Azért ez szép

Végigjártuk a temetőket… és megmondom őszintén, én úgy látom, hogy a halál nem mindig rémületes… Nézzétek ezt a képet!

Amúgy a hétvége nem alakult a legjobban, és ez nemcsak a halottak napján beköszöntő szokásos (és elvárt) letargiának köszönhető… Szegény Imre lebetegedett. Méghozzá nem is kicsit. Már szombaton telefonált, hogy Ő annyira köhög, hogy ha nem haragszunk meg, akkor inkább nem is jönne a gyerekek közelébe, nehogy valamelyik valamit elkapjon (nem haragudtunk, csak nekiláttunk aggódni). Klári már vagy két hete aggódik, Imre ugynis azóta krihog… volt a háziorvosnál, az adott Neki valami szopogatós tablettát, oszt ennyi. Na, aztán amikor tegnap reggel Imre azzal telefonált, hogy hát ő már azt hitte, meg se éri a reggelt, és véres volt a zsepi, amikor köhö na, akkor nagyon határozottan mondta Neki Klári, hogy most aztán nincs mese, irány a kórház. Onnan telefonált legközelebb, hogy bent fogták, vigyünk neki cuccot (szegénynek pechje volt, mert ugyan Ő nem egyedül él, de a család elutazott a hosszú hétvégére- mint  mi is ugye…). Eredmények igazából holnapra várhatóak, ma még a fű se nő… de legalább jó helyen van.

Mi még ma megebédeltünk Földváron, aztán indultunk is haza, holnap ovi… minden 4 napos ünnep véget ér egyszer sajna…