Macaron mánia

A gyerekek vidékre küldésének mondjuk nem csak az volt az oka, hogy „mert az apu annyira akarta már”, hanem mert nekem is összejöttek kicsit a dolgaim. Emlékeztek, meséltem Nektek a nyáron, hogy milyen nagyon jó kis főzőtáborban voltam… nnna, most hétvégén, (25-27) lesz annak a főzőtábornak a „folytatása”, nagyjából ugyanaz a csapat, csak más helyszín, más ételek… amikkor Tímea megemlítette, hogy hát akkor ilyen is lesz, rácsaptam a lehetőségre azonnal, és jeleztem, hogy ja, jövök. Ez a tábor lesz most péntektől. Aztán vetem csak észre, hogy a két „sima” főzőest”ből az egyik, amit megszavaztam magamnak erre a hónapra, a macaronos az meg ugyebár tegnap volt, tehát 23-án, így elég hamar rájöttem, hogy itt bizony be kell vetni valamely nagyszülőt, mert az én férjem ugyan egy strapabíró darab, de azért azt mégse lehet, hogy szerda este se vagyok otthon, meg péntek-szombaton se… Úgyhogy ezért is volt az, hogy pont mostanra deportáltuk a gyerekeket.

Naszóval, kölkök kedd este lekerültek Anyuékhoz, én meg tegnap elmentem macaron-sütést tanulni.

Szegény T. már tavaly óta mondogatja, hogy igazán megpróbálhatnék macaront csinálni, de megmondom őszintén, hogy ad egy: nem is annyira vagyok oda a macaronért, ad kettő: akárhol olvastam a készítéséről, olyan nagyon bonyisnak tűnt, hogy abszolúte nem volt kedvem még csak megpróbálni sem. Aztán amikor a múlt hónapban voltam főzni, akkor Tímeát kérdeztem meg, hogy ebben a hónapban milyen estre is akarok én jönni, Ő mondta, hogy lesz macaronozás… mondom, oké, de hiába csináljuk itt meg, ha a dolog olyan bonyis, hogy otthon úgyse állok neki… megnyugtatott, hogy szerinte azért venni fogom az akadályokat, így rábólintottam, na, mondom, Cicuka kedvéért… istenem, de rendes feleség vagyok… egy áldozat, komolyan…

Naszóval, így esett, hogy tegnap Ferenczi Hajnival a macaronsütés rejtelmeibe is bepillantást nyertem. Megmondom a tutit, tényleg nem „annyira” bonyolult dolog ez, int ahogy én azt elképzeltem. Persze rengeteg kis apróság, technológiai trükk van, amire oda kell figyelni, de azt hiszem, meg tudom ugrani itthon is majd a lécet… nagyon jó hangulatú este volt, talán az egyik legjobb, amin eddig részt vettem… Csináltunk citromos és csokis macaront, mindkettő gyönyörű lett, és nem mellesleg olyan finom, hogy alig bírtuk abbahagyni a kajálást, akut cukormérgezéstől féltünk már mindannyian… de azért mindenki tudott kis dobozban kóstolót elhozni.

Kriszta barátnőm is jött, és már egy hete megbeszéltük, hogy mivel neki meg a férje úgyis külföldön van, és a fiához bébiszittert hív, akkor már mindegy, hogy 10-ig marad-e ki, vagy tovább, menjünk el utána vacsizni. Első helyen persze a Borkonyha szerepelt, mint lehetséges célpont, de amikor szóltam Tamásnak (nem a férj, a Borkonyha tulaja ez esetben),hogy akkor mi mennénk, sajnálkozva mondta, hogy sorry, de ez az az eset, amikor még nekem se… merthogy zártkörű rendezvény van. Franc, sebaj, legalább kipróbálunk valami mást is. Így aztán elmentünk a MÁK bisztróba, merthogy ott még egyikünk sem volt. Nem bántuk meg, minden nagyon finom volt, jó fejek voltak a pincérek is, bár megmondom őszintén egy hangyányit nagyobb adagokat is el bírtam volna fogyasztani, de hát én beles vagyok, mint tudjuk.

Összességében nagyon jó kis este volt, rengeteg nevetéssel, sok jó kajával, és a tudattal a végén, hogy ha akarnék, akkor már macaront is tudnék sütni (igen, továbbra is csak mint lehetőség, mert mióta „üzletasszony” vagyok, mink rántottát eszünk többnyire…). Ma összepakoltam, holnap irány a tábor. Alig várom, komolyan…