Már a múlt héten szólt Anyu, hogy Kecskeméten vasútmodell kiállítás lesz e hét végéig, jó volna valahogy megoldani, hogy levigyük Dájít. Mivel Tamás munkából kifolyólag mostanság elég sok kilométert ledarál naponta, a hideg rázta a gondolattól, hogy hétvégén is mennie kellett, Apu meg amúgy is jött Pestre, azt találtuk ki, hogy pénteken leviszi hétvégére Dávidot, elmennek kiállítást nézni, mi meg vasárnap ebédre megyünk, és hazahozzuk délután. A gyereket (vitatható nevelési módszerrel) már hétfő óta azzal zsarolom a jó viselkedésre-alvásra-nemhisztire és egyebekre rászorítandó, hogy „nem mész a Papával sihuhukat nézni, ha nem viselkedsz jól, nem alszol, hisztizel, ésatöbbi, ésatöbbi”, így péntekre már tök be volt sózva, hogy Ő utazni fog, sihuhut néz, gombot nyomogat majd és egyebek. Péntek reggel úgy ment oviba, hogy alig értem utol, majd délután már a Papa ment érte Tamással, be se jöttek a házba, csak kivitték a bőrőndjét, és elhúztak. Mi meg miután letettük Gábort aludni, csak néztünk egymásra tamással, hogy milyen nyugi van… Ma sétáltam egy nagyot megint G-vel, közben próbálgattam az új fényképezőm panorámakép-készítő funkcióját (nem jött össze), a fotókból naptároldalt készítő beállítást (ezt mondjuk tán még a Dávid is össze tudná hozni, de én komoly sikerként könyveltem el), a szép bőr-funkciót (fürdetéskor egy kisbabán, akinek makulátlan a bőre, leszámítva a sapka-nyomot, de hamar rájöttem, hogy ez az Ő esetében elég hülye próbálkozás) szusit rendeltünk magunknak vacsorára T.vel, és enyhén szégyenkezve pislogtunk egymásra, mert mindketten úgy éreztük, hogy nem szabadna tán enniyre élveznünk a ránk szakadt csöndet. Szégyenkeztünk, de élveztük. Ez van. De azért hiányzik a kölök…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése