Újabb ovis nap

Azt tegnap nem is mesélte a gyerek, hogy fel is hívtam délután az óvodát, hogy akkor mi köszönnettel elfogadnánk a felajánlott lehetőséget, és élnénk is vele mielőbb, tehát befizetnénk a regisztrációs díjat, melynek fejében Ők biztosítják számunkra a lehetőséget, hogy Dávid nevű gyermekünk jövő év szeptemberétől az intézményüket látogathassa. Magyarán lefoglalózzuk a helyet. Mondta Szilvia, hogy akkor ma tud is minket fogadni, így négykor szépen átballagtunk. Kicsit aggódtam, hogy most aztán hogyan fogok egyedül beszélgetni is, plusz visszatartani a gyereket a rengeteg színes ceruzától, rajzlaptól, kirakóstól, és egyéb ilyes dolgoktól, de aztán jobban alakult, mint reméltem. A gyerek a legnagyobb lelki nyugalommal beült a nagycsoportosok közé a rajzasztalhoz, majd amikor ebből elege lett, akkor bement a termükbe, pikkpakk felfedezte a játékautókat tároló dobozt, és úgy döntött, hogy Ő akkor megérkezett. Aranyosak voltak a nagycsoportosok, mert ugyan először eléggé elképedtek, hogy egy kis vakarcs percek alatt meghódítja az egész birodalmukat, de utána körbeülték a gyerekemet, és hót’ türelmesen pakolták vissza a magzat által szétdobált kiskocsikat a dobozba. (a gyerekről nem vettem le a kalapkáját, így mind a két fotón megtalálható elég hamar). Amikor végeztünk a papírmunkával, mondta Szilvia, hogy nyugodtan hagyjam a gyereket, hadd játsszon még egy kicsit, de aztán húsz perccel később már kezdődött a nagyoknak az edzés, így kisebb-nagyobb közelharcok árán hazatoloncoltam a gyereket. Eléggé fel volt háborodva, és én már előre látom, hogy ezt majdnem minden nap majd el fogjuk játszani, nota bene megkapom, illetőleg megkapjuk az apjával, hogy „uncsik” vagyunk…