A mesebeli anya

A mai nap nagy része vásárlással telt. Bár azért Anya meg Apa szeme nem feltétlen árulkodott kipihentségről (pedig mi mondogattuk Nekik a Nagyival, hogy aki éjjel legény…), de sikerrel vettük az akadályokat. Voltunk a MediMarktban a Nagyinak porszívót venni, meg a Kenguruban, nekem alvóruciért, meg az élelmiszerüzletben kajáért, úgyhogy el is ment vele a délelőtt teljesen. Ebéd után Anya lefeküdt aludni, én meg odaültem apa mellé, hogy segítsek Neki a nehezebb pályákon a Metroidos játékában. Komolyan mondom, már alig várom, hogy akkora legyek, hogy én is igazán játszhassak ezzel a WIIvel… Bár azt is elkaptam múltkor félfüllel, hogy Anya azt mondta Apának, hogy „addig jó, amíg a gyerek nem tudja kezelni ezt a sz****t, mert tuti, hogy akor az összes pályán tönkrever minket… Így még hihetünk abban, hogy mi vagyunk az ügyesek.”. Egyébként ez már most nem igaz, mert a nyulas játékban az összes rekordot a Földi lányok tartják, és Anya meg Apa vért izzad, hogy a tehenet messzebbre hajítsa, mint anno a Szonja (aki egyébként éves), de erről nem beszélünk… Minden családban vannak mélyen eltemetett titkok, nálunk például ez. Szóval igazából most Apa játszott, én csak taktikai tanácsokkal segítettem. Amikor Anya felébredt, akkor meg Nagyival együtt öltözni kezdett, merthogy a Nagyival színházba mentek este (Csárdáskirálynő), így igazi féri-estét tartottunk Apával. Anyáék már csak akkor értek haza, amikor már aludtam, de már kezdem megszokni, hogy mesebeli anyám van (van is meg nincs is).