Haza

Már nagyon vártam, hogy reggel legyen, valahogy most nagyon rosszul viseltem ezt az egész kórházi légkört… jó, persze, sose szeretek itt lenni, de most különösen szarul esett. Annyira sok mindent vár néha az ember egy új évtől, de egy ilyen rögtön az elején…. még jó, hogy nem vagyok babonás. És most itt a sipákot be is fejezem, túl vagyunk rajta, nem lett baj, és ez a lényeg. Jöhetnek a tények.

Szóval,már szombaton elmondta a doki,hogy valószínűleg hétfőn mehetünk haza, de csak az után, hogy G-t megnézte szemész-fülész-orrász-gégész, meg a fene tudja még ki…

Attól már kicsit sem féltem, hogy a gyerek netán nem lesz elég közreműködő a dokikkal, mert hát ugye az az áldott jó kis természete, de ha mondom véletlen találnakmég valamit, és még pár napig itt kell maradni, na,annak azért nem fogok örülni….

Végül is úgy alakult, hogy G. nem volt annyira együttműködő, de legalább nem találtak semmit….

Először a szemészetre kellett mennünk, és az volt a gáz, hogy várnunk kellett vagy negyed órát… na, ettől a gyerek kiakadt,és mire bejutottunk,bemorcult. Jó, a szemész pacák sem volt az a megtestesült bűbáj, de legalább eleinte még próbálkozott könyörögni a gyereknek,hogy mondja meg, mit lát akis képeken. G. dacosan összeszorította a száját, és rázta a fejét veszettül. Mondtam a pasinak, hogy pedig higgye el, hogy nem vak a gyerek, az mostanra már feltűnt volna, de nem értékelte a humoromat. Féltem, hogy nem értékelhető vizsgálati eredmény miatt még egy napot ráhúzhatunk, de valszeg a pacák már nagyon vágyott egy kávéra,mert úgy döntött, hogy elég, ha belevilágít a gyerek szemébe. Ettől G. hálistennek mozdulatlanra merevedett, mint egy nyúl a fényszórók hatósugarában, a pacák meg kiadta a pozitív leletet. Mehettünk vissza az osztályra, ahol is a kezünkbe nyomtak egy újabb papírt, hogy irány a gégész-fülész. Az ottani hölgy valszeg’ többszörös nagymama lehetett, mert elgyötört fejemet meglátva rögtön közölte, hogy biztos nagyon megijedtem az eséstől, ne aggódjak, pár hét, és már majd nem is jut eszembe. Szerintem már az Ő gyerekének is volt a homlokán ekkora hupli. Pillanatok alatt megvizsgálta a kölköt, és már mehettünk is. Visszaérve jött a főorvos, megnézte az összes papírunkat, és mondta, hogy ok, egy órán belül kész a záró, mehetünk haza. Nem bántam…. Felhívtam T-t, aki meg is jelent nemsoká, összecuccoltunk,és menekülőre fogtuk. Hazafelé még beugrottunk a Tecóba, G. kapott pár játékot, amiért ilyen bátor volt, bezsebeltünk egy csomósajnálkozó pillantást, még több rémültet (G. tényleg elég riasztóan fest…), aztán jöttünk haza. Itthon hétfő lévén Tünde kapott infarktust, ahogy meglátta a gyereket, de aztán egy óra múlva megnyugodott, amikor látta, hogy eszik-alszik-működik….. De asszem,még pár napig megint éberen fogok aludni, nem hányik-e… az ördög sose alszik.