Tegnap
délután nagyon örültem, hogy a GYIVInek nincs ahhoz joga (ha ez egy kicsit is politizálós
blog lenne, akkor hozzátenném, hogy MÉG…. mer ugye ki tuggya, kinek mihez lesz
holnap joga), hogy kisgyerekes családokra hirtelen rátörjék az ajtót, mondván,
hogy csak leellenőrzik, hogyhogy bánnak ott a kiskorúakkal, és ha nem tetszik
nekik valami, akkor rögtön intézkednek…
mert
ha ez a joguk megvolna, és pont tegnap jutott volna eszükbe felénk csámborogni,
akkor én most kimondottan rosszul jártam volna. Ugyanis arra nyitottak volna be
a jóemberek, hogy az anya (tehát én) a nyakukra kötött pórázon vezetgeti a
kölkeit. Nem tudom, adott szituban mennyit szépített volna a dolgon, hogy
mindkét póráz fürdőköpeny-övből készült, és egyik sem szárítókötélből, sőt, az
egyik kimondottan nagyon puha, és rózsaszín….
Szerintetek
egy 4 és 2,5 éves érdemben tudna érvelni azzal, hogy az kimondottan az ő
kérésükre tettem???
Én
meg csak habognék, és mondanám, hogy igen, uraim, jól látják, valóban
négykézláb mászatom a gyerekeket fel-alá a folyosón a nyakukra kötött kötélen
fogva… de értsék meg, macskásat játszunk…és higgyék el, az előbb még lelkesen
nyávogtak is….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése