A Micimackó-szindróma

Hogy a nyári meleg, ami még tombolt, tényleg ne maradjon kihasználatlanul, ma még Lucáék is csatlakoztak hozzánk egy igazi, hamisítatlan nyárbúcsúztató pancsolásra. Reggel Anya kimosta jó alaposan a bálnát, töltött bele melegvizet, de képzeljétek, én egészen addig nem másztam bele, amíg Luca meg nem érkezett, de amint megláttam, abban a pillanatban belevetettem magam (ruhástul-pelenkástul), és próbáltam becsalogatni (nem kellett sokáig könyörögni, Ő is jött, szintén ruci-pelenkában). Miután kitomboltuk magunkat, együttes erővel vetettük magunkat a kutya után. Az állat hálistennek elég jól bírta a strapát, jót tudtunk fogócskázni vele. Gond csak akkor akadt, amikor Luca megirigyelte a házát, és a fogócskát bújócskával akarta kombinálni- a feje és a vállai még pont befértek a kutyaházba, de onnan aztán se ki, se be. Elég hangos kiabálásba kezdett, erre az anyák berohantak (mert Ők a kertben kávéztak…csoda, hogy ilyen balesetek történnek?), és Anya sírva-röhögve kérte a Gabi nénit, hogy ne haragudjon már meg, de ezt muszály lefotózni, ne szabadítsa már ki rögtön a lányát… Szerintetek Gabi néni megengedte? Hát persze… hiába no, madarat tolláról… Ja, és ha már a tollnál tartunk: miután Luca kiszabadult, és felöltözött, legott őrült takarításba fogott: nézzétek, hát nem pont ilyen feleséget akar magának minden pasi? Mosolyogva takarít…. Anya mindig fintorog takarítás közben, meg a száját húzza… Ti sem sokat gondolkodnátok, nem?