Most
hétvégén apa szabadjára volt eresztve itthonról, pénteken is bulizni ment, és
szombaton is. Én meg gondoltam, jó fej anya leszek, és csinálunk valami olyat,
amit különben nem szoktunk. Isteni sugallatra már péntek reggel mondtam a
gyerekeknek, hogy „ma pikniket csinálunk vacsorára”, mondom, kíváncsi vagyok,
mit szólnak. A Dávid olyan hurrázásba fogott, hogy már nem vonhattam volna
vissza akkor se, ha akarom, úgyhogy este, amíg ők fürödtek, kis tányérokra
raktam sajtot, tojást, parizert, sütöttem friss zsömlét, és egy pokrócot leterítettem
a földre. Rápakoltam mindent, majd hívtam a kölköket. Na, ilyen probléma
nélküli vacsink már régen volt… baromira élvezték a szokatlan helyzetet, annyit
ettek, mint három kubikos, és megmondom a tutit, az elpakolnivaló sem volt
sokkal több, mint ha simán tányéron kajáltak volna… Sőt, egész szombaton is
szépen viselkedtek, mert elég volt a rosszalkodásnak csak a szándékát
észrevenni, már jöhetett az anyák legnagyobb fegyvere, a zsarolás” ha így
viselkedtek, nem lesz ám ma piknik!!!”, és már rend is volt…
Szombaton
egyébként D. végre megnyilvánult azügyben, hogy ő sem teljesen vak a nőkre…
A
tévében 7kor kezdődött az én örökbecsű kedvencem, a Csak szex, és más semmi
című film. Mondom, oké, én most innen el nem kapcsolok, ez szólhat vacsi alatt
nyugodtan, nem zavarja össze a lelküket… Na, eljött ugye az egyik első jelenet, amikor a csaj a gyűrűsdobozban csak egy vicces óvszert talál. Gábor pillanatok
alatt megértette a szitut, és legörbült szájjal mondta, hogy „néni szommojú,
nincs neki ajándék…”, azt hittem megzabálom. Mondtam, hogy nézze csak, már
megkapta a gyűrűt is, és örül. Gondoltam, tanítom egy kicsit az életre a
kölköket, és viccesen megjegyeztem, hogy „fiúk, tanuljátok meg, a csajok
imádják az ékszert, mindig azt kell venni ajándékba, és akkor tuti a siker”. D.
töprengett egy kicsit összeráncolt homlokkal, majd egyszer csak felkiáltott: „Anya,
én akkor majd veszek az Alexának egy cicás gyűrűt!!!!!” Nnnna, legalább most
már tudom, ki tetszik neki… eddig akárhányszor kérdeztem, hogy i tetszik neki az
oviban, mindig azt a választ kaptam, hogy csak a Kristóf…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése