Jó a nyugi (???)

Szép lassan mennek azért a napok így is sorban, kicsit nyugisabb így a gyerek nélkül, de nem mondom, hogy nem esik jól egy kis csend, meg nyugi… azért már én is a 32-33. hétben járok, és olyan nagyon nem vágyom aktivitásra, megmondom őszintén. Bár nagyon tetszik, hogy a Dávid olyan kis aktív, de azért néha jó egy kis lassulás. Érdekes egyébként, hogy tényleg mennyire mások a gyerekek. Ma bevállaltam, hogy délelőtt bébiszittelem Lucát, mert Gabiéknak volt egy kis elintéznivalójuk Budán, és felesleges lett volna a melegben Lucát is végigjáratni a városon, amikor én itten vagyok egyedül, és abszolút be tudom vállani a megőrzést. Ugye az volt a logikus, hogy én menjek át őhozzájuk, így negyed nyolcra mentem is, hogy Ők is időben el tudjanak indulni. Gabi negyed 12kor jött haza, és aggódva kérdezte, hogy nem fáradtam-e el nagyon… Hát, mondom, az nem kifejezés, hogy mennyire nem… A Luca teljesen más ilyen szempontból, mint Dávid. Míg a kisfiam állandó figyelmet igényel, addig Luca már nagyon jól el tud játszani egyedül is, nézi a tévét, na az se köti le Dávidot 3 percnél tovább (kivéve a Wallie-t), így szinte egész délelőtt csak ültem nyugiban a kanapén, és összesen annyit csináltam, hogy megetettem vele egy pohár joghurtot, meg fél órán keresztül fodrászkodtunk (kicsit kipróbáltam, milyen volna, ha lányom lenne, és legalább 5 féle módon fésültem a haját, nagyon tetszett neki). Nem mondom, hogy nem láttam meg ennek a fajta viselkedésnek is az előnyeit… Dávid újabban (Apja mesélte, hogy Ő ugyanilyen volt, meg gondolom, rajta kívül vagy ezer gyerek) csak akkor játszik el, ha lehetőleg 3 méteres körön belül vagyok (vagy valaki más, igazából nem személyfüggő a dolog), és NÉZEM AHOGY JÁTSZIK. Ha leül, hogy valamivel foglalkozzék, akkor megmutatja, hogy hova kell telepednem, megveregeti maga mellett a füldet: „Aja, ide!!!”, és akkor elég, ha én ott ülök, áhítattal nézem amit csinál, nem kell tennem semmit, csak CSODÁLJAM. Igazi pasas lesz. A nő ne tegyen semmit, mert úgyse csinálja jól, csak nézze a FÉRFIT, majd az mindent megold. Az egyetlen gondom igazából ezzel nekem az, hogy amíg vele foglalkozom, addig nem tudok semmi mással, ugyebár… és néha azért nekem is kéne főzni, vagy mosogatni, vagy valami… Viszont amikor alszik ebéd után, akkor meg én is alszom(főleg a terhesség kezdete óta, de előtte is nagyon szerettem délután hesszelni kicsit… így aztán nehéz időt találni bármire is :)

Így aztán nem meglepő, ha elgondolkodom azon, hogy jó lenne-e, ha Dávid is inkább ilyenebb lenne… de persze az ember úgyis arra jut, hogy mindegyik gyerek úgy jó, ahogy van :)

Amúgy meg mondja Anyu, hogy az Apu szinte ki se engedi a gyereket a kezéből, Ő fürdet, egész nap mennek, játszótér, Klub, Zsófiék, minden sorra kerül, meg hogy tegnap óta ott vannak a Gyusziék is, úgyhogy vannak egy páran, akik körbeugrálják a gyereket… Lesznek ám elvárások, ha hazajön!