Gasztroenterológia: letudva

Állítólag ugye az a jó, hogy ha megyünk valamilyen orvoshoz a gyerekkel, akkor előtte szépen elmondjuk neki, hogy hova megyünk, ott mi fog történni, miért kell ez az egész, ésatöbbi…

hát, én ma picit meginogtam ezügyben, olyan nagyon most már nem vagyok meggyőződve erről, hogy ez így jó, legalábbis az én fiam esetében…

Történt ugyanis, hogy ugye már pár napja beszéljük, hogy ma el fogunk menni egy doktorbácsihoz, aki majd őt megnézi, és eldönti, hogy beteg-e.

Kérdi, hogy ez miért kell. Mondom mert elég kicsi vagy. Válasz: majd megnövök…

És nem érti továbbra sem. Megjegyzem, nem csoda.

Szóval. Kérdi, hogy hova megyünk. Mivel én sem voltam még ott, pontosan nem tudom, és ezt be is vallom neki, hozzátéve, hogy biztos nagyon szép hely…. mintha ez valaha is érdekelte volna….

Kérdi, mi fog ott történni. Ekkor már bántam, hogy nem kértem el a doki magán mobilszámát, és nem vallattam ki apróra két konzultáció között, hogy „jónapotdoktorúr,mégnemtalálkoztuunk, és fogalmamsincsmibajaagyereknek, de mégis, mondja már meg, MIT FOG VELE CSINÁLNI????”

Ez ugyanis ugye eddig a pillanatig hülyeségnek tűnt, mikor viszont a gyerek ezt kérdezte, már az tűnt hülyeségnek, hogy nem tettem meg.

Ráadásul ugye jött az „ugye nem fog szurit adni” kérdés, én meg először majdnem rávágtam, hogy dehogyis fog, de aztán beugrott, hogy hát izé, a dokink mintha valami vérvételt emlegetett volna, úgyhogy csak azt tudtam mondani, hogy szerintem nem. (Aztán ugye ha mégis, akkor sem hazudtam. De már utáltam az egészet.)

Mindezek azt eredményezték, hogy a gyerek egész délelőtt látványosan rosszul volt (ja, reggel végül is nem vittem oviba, mondom úgyis csak macera lenne a Vikinek is, előbb felkelteni alvásból, előbb menni érte, sokkal jobb, ha itthonról indulunk), és már épp mondtam T-nek a telefonba, hogy én lemondom ezt a vizsgálatot, átteszem máskorra, nehogymár a gyerek összehányja a taxit, de aztán volt valami elszólása a gyereknek, amiből rájöttem, hogy igazából csak izgul.

Úgyhogy maradtunk az eredeti tervnél, háromkor beültünk a taxiba, oszt hajrá. Pontosan ott is voltunk, bejelentkeztünk, és hál istennek kellett várni pár percet, ezalatt D. legalább feloldódott, merthogy ilyen kilátásban ritkán van része… (pesti gyerök, ugyebár). Én is vele együtt bámultam a budai panorámát, így aztán kétszer is ránk kellett szólni, hogy mehetünk be, vár minket a doktor úr.

Na, a rendelőben D már abszolút a normál önmagát hozta: belépett, köszönt, majd rögtön utána térdre rogyott, a doki asztala melletti szekrény alól kihúzott egy játékos ládát, és nekilátott vonatsínt építeni. Mindezt annyi idő alatt, míg én épp hogy köszöntem a dokinak, és annyit rebegtem el, hogy „hát, azért jöttünk, mert a fiam a korához képest nem túl nagydarab…”.

A doki ekkor lenézett a már az egész rendelőt hosszában átszelő sínpályára, amin D már a vagonokat pakolta, és bőszen mászott mellette fel-alá, és szép nyugodtan megkérdezte: asszonyom, a gyerek mindig ennyit mozog? Én meg válaszoltam szépen, hogy nem, messze nem ennyit, most visszafogott, mert kicsit zavarban van. A doki ekkor elröhögte magát, és mondta, hogy akkor nem csoda, hogy nem nagy, minden kalóriát eléget… J

Aztán persze volt vizsgálat is, minden rendben lévőnek látszott, és az orvos is úgy találta, hogy hát ez max. lisztérzékenység lehet (ebből is látszik, hogy a „kismamák egymás közt” magánklinikán is mondanak okos dolgokat néha), ezt viszont egy egyszerű teszttel ki lehet szűrni… megbökik kicsit az ujját, és a gyorsteszt 97%os pontossággal megmondja, hogy van-e baj.

Gyorsan beígértem D-nek, hogy ha aranyos lesz, és ügyes, akkor benézünk a játékboltba utána, így aztán gond nélkül megbökhették az ujját, és 5 perc múlva közölték is, hogy mehetünk isten hírével, a gyereknek semmi baja. Szerintem a csaj látta a követ, ami leesett a szívemről…. ezek után csak kifizettük a számlát (khm), majd vettünk két autót, és téptünk haza… s most örülök, mert tudom, milyen nagy bajban lettem volna, ha a gyerek nem ehet többé vaníliás csigát… Igen, tudom, sokkal rosszabb betegségek is vannak, de hát D., mint minden gyerek, imádja a tésztaféléket, és én már kóstoltam a gluténmentes változatot…. hát brrrrrrrr….

Úgyhogy most örömbódottá…