Pazar
kis szülinapozás kerekedett itten! Igaz az, hogy ahogy nőnek a gyerekek, úgy
lesz ez egyre jobb.
Reggel
már látszott, hogy az évek óta tartó jó szerencsénk az időt illetően idénre is
kitart (nem baj, tudom én mikor fogja az idő megbosszulni magát: húsvétkor,
akkor tavaly is esett…). Ragyogó napsütésre ébredtünk, úgyhogy a díszítést is
pikkpakk össze tudtuk hozni, mert a gyerekek kimehettek addig nyúzni az új
verdát. 10 után nem sokkal befutottak a vendégek, esküszöm, mintha megbeszélték
volna, tök egyszerre érkezett a két csapat (Bóbiék otthonról, Apuék Kecsóról).
A
gyerekek persze fel voltak pörögve, és így, hogy már öten vannak, elég korrekt
kis hangzavart tudnak sikeríteni pillanatok alatt. Hát, a Petra is már akkora,
hogy csak néztem. Bóbi igen édin felöltöztette, és rendesen körbe is dongta
mindenki rögtön, lévén ugye az egyetlen lány a csapatban.
Mondanom
se kell talán, a fényképeken is látszik, hogy legnagyobb sikert idén is a sok
sétáló luficica aratott. Próbáltunk egy olyan fotót összehozni, ahol az összes
gyerek rajta van, és minimális számú macska, de mint látható, a siker mérsékelt
volt.

A
nap fénypontja volt még az ajándékozás természetesen. D. kapott a családtól
(márhogy a húgaimtól) egy igazi biciklit. Hogy használni mikor fogja, az
kétséges, mert elég hamar lemászott róla, de ez végül is érthető, lévén ez a
járgány jóval nagyobb, mint az eddig nyúzott futóbringája, de én őszintén
reménykedem benne, hogy előbb-utóbb ráérez az ízére.
A
vendégség hat után ért véget. A kölkök elégedettnek tűntek, mi nemkülönben… és
már az ötödik volt…. Figyelem, közhely következik: hogy hogy repül az idő,
istenem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése