Úgy tűnik, hogy a testvér-projekt bejött… Neeem, nem jön a következő, nem erre gondoltam, hanem arra, hogy ugye azért is lett nálunk második baba, hogy D. ne nőjön fel úgy, hogy nincs kivel játszania. Mert az nem jó. Tesó kell, akivel lehet játszani, rosszalkodni… Mikor G. megszületett, már akkor sejtettük, hogy Dávid részéről csak akkor várhatunk komolyabb érdeklődést a kisbaba iránt, amikor az már kicsit „használhatóbb” lesz, tehát nem csak fekszik, meg eszik, hanem lehet vele „kezdeni valamit”.
Ma, miután D. hazajött az oviból, már azzal kezdte, hogy játszani akar Gáborral. Egy darabig fel-alá autóztak (a kisbaba kitartóan mászott D. után), majd egyszer csak elcsöndesedtek… Mondom Tamásnak, én már megnézem, mifenét csinálnak… megyek hátra, látom, hogy egy csomó cuccot odahordott D. a hálószoba ajtóhoz, és mikor megkérdeztem, mit csinál, kijelentette, hogy ők „kapuznak”.
Kis magyarázat: már régebb óta csinálja, hogy behúzódik valami sarokba, maga köré pakol dolgokat, és akkor az a „kapu”, ki-be megy rajta, és mondogatja, hogy „nézd, anya, kapuzok”. Nem értettem, de aztán egyik reggel az oviban, mikor egyszerre értek Márkóval, épp hogy átvették a cipőiket, majd D. felkiáltott, h „kapuzzunk!!!”, és Márkóval rögtön nekiáltak elbarikádozni magukat a sarokban, erre az óvónő mondta, hogy újabban az egész csoportnak ez a kedvenc játéka, ha hagynák, akkor ezek egész nap kapuznának… Már nem tudni, ki kezdte, és miért, de nem is lényeg, gyanítom, hogy igazából ez valami saját kisházat-kuckózást jelent, de D. ragaszkodik a „kapu” megnevezéshez.
Szóval Gáborral épített kaput, méghozzá ha megfigyelitek, elég komplexet… (a fotók áthelyezésre vártak épp, azon a fehér asztalon voltak (persze nem az ajtóban), és nagyon vigyázott rájuk, egyiknek se lett semmi baja).
A második kapus képen látható (bár messziről) G. tekintete, ahogy az istenét nézi, hát, meg kell zabálni…
Hagytam, had kapuzzanak… olyan kacarászás szűrődött ki a nappaliba, hogy esküszöm, majdnem meghatódtam… Amikor jött a fürdésidő, elkezdtem Gábort vetkőztetni, erre D. is, mint az őrült, ledobálta magáról a ruhákat, és kérte, hogy tegyem fel Gábort mellé a franciaágyra… ot is rötyögtek vagy 10 percet, gondoltam, hát tényleg, had játszanak még, mondtam, hogy menjenek a földre, mert különben G. leesik, kijöttem, és elérzékenyülve hallgattam, hogy milyen aranyosan játszanak.Aztán ez elmúlt, amikor hallom ám, hogy csapódik Dávid szobájának az ajtaja… hátramegyek, hát bezárkóztak… mindketten. Belestem a kulcslyukon, csak annyit láttam, hogy néha felbukkan G. feje, és röhög, néha elsuhan Dávid, és valamit nagyon mókol, közben magyaráz Gábornak, hogy „Gábóóóka! Nééézd! Ezt iderakjuk, azt oda…”.
Na, kíváncsi voltam, mi sül ki ebből… 10 perc múlva jött D, és boldogan közölte, hogy „összecérnálta” a szobáját... „Nézd meg, anyuka, összecérnáltuk Gáborval”, és ugrált a boldogságtól…
Namost az történt, hogy a varródobozomból előszedett 2 spulni cérnát, és kifeszítette a szobában a kanapé és az ágya közé, majd azalatt bújtak át, oda-vissza-oda-vissza…
Fene ott egye a kupit, olyan boldogok voltak…
Ma, miután D. hazajött az oviból, már azzal kezdte, hogy játszani akar Gáborral. Egy darabig fel-alá autóztak (a kisbaba kitartóan mászott D. után), majd egyszer csak elcsöndesedtek… Mondom Tamásnak, én már megnézem, mifenét csinálnak… megyek hátra, látom, hogy egy csomó cuccot odahordott D. a hálószoba ajtóhoz, és mikor megkérdeztem, mit csinál, kijelentette, hogy ők „kapuznak”.
Kis magyarázat: már régebb óta csinálja, hogy behúzódik valami sarokba, maga köré pakol dolgokat, és akkor az a „kapu”, ki-be megy rajta, és mondogatja, hogy „nézd, anya, kapuzok”. Nem értettem, de aztán egyik reggel az oviban, mikor egyszerre értek Márkóval, épp hogy átvették a cipőiket, majd D. felkiáltott, h „kapuzzunk!!!”, és Márkóval rögtön nekiáltak elbarikádozni magukat a sarokban, erre az óvónő mondta, hogy újabban az egész csoportnak ez a kedvenc játéka, ha hagynák, akkor ezek egész nap kapuznának… Már nem tudni, ki kezdte, és miért, de nem is lényeg, gyanítom, hogy igazából ez valami saját kisházat-kuckózást jelent, de D. ragaszkodik a „kapu” megnevezéshez.
Szóval Gáborral épített kaput, méghozzá ha megfigyelitek, elég komplexet… (a fotók áthelyezésre vártak épp, azon a fehér asztalon voltak (persze nem az ajtóban), és nagyon vigyázott rájuk, egyiknek se lett semmi baja).
A második kapus képen látható (bár messziről) G. tekintete, ahogy az istenét nézi, hát, meg kell zabálni…
Hagytam, had kapuzzanak… olyan kacarászás szűrődött ki a nappaliba, hogy esküszöm, majdnem meghatódtam… Amikor jött a fürdésidő, elkezdtem Gábort vetkőztetni, erre D. is, mint az őrült, ledobálta magáról a ruhákat, és kérte, hogy tegyem fel Gábort mellé a franciaágyra… ot is rötyögtek vagy 10 percet, gondoltam, hát tényleg, had játszanak még, mondtam, hogy menjenek a földre, mert különben G. leesik, kijöttem, és elérzékenyülve hallgattam, hogy milyen aranyosan játszanak.Aztán ez elmúlt, amikor hallom ám, hogy csapódik Dávid szobájának az ajtaja… hátramegyek, hát bezárkóztak… mindketten. Belestem a kulcslyukon, csak annyit láttam, hogy néha felbukkan G. feje, és röhög, néha elsuhan Dávid, és valamit nagyon mókol, közben magyaráz Gábornak, hogy „Gábóóóka! Nééézd! Ezt iderakjuk, azt oda…”.
Na, kíváncsi voltam, mi sül ki ebből… 10 perc múlva jött D, és boldogan közölte, hogy „összecérnálta” a szobáját... „Nézd meg, anyuka, összecérnáltuk Gáborval”, és ugrált a boldogságtól…
Namost az történt, hogy a varródobozomból előszedett 2 spulni cérnát, és kifeszítette a szobában a kanapé és az ágya közé, majd azalatt bújtak át, oda-vissza-oda-vissza…
Fene ott egye a kupit, olyan boldogok voltak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése