Nos, igen, elkaptam… Szombaton T. felajánlotta, hogy menjek el ebédelni Zsófival, beszélgessünk csak nyugodtan, ő ellesz a két gyerekkel, mondom, tök jó, menek is, csak fáj a torkom… vettem be egy Advilt, meg vittem magammal szopogatós cukrot… szép óvatosan végigettem a menüt (utólag is mondhatom, hogy nagyon jól tettem), dumáltunk vagy fél négyig, majd elindultam haza. Éreztem én, hogy valami nem teljesen kerek, és mire hazaértem, már 38,5 volt a lázam… A torkom már annyira fájt, hogy vizet is alig tudtam inni, és semmi másra nem voltam képes, mint feküdni…
Egész vasárnap sem másztam ki az ágyból, addigra már hangom sem volt (mg szájzárat is kaptam, és nyelni is képtelen voltam), T. meg egész nap ugrálhatott szegény hol a gyerekekhez, hol hozzám… Megmondom őszintén, tényleg csak részletekre emlékszem, mert eddigre már 39,4 volt a lázam, és én a láztól mindig kikészülök teljesen…
Hétfő reggelre már T. torka is fájt, kihívtuk a gyerekorvost, hogy nézze meg Gábort (aki addigra többnyire a fülét fogta), és egy füst alatt minket is… mindenki kapott antibiotikumot, T. nem is ment dolgozni, de mivel igen vacakul volt Ő is, amikor megjött Tündi, hogy akkor ő most takarít, mondtuk Neki, hogy ma nem kell, Gáborkára vigyázzon, mi megyünk haldokolni.. Én a hálóba, T. az emeletre… még jó, hogy ennyi szobánk van… és mivel Gábornak a héten itthon kell maradnia, S.O.S. felhívtuk a Katit, hogy ha tud, jöjjön el, mert ugye T-nek azért kedden már melózni kéne, én meg nem tudok felkelni a gyerekhez… Hálistennek, tényleg, hogy van nekünk a Kati… este hétre meg is érkezett, azóta Ő pátyolja a családot… Én ma már meg tudtam inni 2 egész deci vizet!!! Kaja nuku, haldoklás a torok miatt viszont van… még jó, hogy a lázam legalább lejjebb ment… Írtam Bóbinak sms-t, hogy vasárnap előtt lehetőleg ne akarjon szülni, mert nem tudok bemenni… megnyugtatott, hogy nélkülem úgyse, úgyhogy visszatartja… Na, gyógyuljunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése