Ez
a hét a bemutatók hete lesz az oviban. Ma Gáborka csoportjában tartottak nyílt
napot, ami úgy zajlott, hogy reggel kilencre odamentünk (8ra vittük a
gyerekeket), ők meg megmutatták, hogy milyen verseket-dalokat tanultak meg
eddig. Csuda aranyosak voltak, most nem is fotóztam, csak figyeltem (majd
megpróbálok pár képet koldulni, mert sokan fényképeztek, de ha nem sikerül, az
sem tragédia). Csuda, hogy Gáborka is már minden verset mond, jó, van ahol csak
minden második szót, de szépen ült, figyelt, és követte Krisztiéket. Angol bemutató is volt, megmutatták, hogy hogy is megy az angol oktatás, volt olyan
állat, amit G. nevezett meg először az angol nevén… oltári büszke voltam…
Mikor
vége volt, együtt bementünk a belvárosba, nekem dolgom volt az irodában
(készítjük a srácokkal a fényképes ékszerkatalógust), a lányok meg mentek
vásárolgatni, végül este itthon találkoztunk mindannyian… Szerdán D-nek
tornabemutató, majd csütörtökön lesz az ő nyílt napja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése