Levelek, kabátok

A múlt héten a barátnőm segédletével Svédországból rekkentettünk a kölköknek ilyen kis egyforma, nagyon szőrös, nagyon puha kis kabátkát. Olyan aranyosak benne, hogy nagyon, de amikor Dávidon is rajta van a sapkája, és háttal vannak nekem, mit mondjak, örülök neki, hogy legalább gatyát különbözőt vesznek fel általában, mert nem biztos, hogy elsőre meg tudnám őket különböztetni, lévén a magasságkülönbség ülve nem is látszik. De annyira nagyon bírom, amikor ilyen kis egyfomában vannak! De nem csak én ám… Mondjuk D. néha belázad, hogy Ő nem akar mindig ugyanolyan ruhában menni, mint Gáborka, de G-nél ez pont fordítva történik. Ha hisztisen kel, és éppen minden „nem, NEM!!!!” (sőt, mivel ezt, ha nagyon berág, akkor hajlamos némi tájszólással ordítani,  inkább NÁM-nek hangzik), annyira nám-nám, hogy bármely felsőt veszem elő a fiókból, akkor azt ledobja a földre, és nám-nám, akkor elég annyit mondanom, hogy „figyelj, Gáborka, akarod, hogy D. is az ugyanilyen felsőt vegye fel? Akarsz olyan lenni, mint D?” Ilyenkor rám néz, a méreg könnyei még a kis szeme sarkában, és halkan súgja, kis biccentés közben, hogy „jóóóó”.

Na, ilyenkor mennek egyformában. És ilyenkor D. már nem szólhat bele, hogy mit vegyen fel. Valahol csak határt kell szabni…

Na, és ami még egyforma, és ami miatt egyáltalán elkészült ez a kép (mostanában, hogy is mondjam, drasztikusan lecsökkent a havi fotók száma…eszetlen sok minden van….), az az, hogy nem csak külsőre hasonlítanak egyre jobban… D. mint egy vezérbika működik a kapcsolatukban, amit csinál, azt rögtön G. is… de olyan szinten, hogy ha futkosnak a folyosón, és D. futás közben egyszer csak ugrik egyet, akkor G, amikor ahhoz a ponthoz ér, ahol D. ugrott, ott Ő is szökken egyet… nem fél centivel előbb, és nem 5 mm-rel később, hanem OTT. És ha D. minden tiltás ellenére belegázol a mások által összekotort levélbe, akkor G., akármilyen kis szófogadó is tud lenni néha (ritkán, újabban ritkán mondjuk….)kutya kötelességének érzi, hogy csatlakozzék… és vannak reggelek, amikor nem is kiabálok emiatt, hanem - hiába tudom, hogy nem túl következetes viselkedés- csak nézem őket, és csak előveszem a tlefont, hogy lefotózzam, milyen szép volt az a sok levél… és az egyforma kabátok.