A
múltkor, szülői értekezleten is szóba került a tervezett jelmezbál. Minden
évben van, minden oviban, és hát igencsak jó, hogy egy csomó kölcsönző van már,
szebbnél szebb jelmezekkel, abszolút baráti áron, illetve hát venni is marha jó
kis jelmezeket lehet… D. már vagy két hónapja mondta, hogy ő cica akar lenni,
G. rögtön rá is vágta, hogy ő is, én meg mondom nem halogatom az utolsó
pillanatig a beszerzést, kivételesen legyek már áptudét, nekiláttam egyik este,
és kerestem vagy 4 féle, neten is megrendelhető cica jelmezt, mondom legyen
miből válogatni. Elmentettem a linkeket, nehogy ne találjam meg többet, és
mondom majd lassan most már megtanácskozom a gyerekkel, hogy hát akkor melyiket
(G-vel nem kell agyonragozni, ő úgyis ugyanolyat akar, mint D.)
Na,
jött a szülői, és ottan felvetődött a jelmezbál…. és szépen, nyomatékosan
megkérték a szülőket, hogy esetleg jó lenne, ha a jelmez házilag készülne….
merthogy a gyerekek is örülnek, ha anya varrja, meg hát egyébként is, ne legyen
már tucatjelmez mindenkin….nabaz. Mondom magamban, sebaj, most jó anya leszek,
egy cica jelmez nem olyan nagy ügy, az elmentett jelmezek alapján valamit majd
összecsapok. Hazajöttem, és mondom a kölköknek, hogy „jó lenne, ha anya varrná
a jelmezt, és nem úgy vennénk?” Dávid kitörő örömmel közölte, hogy igen, mert
a többieknek is az anyukájuk varrja majd, és akkor neki is, de jó, de jó.
Ekkor
mondom neki, hogy oké, mutatok 4 képet,
válassza ki, melyik cica akar lenni. Végignézi a képeket, majd közli, hogy hát
meggondolta magát, ő inkább színes madár lenne…..(G. mellette ordít: én is, én
is szíííjes madáj!!!!).
Úgyhogy
némi agyalás után vettem 5 különböző színű tollboát (hazafelé a villamoson nem tudtam, hogy miért bámul egy pasi olyan veszettül, mondom, most aztán tényleg nem vagyok annyira nőnek sminkelve, hogy ilyen megkapó látványt nyújtsak... vagy 10 perc után esett le, hogy kilóg a piros oa fele a táskámból...,pár féle filcanyagot,
kisgatyát, piros garbót, fekete sapkát, és nekiláttam…. 2 hete tollban úszik a
lakás, mert akárhogy is szegem el a darabokra vágott boák végeit, azért
valamennyi mindig potyog róla…. viszont a póló elejére varrt angry birds
madarakról mintázott madárarc már készen van, filcdarabokból alkottam, és
meglepően jól néz ki…. de ha nem veszik fel….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése