belépve a nővérke mosolyogva közölte, hogy érti már, miért mertem itt hagyni a gyereket, ilyen aranyos-nyugodt-érelmes kisfiút ritkán látni, nem volt semmi. G. nagyon örült nekem,majd amikor Apáék hazamentek, még evett is. Az éjszaka is nyugodtan telt, és reggel még kávézni is lementünk Beával, olyan sokáig aludtak a fiúk…. Mondjuk hogy egész hétvégén mihez fogunk itt magunkkal kezdeni, az rejtély, de majdcsak elleszünk…